A hazai és regionális piacvezető teljesítmény-menedzsment tanácsadó vállalatához jelentős (felső)vezetői tapasztalatokkal rendelkező új stratégiai tanácsadó érkezett, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Hupikék törpikék tömegcsúcskísérletre készülnek Nagy-Britanniában. A Swansea Egyetem diákjai szervezik az akciót, tervük szerint több mint 3 ezren festik magukat kékre és húznak fehér sityakot...
A helyszínen meghalt az a férfi, akit elgázolt egy személygépkocsi péntek hajnalban az 53-es úton Pirtó közelében. Az autó vezetője - elmondása szerint - későn vette észre az úttesten gyalogosan haladó férfit.
Milliónyi pillangó árasztja el Európát a napokban. A bogáncslepke Észak-Afrikában kel ki, és minden évben megteszi ezt az utat - ilyen sokan azonban régóta nem érkeztek.
Üzletpolitikai háttéregyezség állhat a Herz Szalámigyár ellehetetlenítése és felszámolása mögött - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint elképzelhető, hogy így akarják kivégeztetni a céget, hogy aztán olcsón felvásárolhassák azt.
Elsöprő, 60 százalékos Fidesz-győzelemben és 45 százalékos részvételi arányban bízik a június 7-ei európai parlamenti választáson Schmitt Pál. A Fidesz-KDNP listavezetője az MTI-nek adott interjújában nem zárta ki egy novemberi előre hozott választás esélyét sem, valamint beszélt az elmúlt öt év uniós mérlegéről, a Fidesz európai célkitűzéseiről és személyes szerepvállalásáról is.
Négy ember meghalt, és ötszáz ház összeomlott Brazília északkeleti részén, miután átszakadt egy gát a heves esőzéseket követően - közölték tisztségviselők pénteken. Az elmúlt hetekben 57 ember halt meg áradások és földcsuszamlások miatt a területen.
A tokiói értéktőzsde fő mutatóját pénteken mérsékelten lendítették előre a nap folyamán megjelent adatok arról, hogy áprilisban már második hónapja nőtt a japán ipar termelése az előző hónaphoz viszonyítva. Egy százalékot meghaladó emelkedéssel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók is csütörtökön.
Az új-zélandi építési engedélyek áprilisban 11,2%-os értéket hoztak (előző: -4,6%). Az NZD/USD alig reagált az adatokra. A brit GFK-fogyasztói hangulat mutatója májusban változatlanul -27 ponton állt (előrejelzés: -25 pont). A GBP/USD az adatok hatására gyengült. A japán beszerzési menedzserindex májusban 41,4 pontról 46,6 pontra javult. A CAD/JPY alig reagált a japán adatokra. A japán…
Erősödéssel zárja a hét utolsó kereskedési napját az ázsiai régió, mely főként annak köszönhető, hogy a japán ipari termelés 56 éve nem látott mértékben emelkedett, mely újabb bizonyíték a recesszió végére. (ProfitLine.hu)
Az irodabérleti számok jelentősen romlottak az Egyesült Királyságban 2009 első negyedévében, miután a hitelválság hatására még tovább zsugorodott a kereslet az irodák iránt - írja a PropertyEU. A...
Románia tavaly a magyar élelmiszerek második legnagyobb fogadójává vált. A szeged-kiskundorozsmai nagybani piacra beszállított primőr termékek 30-40 százalékát román kereskedők veszik meg....
A megkezdett ingatlanépítések száma Japánban 32,4 százalékkal csökkent áprilisban éves szinten, mely jóval nagyobb léptékű csökkenés, mint az elemzők által előzetesen prognosztizált 22,1 százalék. (ProfitLine.hu)
Több mint 20 éves pályafutásnak szakad vége ezen a nyáron, hiszen a fedezeti alappiac egyik legnagyobb szereplőjének számító Pequot végleg bezárja kapuit, a befektetéseit felszámolja és kifizeti az...
Áprilisban 0,5 százalékkal nőtt Németországban a kiskereskedelmi forgalom márciushoz képest, a márciusi, 0,4 százalékos havi visszaesés után, jelentették a szövetségi statisztikai hivatalban pénteken,...
A lányok jobban érzik az ízeket, a fiúk viszont édesszájúbbak - írja egy friss tanulmány. Átlagosan a fiúk 10 százalékkal több savanyú és 20 százalékkal több édes ízre van szükségük ahhoz, hogy megállapítsák, hogy egy ételnek milyen az íze.
Molotov-koktélt dobtak az MSZP irodájára Tatabányán - közölte a párt megyei elnöke péntek reggel az MTI-vel. Lukács Zoltán tájékoztatása szerint az elkövetők egy sörösüvegből készült gyújtóeszközt...
A helyszínen meghalt egy motoros, akit egy betegszállító autó ütött el csütörtökön éjjel Pest megyében, Monoron - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A súlyos gyógyszer-mellékhatások jelentése kötelező, de az orvosok többsége nem jelzi a hatóságoknak, ha a gyógyszerek nem várt hatásait észleli a betegein - írta a Népszabadság egy gyógyszergyártó felmérésére hivatkozva.
A helyszínen meghalt az a férfi, akit elgázolt egy személygépkocsi péntek hajnalban az 53-es úton Pirtó közelében - közölte az MTI-vel a rendőrség. Az autó vezetője - elmondása szerint - későn...
Bajnai Gordon úgy beszél történelmi adóreformról, hogy láthatóan fogalma sincs bizonyos adónemekről. A TV2 reggeli műsorában a miniszterelnök éppen azt próbálta megmagyarázni, hogy miért kell emelni az egyszerűsített vállalkozási adót. Ekkor derült ki: azt sem tudja, hogy jelenleg hány százalékot fizetnek az evások. Zavarában a műsorvezetőtől kért segítséget ennek kiderítésére.
Élesen emelkedtek a brit ingatlanárak májusban, mely a lakáspiac újjáéledő aktivitásának a jele. A Nationwide adatai alapján az átlagos ingatlanárak májusban 1,2 százalékkal 154,016 fontra emelkedtek áprilishoz képest. Áprilisban még 0,3 százalékos csökkenést regisztráltak. (ProfitLine.hu)
Erősödéssel zárták a tegnapi kereskedési napot az amerikai indexek, a Dow 1.3%-kal, a Nasdaq 1.2%-kal araszolt felfelé. A tegnap napvilágot látott ingatlanpiaci adat kisebb csalódást okozott, viszont...
Egy vállalkozás szempontjából lényegében a három legfontosabb dolgot kell elintézni a társaságoknak jövő keddig. Május 31-e vasárnapra esik, tehát kedden jár le a társasági adóbevallás és a naptári év szerint működő vállalkozások számára a mérlegbenyújtás határideje....
Képtelen a Hospinvest megvalósítani a hatvani kórház korábban megígért mintegy félmilliárd forintos fejlesztését, így Hatvan szerződést bontott a céggel. Gyöngyös egy hónapot, Eger pedig kettőt adott...
Az amerikai indexek tegnapi emelkedését követően az ázsiai börzék is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a Nikkei 225 0.8%-kal, a dél-koreai Kospi 0.3%-kal, a hongkongi Hang Seng...
Május 31-én - vasárnap, tehát praktikusan a hosszú hétvége utáni kedden - jár le a társasági adóbevallás és a naptári év szerint működő vállalkozások számára a mérlegbenyújtás határideje. A...
Törékeny egyensúly alakult ki a vevők és az eladók között, így a piacok már lassan két hete az oldalazgatást választják, és egy szűkebb sávban ingadozik az árfolyam. A jó hír, hogy az ilyen...
Megkönnyebbülhetnek jövő év őszére a Pest megyei Szigetszentmiklós és Halásztelek lakói: 4,3 milliárd forintos európai uniós támogatással megépül ugyanis a Csepel-szigeti gerincút első szakasza az...
Nagy rendőri készültség mellett zajlott le pénteken Szöulban a múlt héten öngyilkosságot elkövetett Ro Mu Hjon volt dél-koreai elnök gyászszertartása. Ro, aki 2003 és 2008 között volt az ázsiai...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
A kormány megadóztatná az eddig csak adóalapot növelő, de nem adózó borravalót a szolgáltatóiparban - írta a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában azt írták, hogy a kormány az egyéb jövedelmek közé sorolná a borravalót és a szervízdíjat, így azután a pincéreknek a rendes adókulccsal kell majd adózniuk.
Az angol élvonalban szereplő West Ham United négy évre szerződtette Kurucz Pétert, az Újpest kapusát, aki február 2-a óta kölcsönben szerepelt a szigetországi együttesnél. A magyar bajnokság második helyén végző klub honlapja szerint a West Ham februárban opciós jogot szerzett a 20 éves kapusra, s most élt is ezzel a lehetőségével.
A latin-amerikai részvénypiacok nyolc hónapos csúcsukra emelkedtek csütörtökön, miután a régió nyersanyagipari exportja emelkedett az előrejelzett gazdasági fellendülés miatt. (ProfitLine.hu)
Mivel lehet megelőzni az aranyér kialakulását? Családomban rajtam kívül mindenki küzd ezzel a problémával. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az amerikai és az ázsiai részvénypiacok emmelkedése megadhatja a magyar tőzsdének is a lendületet a nap elején, a tegnapi tétovázás után újra elindulhatunk felfelé. Ezúttal is a délután lesz igazán...
A német szövetségi statisztikai hivatal által közzétett adatok alapján a kiskereskedelmi értékesítés reál értékben áprilisban havi szinten 0,5 százalékkal emelkedett az előző hónapban mért 0,4 százalékos csökkenés után. Az előzetes elemzői várakozások 0,3 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A három balti ország fixált árfolyamrendszere feladásáról élénkültek fel tegnapra a piaci beszélgetések, de az árfolyamrendszerek feladását mindhárom ország következetesen tagadja. Devizakereskedői...
Az OTP Bank 2009. május 28-án 112 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3,545 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. ...
Átadták a XIII. kerület, Reitter Ferenc utcában épült 30 lakásos bérházat, de a kerületben még további bérlakások előkészítése is zajlik. A most elkészült projekt esetében a bérlőknek havi 500...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A BANK- ÉS AZ ENERGIAPAPÍROK HÚZTÁK AZ INDEXEKET -a főbb amerikai tőzsdeindexek 1 % feletti pluszban fejezték be a tegnapi kereskedést, az emelkedést a...