Megkezdte világkörüli turnéját a U2: az ír banda 90 ezer ember előtt lépett fel kedd este Barcelonában. A gigantikus koncerten Michael Jacksonról is megemlékeztek.
Minden eddiginél több jelölés érkezett idén a Prima Primissima Díjra, így a kuratórium összesen 431 jelölt közül választotta ki az elismerésre esélyes 30 művészt, tudóst, sportolót - jelentette be Csányi Sándor, a testület elnöke.
Hétfő este nyílt meg Gyulán az V. Shakespeare-fesztivál. Harcsa Veronika és együttese koncertje után a világhírű rendező, Peter Brook társulata adta elő a Szerelem a bűnöm című kétszemélyes előadást, amely Shakespeare szonettjeiből készült. A produkcióban két olyan színész – Natasha Parry és Bruce Myers – működött közre, akik mindketten évtizedek óta dolgoznak együtt a rendezéstől hamarosan…
A Bookline.hu új, csúcstechnológiás megoldásokat alkalmazó termékajánló szolgáltatást indít, amely révén a vásárlók könnyebben találhatják meg a számukra érdekes árucikkeket.
Pénteken nyitja meg kapuit a 44. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén a filmvilág olyan kiválóságait tünteti ki elismerésével, mint Isabelle Huppert, John Malkovich és Antonio Banderas.
A Robert Capa világhírű magyar származású fotóművész képeit tartalmazó, nemrég Magyarországra került gyűjteményből nyílik kiállítás csütörtök este a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.
Michael Jackson ismét az amerikai Billboard toplista élére került: a múlt héten elhunyt énekes a Top 10-es albumlistán a tízből kilenc helyet foglalt el a zenei magazin szerdán közzétett adatai szerint.
Brigitte Bardot francia filmlegenda idős korában sem szégyelli, hogy számos férje és szeretője volt, szerinte a szenvedély csak három éven át tarthat - mondta egy csütörtökön megjelent interjúban, amelyben arról is vallott, hogy emelt fővel és büszkén akar szembenézni a halállal.
A mozirajongók tudják: a csütörtök a mozipremierek napja, ilyenkor kezdik vetíteni hazánkban a legújabb filmeket a mozik. Az utóbbi hónapokban azonban felborult ez a rendszer, és már szerdán megtartják a premiereket. Bálint Péter, a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: idén még 2-3 film premierjét hozzák előre.
Az m2 A vendéglők színpadán – Újházi levesétől Gálffi László főztjéig című műsor szomorú példa arra, hogy mi van akkor, ha van egy jó ötlet, de nincs elég pénz a vonzó kivitelezésre. A műsor azt vette számba, hogy a magyar művészeti élet egykori nagyjai hogyan hagyták rajta kezük nyomát a magyar konyha ízes arculatján.
Révész Sándor, a Generál és a Piramis egykori frontembere 23 év után ismét turnéra indult, amelynek utolsó tavaszi állomásaként exkluzív unplugged koncertet ad péntek este a soproni Volt Fesztiválon.
Charles Aznavour-t, a legendás francia sanzonénekest és színészt életműve elismeréseként kitüntették Macedóniában. A 85 éves Aznavourt fogadta Nikola Grujevski kormányfő és tiszteletbeli doktorává avatta a szkopjei egyetem.
"Szex, drogok és rock'n'roll" - foglalta össze a hamarosan moziba kerülő Harry Potter és a félvér herceg tartalmát David Yates, a szuperprodukció rendezője egy brit napilapban pénteken megjelent interjújában. Ám kisvártatva helyesbített: "na, jól van, a drogokat kihagyhatjuk".
A háromszor ötven percből álló televíziós filmsorozat célja, hogy közelebb hozzák Pécs, Európa 2010 es kulturális fővárosát a nézőkhöz egy misztikus krimin keresztül - jelentette be Rosta Mária, a Géniusz című sorozat producere tegnapi sajtótájékoztatóján.
Alföldi Róbert egy éve igazgatja a Nemzeti Színházat. Előre gondolta, hogy támadások kereszttüzében áll majd. Abszolút vállalja az elmúlt szezont, ám arról, hogy ez mennyire volt minőségi csúcs, szerinte is lehet vitatkozni. Most éppen a Bánk bánt rendezi fiatalokkal, a premiert a Szentendrei Teátrumban tartják.
A németalföldi festőóriás, Rembrandt Harmenszoon van Rijn teljes életműve megtekinthető azon a kiállításon, amely a jövő héttől látható Amszterdamban - igaz, nem az eredeti képekről, hanem azok digitalizált változatáról van szó.
A nyár az utazás mellett a zenei fesztiválok ideje is: miközben Magyarországon a Volt, a Balaton Sound és a Sziget fesztiválokra a pop és a rockzene rajongóit várják, addig a környező országokban több komolyzenei és dzsesszfesztivált rendeznek.
Több mint 1,6 millió rajongó regisztráltatta magát a Michael Jackson nyilvános gyászszertartására szóló belépőkért: hétfőig kell várniuk, hogy megtudják: kapnak-e a szertartásra szóló 11 ezer ingyenjegyből.
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton , 77 éves korában érte a halál, amelynek oka Alzheimer-kór volt - jelentette be az ABKCO lemezcég.
Elhunyt Allen Klein, aki többek között a Beatles és a Rolling Stones menedzsereként, kiadótulajdonosként írta be a nevét a zenei üzlet világába. New York-i otthonában szombaton , 77 éves korában érte a halál, amelynek oka Alzheimer-kór volt – jelentette be az ABKCO lemezcég.
Tele van a sajtó az RTL Klubot sújtó, félnaposra tervezett büntetéssel, amely 12 órára elsötétítené a képernyőt. Azt szinte senki nem vette észre, hogy szombat reggel is – igaz, csak 20 percre – feketébe borult az RTL a képernyőn. Az ORTT indoklása szerint: „Nem megfelelő korosztályi csoportba sorolták be, és nem megfelelő műsorkörnyezetben sugározták a Godzilla című japán rajzfilmet.”
Védett márkaként népszerűsítené a kincses várost a kolozsvári önkormányzat a napokban elindított Branding Cluj (Kolozsvár mint védett márkanév) című programmal.
Az ABBA-együttes szerzőpárosa, Benny Andersson és Björn Ulvaeus közreműködésével a svéd popcsapat legütősebb sikerszámai szólalnak meg szeptember 13-án a londoni Hyde Parkban.
A világon először Karlovy Vary nemzetközi közönsége láthatta Milos Forman legfrissebb munkáját, az első cseh produkcióban forgatott mozgóképet azóta, hogy elhagyta az országot 1968-ban. Itt láthattuk Jirí Menzelt hanyatt esni, miközben a Kristály Glóbusz gömbjén egy kerek női popót csodált.
Rajongók ezrei és világsztárok vettek végső búcsút Michael Jacksontól kedden a Los Angelesben rendezett nyilvános gyászszertartáson; Amerikában és világszerte milliók követhették az eseményt az élő tévéközvetítéseken és az internetes portálokon.
Tomboló siker fogadta Karlovy Varyban a Made in Hungária cimű filmet. A magyar filmmusicalt idén a Variety Critics Chois, azaz a Variety kritikusainak válogatásában mutatták be a nemzetküzi fesztiválon. A nemzetgközi hirű filmesztéta, Derek Elli külön kiemelte: ő harcolt a film beválogatásáért, mert a lehangoló, sötét drámák helyett egy szinesebb, sokoldalúbb filmválasztékot tart érdekesnek.
Csütörtökön kezdődik a Balaton Sound fesztivál, amely idén már négynapos lesz. Zamárdiban fellép Moby, a Kraftwerk, az Underworld, Carl Cox és David Guetta is.
Mint kutyás gazda örömmel fedeztem fel, hogy van az m2-n egy Neveletlenek, avagy az állatok nyelvén című tanácsadó műsor. Olyan kutyusokhoz hívják ki őket, amelyek nem igazán szófogadóak. Például két együtt lakó hölgy közül az egyiknek engedelmeskedik, a másikat nem engedi közel magához két eb közül az egyik.
Alig néhány nappal Michael Jackson halála után könyv jelent meg Magyarországon az amerikai sztár életéről és pályafutásáról; az STB kiadó gondozásában napvilágot látott műről annak összeállítója, Szántai Zsolt beszélt az MTI-nek.
Kaláka együttes koncertjével kezdődött meg csütörtökön a 30. Kaláka Fesztivál, a miskolci Városháza díszudvarán; a rendezvény névadója és házigazdája előtt fellépett a Kisharang együttes és a Számadó zenekar.
Tíz perc az nagy idő… énekelték hajdanán biztatva a nótabeli Elemért. Tíz perc az valóban nagy idő, például a hosszútávfutásban, de egy vizsgáztató tanár előtt is. Tulajdonképpen elég lehet, gyakran még sok is egy rajzfilmhez, de elég lehet egy bizonyos fajta televíziós műsor számára is. Abban már nem vagyok biztos, hogy elegendő egy balatoni stáb számára, amelynek naponta be kell jelentkezni a…
A New York Post után a pénteki The New York Times is felsőfokon dicsérte a Katona József Színház tengerentúlon vendégszereplő társulatának Csehov-előadását.
Nemzetközi Palotajátékok Visegrádon, Bud Spencer és Terence Hill rajongóinak fesztiválja Gárdonyban és Nyár a Lánchídon koncertsorozat Budapesten - többek között ezek a programok várják a kikapcsolódni vágyókat.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken Rómában felavatta a Borromini loggiát, amely - mint a tárcavezető telefonon az MTI-nek elmondta - a Római Magyar Akadémia, Magyarország legértékesebb külföldi műemléke felújított koronája.
A '90-es években népszerű Csörge-tavi rockfesztivált szeretnék pótolni a szervezők a blues és rockabilly zenekarokat felvonultató I. Szekszárdi Rock and Roll Hétvégével, amelyet július 17. és 19. között rendeznek a tolnai megyeszékhelyen.
A ma esti gálán dől el, hogy az utolsó pillanatban az orosz filmmel kibővült 15-ös versenyfilmcsapatból ki viszi el a teljesítményért járó Kristály Glóbuszokat. Prostitúció, szeretethiány, társadalmi igazságtalanság – e jelenségek áldozatai mind gyerekek és fiatalok a versenyprogram egy jelentős hányadában. A vásznat sötét színek, depressziós témák uralták a tíz nap alatt, de a közönség imád…
Megint nehezen aludtak el. A nagyobbik nem érte be két mesével, némi veszekedés árán kihisztizte magának a harmadikat. A kisebbik nagyon fáradt volt, ám amíg testvére perelt, addig ő sem csukta le a szemét. Utána viszont átesett a holtponton – a nagyobbik már szuszogott, ő azonban csak dobálta az ágyon ide-oda magát. Eszter hol magához szorította, hol elengedte, a fejét meg a hátát simogatta.…
A nyár apró örömei közé tartozik, amikor bográcsban főzünk valami finomságot. Mi mindig valami finomságot főzünk. Legalábbis mindig finomságnak indul a dolog. Legfeljebb néha történik valami baleset. Az évkönyvek feljegyzik azt a lebbencset, amit Gábor picit odaégetett, mert otthagyta a tűzön, míg elment segíteni megkeresni valami elveszett gyereket. Aki nem is volt elveszve, csak átmenetileg,…
Az Un angé a la mer című Frédéric Dumont rendezte belga-kanadai film kapta szombaton este Karlovy Varyban a 44. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt.
A Frédéric Dumont rendezte Un angé a la mer című belga-kanadai film kapta tegnap este Karlovy Varyban a 44. nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt.
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amelyben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.
Jean Reno és Mélanie Laurent főszereplésével Budapesten forgatják a La Rafle (A razzia) című francia játékfilmet, amelyben hatszáz magyar statiszta, többségében gyerekek is szerepet kaptak. A XX. századi francia történelem egyik legsötétebb foltját feldolgozó filmet a producer a Berlini Filmfesztivál nyitófilmjének szánja.
„Mindig van remény, még ha szakad az eső és a fejünk felett tombol a vihar, akkor is a végén mindig kisüt a nap.” Ezzel a bevezetővel kezdődött Simon B. Ágoston lírai riportja a kapuvári punkfesztiválról a Fókusz minapi adásában. Igaz, akár közhelyesnek, sőt magát az ötperces mozit egyenesen elfogultnak is minősíthetnénk, mégis legalábbis nálam elbillent a mérleg az így is lehet látni…
Első alkalommal találkozhat a magyar közönség Joseph Mallord William Turner XIX. századi angol tájképfestő műveivel önálló tárlaton; a budapesti Szépművészeti Múzeum szerdán nyíló, Turner és Itália című időszaki kiállítása több mint 80 alkotást felvonultatva mutatja be a festő életművét.