Egyre gyakrabban látni együtt Csányi Sándort volt feleségével, Pokorny Liával. Hazánk legkelendőbb partiképes szívtiprója és a csinos színésznő az FHM partiján mulatott együtt, de munkatársunk a pesti utcán is összeakadt velük. Színházi berkekben korábban suttogták, hogy a két színész újra szorosra fűzte kapcsolatát, s mivel Csányi ismét facér, most felerősödött a pletyka.
A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés volt csütörtökön Honduras partjainál; a földmozgásban négy ember meghalt. A vöröskereszt szerint az áldozat egy 15 éves fiú, akit La Lima...
Mintegy 1.300 új munkahely létrehozását segíti 126 vállalkozásnál a munkaügyi tárca, e célra 1,38 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a vállalkozásoknak, amelyek összesen 2,23...
Az MSZP szerint Áder Jánosnak vissza kell lépnie a fideszes európai parlamenti (EP) képviselőjelöltségtől, mert hiányos nyelvtudása miatt alkalmatlan arra, hogy képviselje az ország érdekeit az...
A jövő hónapban is késedelem nélkül kapják meg nyugdíjukat a nyugdíjasok - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón. A kormányszóvivő így...
A kormányszóvivő szerint idén 2,4 milliárd forint, a tavalyi évben felhasználható összeg duplája fordítható nyári gyermekétkeztetésre, és a kormány több mint 660 millió forintot biztosít ifjúsági-...
Még nem zárult le a Margit híd kivitelezői tendere, csak a borítékbontás történt meg, ezt követően értékelik a pályázatokat - nyilatkozta Hagyó Miklós csütörtökön. A főpolgármester-helyettes...
Fegyverárusító lengyel csempészek buktak le csütörtökön a nyíregyházi piacon, ahol a vám- és pénzügyőrség munkatársai ellenőrzést tartottak - közölte a VPOP Észak-alföldi Regionális...
Közös nemzeti érdek Magyarország megerősödése a határon túli magyarság számára - derült ki a magyar-magyar kormányzati konzultáció utáni sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott, hogy megmarad a...
Az Európai Unió lakosságának egyharmada olyan háztartásban élt 2007-ben, amely váratlan kiadás felmerülése esetén nem tudott megbirkózni a helyzettel, mert jövedelme veszélyesen közel volt a...
BUDAPEST – A Fehérvár elleni mai, idényzáró bajnokin búcsúzik az Újpest focicsapatának kispadjától Szentes Lázár (53). A szakember ezüstéremmel távozik a klubtól, de a lila-fehéreknél ez csalódást jelent, úgy érzik, a keretük alapján az első helyen is végezhettek volna.
SZOLNOK – Janics Natasa (26) jobbnak bizonyult Kovács Katalinnál (33). Legalábbis Storcz Botond (34) szövetségi kapitány megítélése szerint, s ez azt jelenti, hogy a két olimpiai bajnok kajakos közül előbbi, a háromszoros ötkarikás aranyérmes ülhet az 500 méteren szereplő négyes hajóba a jövő hét végén esedékes szegedi Világkupa-viadalon.
BARCELONA – Felült a Bajnokok Ligája trónjára Lionel Messi (21) és a Barcelona. Az argentin focista fejes góljával – az első találatot Samuel Eto’o (28) szerezte – főszerepet játszott abban, hogy a katalán gárda 2-0-ra legyőzte a címvédő Manchester Unitedet az álomdöntőben. A Barca ezzel megszerezte a klub történetének harmadik Bajnokcsapatok Európa Kupája/BL-győzelmét, s utolérte az…
BUDAPEST – Vadonatúj fürdőruhában úszik Cseh László (23). Az elmúlt évi pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese hű maradt a szövetséggel együttműködő Arena sportszergyártó céghez, de annak immár legmodernebb modelljét használja. Segítségével még jobb időeredmények várhatóak, csupán az a bökkenő, hogy a nemzetközi szövetség egyelőre nem engedélyezte az újfajta dressz használatát.
NYIRÁD – Felejthetetlen élményben volt része ifjabb Balzsay Károlynak (29). A WBO nagyközépsúlyú világbajnoka a bokszkesztyűjét bukósisakra cserélte, és 200 kilométer/órás sebességgel száguldott a nyirádi ralikrosszpályán. Igaz, a hamburgi Universum Box Promotion profi ökölvívója „csak” a jobb oldali ülésen foglalt helyet, de így is élvezte a próbaköröket.
Az az édesanya, aki egy éven belül nem jut vissza a munkaerőpiacra, gyakorlatilag egy életre elveszítette az állását – állítja Gurmai Zita. A szocialista EP-képviselőjelölt szerint azokban az országokban születik több gyerek, ahol a nők dolgozhatnak. Magyarországon sokan elvárják, továbbra is működjön az államszocializmus, de kevés szó esik arról, hogy az egyén milyen felelősséget vállal. Szerinte…
Magyarországot továbbra is megbízható és megbecsült szövetségesként tartják számon az Egyesült Államokban, nem kerültünk le az amerikaiak „radarképernyőjéről” – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Somogyi Ferenc magyar nagykövet Washingtonban.
A dolgok mélyén vitathatatlanul ott van a jó szándék. Szerencsére nem az a fajta, amivel a pokolba vezető út van kikövezve. De nem is az, amelyikkel a sikeres műsorhoz vezető ösvény. A Viasat3 egyik saját műsoráról van szó, amelyben Pimasz úr itt-meg-ott teszi-veszi magát. Az alcím finoman jelzi is, hogy ez nem riport, de nem is színtiszta show, hanem riportshow. A csatorna valószínűleg tartott…
PROVANCE–BUDAPEST – Kiengedték a franciák a börtönből Irina Belenykaját (36), aki azzal kavart nemzetközi botrányt, hogy elrabolta férjétől közös gyermeküket.
SZARVAS – Pedofil emberek mellett ritkán áll ki a családjuk. A. Sz. J. (44), a kiskorúak megrontása miatt elítélt férfi mégsem maradt egyedül. A helyi szlovák iskola pedagógusát azzal vádolták, hogy 2007-ben, a nyári táborban az akkor 11 éves B. T.-t szemérem elleni erőszakra kényszerítette.
BUDAPEST – Nemsokára mindent láthatnak a zsaruk, amit látniuk kell. Június elsejétől ugyanis új bevetésirányítási rendszer működik a Teve utcai rendőrpalotában.
Bár csak május végén zárul a legtöbb labdarúgó-bajnokság, az együttesek jelentős része már bemutatta, hogy a következő szezonban milyen mezben szerepel. A legtöbb csapat lecseréli garnitúráját, így a drukkerek kezdhetik beszerezni az újakat. Az Inforadio.hu összeállításából megtudhatja, milyen dresszben futnak ki kedvencei a pályára a következő idényben.
Vásárolhatunk gázálarcot, fémvázas hordágyat, de még a kommunizmus utolsó leheletét is megvehetjük a múzeumként funkcionáló Sziklakórházban, amely a Budai Várban várja a látogatókat. De nemcsak ezért érdemes ellátogatni a folyamatosan bővülő múzeumba. Ellátogathatunk egy, az '50-es évek követelményei szerint jól felszerelt atombunkerbe, és a legújabb kiállító teremnek köszönhetően azt is…
Az Alkotmánybíróság szerdán két rendelkezés kivételével alkotmányosnak találta az objektív felelősségről szóló törvényt. Sok szakértő vitatta az egy éve bevezetett rendelkezéseket, ám Lövétei István alkotmányjogász egyetért azzal, hogy aki egy járművet üzemeltet, az viseljen felelősséget azért, hogy azzal ne történjen jogsértés. Egyelőre nem tudni, az igazságügyi tárca saját előterjesztéssel…
A saját és családunk egészségének megőrzése érdekében a legtöbb, amit tehetünk, a tudatos vásárlás. Az összetevőket kötelező a dobozokon feltüntetni, ezt mindig érdemes elolvasni.
Ha Schmitt Pál nem hajlandó páros vita keretében tisztázni, ki mit tett a magyarokért eddig az Európai Parlamentben, illetve milyen programmal készül a következő ciklusra, akkor írásban számoljon el az elmúlt öt évben végzett munkájáról – kérte a Fidesz EP-listavezetőjétől Göncz Kinga. A szocialisták listavezetője úgy véli, az ellenzéki politikusnak el kell tudnia számolni azokkal a döntésekkel,…
Átlagosan 3,7 millió forint fix díjazást kap évente egy tőzsdei A kategóriás cég igazgatósági tagja. Ennél persze sokkal többet kereshet részvényopcióin keresztül, ám az elmúlt két évben ezek lehívására nem nagyon volt lehetőség - írta a Napi Gazdaság. (ProfitLine.hu)
A márciusi mélypont óta eltelt időszakban erősödött ugyan a forint az euróval szemben, de napokban néhány aggasztó elemzés is megjelent a magyar fizetőeszköz jövőjével kapcsolatban. Ezúttal a hazai pénzintézetek deviza lekötési lehetőségeit szedtük egy csokorba annak érdekében, hogy segítsünk a deviza megtakarítással rendelkező olvasóinknak a legjobb lekötési lehetőség megtalálásában....
Közép-Kelet-Euópa német tőkebefektetőinek többsége a romló konjunktúrális kilátások ellenére is kitart a kiválasztott beruházási helyszín mellett - közölte egy friss felmérés eredményeit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) csütörtökön az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Sztárok, reszkessetek, lecsap a Blikk Gasztrokommandója! Lapunk álruhás szakértője tíz híresség nevével fémjelzett vendéglátó-ipari egységet tesztelt, hogy segítséget nyújtsunk olvasóinknak a választásban.
BUDAPEST – Hargitai Bea nem bánkódott sokáig kolumbiai szerelmén, a TV2 egykori ügyvezető igazgatójával jött össze, akivel immár egy fedél alatt is élnek.
BUDAPEST – Három sikeres regény után Regös István Attila végre papírra vetette negyedik művét, amely feltehetően ugyanolyan sikeres lesz, mint korábbi alkotásai.
Újra kapós lett a magyar élelmiszer Romániában. Egyre több kereskedő jár át a határ túloldaláról, hogy közvetlenül a termelőtől vásároljon zöldséget és gyümölcsöt - írja a Népszabadság. A lap azzal indokolja a szomszédos ország magas élelmiszerimport-igényét, hogy az ottani privatizáció még a magyarnál is kevésbé versenyképes birtokszerkezetet eredményezett
A PannErgy és Kiskunhalas önkormányzata geotermikus társaságot alapított Kiskunhalasi PannTerm Kft. néven - közölte a PannErgy Nyrt. a BÉT honlapján csütörtökön. (ProfitLine.hu)
Itt a pünkösdi hosszúhétvége, itt a gyereknap, és ha nem is lesz túlságosan jó idő, attól még kiváló alkalom arra, hogy együtt legyen a család. Ehhez azonban nem kellenek tízezrek: a Pénzcentrum összegyűjtött egy csokrot az olcsó, sőt, INGYENES hétvégi programokból....
A március elején elért euróval szembeni történelmi mélypontja óta mintegy 1000 milliárd forint összegben növelték magyar pénz- és tőkepiaci kitettségüket a külföldiek és ez az igen komoly...
Egy százalékot meghaladó emelkedéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön. technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,2 százalék (20,71 pont) erősödéssel 1751,79 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8403,72 ponton zárt 1,25 százalék (103,70 pont) növekedéssel. (ProfitLine.hu)
Brutális bűncselekmény felderítésében segédkezett a magyar Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület Brazíliában. Két napig keresték a tenger mélyén egy feldarabol terhes nô maradványait.