A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, mivel nem kapott kielégítő választ arra a levélre,...
Több százezer ember gyűlt össze szombaton a déli órákban a Csíkszereda mellett lévő két Somlyó-hegy oldalán és a köztük lévő "nyeregben", ahol megkezdődött a hagyományos pünkösdszombati...
Nincs szükség újabb óvintézkedésekre Magyarországon az új típusú influenza megjelenése miatt - közölte az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc azután beszélt erről, hogy Magyarországra érkezett a H1N1-es vírus. Júliusban az áfa változása miatt 5 százalékkal emelkedik a gáz ára. Hamarosan több országból is behajthatóak lesznek a magyarországi közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok.
Minden eddiginél népszerűtlenebb a kormányzó brit Munkáspárt a szombaton nyilvánosságra hozott legfrissebb felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy a brit EU-tagság feladásáért kampányoló...
DÉVA — Gábor (7) a reggeli mise előtt egyedül üldögél a dévai árvaház játszóterének kőkerítésén. Gyönyörködik a napfelkeltében, kezében apjának lejárt, fényképes igazolványát szorongatja.
BUDAPEST — Kaufer Virág a Lehet Más a Politika listájának 4. helyéről már évek óta lelkes állatvédő, a filozófia szakot végzett volt modell szervezte az első bundaellenes tüntetéseket is a Váci utcában.
SÓSKÚT — Fáradhatatlanul járja a világot és saját bevallása szerint élvezi a nap minden percét a 97 esztendős Habsburg Ottó, aki a Baltikum után és Németország előtt Sóskúton töltött néhány napot az itteni unokáival, vagy ahogy ő mondja, hazajött.
DUNAVECSE — „Mi lesz a gyerekekkel, ha már én sem leszek?” – sóhajtott fel szomorúan Horváth Csaba (29). A Horváth–Pataki családot nem kíméli a sors. Csaba élettársa, Marcsi februárban hunyt el rákban. Decemberben diagnosztizálták nála a gyilkos kórt, ami két hónap alatt legyűrte az aszszonyt.
Ha valaki 15 éve kinyitott egy zacskós levest, akkor hamar elkészült ugyan az ebéd, de az ízvilág nem volt fenséges. De az egészségügyi elvárásoknak megfelelő termékfejlesztések ma már az ún. kényelmi termékeknél is jellemzők. Vagyis a zacskós leves már nem az a zacskós leves.
BUDAPEST ‒ Botrányosan ért véget az Újpest– Fehérvár NB I-es bajnoki. Miután a bíró lefújta a mérkőzést, lila-fehér drukkerek özönlöttek a játéktérre. Ereklyéket gyűjtöttek be, majd megdobálták a fehérvári drukkereket. Közben a pályán egy biztonsági ember megütötte Marko Andicot (25), a vendégek focistáját.
PÁRIZS ‒ Ismét Szávay Ágnest (20) csodálja a teniszvilág. A magyar sportoló 2007-es sikerei után játékban visszaesett, korábbi 13. pozíciója után már csak 31. helyen áll a világranglistán.
DEBRECEN ‒ Győzelemmel búcsúzott közönségétől és a 2008/2009 évadtól a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, amely már egy hete Diósgyőrben bebiztosította negyedik bajnoki címét.
EGER ‒ Össznépi fürdőzéssel zárult az idei vízilabda-bajnokság. A fi nálé negyedik összecsapásán a Vasas 10-8-ra nyert Egerben, ez pedig azt jelentette, hogy az angyalföldiek sorozatban harmadik bajnoki címüket gyűjtötték be.
BUDAPEST ‒ Soroksár peremén néhány harci kutya szaladgál az edzőteremmé alakított családi ház kertjében. A K-3as Pitbull Team készül a következő versenyekre Bárdosi Sándorral. Ha szeretik is, nem kímélik, ahogy ő se fogja vissza magát, ha harcról van szó.
BUDAPEST — Fiatal erejét próbálgatja a májusi nap, a kertben már kinyílt a vörös rózsa, Maci kutya a teraszon szaglászik. Csoda, hogy a Mesekirály még itthon van, ilyentájt már a Balaton partján szokott tanyázni.
BUDAPEST — Sokan azt hiszik, azért veszélyes a Nemzeti Vágta, mert a lovak lába szétcsúszik a Hősök tere márványán. Pedig nem ettől kell félni! Ami izgalmakat tartogat, az az, hogy a kanyarokban kisodródnak a száguldó lovak, és átrepülnek az alacsony védőkorláton. Így járt tavaly Aranypatak és lovasa, akinek gerince bánta.
Jól kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, többször is felülteljesítő volt a régióban, péntekre azonban az elemzők szerint megmagyarázhatatlan módon szembefordult a nemzetközi trendekkel, és jelentős mértékben veszített értékéből. (ProfitLine.hu)
Monica Bellucci olasz színésznő és Vincent Cassel francia színész-rendező párizsi lakásában vasárnap este garázdálkodtak a betörők, miközben a művészek a cannes-i filmfesztivál gáláján tartózkodtak....
BUDAPEST – „Nincs közöm semmiféle önbíráskodáshoz” – jelentette ki határozottan Majka (29). Ahogy a Blikk megírta, az Unibet Pókermilliomos című versenyének kommentátorát kihallgatták a X. kerületi rendőrkapitányságon.
Cipruson is megjelent az új influenza vírusa - közölte szombaton a szigetország egészségügyi minisztere. Egy 39 éves nő szervezetében mutatták ki a kórt. A beteg nemrég tért vissza Ciprusra az...
A Vám- és Pénzügyőrségnek (VP) az ügyfélbarát környezet kialakításával, és a megbízható ügyfeleknek nyújtott könnyítésekkel sikerült az elmúlt években kedvező eredményeket elérnie az ügyfelek megtartása és számuk növelése terén - közölte a szervezet az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Azok az egészséges emberek, akik a szívinfarktust megelőzendő, naponta szednek aszpirint, többet ártanak maguknak, mint használnak - állapította meg egy friss kutatás.
Robbanás következtében életét vesztette két brit katona Afganisztánban - közölte szombat este a brit védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint a katonák bevetésen voltak a déli országrészben,...
A közismerten maximalista Barbra Streisand több mint öt évet szentelt életéből tökéletes háza felépítésére, amelyről most könyvet ír, hogy aztán visszatérhessen végre a filmvászonra. A 67 éves Oscar-díjas színésznő a 2004-ben bemutatott Vejedre ütök című komédia óta nem tűnt fel a filmvásznon.
Megfigyelésre kórházba szállították azt a tűzoltót, akit Ercsiben egy gyermeknapi rendezvényen tartott bemutatón áramütés ért a tűzoltóautó emelőkosarában - közölte az országos katasztrófavédelem. Az érdi tűzoltók egyik autójának emelőkosarával épp a magasba emeltek egy férfit, aki közönség soraiból jelentkezett a feladatra, amikor a mellette álló tűzoltó sisakjába villám csapott.
Ötvenöt gömbölyűfejű delfin vetődött partra szombaton Dél-Afrikában, többségüket nem sikerült visszavontatni a tengerbe, ezért kénytelenek voltak agyonlőni őket - közölték a tengeri mentők. A viharos időben a tengeri emlősök közül csak tízet sikerült visszajuttatni a vízbe.
Bombameglepetés született szombat este a brit ITV televízió világszerte feszült figyelemmel kísért idei tehetségkutató versenyén, amelyet nem az abszolút favoritnak tartott munkanélküli skót háziasszony, a 47 éves Susan Boyle, hanem egy londoni tánccsoport nyert meg.
Ötvenöt gömbölyűfejű delfin vetődött partra szombaton Dél-Afrikában, többségüket nem sikerült visszavontatni a tengerbe, ezért kénytelenek voltak agyonlőni őket - közölték a tengeri mentők. A...
Költségcsökkentésből a rabokkal termelteti meg ennivalójuk egy észét egy megyei seriff az Egyesült Államokban. Ohio állam Sandusky megyéjében, a fremonti börtönben vezették be a gyakorlatot.
Bombameglepetés született szombat este a brit ITV televízió világszerte feszült figyelemmel kísért idei tehetségkutató versenyén, amelyet nem az abszolút favoritnak tartott munkanélküli skót...
Nagyobb az európai parlamenti választási részvételi hajlandóság az Európai Unió azon tagállamaiban, ahol a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP meghaladja az EU-átlagot - derül ki az EU...
Ha a jobboldal rest marad, vagy ha többfelé szavaz, akkor annak a vége vereség lesz, csalódás, baloldali győzelem és a "Gyurcsány-Bajnai-korszak" folytatása - mondta Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában.
Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető "eltitkolta", hogy egy amerikai van nála, ezért a katonai kormányzatnak "nem volt más választása", mint az érvényben lévő törvények értelmében bírósági eljárást indítani ellene - jelentette ki vasárnap Szingapúrban Aje Mjint tábornok, mianmari védelmi miniszterhelyettes.
Ma országszerte megemlékezések lesznek a Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából, amelyet 1925 óta május utolsó vasárnapján tartanak. Ezen a napon megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak az ország...
Ma országszerte megemlékezések lesznek a Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából, amelyet 1925 óta május utolsó vasárnapján tartanak. Ezen a napon megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak az ország több pontján, így tisztelegnek azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején és egészen…
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár 19. alkalommal tartja meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben. A Vajdahunyad...
Költségcsökkentésből a rabokkal termelteti meg ennivalójuk egy észét egy megyei seriff az Egyesült Államokban. Ohio állam Sandusky megyéjében, a fremonti börtönben vezetődött be a gyakorlat....
Pokolgépes merényletet hiúsítottak meg egy iráni belföldi járaton szombaton este. A Fars iráni hírügynökség vasárnapi jelentése szerint az Ahvaz és Teherán között közlekedő gép mosdójában a...
Magzati (fetális) alkohol szindrómáról (FAS) akkor beszélünk, mikor a kismama a terhesség során rendszeresen fogyaszt alkoholt. Ennek következményei visszafordíthatatlanok, és súlyos fizikai, mentális és viselkedési problémákat okoz.