2009. május 1. péntek

máj. 1
0:03
Juve: nyitott kapuk a Lecce ellen, felfüggesztették a büntetést (She)
Mégsem kell zárt kapuk mögött játszania a Lecce elleni bajnokiját a Juventus labdarúgócsapatának, mert az Olasz Labdarúgó-szövetség megváltoztatta korábbi döntését.
máj. 1
0:09
Dőljön hátra, és élvezze a hosszú hétvégét! (HáziPatika)
Szeretné, ha hétfőn frissen, az örömtől kicsattanva térne vissza a munkahelyére? Akkor érdemes az elkövetkező három napban kiengedni a "fáradt gőzt", és a régóta tervezett programokat megvalósítania.
máj. 1
0:21
REAC: szerződést bontott Hevesi Tamással a klub (She)
Csütörtökön szerződést bontott egymással a REAC és rákospalotai klub vezetőedzője, Hevesi Tamás. A vezetőedző maga ajánlotta fel lemondását szerdán, amit csütörtökön a rákospalotai klub elnöke, Forgács József el is fogadott.
máj. 1
0:21
-1 ruhaméret 3 vagy 7 nap alatt (NLC)
Ha a téli időszak és a húsvét lakmározásai nyomot hagytak rajtunk, itt az idő, hogy finom, fűszeres levesekkel hozzuk formába magunkat. Segítségükkel nemcsak méregteleníthetjük a szervezetünket, zsírt égethetünk, hanem különösebb erőfeszítés nélkül egy számmal csökkenthetjük ruhaméretünket. Ehhez mindösszesen három napig kell követni intenzív diétánkat, vagy hét napig tartani engedékenyebb…
máj. 1
0:39
Férfi kézi BL: nyert a Löwen, de a Kiel simán jutott döntőbe (She)
Ugyan a Rhein-Neckar Löwen legyőzte a THW Kielt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, mégsem volt kérdéses a továbbjutó kiléte a párharcban, ugyanis az első mérkőzés 14 gólos kieli sikere után a Löwen hazai pályán, majd’ 13 ezer néző előtt csak egy góllal tudott győzni.
máj. 1
1:15
Soproni Liga: egymeccses eltiltást kapott az egerszegi Miljatovic (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a keddi, Győri ETO FC elleni bajnokin kiállított Matej Miljatovicot (Zalaegerszeg) egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltással büntette.
máj. 1
1:51
Az influenza ellen: a legkorszerűbb technikát csak Magyarországon alkalmazzák (168 Óra Online)
Infravörös, úgynevezett szomatoinfra kamerákkal felszerelt műszaki rendszerekkel vizsgálják a Ferihegyen leszálló utasokat péntektől, miután az Egészségügyi Világszervezet 5-ös riasztási fokozatot rendelt el az A/H1N1 járvány miatt; e legkorszerűbb technikát csak Magyarországon alkalmazzák - mondta Szacsky Mihály, a rendszer kifejlesztésében részt vett szakember csütörtökön az MTI-nek. A gép…
máj. 1
3:12
Csomagmegőrző - Anyák napjára (Joy)
Középiskolás koromban soha nem értettem a csajokat a suliban, amikor mesélték egymásnak, hogy szöktek el otthonról a diszkóba...
máj. 1
3:16
Sarah Jessica Parker ikreket vár! (Joy)
A Szex és New York sztárjának ikerlányai lesznek.
máj. 1
3:20
Jennifer Anistonnak kisfia lesz! (Joy)
A színésznő egyedül vállal gyermeket.
máj. 1
3:24
Csányi Sándor még mindig szingli! (Joy)
Mégsem igaz a hír Juga Veronikával..
máj. 1
3:28
Bruce Willis még mindig a toppon! (Joy)
Úgy tűnik a filmes szakma még nem akarja nyugdíjazni a sztárt.
máj. 1
3:32
Rúzsa Magdi szerelmes! (Joy)
Új párja van a Megasztár győztesének!
máj. 1
4:33
Bálnaszex a fúrótorony mellett (Kitekintő)
Nemzetközi természetvédelmi szervezetek ünnepelték győzelmüket a napokban Oroszországban.
máj. 1
5:27
Meleg sör, hideg virsli, megosztottság (168 Óra Online)
Megosztottan ünneplik ma a nagy szakszervezeti szövetségek május 1-jét.
máj. 1
5:27
Új fejlemény: Rózsa Flores nem is tűzpárbajban halt meg! (168 Óra Online)
Egy ellenzéki bolíviai képviselő szerint Rózsa Flores Eduardo és két társa nem tűzharcban halt meg, hanem kivégezték őket. Pablo Benegas, a képviselőház Santa Cruzban vizsgáló különbizottságának tagja a La Razón című bolíviai napilapnak elmondta: nincsenek olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy tűzpárbaj lett volna az elitkommandósok és a feltételezett terrorista csoport tagjai között. Az öt…
máj. 1
5:27
Akar 30 milliárdot spórolni? Van egy tippünk! (168 Óra Online)
Magyarországon évente körülbelül 425 milliárd forintot költenek üzleti célú nyomtatásra, ám hatékonyabb használattal több mint 30 milliárd forintot is meg lehetne takarítani évente.
máj. 1
6:21
Keleti Andrea szembenéz a Balatonban élő agyszívó szörnnyel-videóval (BorsOnline)
Keleti Andrea gyerekkora óta imádja a Balatont. Nem véletlenül, hiszen régi családi nyaralójuk odaszólította. A nyári szünet legnagyobb részét a Balatonfenyvesen található nyaralójukban töltötte, ahol már megszokta a kikapcsolódást és rájött arra, hogy felnőtt korában is azt akarja átadni gyermekeinek, amit ő maga átélt. Andrea elárulta ő is szívesen megnézné a balatoni szörnyet, ezért május 9én…
máj. 1
6:21
Mire figyel az APEH májusban? (Pénzcentrum)
Bár május hagyományosan munkaszüneti nappal kezdődik, ráadásul idén egy hosszú hétvégét is kanyaríthatunk belőle, nem feledkezhetünk el az adóhivatal irányában fennálló kötelességeinkről. E hónapban négy fontos napot kell megjegyeznünk: 12-ét, 15-ét, 20-át és 31-ét. Ez utóbbi vasárnapra esik, így a határidő június 2-ára tolódik....
máj. 1
6:39
Labancz Lillát új szomszédja, Ádám zaklatja! (BorsOnline)
A nagyi süteményével próbálja elcsábítani Lilla fejét Ádám, ám nem egyszerű a dolga, hiszen pasija is van, és ráadásul ismerik is egymást. Lillának első látásra megtetszik Ádám, aki kicsit zárkózottan, de nem mindennapi udvarlási technikákkal férkőzik be a szépség hálószobájába. Mindeközben egy titokzatos rajongó mesterien alakítja az eseményeket és időről időre megjósolja Lilla mindennapi…
máj. 1
6:41
Walt Disney-t lefagyasztották halála után? (BorsOnline)
Számtalan pletyka kering a hírességekről, akik iránt egyből megnő az érdeklődés mihelyt egy bizarr, sokszor hihetetlen hír lát napvilágot. Ha valakit nem győznek meg a médiában tálaltak, a tudakozóhoz fordulhat, hogy utánajárjon, igaz-e egy hír vagy sem.
máj. 1
6:57
Komár Laci: Vágják le a jobb karom, csak legyen vége (BorsOnline)
Nemcsak a nőket, de néha a férfiakat is megviseli a szakítás, és nincs ez másképp az alfa hímekkel sem, bármennyire is eltitkolják érzelmeiket. Komár László az RTL Fókusz című műsorában bevallotta, hogy ő is került már padlóra egy elválás után, de az viselte meg a legjobban, amikor neki adták ki az útját.
máj. 1
6:57
Kiplakátolta Rómát a meztelen női mellek között vigyorgó vőlegényével (Infostart)
A Facebookon talált képek miatt néhány nappal az esküvő előtt szakított jegyesével egy olasz nő.
máj. 1
6:57
Ma már ötmillió forinttal is gazdagnak éreznénk magunkat (Infostart)
A magyarok 40 százaléka már 5-10 millió forintos vagyontól is gazdagnak érezné magát - a többi között ezt tartalmazza a Hoffmann Research International legutóbbi felmérése, amelyet a 100 leggazdagabb című kiadványban közöltek.
máj. 1
6:57
Vb 2010: hétfőn kezdődik a jegyárusítás újabb szakasza (She)
Hétfőn kezdődik meg a jövő évi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság jegyárusításának második szakasza. A nemzetközi szövetség mintegy százezer belépőt dob piacra internetes honlapján (www.fifa.com), amelyek közül egyik sem érvényes az elődöntőre vagy a fináléra.
máj. 1
6:57
"Nem vagyunk felkészülve, hogy vezetőinket támadják" (Kitekintő)
Az Antenna-TR értesülései szerint a török hatóságok több mint száz gyermek ellen emeltek vádat csak ebben az évben. Jelenleg 198 - 13 és 17 év közötti - gyermek van börtönben.
máj. 1
6:57
Fektessünk aranyba! Ma már nem nehéz... (ProfitLine)
Az Európai Unióhoz csatlakozás tette ismét lehetővé Magyarországon a befektetési célú arany kereskedelmét, ezzel megnyílt az út a magánszemélyek előtt, hogy vagyonukat, megtakarításukat akár befektetési aranyba is fektethessék. (ProfitLine.hu)
máj. 1
7:15
Johnny Cash: Peter Falk jó volt hozzám! (BorsOnline)
Ha a gitár, és az amerikai Memphis városa szóba kerül, a nagyközönség számára általában egy ember neve ugrik be: Elvis Presley. Ugyanebből a városból indult egy másik gitárhős, aki megjárva a drog és alkohol szegélyezte utat a pokolba, mégis túlélte a Királyt, és a mai napig tisztelettel teljes hangon ejtik ki a nevét a zenei élet nagyjai, legyen szó híres gengszter rapperekről, rockerekről, vagy…
máj. 1
7:15
NHL: győzelemmel kezdte a főcsoport elődöntőt a Canucks (She)
Az észak-amerikai profi jégkorong bajnokság (NHL) rájátszásában egy mérkőzéssel megkezdődtek a főcsoportok elődöntői. Az első meccset Vancouverben játszották magyar idő szerint péntekre virradóra, és a hazai Canucks 5–3-ra győzött a Chicago Blackhawks ellen.
máj. 1
7:15
Ennyi kínzás után te mit vallanál be? (168 Óra Online)
Az Egyesült Államokban 2001 óta vádemelés nélkül fogva tartott, katari és szaúdi illetőségű Ali al-Marri beismerte csütörtökön egy bíróság előtt, hogy támogatta az al-Kaida terrorhálózatot.
máj. 1
7:15
Keresztes Ildinek borsódzott a háta Beyoncétól (NLC)
Keresztes Ildikó kapta a lehetőséget, hogy Beyoncé előtt lépjen fel Budapesten. Az évtizedek óta fantasztikusan teljesítő énekesnőnek az sem derogált, hogy a sokkal tehetségtelenebb amerikai kolléganő számára kellett bemelegítenie a közönséget.
máj. 1
7:15
Rendesen sarokba szorították a nyugdíjasokat (Portfolio)
Nem kis felháborodást keltettek a Bajnai csomag nyugdíjrendszert érintő tervezett változtatásai, a vélhetően leginkább negatív hatást jelentő lépések a nyugdíjkorhatár gyorsabb megemelése, valamint a...
máj. 1
7:33
NBA: még él a Bulls, továbbment az Orlando és a Portland (She)
Nem mindennapi körülmények között tartotta életben reményeit az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) rájátszásában a Chicago Bulls, miután a harmadik hosszabbítás végén egyetlen ponttal jobbnak bizonyult a címvédő Boston Celticsnél a keleti főcsoport negyeddöntőjében, a párharc hatodik meccsén.
máj. 1
7:33
Hullámzó Amerika (ProfitLine)
Hullámzó kereskedési nap végén vegyesen zártak csütörtökön a vezető New York-i tőzsdemutatók. (ProfitLine.hu)
máj. 1
7:33
Magabiztosan a konditeremben (NLC)
Konditerem – a szó hallatán iszonyú súlyok alatt nyögő, duzzadó izomzatú férfiak jelennek meg lelki szemeink előtt. Húsz évvel ezelőtt talán tényleg ezt jelentette, ma viszont itt már más munka folyik: a megfelelő vázizomzat felépítése, alakunk tartós és hatékony formálása. Hogy mit kell még tudni a konditermek világáról, azt elárulja ez a rövid útmutató.
máj. 1
7:35
Formula–1: Jenson Buttonnak tetszik a költségvetési sapka (She)
A Formula–1-es egyéni világbajnoki pontversenyt vezető brit Jenson Button tetszését fejezte ki, miután a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vezetői bejelentették, hogy a jövő évtől bevezetik a költségvetési sapkát.
máj. 1
7:51
Mit vesz még be a magyarok gyomra? (Privátbankár)
Étkezési szokásainkat tekintve továbbra is a magyar konyha dominál, és ezzel párhuzamosan egészségesebbek se lettünk. Már a válság jelei is megmutatkoznak abban, hogy mit és hol eszünk - de vajon mit szeretnek a legjobban a magyarok?
máj. 1
7:51
Spanyol Nagydíj – McLaren-Mercedes - előzetes (Formula)
A McLaren javítani akar néhány pozíciót
máj. 1
7:53
A Ferrari elnöke levélben figyelmeztette Mosley-t (Formula)
A Ferrari ellenzi a maximalizált költségvetést
máj. 1
7:55
A FOTA megszavazhatja az egységes maximalizált költségvetést (Formula)
Az új szabály hátulütői
máj. 1
8:09
A rocksztár vallomása a szomszédból. Videóval! (BorsOnline)
A Matchbox Twenty híressé tette, Carlos Santana és a "Smooth" pedig gazdaggá - Rob Thomas most nekünk mesél el mindent új lemezéről, a Cradlesongról
máj. 1
8:09
A Ferrari elnöke levélben figyelmeztette Mosleyt (Formula)
A Ferrari ellenzi a maximalizált költségvetést
máj. 1
8:09
Elégtelent kaptak a magyar diákok a szlovák minisztertől (Kitekintő)
Elégtelennek tartja Mikolaj oktatásügyi miniszter a magyar diákok szlováktudását.
máj. 1
8:09
Május elseje - Bajnai a Városligetben, az SZDSZ a Városháza parkban, a Jobbik Morvaival a Hajógyári-szigeten (hirado.hu)
Idén a szakszervezeti szövetségek is külön-külön ünnepelnek
máj. 1
8:09
Mérgező növények otthonunkban, kertjeinkben (WebBeteg)
Minden évben több száz olyan mérgezés fordul elő Magyarországon, amit növények idéznek elő. Kertjeinkben, a természetben és a szobanövényeink között is több olyan akad, amelyek veszélyeiről jó, ha tudunk.
máj. 1
8:09
Szexbotrány a királyi palotában: a kamerák is előkerültek (Pénzcentrum)
Egy meglehetősen ittas pár nemi életet él a Windsori Királyi Kastély falainál. Japán turisták lelkesen filmezték az esetet, de az őröknek 20 perc kellet, míg sikerült véget vetni a kínos incidensnek....
máj. 1
8:09
Madonna nincs elkeseredve (NLC)
Valamit tudhat már Madonna, amit egyelőre titkol a lapok előtt. Hiába utasították el a legutóbbi örökbefogadási kérelmét, ő nevetgélve sétál az utcán.
máj. 1
8:11
Új influenza: Mexikóban 300, Kanadában 34 biztosnak tűnő fertőzésről tudnak (hirado.hu)
Az Egyesült Államok is készül, 13 millió adag influenzagyógyszert vásárolt
máj. 1
8:11
Az élet bölcsője (NLC)
Csak mi, nők mondhatjuk el, hogy képesek vagyunk az új élet kihordására, és ez joggal tölt el minket büszkeséggel. Így lett nőiségünk szimbóluma a méh.
máj. 1
8:18
Reggelt! (GameStar)
Tegnap sikeresen lezajlott a lassan hagyománnyá váló GDF, ma a munkásosztály kedvenc napját ünnepli a fél ország. Pihenés, lazítás, vagy épp bulizás és pörgés vár a szerencsés többségre, használjátok ki, érezzétek jól magatokat!

Keresés