A Lipper adatai szerint az európai befektetési alapok piaca kezd magára találni, 2009 második negyedévében például összességében 52.4 milliárd eurót helyeztek el az alapokban az ügyfelek, és akkor...
Nem tárgyalta a kormány a közösségi közlekedés átalakításának koncepcióját, de a munkaanyagról már egyeztetett a kormánykabinet, és októberre várja a részletek kidolgozását – tudtuk meg. A tervek szerint a jövő évi költségvetésben 260-270 milliárd forintot szánnak a közösségi közlekedésre. Eközben kiderült: érvényes szakhatósági engedély nélkül üzemel a MÁV Zrt., de Heinczinger István…
Egyöntetűen elítélte a hazai közélet azt a Molotov-koktélos támadást, amely a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetségét érte kedd éjjel. Az eset után mind a szlovák, mind a magyar diplomácia a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. A rendőrség azt közölte: a térfigyelő kamerák felvételei alapján egy elkövetőt keresnek, akinek valószínűleg nincs köze a korábbi, hasonló támadásokhoz.
A mai túlhajszolt világban sokan érzik úgy, hogy az idegeskedés kihat a mindennapjaikra, a stressz miatt nem tudják normálisan végezni a munkájukat, a családjukkal szemben is ingerlékenyebbek, és az alvással is problémáik vannak.
Elment az utolsó Kennedy fivér, a legfiatalabb a kilenc testvér közül. Edward M. Kennedy szenátor 77 éves korában, a massachusettsi Cape Codon, a hyannisporti családi birtokon halt meg tegnapra virradóra. Két bátyjának meggyilkolását követően Edward lett a dinasztia feje, majd öt évtizedet töltött a washingtoni szenátusban. Ted Kennedy a liberális ügyek fő szószólója volt, s támogatása döntő…
Egyelőre sok a bizonytalanság a Velencei-tó partjára tervezett óriási szórakoztatóközpont megépítése, s az ehhez szükséges telek megszerzése, illetve annak jogszerűsége körül. A Népszava megtudta, csak jövő szerdán lesz nyilvános az Állami Számvevőszék erre vonatkozó jelentése, amely lapinformációk szerint semmisnek minősítheti a gigaberuházást. Szollár Domokos kormányszóvivő mindenesetre azt…
Úgy tűnik, jót tesz a nyár a Fókusz színvonalának. Annyira nincs hír, hogy egy-egy témát egész felnőtt módon képes összefoglalni a stáb. Ilyen volt az – igaz, semmi újdonságot nem tartalmazó – anyag a sorozatgyilkosság feltételezett elkövetőiről. Aztán – ha már Debrecen – könnyed és érdekes anyagot nézhettünk a Tankcsapdáról. Igaz, a sokat emlegetett Szigeten adott koncert már jó régen volt, de…
Az emberek maximális élettartama kétezer éve szinte semmit sem változott, csak egy félreértelmezett kifejezés miatt beszélnek sokan arról, hogy folyamatosan növekszik. Az az elképzelés, hogy őseink általában fiatalon haltak meg, tudományosan megalapozatlan - figyelmeztet egy amerikai újságíró.
Kelemen Anna ellen feljelentés érkezett a II. kerületi rendőrkapitányságra közlekedési szabálysértésért, ám az eljárást megszüntették, ugyanis nem találták meg Annát
Pedagógusok, vallási vezetők és történészek az érettségin is engedélyezett, a Cartographia Tankönyvkiadó Kft. által kiadott Középiskolai történelmi atlasz hibájának tartják, hogy annak gondolatmenete, egyedi részletei alkalmasak arra, hogy szélsőséges erők a maguk hasznára fordítsák a közoktatás közgondolkodást formáló erejét. A magánkézben lévő kiadó – melyet a Brit Virgin-szigeteken jegyeztek be…
Továbbra sem adott megnyugtató választ a BKV arra a kérdésre, miért kerül 271 millió forintba az eredetileg 196 millióra tervezett utas- és vezetőülés-javítás. Azt viszont kiderítettük: a szódagyártó automaták karbantartására és üzemeltetésére rendelkezésre álló összegből a szerződéses időszak minden napjára 90 ezer forint jut…
Ez derült ki az NRC Piackutató és lapunk kiadója, a Ringier közös felméréséből, amelynek során közel ezer embert faggattak arról, véleményük szerint ki a legdögösebb művész.
Az elmúlt három hónapban a 280-290-es tartományból egészen a 266-270-es szint környékéig erősödött a forint az euróval szemben, sőt a hónap elején 265 alá is benézett az árfolyam. A Pénzcentrum ezúttal a hazai pénzintézetek deviza lekötési lehetőségeit szedte egy csokorba annak érdekében, hogy segítsünk a deviza megtakarítással rendelkező olvasóknak a legjobb lekötési lehetőség kiválasztásában....
Az adótörvények 2010-re történő módosítását kihirdették. A változások tartalmát már sokan elemezték. Közelítsünk most formális oldalról is, vajon mennyire sikerült a mindenki által túlbonyolítottnak minősített rendszeren egyszerűsíteni. Túlzottan egyszerű adórendszer nincs, s minél fejlettebb egy társadalom, a jogrendszere és társadalmi viszonyai annál cizelláltabbak, bonyolultabbak; mégis, a…
Hetvenhét éves korában elhunyt Edward Kennedy amerikai demokrata párti szenátor. A politikailag rendkívül aktív Kennedy-dinasztia tagjainak életét tragédiák kísérték, John F. Kennedy elnököt és Robert Kennedy szenátort például meggyilkolták, de számos családtagot ért halálos baleset.
Jóváhagyta a Dalai Láma tajvani látogatását az ország kormánya. A tibeti vallási és szellemi vezetőt az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt hívta meg, hogy a vendég kifejezhesse együttérzését a Morakot tájfun halálos áldozatai hozzátartozóinak.
Új weblapot indít az Auchan a legnagyobb hipermarketek élelmiszerárainak összehasonlítása érdekében. Az oldalon 4 áruházlánc árait lehet egymáshoz mérni, és az üzletlánc szándékai szerint teljesen objektív rendszer jön majd létre....
Bioerőművet avatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly településen; a 20 megawatt teljesítményű létesítményt Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adja át. A Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő Zrt. több mint 12 milliárd forintból elkészült üzeme Magyarország első zöldmezős beruházásként épült biomassza erőműve.
BUDAPEST – Nemet mond a kormány a BKV-nak: nem adnak garanciát a 78 milliárdos adóssággal küzdő közlekedési vállalat újabb, 30 milliárdos hitelfelvételére – tudta meg lapunk a miniszterelnöktől. A közlekedési vállalatnál naponta derülnek ki botrányos ügyek. De vajon mit tesz a kormány?
Az első félévi adatok alapján teljesíthetőnek látszik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. idei mintegy 106 milliárd forintos bevételi terve - nyilatkozta Kamarás Miklós vezérigazgató, aki a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagja is.
Ma vesznek végső búcsút Cseh Tamástól; az előadóművész hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én halt meg. A római katolikus szertartás szerinti temetés 14.30-kor kezdődik a budapesti Farkasréti temetőben. A ravatalnál Bereményi Géza dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, Cseh Tamás állandó szerzőtársa mond beszédet.
Mindenki rémálmát élte át egy autós az M7-es autópálya szabadbattyáni szakaszán. Egy gépkocsit szállító tréler mögött hajtott, amikor a vasszerkezet hirtelen levált az azt húzó Ford Mondeóról, és egyenesen felé rohant.
Ma vesznek végső búcsút Cseh Tamástól; az előadóművész hosszan tartó betegség után, életének 67. évében augusztus 7-én halt meg. A római katolikus szertartás szerinti temetés 14.30-kor kezdődik a budapesti Farkasréti temetőben.
Az MSZP-frakció a Népszabadság értesülései szerint Herczog László szociális és munkaügyi, Varga István gazdasági és Hónig Péter közlekedési miniszter munkájával elégedetlen
Többféle gép - és félautomata fegyver, toronygéppuska, kézi gránátvető és páncéltörő gránát - egy rendeletmódosítás szerint immár ilyen eszközökkel is felszerelhetők a rendőrök
Az izraeli kormányfő ma Berlinben tanácskozik a kancellárral, majd felkeresi azt a helyet, ahol a világháború idején a nácik elhatározták a zsidóság kiirtását. Netanjahu európai körúton van és tegnap érkezett Londonból Berlinbe - jelenti németországi tudósítónk, Vincze András.
Brazíliában 557-re emelkedett az új típusú influenza halálos áldozatainak száma. Ez azt jelenti, hogy világviszonylatban ebben az országban követelte a legtöbb áldozatot a kór.
A politika nem engedi, hogy megfelelően finanszírozott, szakmai működés jöjjön létre a BKV-nál - mondta el a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetségének alelnöke.
Kormányváltás esetén bevezetnék, hogy minden ledolgozott nyolc-tíz év után pihenő évet kapjanak a pedagógusok - jelentette ki egy interjúban a volt oktatási miniszter