Egyszer, ha megfejthetném a kereskedelmi tévék műsorpolitikáját... A csatornák között folyó ostoba álverseny keveredik itt a finoman szólva megkérdőjelezhető ötletekkel. Gondolnám, de ez a látlelet sem fejt meg minden jelenséget. Ilyen az ebédidőben vetített A bukás című film, Bruno Ganz félelmetes Hitler-alakításával. A jelenség önmagában határkő a filmtörténetben, hisz először történt meg, hogy…
Esterházy Péter Kis magyar pornográfia című regénye adta az ihletet a debreceni Modemben megnyílt, azonos című kiállításhoz, amelyen 20 kortárs magyar képzőművész reflektál a rendszerváltás óta eltelt két évtized történéseire, olykor provokatív alkotásaival.
Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója emlékére Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnökének vezetésével egy diákcsoport Budapestre utazott, míg egy másik csoport Bányai Gábornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének a vezetésével Segesvárra indult pénteken Kecskemétről.
Madonna augusztus 22-i koncertjének helyszíne körül kialakult helyzet óriási marketingfogás, vagy egy hatalmas szervezői hiba - mondta az InfoRádiónak az Országos Koncertiroda ügyvezetője. Molnár Csaba szerint egy ilyen léptékű koncertnél nem csak az előadó, hanem a koncert helyszíne is befolyásolja, hogy ki, milyen jegyet vált. Hozzátette: a Puskás Ferenc Stadion csupán a budaörsi repülőtérrel,…
Történelmi dokumentumfilmen dolgozik Matt Damon hollywowdi filmsztár, akinek egyik legnagyobb sikere, a Bourne-sorozat is hamarosan új epizóddal bővülhet.