2009. május 5. kedd

máj. 5
0:21
Páva Zsolt hirdetésben is közzéteszi vagyonbevallását (Gondola)
Fizetett hirdetésekben teszi közzé vagyoni helyzetének részleteit a sajtóban a következő napokban Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterjelöltje, aki ezt a korrupcióellenes küzdelemmel és politikai...
máj. 5
0:25
Lemondott a nepáli kormányfő (Gondola)
Lemondott hétfőn Nepálban a volt maoista lázadók vezéréből lett kormányfő, mert - mint maga közölte - válságot idézett elő azzal, hogy előző nap leváltotta a hadsereg főparancsnokát. Pracsanda...
máj. 5
0:39
Új APEH-igazgató Észak-Magyarországon (Gondola)
Május 1-jétől Harsányi Istvánné az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának vezetője, elődje Nagy László, aki 2007-től töltötte be ezt a posztot nyugdíjba vonult - közölte a régiós...
máj. 5
0:43
Bajnai: távhőcsomagot tervez a kormány (Gondola)
A kormány a távhő általános forgalmi adókulcsának csökkentése mellett olyan intézkedéscsomagot tervez, amelynek révén sok embernek már az idén érzékelhetően olcsóbb lesz a távhő - közölte Bajnai...
máj. 5
0:47
A franciák közel kétharmada csalódott Sarkozyben (Gondola)
A franciák közel kétharmada, 65 százaléka csalódott a két évvel ezelőtt megválasztott államfőben, s csak a megkérdezettek 24 százaléka elégedett Nicolas Sarkozy eddigi tevékenységével - derül ki a...
máj. 5
0:57
Szlovákiában újra leállnak a Volkswagen gyárai (Gondola)
Kényszerszünetet tartanak május 11-től a Volkswagen (VW) szlovákiai üzemeiben, közölte hétfőn a német autóipari óriásvállalat. A pozsonyi és a túrócszentmártoni (Martin) gyárban egy teljes hétig...
máj. 5
1:01
Csökken a gázolaj ára szerdán (Gondola)
Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült piaci forrásból az MTI. A mostani csökkentéssel a gázolaj...
máj. 5
1:05
EB: nem biztos, hogy csökken az államháztartási deficit Magyarországon (Gondola)
Tavaly jelentősen csökkent, a bruttó hazai termék 3,4 százalékát tette ki az államháztartás hiánya, és idén is ez a szint várható Magyarországon - vélte hétfőn kiadott gazdasági előrejelzésében az...
máj. 5
1:09
Új vírus: több mint 1000 megbetegedés világszerte, 32 új fertőzés Európában (Gondola)
Világszerte több mint ezren betegedtek meg az új típusú influenzában - közölte hétfőn az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC); Európából 32 új fertőzést jelentettek az utóbbi...
máj. 5
1:15
MSZP: tiszteletre méltó Magyarország uniós teljesítménye (Gondola)
Az MSZP szerint tiszteletre méltó az a teljesítmény, amelyet Magyarország európai uniós tagként a csatlakozása óta eltelt öt évben elért - mondta Kocsi László, a párt országgyűlési képviselője...
máj. 5
1:19
Kedden részlegesen lezárják az M3-as autópálya gödöllői csomópontját (Gondola)
Átépítés miatt kedden lezárják az M3-as autópálya gödöllői csomópontjában a Budapest felé tartó oldal lehajtóágát; a korlátozás előreláthatóan novemberig lesz érvényben - közölte az Állami...
máj. 5
1:23
Székely: továbbra sincs új vírussal fertőzött beteg Magyarországon (Gondola)
Továbbra sincs új vírussal fertőzött beteg Magyarországon, a reptéri ellenőrzéseknél nagyjából száz gyanús esetet szűrtek ki - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn újságírók előtt,...
máj. 5
1:33
Baleset miatt áll a vasúti közlekedés Ikrénynél (Gondola)
Halálra gázolt a vonat egy férfit hétfőn Ikrénynél, ahol a baleset miatt szünetel a vasúti közlekedés - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) sajtóreferense hétfőn az MTI-vel. Stöckert...
máj. 5
4:15
Szelíd érintés testnek és léleknek (Blikk)
Fáradt vagy, rosszul alszol, netán ideges vagy? Oldd a feszültséget gyógyító masszázzsal!
máj. 5
4:51
Verhetetlen 11 (Blikk)
LONDON — Nehéz feladat előtt áll az Arsenal futballcsapata.
máj. 5
4:55
Gál visszatérne (Blikk)
RÁCALMÁS — Rokonainál gyógyul Gál Gyula (32). A keresztszalag-szakadást szenvedő sportoló felesége, Valéria (30) szüleinél pihen.
máj. 5
4:59
Dárdaiék harca a dobogóért (Blikk)
BERLIN — Tíz hosszú esztendő után újra a Bajnokok Ligájáról álmodnak a berlini futballszurkolók.
máj. 5
5:03
Szentes még hisz az aranyban (Blikk)
BUDAPEST — Nyolc bajnoki fordulón át tartott az Újpest futballcsapatának tavaszi menetelése, de a múlt héten megszakadt a sorozat.
máj. 5
5:07
Visszatértünk! (Blikk)
A bajnoki aranyérem megszerzésével szeretne búcsúzni a másodosztálytól az FTC.
máj. 5
5:09
Szűcs Judith butikosnak állt (Blikk)
BUDAPEST — Merész lépésre szánta el magát Szűcs Judith (55).
máj. 5
5:09
A nap kérdése: fordítsuk-e le Jókait és Gárdonyit magyarra? (Alternatív Energia)
Az igazgatók tegnap hajnalban átvették a magyar írásbeli tételeket a jegyzőktől, ezzel a diákok számára reggel nyolckor megkezdődött a tavaszi érettségi időszak. Az első nap különösebb izgalmak nélkül zajlott, a fő kérdés csupán arra a spirói ötletre korlátozódott, fordítsuk-e le Jókait és Gárdonyit magyarra. Az általunk megkérdezett diákok többsége igennel szavazott, és azt is szomorúan vették…
máj. 5
5:11
Fresh Viki bevallotta vágyait (Blikk)
BUDAPEST — A látszat ellenére a barna szépségnél is múlik az idő, bár úgy tűnik, hogy nyomot nem hagy rajta.
máj. 5
5:11
A vádalkut is elképzelhetőnek tartják, hogy megtalálják a gyilkosságok tetteseit (Alternatív Energia)
A világ egyik legjobb szakmai hátterével rendelkező profilalkotók segíthetik néhány napon belül a romák elleni támadások felderítését. Az amerikai FBI-tól a szakértők érkezését Bencze József országos rendőrfőkapitány jelentette be tegnap. Egyúttal arról is beszélt, hogy a bűnesetek felderítése érdekében akár a vádalkut is elképzelhetőnek tartja. Változatlanul dolgozik a 100 fős nyomozócsoport és…
máj. 5
5:13
Rekorder Farkas: 37 milliárdos bevétel (Blikk)
LOS ANGELES — Az idei év legmagasabb hét végi bevételét produkálta az X-Men Origins – Wolverine, vagyis X-Men kezdetek: Farkas című film, amely a világpremierrel egyszerre került a magyar mozikba.
máj. 5
5:13
Gaskó akciójára csekély az érdeklődés (Alternatív Energia)
Ha érdeklődés híján el nem is marad, jelentős és érdemi változást aligha tud kikényszeríteni a május 8-ára általános, országos és több ágazatra kiterjedőnek meghirdetett sztrájk. A Gaskó István vezette Liga kormányzati intézkedések elleni tiltakozó akciója ugyanis – a csatlakozók száma és köre alapján – vélhetően nem lesz átütő erejű. A VDSZSZ egész napos vasutas-munkabeszüntetése lesz a leginkább…
máj. 5
5:15
A vetélkedő mentette meg a csődtől (Blikk)
ÓZD — „Csoda történt! Édesapám az égből súgott nekem!” – mondta könnyeivel küszködve Vámosi Alexandra (20), a TV2-n futó Áll az alku című műsor játékosa, aki csupán egy dolog miatt jelentkezett a vetélkedőbe: kifizesse azt a többmilliós tartozást, amelyet édesapja öngyilkossága után örökölt édesanyjával és két testvérével.
máj. 5
5:17
Félmeztelen- re vetkőzött a Romantic Katinkája (Blikk)
BUDAPEST — Ledobta a ruháit Kunovics Katinka.
máj. 5
5:27
"Nyalogasd a p...nám ajkát" - verselgetett is a leghíresebb magyar író (Infostart)
Gondolta volna Jókairól, hogy hatalmas prózai életművének megalkotása közben pornografikus versekkel pihente ki fáradalmait? Egy kevéssé ismert művében ezt írta: "Czombod tövét megcsókolom, Kondor fanod felborzolom. Szétnyílik a pinád partja, Piros száját kimutatja..." Korhatáros irodalomtörténet, nem csak érettségizőknek.
máj. 5
5:36
A magas vérnyomás rizikófaktorai (WebBeteg)
Az emelkedett vérnyomás ritkán okoz tüneteket, lappangva, alattomosan károsítja az érfalat és okoz súlyos szövődményeket. Érdemes emiatt rendszeresen, minden háziorvosi vizit alkalmával ellenőriztetni a vérnyomást, 40 éves életkor felett pedig legalább évente javasolt szűrőjellegű mérés.
máj. 5
5:45
Terhesen várja halálos ítéletét (Blikk)
70 deka heroin miatt zárták börtönbe, ahol megerőszakolták, s nemsokára kivégzik
máj. 5
5:45
"Az elfogultabb jobboldaliaknak volt igaza: beütött a csőd. Csak épp senki nem vette észre." (Alternatív Energia)
A kormány rendszeresen hamis adatokat továbbít az Európai Unió illetékeseinek az államháztartási és a költségvetési hiányról, illetve az államadósságról – jelentette ki Schmitt Pál. A Fidesz EP-választási listavezetője azt is közölte: néhány hónapja az unió pénzügyi biztosához fordultak, hogy kérjen valós adatokat a kormánytól. 2006-os, 2007-es adatokra gondol elsősorban – mondta újságírói…
máj. 5
5:45
Felkavaró Lidl-videó: dühöngő tömeg az áruházban (Pénzcentrum)
Már a hajnali nyitásnál tömegnyomor volt egy máltai Lidlben. A vásárlók grillsütőért rohamozták meg az áruházat....
máj. 5
5:47
Felmentették, mégis vádlott (Blikk)
KISKŐRÖS — Megbűnhődik végre a gyilkos – ebben bíznak Alsócebén azok, akik ismerték a három éve megölt Szabinát (†15).
máj. 5
5:47
Bakancs, szélsőségek, labdapattogás (Alternatív Energia)
Kezd helyreállni a bizalom Magyarország iránt, de európainak lenni nem pusztán földrajzi fogalom, hanem egyfajta minőség is. Ezen a téren pedig még nagy a deficit – fogalmazott Bajnai Gordon kormányfő tegnap a parlamentben, az uniós csatlakozás évfordulójára emlékezve. A Fidesz és a KDNP szónokai arról beszéltek, hogy az ország éllovasból sereghajtó lett a térségbeli államok között. Tegnap…
máj. 5
5:49
Több szex kell a nőnek (Blikk)
BUDAPEST — A szex tartja karban a nőket – derül ki egy friss kutatásból.
máj. 5
5:51
Viszlát, cukorbaj! (Blikk)
42 emberen tesztelték 28 napon át, 3 év múlva lehet gyógyszer belőle.
máj. 5
5:53
Megtorlás az SZDSZ-ben? (Blikk)
BUDAPEST — Bajba kerülnek azok az SZDSZ-es képviselők, akik nem támogatták Bajnai Gordon miniszterelnökké választását a parlamentben!
máj. 5
5:54
Kinek jár és meddig a tes, gyed és gyet? (Adózóna)
Meddig jár a gyermeketvállóknak a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj és gyermekgondozási táppénz jelenleg? Az igénylés helye és a szükséges igazolások is eltérnek.
máj. 5
5:55
Bakancsot tettek Draskovics asztalára (Blikk)
Balogh Zoltán fideszes képviselő adta az "ajándékot"
máj. 5
5:57
Intézetbe menekült szülei elől (Blikk)
Egyre több gyermek kéri a gyámhivatal segítségét, hogy elköltözhessen otthonról.
máj. 5
5:59
Ég áldjon, kiskutyám! (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Könnyes búcsú! Egyre többen kénytelenek megválni szeretett házi kedvencüktől, mert a válság miatt képtelenek megfelelően gondoskodni kutyájukról. Becslések szerint harmadával nőtt az elmúlt hónapokban a menhelyekre leadott vagy rosszabb esetben szabadjára engedett kutyák, macskák száma idehaza.
máj. 5
6:01
Még keresik Nóra négy támadóját (Blikk)
KISKUNLACHÁZA — K. Nóra (12) szerint nyolcan rontottak rá, de egyelőre csupán egyetlen embert gyanúsított meg a rendőrség a Kiskunlacházán megtámadott kislány ügyében.
máj. 5
6:03
Vigyázat: a játszótereken is lehet kullancs! (Infostart)
A globális felmelegedés kedvez a kullancsok szaporodásának és túlélőképességük erősödésének. A InfoRádiónak nyilatkozó bőrgyógyász arra figyelmeztet, hogy a lakókörnyezetünkben sem vagyunk biztonságban, az aljnövényzetben lévő kullancsok hamar eljuthatnak az ember testhajlataiba. Nagy Katalin szerint a kisgyermekeket fokozottan óvni kell, ebben nagy a szerepe van a védőoltásnak.
máj. 5
6:03
Hűtőszekrényben találtak egy halott csecsemőt (Blikk)
máj. 5
6:03
Utasbiztosítás ingyen? Gyakorlatilag létezik (Pénzcentrum)
Az EU a gyakorlatban megvalósította az ingyenes utasbiztosítást. Igaz, nem ér fel egy komplett biztosítási csomaggal, de az Európai Egészségbiztosítási Kártyát mindenképp érdemes kiváltani!...
máj. 5
6:15
Egy havi fizetésért nem éri meg nyomni (Privátbankár)
Dulin Jenő közlekedéspszichológus szerint a gyorshajtásért kiróható bírság szabályainak változása kedvezően hathat a sofőrök magatartására
máj. 5
6:21
Katasztrófa az esküvőn: félszáz halottat követelt a lövöldözés (Infostart)
Legalább 45 ember vesztette életét és hatan megsebesültek hétfőn este Törökország főként kurdok lakta délkeleti részén, Mardin város körzetében, amikor lövöldözés robbant ki egy esküvői rendezvényen.
máj. 5
6:21
Nincs alku! Könnyen nem adják az eurót (ProfitLine)
Az Egyesült Államok után az Európai Unióban is megkezdődhet a gazdaság stabilizálódása - vélte Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának elnöke. (ProfitLine.hu)
máj. 5
6:21
Kelemen Anna kitálalt a TV2-n - A vad pasikat szereti (Portfolio)
Egy korszak lezárását jelentette a múlt hét, ugyanis a Mr. és Mrs.-t, és a Hal a tortán-t is utoljára láthattuk a főműsoridei programok között a TV2-n, miközben A széf is pihenőre vonul a rivális...
máj. 5
6:21
Milliókba kerül egy dugó az M7-esen! (Pénzcentrum)
Beindult a nyári szezon a Balatonnál, aki tehette, hétvégén lenn volt a magyar tenger partján. A parton izzottak a hekkek az olajban és előkerültek újra a kocsmák pultjaiból a kisfröccsös poharak. A hosszú hétvége idilli hangulatát még a szombati rossz idő sem tudta megtörni, nem úgy a három órás dugó, mely egy balesetnek köszönhetően alakult ki az M7-esen vasárnap délután....

Keresés