Európában minden hosszú ideig tart, ezért utasította el az Európai Unió Gyurcsány Ferenc 180 milliárdos tervét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Szocialista Párt európai parlamenti választási listavazetője. Göncz Kinga hozzátette: a csomag elemei most is ott vannak az Unió asztalán. Arról is beszélt, hogy az MSZP-nek hét helye lehet az EP-ben - a pontos szám attól is függ, hogy hány…
Elkészült a romák elleni támadások mögött álló gyilkosok pszichológiai profilja. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint ezeket egy kis létszámú, profi brigád követte el.
Szexszel fizettette ki tiszteletdíját egy ügyvéd az Egyesült Államokban egy védencével. A furcsa törlesztést a 18 éves lány javasolta, aki 2300 dollárral (félmillió forint) tartozott a férfinak.
Szóba sem került felkérésemkor a privatizáció kérdése a MÁV-nál, vagy a Magyar Villamos Műveknél - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Hónig Péter, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium vezetője.
A német kormány feltételeket szab a bajokkal küszködő Opel cég Fiat általi átvételéhez. Sergio Marchionne, a Fiat vezetője hétfőn tárgyal majd Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszterrel és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel ezekről a feltételekről - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Mexikóban 22-re emelkedett a H1N1 influenzajárvány halálos áldozatainak száma, miután a vizsgálatok szerint három további haláleset okozója az új vírussal való fertőzés - jelentette be José...
Két gyereket sodort el egy autós a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön vasárnap este. 14 éves kisfiú ötéves húgát tolta biciklijén, amikor egy figyelmetlenül közlekedő autós nekik hajtott.
A Magyar Nemzet szerkesztősége és kiadóhivatala tájékoztatja a Magyar Nemzet előfizetőit, hogy a lapot előállító nyomdagép meghibásodása miatt az ország egyes területein a lap hétfői számát csak kedden kézbesítik.Szíves megértésüket és elnézésüket kérjük.
"Egy-két napja a fejem tetejének jobb oldala nagyon fáj. Nincs rá különösebb, nem vagyok kimerült, nem vagyok frontérzékeny, se fejfájós. Két éve szedek fogamzásgátlót." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az "Öreg" lehet a bolíviai ügyészek koronatanúja a Santa Cruzban felszámolt állítólagos terrorcsoport tagjai elleni vádakban, akit a hét végén Ignacio Villa Pazként neveztek meg az ügy...
„Rejtélyes gyilkosságok: kik ölik a magyarországi cigányokat?” címmel közölt írást pénteken az amerikai Time magazin a tiszalöki gyilkosságról. A lap szerzője helyszíni riportot írt a temetésről.
Az ősszel elfogadhatja a parlament a magáncsőd intézményéről szóló törvényt, amely után az adós 80 napos fizetési haladékot kapna a hitelezőkkel való megegyezésre - írja a Világgazdaság.
Rányomta a bélyegét május elsejei ünnepre a gazdasági világválság szerte Európában, a kontinens nagyvárosaiban néhol rendbontások is kísérték a felvonulásokat.
A nyersolaj ára hétfőn négyhetes csúcsán, a hordónkénti 53 dolláros szint körül mozgott, megőrizte az előző üzleti nap nyereségét. A drágulás összefüggésben áll a javuló amerikai fogyasztói bizalommal...
Nincs napirenden újabb kölcsön felvétele a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ha a külső körülmények változnak, akkor a későbbiekben a legkedvezőbb feltételeket kívánja elérni az IMF-nél a kormány -...
Lelopták az összes utcanévtáblát az Egyesült Államokbeli Winfieldben. A tolvajok két nap alatt végeztek az alumínium begyűjtésével, de valószínűleg nem a színesfém értéke miatt emelték el a táblákat, hanem inkább a hecc kedvéért.
Nincs napirenden újabb kölcsön felvétele a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ha a külső körülmények változnak, akkor a későbbiekben a legkedvezőbb feltételeket kívánja elérni az IMF-nél a kormány - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Tajvan vezetésével tombol az optimizmus az ázsiai piacok körében az erősödő amerikai gazdaság és a mérséklődő új típusú influenzajárvány hatására. A legújabb, pénteken nyilvánosságra került kínai gazdasági adatok is a részvények vételére sarkallta a befektetőket. (ProfitLine.hu)
Az ősszel elfogadhatja a parlament a magáncsőd intézményéről szóló törvényt, amely után az adós 80 napos fizetési haladékot kapna a hitelezőkkel való megegyezésre - írja a Világgazdaság. Az új...
Teljes bukás a kétszintű érettségi - magyar nyelv és irodalomból mindössze 1451 diák választotta a magasabb szintű vizsgát a csaknem 94 ezer érettségizőből. A rendszer 2005-ös bevezetése óta ez már tendenciának mondható - évről évre kevesebben választják a magasabb szintű vizsgát.
Szerény emelkedéssel kezdte a hetet az olaj ára, így megmaradt a pénteken elért négy hetes, 53 dollár körüli árfolyamcsúcs. A drágulás összefüggésben áll a javuló amerikai fogyasztói bizalommal és azzal, hogy az OPEC tagországai az adatok szerint eleget tesznek a kitermelés csökkentéséről hozott döntésnek. (ProfitLine.hu)
Lassuló, ám továbbra is pozitív hitel- és betétdinamika várható 2009-ben a magyar bankrendszerben: a lakáscélú hitelek állománya 6,8 százalékkal, a fogyasztási hiteleké 5,4 százalékkal emelkedhet...
Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból...
Mexikóban 22-re emelkedett a H1N1 influenzajárvány halálos áldozatainak száma, miután a laboratóriumi vizsgálatok szerint három további haláleset okozója az új vírussal való fertőzés
A társadalom továbbra is erősen negatívan viszonyul a cigánysághoz; a cigányok és nem cigányok viszonyának javítását elsősorban a cigányságtól, illetve a kormánytól várják - olvasható a Progresszív Intézet által a Publicus Intézettől megrendelt közvélemény-kutatásban
Ma tesz esküt a Bajnai-kormány nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztere. A Varga István kinevezéséről szóló köztársasági elnöki határozat az április 29-ei Magyar Közlönyben már megjelent.
Szóba sem került felkérésemkor a privatizáció kérdése a MÁV-nál, vagy a Magyar Villamos Műveknél - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Hónig Péter, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi...
Lezuhant a venezuelai hadsereg egyik szállító helikoptere vasárnap a kolumbiai határ közelében, a fedélzetén lévő mind a 18 katona meghalt – jelentette be maga Hugo Chávez venezuelai államfő. Az elnök szokásos vasárnapi beszélgetős tv-műsorában számolt be a légi katasztrófáról, amelyben egy tábornok is életét vesztette.
Elhunyt egy olyan beteg a törökországi Antalya tartományban, aki feltehetőleg az új influenzavírussal fertőződött meg - jelentette hétfőn a CNN Türk török hírtelevízió.
Már csak öt napig gyűjthetik a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson listát állítani szándékozó pártok a választópolgárok ajánlószelvényeit. Az EP-választáson azok a pártok állíthatnak...
Marhái kedvenc zenéiből állított össze válogatás CD-ét egy paraszt Ausztriában. A 41 éves, birkfeldi Franz Köberl már tíz éve szerenádot tangóharmonikájával a teheneinek és más haszonállatainak. A...
"Olyan világot, olyan Magyarországot akarunk, ahol a dolgozó emberek érdeke előbbre való, mint a szűk, nagy pénzügyi bázissal és gazdasági hatalommal rendelkező elité" - fogalmazta meg május elsejei üzenetét Pataky Péter az MSZOSZ nagygyűlésén. Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke pedig azt hangsúlyozta pénteki tüntetésükön, hogy ha nem vonják vissza a kormányprogramot, akkor sztrájkolni…
A WPP globális reklámcég az idén 7200 alkalmazottjától válik meg Nagy-Britanniában, Európában és az Egyesült Államokban, mivel a recesszió következtében beszűkültek a vállalatok reklámozási és marketing kiadásai.
Évtizedek óta nincs arányban a tűzoltók anyagi elismertsége a társadalmi megbecsültségükkel, emiatt a hivatásos állomány tagjai gyakran túlterheltek, és csak másodállások vállalásával tudják fenntartani családjukat. Az idén erre hívja fel a figyelmet az országos tűzoltónap.
Éjjeli lepkevadászat - Bordélyvilág a történeti Magyarországon címmel jelent meg egy képes kultúrtörténeti album. A kötetet szerkesztő irodalomtörténész, Császtvay Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a cél az volt, hogy a könyv kortörténeti rajz legyen - egy különleges nézőpontból.
Csaknem 250 métert zuhanva folyóba esett hétfőn egy utasokkal túlzsúfolt autóbusz az indiai Kasmírban. Legalább 21 ember meghalt, heten túlélték sérüléseiket - közölte a rendőrség.
Szexszel fizettette ki tiszteletdíját egy ügyvéd az Egyesült Államokban egy védencével. Az ügyvéd férfi, védence 18 éves lány. Utóbbi 2300 dollárral - bő fél millió forinttal - tartozott, és ő...
Eldőlt, hogyan helyes leírni a világ egyik leghosszabb nevű földrajzi helyét, amely az Egyesül Államokbeli Massachusettsben van. A pontosan Chargoggagoggmanchauggagoggchaubunagungamaugg-tó nevét sokáig helytelenül írták le, a 20.
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
A pénteki napon a befektetők szemében fontos amerikai makroadat érkezik, mégpedig az április havi foglalkoztatottsági mutató, mely, ha az előzetes elemzői várakozások pontosak, 25 éve csúcsára emelkedhet. (ProfitLine.hu)