2009. május 29. péntek

máj. 29
6:41
Előzetesben egy szocialista politikus (Alternatív Energia)
Nyékes Bélát, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját is letartóztatták egy 300 millió forintos csalási ügyben - írta meg több napilap is pénteken a Népszabadság értesülését.
máj. 29
6:54
Nem erősítik meg az amerikai csapatokat Dél-Koreában (Infostart)
Az Észak-Korea körüli feszültség ellenére az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megerősíteni Dél-Koreában állomásozó csapatait - közölte pénteken az amerikai védelmi miniszter.
máj. 29
6:57
A borravaló is adózni fog? (Alternatív Energia)
A kormány megadóztatná az eddig csak adóalapot növelő, de nem adózó borravalót a szolgáltatóiparban - írta a Magyar Nemzet.
máj. 29
7:12
Tombol a munkanélküliség az egész világon (Privátbankár)
Ötéves rekordszintre, 5 százalékra emelkedett áprilisban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Japánban, az álláskeresők és a felajánlott munkahelyek aránya pedig egy évtizedes mélységbe zu...
máj. 29
7:12
Drága lesz a Balaton (Infostart)
A legtöbb szolgáltatás drágul az idén a Balatonnál. A vendéglátók a júliusi áfaemelés, a szállásadók az üdülési csekk tervezett megadóztatása miatt keseregnek - írja a Népszabadság.
máj. 29
7:14
Elnökök és igazgatók: mennyit keresnek a vezérek? (Privátbankár)
Átlagosan 3,7 millió forint fix díjazást kap évente egy tőzsdei A kategóriás cég igazgatósági tagja. Részvényopción lehetne nagyot kaszálni, de nem mostanában
máj. 29
7:15
Motorost gázoltak halálra a 4-es főúton (Gondola)
Halálra gázolt egy betegszállító egy motorost a 4-es főúton péntek kora hajnalban Monor belterületén - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség. A motoros utolért egy kisbuszt, így ütközött...
máj. 29
7:15
„A mostani kormány nem képes hosszútávú gazdasági lépésekre” (HírTV)
A mostani átmeneti kormány nem lesz képes a hosszútávú gazdasági lépések megtételére, ezért minél előbb távoznia kellene az ország éléről – mondta el Csaba László a Deák Ferenc Közéleti Klub csütörtök esti rendezvényén. Botos Katalin szerint nem szabad folytatni további privatizációt. Palócz Éva úgy látja: takarékos állami gazdálkodás és a magángazdaság teljesítményének növelésére lenne szük...
máj. 29
7:15
Első hazai fertőzésgyanú Kínában (Kripto Akadémia)
Első ízben észleltek Kínában új influenza-fertőzés gyanúját olyan betegnél, aki nem külföldről tért haza, hanem a jelek szerint otthon kapta meg a kórt.
máj. 29
7:15
Hihetetlen! (Alternatív Energia)
A tolvajok miatt leszerelték és raktárakban őrzik a tavaly novemberben átadott 90 millió köbméter víz befogadására alkalmas cigándi szükségtározó zsilipjeinek fém elemeit. Azokat csak árvíz vagy belvíz esetén szerelik vissza - írta a Népszabadság.
máj. 29
7:17
Az ENSZ-főtitkár cáfolta, hogy Moszkva megzsarolta volna (Gondola)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kategorikusan cáfolta a grúz ENSZ-nagykövet azon állítását, hogy a világszervezet első számú tisztségviselője "orosz zsarolásnak engedve" jelentős változást...
máj. 29
7:21
Bolgár György: "vajon tettes és áldozat közül most éppen melyik a cigány?" (Grill Receptek)
Amikor meghallottam a rádióban a hírt, hogy Abádszalókon éjszaka egy csuklyás férfi betört egy cigány család házába, és borotvával megvagdosta az ágyban fekvő házaspárt, nemcsak az szaladt ki belőlem, hogy te jó ég, már megint, hanem az is, hogy vajon ki tette ezt és miért. Van-e rasszista indíték, vagy esetleg egészen más van, netán cigány-e a támadó is, vagy éppenséggel nagyon nem az. Az első…
máj. 29
7:21
OTP részvény: megtartja a támasz? (ProfitLine)
Napok óta zajlik az adok-kapok a bankrészvényben, a tegnapi napon is ennek a gigászi küzdelemnek voltunk tanúi, melynek eredménye 1,37%-os csökkenés és 3.540 Ft-os záróár lett. Mire figyeljünk? (ProfitLine.hu)
máj. 29
7:21
AAA Auto: várt felett, de... (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat majdnem minden szinten meghaladó eredményekről számolt be az AAA Auto az első negyedévre vonatkozóan, mely elsősorban a kevésbé jövedelmező üzletágak bezárásának és a korábbi...
máj. 29
7:23
Folytatódhat a forint vesszőfutása (ProfitLine)
Pénteken tovább gyengülhet kissé a forint, együtt a többi térségi valutával, mert a nemzetközi befektetői lelkesedés az utóbbi időben alábbhagyni látszik, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség péntek reggel. (ProfitLine.hu)
máj. 29
7:30
Pincér, fizethet! Megadóztatják a borravalót? (Privátbankár)
A kormány megadóztatná az eddig csak adóalapot növelő, de nem adózó borravalót a szolgáltatóiparban - írta a Magyar Nemzet
máj. 29
7:33
Magyar Nemzet: a kormány megadóztatná a borravalót (Gondola)
A kormány megadóztatná az eddig csak adóalapot növelő, de nem adózó borravalót a szolgáltatóiparban - írta a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában azt írták, hogy a kormány az egyéb jövedelmek...
máj. 29
7:33
Csalás miatt letartóztattak egy szocialista képviselőt (Blikk)
Nyékes Bélát, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját is letartóztatták egy 300 millió forintos csalási ügyben - írta meg több napilap is pénteken a Népszabadság értesülését. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság eddig annyit erősített meg, hogy a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet tavalyi feljelentése alapján indult büntetőügy csalás gyanújával.
máj. 29
7:33
Verbális válságkezelés (HírTV)
Mást mutatnak a szavak, és megint mást a tettek. Bár szinte naponta a munkahelyek megmentését ígéri a kormány, az erre elkülönített pénzeknek valójában csak a töredékét fizették ki az érintetteknek. A szóbeli válságkezelésnek meg is van az eredménye: április végére tizenöt éve nem látott mélypontot ért el hazánkban a munkanélküliség.
máj. 29
7:33
A halottak is kaptak segélyt! És ez teljesen komoly! (Kripto Akadémia)
Túlságosan is komolyan vette a gazdaságélénkítést az ausztrál kormány, ugyanis az adófizetők mellett a több ezer halottnak is kiutalták a 900 ausztrál dolláros segélyt.
máj. 29
7:35
Előzetesben egy szocialista politikus egy 300 milliós csalási ügy miatt (Gondola)
Nyékes Bélát, az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját is letartóztatták egy 300 millió forintos csalási ügyben - írta meg több napilap is pénteken a Népszabadság értesülését. A...
máj. 29
7:35
Halálra gázoltak egy motorost Monoron (Blikk)
Halálra gázolt egy betegszállító egy motorost a 4-es főúton péntek kora hajnalban Monor belterületén. A motoros utolért egy kisbuszt, így ütközött azzal, majd elütötte őt a másik jármű.
máj. 29
7:39
Pozitív nyitás várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken nyereséggel indulhatnak, de főleg a menedékrészvények - például a gyógyszeripariak - számíthatnak keresletre, miközben a világgazdasági válság gyors elmúlásába vetett bizalom lanyhább, mint akár két hete volt. Számos kereskedő óvatos hétvégi profitkivételt, visszaesést is lehetségesnek tart a nap második felében.…
máj. 29
7:42
Bajban van Japán munkaerőpiaca (HR Portál)
Ötéves rekordszintre, 5 százalékra emelkedett áprilisban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Japánban, az álláskeresők és a felajánlott munkahelyek aránya pedig egy évtizedes mélységbe zuhant - közölte pénteken a tokiói kormányzat.
máj. 29
7:44
Zsemlét lopott, elbocsátották a bolti dolgozót (HR Portál)
Kirúgtak munkahelyéről egy áruházi dolgozót Németországban, mert megevett egy nagyjából 270 forintot érő zsemlét, és nem fizetett érte. A férfi több mint tíz éve dolgozott ezen a helyen.
máj. 29
7:48
Minden idők legnagyobb inváziója: jönnek a pillangók! (Privátbankár)
Milliónyi pillangó árasztja el Európát a napokban. A bogáncslepke Észak-Afrikában kel ki, és minden évben megteszi ezt az utat - ilyen sokan azonban régóta nem érkeztek
máj. 29
7:48
Oszkó: A forgalmi érték alapján kell az ingatlanadót bevallani (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint a felső középosztály adófizetési kötelezettsége még a vagyonadóval együtt is csökken. Oszkó Péter elmondta: az ingatlanadót a forgalmi érték alapján kell bevallani, a törvényjavaslatban szereplő táblázat csak segítséget ad az érték meghatározásához. A bevallott összeget azonban az APEH ellenőriz.
máj. 29
7:51
Miből újítja fel a főváros a Margit hidat? (HírTV)
Csaknem a tervezett összeg duplájába, akár 30 milliárd forintjába is kerülhet a budapestieknek a Margit híd nyolc éve halogatott felújítása – derült ki csütörtökön a kivitelezésre kiírt fővárosi pályázat elbírálásakor. A távirati iroda szerint a beérkezett két ajánlat közül így is az „olcsóbb”, az áfa nélkül több mint 20 milliárdos ajánlat nyert – írja a Magyar Nemzet.
máj. 29
7:51
Az Egyesült Államok nem erősíti meg csapatait Dél-Koreában (Gondola)
Az Észak-Korea körüli feszültség ellenére az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megerősíteni Dél-Koreában állomásozó csapatait - közölte pénteken az amerikai védelmi miniszter. Robert Gates...
máj. 29
7:53
Zsoltároskönyve mentette meg a lelkészt (HírTV)
Elmondása szerint „újjászületett” egy evangélikus lelkész Argentínában, amikor túlélte, hogy közvetlen közelről rálőttek. Életét a kezében tartott zsoltáros könyve védte meg - jelentette pénteken az AFP. A francia hírügynökség szerint a lelkipásztor a mellkasa előtt tartotta a zsoltáros könyvet, amely eltérítette a golyó röppályáját. Így a lelkész megúszta egy karcolással az esetet.
máj. 29
7:53
Obama: Izraelnek le kell állítania a telepek bővítését (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott csütörtöki washingtoni találkozóján értésre adta, hogy Izraelnek le kell állítania a ciszjordániai zsidó telepek bővítését. A...
máj. 29
7:55
EP-választás: ma lejár a pártdelegáltak bejelentésének határideje (Gondola)
A június 7-ei európai parlamenti választáson induló pártok ma délután 16 óráig delegálhatnak tagokat az ország mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságába. A választáson listát állító pártok...
máj. 29
7:57
Megkéseltek három grúz rendőrt tüntetőkkel vívott összetűzésben (Gondola)
Megkéseltek három rendőrt csütörtök este a grúz fővárosban a rendfenntartók és ellenzéki tüntetők között kitört összetűzésben - közölte a tbiliszi belügyminisztérium. Ellenzéki források szerint az...
máj. 29
7:57
Továbbra is a deflációval küzd Japán (ProfitLine)
A japán maginfláció 0,1 százalékkal csökkent áprilisban éves szinten, mely már a második egymást követő hónap, mikor évesített adatok alapján csökkenést mérnek. Ennek oka a gyenge kereslet és a zuhanó árupiaci ára, mely deflációba taszítja az országot. Az áprilisi eredmény teljes mértékben összhangban van az elemzői várakozásokkal. (ProfitLine.hu)
máj. 29
8:03
Végre nagykorú lett a szépségkirálynő! (Blikk)
Korinnának azonban nincs sok ideje az ünneplésre
máj. 29
8:05
Gesztesi harcol a milliókért (Blikk)
Gesztesi Károly mindent elvállal a pénzért.
máj. 29
8:06
Végre: kigyúltak a fények, elkészült a Szabadság híd (Privátbankár)
Demszky Gábor és Hagyó Miklós ünnepélyesen felkapcsolta a Szabadság híd elkészült díszkivilágítását, ezzel befejeződött a híd közel két éve tartó felújítása
máj. 29
8:06
A gazdag özvegy egy egész vagyont osztott szét faluja lakói között (Infostart)
Egy brit nő annyira szerette faluja lakosait, hogy úgy döntött: halála után a vagyonát szétosztja köztük. Nem kis összeget kaptak a walesi falucska idősebb lakosai,az asszony ápolói, de a helyi kocsma, sőt még az ottani futball klub is is részesül a vagyonból.
máj. 29
8:06
Molotov-koktélos támadás az MSZP tatabányai irodája ellen (Infostart)
Molotov-koktélt dobtak az MSZP irodájára Tatabányán - közölte a párt megyei elnöke péntek reggel. Lukács Zoltán tájékoztatása szerint az ismeretlenek egy sörösüvegből készült gyújtóeszközt hajítottak az iroda bejárata elé.
máj. 29
8:06
Számos betegség forrása lehet - Az egészséges emésztés világnapja (WebBeteg)
Május 29. az egészséges emésztés világnapja, amelyet annak emlékére tartanak 2004 óta, hogy 1958. május 29-én alakult meg a Nemzetközi Gasztroenterológiai Társaság (WGO) Washingtonban.
máj. 29
8:08
Váratlanul jó hír Japánból (Privátbankár)
Áprilisban második hónapja nőtt a japán ipar termelése az előző hónaphoz viszonyítva, miután előzőleg öt hónapon át csökkent hónapról hónapra. A japán ipar termelésének értéke áprilisban 5,2 százal...
máj. 29
8:09
Olaszliszkai lincselés: elsőfokú ítélet várható (HírTV)
Elsőfokú ítélet várható az olaszliszkai lincselés perében. Az ügyész a legutóbbi, múlt pénteki tárgyaláson életfogytiglani fegyházbüntetést kért az ügy másodrendű vádlottjára, az elsodort kislány édesapjára.
máj. 29
8:09
Napi Gazdaság: lassult a csoportos létszámleépítések üteme (Gondola)
Szinte valamennyi, a Napi Gazdaság által megkérdezett munkaügyi szakember egyetért abban, hogy a nagy létszámot érintő csoportos leépítések üteme lassult. A lap pénteki számában azt írta, hogy a...
máj. 29
8:09
Az Egyesült Államok nem erősíti meg csapatait Dél-Koreában (Kripto Akadémia)
Az Észak-Korea körüli feszültség ellenére az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megerősíteni Dél-Koreában állomásozó csapatait - közölte pénteken az amerikai védelmi miniszter.
máj. 29
8:11
Háttéregyezség áll a szalámigyár ellehetetlenítése mögött? (HírTV)
Üzletpolitikai háttéregyezség állhat a Herz Szalámigyár ellehetetlenítése és felszámolása mögött - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint elképzelhető, hogy így akarják kivégeztetni a céget, hogy aztán olcsón felvásárolhassák azt.
máj. 29
8:11
Összecsapások Afganisztánban a koalíciós erők és a tálibok között (Gondola)
Harmincöt tálibot öltek meg, további 13-at sebesítettek meg az amerikai-afgán koalíciós erők a kelet-afganisztáni Zabul tartományban, miután az iszlamisták megtámadták egyik menetoszlopukat -...
máj. 29
8:13
Új influenza: az első hazai fertőzésgyanú Kínában (Gondola)
Első ízben észleltek Kínában új influenza-fertőzés gyanúját olyan betegnél, aki nem külföldről tért haza, hanem a jelek szerint otthon kapta meg a kórt. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a...
máj. 29
8:15
Hewlett-Packard: 5700 fős leépítés (HR Portál)
Ismét jelentős, ezúttal két év alatt 5700 fős létszámcsökkentést jelentett be a világ vezető információtechnológiai csoportja, az amerikai Hewlett-Packard (HP). Most azt is közölték, hogy a cég Amerikán kívüli, azaz európai, ázsiai és közel-keleti egységeinél válik meg a dolgozóktól.
máj. 29
8:15
Hatalmas lendületet vett a japán ipar (ProfitLine)
Májusban már negyedik hónapja lassul a japán feldolgozóipar zsugorodása, mely azt jelzi, hogy Japán gazdaság II. Világháború utáni legmélyebb recessziójának várhatóan vége lehet hamarosan. (ProfitLine.hu)
máj. 29
8:17
"A cigányság közel áll a totális munkanélküliséghez" (HR Portál)
A cigányember nem csak munkanélküli és analfabéta lesz, hanem hajléktalanná is válik - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. A fideszes parlamenti képviselő szerint a kormány "Út a munkához" elnevezésű programja sikertelennek bizonyult, mint mondta, ő nem ismer olyan cigányt, aki e program révén jutott volna munkához.

Keresés