Reményteli hír a múlt hétről: George Lucas Budapestre hozná Prága helyett a Star Wars tévéváltozatának forgatását a kedvezőbb adókörülmények miatt. Erről közelebbi még nem tudható, viszont az biztos, hogy teljes a nagyüzem a Mafilm fóti telepén, és az új mogyoródi Astra Stúdióban is folyik a munka, középkori és második világháborús történetek elevenednek meg a díszletek között, miközben Budapest…
A Magyarországon az elmúlt húsz évben történt legsúlyosabb gazdasági bűncselekmények kapcsán vizsgálta meg az igazságszolgáltatás hatékonyságát két újságíró, Vajda Éva és Mong Attila Az ártatlanok kora című könyvben. Az interjúkötetben rendőrök, ügyészek, bírók és más szakértők nyilatkoznak arról, szerintük milyen problémákkal küzd a magyar igazságszolgáltatás.
Utcai tüntetésbe kezdtek a feldühödött dublini lakosok a U2 együttes fellépését követő színpad lebontási munkálatainak egész éjszakán át tartó hangzavara miatt.
A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézeten (NUSI) múlik, hogy elfogadja-e a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tiltakozását, és mégsem a Puskás Ferenc Stadionban rendezik meg Madonna koncertjét - mondta kedden az MTI-nek Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke.
Csupán 45 fontból, azaz mintegy 14 ezer forintból, videokamerával készített horrorfilmet egy vállalkozó kedvű brit fiatal; a Colin című zombitörténet azonban felkeltette egy terjesztő érdeklődését, így ősszel már a mozikban láthatja az alkotást a nagy-britanniai közönség.