Az Umagban zajló férfi tenisztorna negyeddöntőjében minden mérkőzésen érvényesült a papírforma, és a kiemelt versenyzők, az elsőként rangsorolt orosz Nyikolaj Davigyenko, a negyedik kiemelt osztrák Jürgen Melzer, az ötödik spanyol Juan Carlos Ferrero és a hetedik olasz Andreas Seppi is győzni tudott, így ők négyen jutottak az elődöntőbe.
Idén nyáron a szokásosnál rövidebb szünetet tart az MSZP-frakció. Bár a korábbi tervekkel ellentétben júliusban nem ültek össze, a következő hónapban azonban a költségvetés előkészítése, valamint a párt által szorgalmazott közbiztonsági csomag ad majd munkát a szocialista politikusoknak. A menetrendet várhatóan hétfőn határozzák meg a képviselőcsoport vezetői. Pénteken a párt elnöksége a…
A nagykörúti villamospálya felújítása miatt mától augusztus 19-ig villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat a budapesti Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között.
Az eddigieknél nyugodtabb záró szakaszra számíthat a négy éve hivatalba lépett Sólyom László. A lapunknak nyilatkozó politológusok szerint a várhatóan „egyciklusos” köztársasági elnöknek eddig főleg a pártokkal voltak konfliktusai, de a hátralévő időben leginkább arra figyel majd, hogy a társadalmat alakítsa, megjelenítse a modern értelemben vett „zöldes közép-konzervativizmusát”. Közjogi…
Mától – azaz augusztus elsejétől – jelentősen szűkül a bankok mozgástere az ügyfelekkel kötött szerződések egyoldalú módosítása terén. A honi hitelintézeti szektor és a miniszterelnök között bő két hete kötött megállapodás azonban ezt a változást is felülírta: a bankok vállalták, hogy két hónapig nem nyúlnak a szerződésekben foglalt feltételekhez. A jogszabályt azonban nem mindenki értelmezi…
- Az iráni hatóságok pénteken őrizetbe vettek három amerikai turistát, akik az iraki Kurdisztán felől átlépték az iráni határt - közölte a CNN amerikai hírtelevízió.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetén több kérdést, illetve interpellációt kaphat a legfőbb ügyész – értesült a Népszava. Kovács Tamástól egyebek mellett az ügyészség fegyelmi helyzetéről, valamint az UD Zrt.-vel kapcsolatos nyomozás körülményeiről érdeklődnek majd.
Ikarus buszok járnak mától a Combinók helyett három héten át a nagykörúton a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között. Augusztus 20-ig a BKV felújítja a villamospálya ezen szakaszát, főképp a közúti kereszteződésekben elhasználódott síneket. Az utasoknak ez idő alatt azért kell beérniük a magaslépcsős és légkondicionáló nélküli buszokkal, mert a kényelmes és hűvös Volvók itt nem férnek el.
Holnap lesz hatvanöt éve, hogy 1944. augusztus másodikán a nácik felszámolták az auschwitzi cigánytábort, egyetlen éjszaka alatt mintegy háromezer romát megölve. Az európai romák e napon emlékeznek a roma holokausztra vagy ahogy ők nevezik, a Pharrajimosra. Vasárnap este Budapesten, a IX. kerületi Nehru Parkban gyertyagyújtással emlékeznek a fasizmus roma áldozataira. Az egykori gyülekezőhelyen,…
Mától lép hatályba a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása. Szigorúbb bírságot kapnak azok, akik nem tartják be a biztonsági öv, a gyermekülés, a motorkerékpár-bukósisak és a mobiltelefon vezetés közbeni használatára vonatkozó szabályokat. Eddig ezek szabálysértésnek minősültek, mától azonban a szabályszegés kategóriájába tartoznak, azaz a közlekedési törvényben foglaltak szerint büntetik.…
Augusztus 5-én kezdődik három baranyai faluban az Ördögkatlan Fesztivál. A rendezvénysorozat része a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010-es programsorozatának is. A most kezdődő fesztivál adott apropót arra, hogy Lauter Évával, a Balassi Intézet igazgatójával, a 2010-es programokat összeállító művészeti tanácsának tagjával felidézzük a jövőre esedékes kulturális kínálatot.
A múlt szombaton a Magyar Nagydíj időmérőjén fejsérülést szenvedett Felipe Massa állapota már annyit javult, hogy hétfőn már repülőre ülhet, és hazautazhat Brazíliába. A felépüléséig a helyére ülő hétszeres világbajnok, Michael Schumacher a Ferrari 2007-es változatával kezdi meg Mugellóban a tesztelést. A német világklasszis természetesen megkapja a versenyzéshez szükséges szuperlicenszet, és a…
Nem akarta, hogy kiállítsák a róla készült szobrot, ezért még a megnyitó előtt le akarta tiltatni az őt ábrázoló alkotást Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere
Az amerikai járványügyi központ pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint e betegség miatt immár 353-an haltak meg az Egyesült Államokban, ami a járvány által leginkább sújtott ország a világon.
Az mtd Tanácsadói Közösség augusztus 12-ére gyakorlatorientált, nyílt képzést hirdet "Hogyan készítsünk CSR stratégiát?" címmel. A programról Németh Juditot, a Közösség ügyvezetőjét kérdeztük.
Karim Benzema, a Real Madrid labdarúgócsapatának egyik nyári szerzeménye szerint folyamatosan javul az alakulat, augusztus végére pedig teljesen össze is áll.
Néhány évvel ezelőtt láttam egy csodálatos fotót egy római műteremben, a Tevere partján. Emlékszem, hosszan álltam előtte, mert a kép „lelke” nem eresztett. Magas, szép, fehér hajú férfi és egy hasonló arcvonásokat viselő, gyönyörű kisfiú baktatott a képen – fojtogatóan fekete felhőkarcolók között. A férfi komoly volt, az ugrabugráló gyerek viszont önfeledten kacagott. És a kezük szorosan…
Kigyulladt egy lakóház a főváros III. kerületében, az Aranyhegy utcában péntek este; a tűzoltók eloltották a lángokat, és megállapították, hogy senki sem tartózkodott az épületben - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság helyettes szóvivője.
Elhunyt szombaton Corazon Aquino volt fülöp-szigeteki elnök, aki kulcsszerepet játszott a nyolcvanas években a Marcos-rendszer megbuktatásában, s Ázsia első női elnöke lett. A 76 éves politikus rákkal küszködött. Halálát szívleállás okozta.
Vizsgálatot rendelt a fővárosi Nyírő Gyula Kórház főigazgatója, hogy megtudja: pontosan mi történt abban a tömbben, amit egy magáncégnek adtak bérbe, s ahol hétfőn elfogták az illegális őssejt-beültetéssel gyanúsítottakat - ismerteti a szombati Népszabadság.
Mintegy százmillió forint megfizetésére kötelezte az elsőfokú munkaügyi bíróság a BKV-t, amiért rendkívüli felmondással, végkielégítés nélkül rúgták ki tavaly Szalai László kabinetigazgatót - tudta meg a Magyar Nemzet.
A Fővárosi Önkormányzat bekérte a Nyírő Gyula Kórháztól a szerződést, amellyel bérbe adta azt a területet, ahol a rendőrség rajtaütött a gyanú szerint illegális őssejtkezeléseket végző orvosokon - ismerteti a Magyar Nemzet.