Néha még a mindennapi folyamatok is tartogathatnak meglepetést - például a vízcsepp földet érése és szétfröccsenése. A Harvard Egyetem kutatója, Shreyas Mandre szerint ugyanis ez nem is a becsapódás pillanatában következik be, hanem egy icipicivel előtte és fölötte.
"Ha háború van, akkor, kérem, háború van." Így indul Rózsa-Flores Eduardo utolsó, a halála előtt két nappal Bolíviából küldött írása. A Kapu című lapban megjelent cikk József Attila soraival indít: "Nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam, ölni szeretnék, mint mindannyian."
Végre van valami, amiben egyetértünk Orbán Viktorral. Abban, hogy elég volt. Elég volt abból, hogy bármi történik is idehaza vagy a világban, minden a Fidesz-elnök hatalomszomjáról szól. Elég volt abból, hogy költséget (!) és fáradságot nem kímélve plakátok és szórólapok tízezrei árasztják el az országot, mint 2006-ban a „rosszabbul élünk…” stb., most meg az „elég volt”. Elég abból, hogy végítélet…
- Hogy vagy? - kérdezi egy barátom Cecilia Bartoli koncertjének szünetében a Művészetek Palotájában. - Most jól - felelem, és a szájából veszem ki a szót, mert most ő is nagyon jól van, máskor és máskülönben pedig hogy is lehetne. Rosszul. És valóban, ennek az egészen lenyűgöző énekesnőnek a hangversenyén láthatóan és érezhetően mindenki jól van. Pedig az első egy-két percben meglepődöm (még sosem…
Legyen vége már ennek a sok éve tartó sötét korszaknak, amelyben a tolvajszellem vált uralkodó ideológiává, az a tolvajszellem, amelyet „szélhámos milliárdosok” szabadítottak az emberekre – harsogta szombaton a Városligetben Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szokatlanul kemény hangú beszédében közölte, elég a Gyurcsány-Bajnai-korszakból, elég az MSZP-ből! A Kós Károly sétányon felállított színpadon…
A krónikus fájdalom mindig megnehezíti a beteg életét. A legtöbben tartós ideggyógyászati, mozgásszervi megbetegedés miatt kerülnek kapcsolatba hasonló panaszokkal, de bizonyos daganatos megbetegedések késői stádiumaiban is elfordulhat.
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgával ma megkezdődik a tavaszi érettségi. Május 4. és június 26. között 137 469 diák 278 vizsgatárgyból összesen 24 997 emelt szintű és 469 776 középszintű vizsgát tesz. A vizsgaszervezés zökkenőmentesen folyt, ám a Liga szakszervezeteknek sztrájk-fenyegetésükkel mégis sikerült majd 30 ezer német nyelvből vizsgázó életét…
Felülvizsgálhatnák a jövőben a kiemelt fontosságú honvédelmi területtel rendelkező önkormányzatok a kiemelt térségi és megyei területrendezési terveket, amennyiben a parlament elfogadja Szili Katalin idevágó javaslatát. A házelnök ezzel hathatós választ adott a Fidesznek, amely a polgármester-választásra készülő városban azzal (is) kampányol, hogy a szocalisták jelöltje támogatja a…
„Rosszul jár a karórád, nehogy te is kövesd, s rákerülj a karóra, ami neked menóra, nem menlevél! … Én itt, itthon vagyok, te tévedhedtél el, mert várnak a sirató falnál, még mielőtt itt is mindent felfalnál. óra, ne légy kettyós, mert lekésed a telavivien járatodat!...”
Esterházy "Fényes" Miklós nem pusztán a fertődi, pompás főnemesi rezidenciát adta örökségül művelődésünknek, az ő hercegségéhez fűződik Joseph Haydn munkásságának legtermékenyebb korszaka is. Ki tudja… - kezdődhetne történelmietlen mondatunk, ha világhírű zeneszerzőt nem az eszterházai édenkert lombjai inspirálják, megszületnek-e a nagy remekművek… Május 22-én nagyszabású, hiánypótló kiállítás…
„Rosszul jár a karórád, nehogy te is kövesd, s rákerülj a karóra, ami neked menóra, nem menlevél! … Én itt, itthon vagyok, te tévedhedtél el, mert várnak a sirató falnál, még mielőtt itt is mindent felfalnál. óra, ne légy kettyós, mert lekésed a telavivien járatodat!…”
Mint arról korábban beszámoltunk hazánkban minden huszadik nyugdíjas havi ellátási összege meghaladja a 150 ezer forintot. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy mekkorák a magyarországi csúcsnyugdíjak, hányan részesülnek kivételesen magas havi ellátásban....
A milliomos Ricardo Martinelli, a konzervatív jobboldal nyerte a vasárnapi panamai elnökválasztást - jelentette be a közép-amerikai ország választási bírósága.
Általában a tudományos, kulturális, társadalmi fejlődés jelei a nyelvben, illetve a szókincs bővülésében is tetten érhetők. A gazdaság fejlődésével szintén rengeteg új szó keletkezik, most azonban úgy fest, a gazdaság hanyatlása, pontosabban a recesszió, és minden ezzel kapcsolatos jelenség is külön értelmet, kifejezést nyer....
Az előttünk álló héten a külföldi és a hazai makrogazdasági jelentések egyaránt számos izgalmat tartogatnak számunkra. Míg az Egyesült Államokban kétség kívül a munkaügyi tárca pénteki átfogó...
A legutóbbi globális makroadatok arra utalnak, hogy a világgazdaság már "a szinkronizált fordulat korai szakaszában" járhat, és a második félévtől kilábalás kezdődhet, olvasható a JP Morgan új előrejelzésében, amelyek szerint Ázsiában valószínűleg meg is indult a növekedés, az euróövezetben azonban ez még várat magára. (ProfitLine.hu)
Még mindig érkeznek befizetések a gazdálkodóktól tenyésztési hozzájárulás címén, holott a befizetési kötelezettség már januárban megszűnt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) eml...
A FŐMTERV'TT Zrt. vezette konzorcium tervezheti a budapesti Margit híd felújítását és a kapcsolódó közlekedési rendszer fejlesztését, és végezheti a tervezői művezetés feladatait - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Mexikóban 22-re emelkedett a H1N1 influenzajárvány halálos áldozatainak száma, miután a laboratóriumi vizsgálatok szerint három további haláleset okozója az új vírussal való fertőzés - jelentette be José Ángel Cordova mexikói egészségügyi miniszter.
– Hogy vagy? – kérdezi egy barátom Cecilia Bartoli koncertjének szünetében a Művészetek Palotájában. – Most jól – felelem, és a szájából veszem ki a szót, mert most ő is nagyon jól van, máskor és máskülönben pedig hogy is lehetne. Rosszul. És valóban, ennek az egészen lenyűgöző énekesnőnek a hangversenyén láthatóan és érezhetően mindenki jól van. Pedig az első egy-két percben meglepődöm (még sosem…
Romlottal ugyan, azonban az előzetesen vártnál kedvezőbben alakultak az első negyedéves vállalati mérlegbeszámolók. A BlackRock nevű amerikai befektetői társaság elemezése alapján az S&P 500-as indexben található vállalatok több mint fele közzétette már negyedéves beszámolóját, és 65 százalékuk a szakértői várakozásoknál jobb eredményt ért el, azonban a vállalatok eredménye átlagban 30…
Alig 25 ezren választják az emelt szintű érettségit a ma kezdődő vizsgaidőszak során. Külföldieknek játsszák át a magyar egyetemeket, és megteremtik az esélyét, hogy Soros György iskolaingatlanok tucatjait vásárolja fel. A közterület-felügyelő gumibotot, a polgárőr gázspray-t tarthat magánál, ha a parlament elfogadja a kormány új közbiztonsági csomagját. Szemle a reggeli lapokból.
Lassuló, ám továbbra is pozitív hitel- és betétdinamika várható 2009-ben a magyar bankrendszerben: a lakáscélú hitelek állománya 6,8 százalékkal, a fogyasztási hiteleké 5,4 százalékkal emelkedhet és e várakozásoknak megfelelnek az OTP első negyedéves, illetve április havi tapasztalatai - mondta az OTP Bank Retail Divíziójának vezetője az MTI-nek. (ProfitLine.hu)
Japán, Kína és Dél-Korea véglegesítette annak a mintegy 120 milliárd dolláros pénzügyi válságalapnak a létrehozását, amiből a likviditási gondokba ütköző ázsiai országokat segítenék ki- jelentette be a dél-koreai pénzügyminiszter egy ázsiai pénzügyi értekezlet alkalmából - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Lassuló, ám továbbra is pozitív hitel- és betétdinamika várható: a lakáscélú hitelek állománya 6,8 százalékkal, a fogyasztási hiteleké 5,4 százalékkal emelkedhet