Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 64,67 dollár volt Londonban júliusi szállításra, 28 centtel drágább a csütörtöki zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a ...
Egy Carla Bruniról, a francia elnök, Nicolas Sarkozy feleségéről készült aktfotó az egyik fő attrakciója egy jövő heti aukciónak. A most 41 éves nőről készült felvételt Berlinben árverezik el.
Nem alkalmas a jelenlegi szabályozás a Madoff-botrányhoz hasonló esetek kivédésére, a befektetőket nem védik kellőképpen az erre hívatott letétkezelő bankok - állapította meg a szabályozásért felelős...
Az elmúlt napok rövid megtorpanása után pozitív nyitásra, majd alapvetően optimista hangulatú kereskedésre számítanak az MTI által megkérdezett elemzők pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zso...
Egy japán bíróság hat évig tartó börtönbüntetésre ítélt pénteken egy szumóedzőt, aki három idősebb tanítványával megveretett egy 17 éves birkózót, aki később belehalt sérüléseibe. Az ügy nagy vihart kavart Japánban, ahol az elmúlt években több botrány is megrázta az ősi küzdősportot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 202,15 pontos emelkedéssel, 15.846,88 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,29 százalékkal erősödött.
A sokszínűségi és társadalmilag felelős gyakorlatok a humánerőforrás kezelésében is egyre inkább teret hódítanak. Ezek a gyakorlatok azonban sokszor rendszerezetlenek, ösztönösek. A jövő HR szakemberei most esélyegyenlőségi képzés keretében ismerkedhetnek meg a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősség szempontjaival, áll a Népszavában.
Szinte valamennyi, a Napi Gazdaság által megkérdezett munkaügyi szakember egyetért abban, hogy a nagy létszámot érintő csoportos leépítések üteme lassult. A cikk szerint a legjelentősebb létszámcsökkentések immár az ország keleti felében folynak, miközben a Dunántúlon stabilizálódni látszik a helyzet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 202,15 pontos emelkedéssel, 15.846,88 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,29 százalékos erősödést jelent.
"Adóalapot növelő, de adóterhet nem viselő" járandóságból adóköteles jövedelemmé válik a borravaló és a felszolgálási díj 2010-től. Az adótörvények módosításában a kormány az egyéb jövedelmekhez sorolja át a szolgáltatóiparban gyakori többletbevételt, tudta meg a Hír Tv.
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2009 I. negyedévében 7,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított volumenindexek alapján - 1,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipari termelői árak áprilisban havi szinten 1,9 százalékkal csökkentek, azonban éve szinten 7,2 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árai havi szinten 0,9 százalékkal csökkentek, éves szinten viszont 2,5 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés árai egy hónap alatt 2,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, az egy évvel korábbihoz képest viszont 10,4 százalékkal emelkedtek - olvasható…
A gép- és berendezésberuházások 9.9%-kal, az építési beruházások 5.1%-kal estek vissza 2009 első negyedévében tavalyhoz képest, ennek nyomán a nemzetgazdasági beruházások volumene 7.7%-kal zuhantak a...
Catalin Predoiu miniszter csütörtökön bejelentette, a hatékonyság növelése érdekében az igazságügyi tárca átszervezéséről döntött Romániában. A miniszter szerint ezzel több mint egy millió eurós megtakarítást ér el, tudta meg a Magyar Nemzet.
Az ipari termelői árak 2009. áprilisban az előző havihoz képest ugyan 1,9 százalékkal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál viszont 7,2 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az idei év első negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7 százalékkal esett vissza éves szinten, míg az előző negyedévhez képest 1,1 százalékos csökkenést regisztráltak - olvasható a KSH jelentéséből. (ProfitLine.hu)
Bejegyzésre került a PannErgy Nyrt. és a Kiskunhalasi Önkormányzat közös geotermikus társasága, a Kiskunhalasi PannTerm Kft. A cégben a PannErgy Nyrt. 90%-os, míg a Kiskunhalasi Önkormányzat 10%-os...
Június végén - Louis Vuitton, Cavalli és társaik után - újabb luxus márka nyitja meg üzletét az Andrássy úton: az első budapesti Armani-üzletet a volt ING-székház földszintjére álmodták meg. A...
2009 I. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7%-kal esett vissza egy év alatt. A legnagyobb mértékben a közigazgatás beruházásai maradtak el
Szeptember elsejétől már nem a HospInvest üzemelteti a hatvani kórházat, az önkormányzat ugyanis felbontotta a céggel kötött vagyonkezelői szerződést. A testület azzal indokolta a döntését, hogy a Hospinvest elnöke elismerte: a cég nem tudja teljesíteni a szerződésben vállalt fejlesztéseket. A cég sajnálja, de tudomásul veszi a döntést.
10.00-kor teszik közzé az áprilisi EU-s M3-as pénzmennyiséget (előrejelzés 4,5%, előző: 5,1%). Hónapok óta csökkenő tendenciát mutat a pénzmennyiség. Az EUR/USD-ot 1,3990 körül jegyzik. Ellenállás 1,4050-nél, míg támogatás 1,3900-nél található. in-www.globalfx.hu
Hat, engedély nélkül tartott lőfegyvert, köztük sörétes vadászfegyvereket, és csaknem ezer lőszert foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három borsodi férfinál. Múlt szerdán, állampolgári bejelentés alapján kutatták át a rendőrök egy szendrői férfi lakóhelyét, ahol két átalakított, engedély nélkül tartott sörétes vadászfegyvert, valamint különböző sörétes és golyós lőszereket találtak.
Tegnap délután a ZAR/JPY visszaesett 12,50-ről 12,01-re. A kereskedők szerint a mozgásért a csekély likviditás és a megjelenő japán adatok voltak a felelősek. A devizapár később összeszedte magát, és észak felé vette az irányt. A februári emelkedő trend töretlennek mondható. Az elemzők szerint 13,00-ig, majd 13,20-ig nyílhat emelkedő potenciál. In-www.globalfx.hu
A borravalót és a szervizdíjat is megadóztatná a kormány 2010-től - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete szerint ez a felszolgálói díj megszűnéséhez vezethet, így a dolgozók feketén jutnak majd hozzá, ami adókieséshez vezet.
Hála a kedvező japán adatoknak a jen korrekcióba kezdett a dollárral szemben. Az elemzők azonban nem értenek egyet abban, hogy mindez az egész napot végigkíséri-e. A japán kereskedelemügyi minisztérium adatai szerint áprilisban havi szinten 5,2%-kal emelkedett az ipari termelés- 1953 óta nem volt példa ilyen kedvező értékre. Az adatokra való tekintettel bizakodhatunk, hogy a Japán gazdaság már…
A háztartások nettó hitelfelvétele áprilisban – a márciusival összehasonlítva – csökkent, de a szezonális hatásokat kiszűrve még mindig pozitív. A háztartások betétei esetében jelentős volt a nettó elhelyezés főképpen a forintban denominált nettó növekmény következtében -olvasható az MNB honlapján. (ProfitLine.hu)
A Nemzetközi Valutalap szerint teljesen rossz úton halad a szlovén kormány, hiszen a tervezett lépések nem tudják megoldani a nyugdíjrendszert érintő súlyos problémákat. A kormány egyelőre csak olyan...
A Művészetek Palotája számára idén a forint euróhoz viszonyított gyengülése mintegy 100 millió forint veszteséget jelent, amennyiben nem lesz az eddiginél drasztikusabb esés....
Az ausztrál fogyasztói kölcsönök áprilisban 4,6%-kal emelkedtek, miközben az elemzők 4,5%-os pluszt vártak (előző: 4,9%). Az AUD/USD erősödött, és csúcsot ért el 0,7938-nál. In-www.globalfx.hu
Az indiai gazdaság a vártnál jobban teljesített 2009 első negyedévében, az előző év azonos időszakához képest 5.8 százalékkal növekedett a gazdaság. Bár az érték elemzői körökben kisebb pozitív...
Több ezer dél-koreai vett végső búcsút pénteken Szöulban Ro Moo-hyun volt dél-koreai elnöktől, aki a múlt héten öngyilkos lett, miközben egy korrupciós ügyben nyomoztak ellene. A rendőrség 15 ezer rohamrendőrt vezényelt Szöul központjába, hogy elejét vegyék az esetleges kormányellenes tüntetéseknek.
A tegnapi, korrekciónak nem nevezhető mutatvány után újból felfelé vette az irányt a BUX, a lendületet az amerikai és az ázsiai részvénypiaci emelkedés szolgáltatja. A hazai benchmark 1%-kal került...
63%-kal esett az első negyedévben a Dell profitja, amely a csökkenő számítógép értékesítések mellett a reorganizációs költségeknek is betudható. A cég egy részvényre jutó nyeresége valamelyest...
A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,9%-kal mérséklődtek, az egy évvel korábbinál 7,2%-kal magasabbak voltak - olvasható a KSH tájékoztatójáb...
Ha az önkormányzat átminősítené az egykor az alagi lovascentrumhoz tartozó téli pálya besorolását, a 700 millió forint körüli összegért megvásárolt terület piaci értéke 5 milliárd forint közelébe ugorhatna - mondta az Inforadio.hu érdeklődésére Dunakeszi képviselő-testületének egyik tagja. A testület csütörtök este nem vette napirendre Dunakeszi egyes, jelenleg zöldterületi besorolásban levő…
Többnyire járőr feladatokat lát el az a 61 rendészeti szakközépiskolákból kikerült újonc, akiket nemrégiben fogadott be állományába a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A térség kapitányságainak létszámgondját azonban az újoncok bevetése csak részben oldja meg közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a rendőrség szóvivője.
Az E.ON ismét felkerült Európa 100 legjobb munkaadójának listájára és az előkelő tizedik helyen zárt az összesítésben. A vállalat 2009. május 20-án, az ausztriai Badenben vehette át a díjat, áll a cég közleményében.
Áprilisban a háztartások új lakáscélú forint hiteleinek szerződéses értéke kismértékben emelkedett a márciusi szinthez képest, míg az euró alapú lakáshiteleké csökkent - közölte a Magyar Nemzeti...
Elfogadta a rá kiszabott kétéves eltiltást Nathan Hollands ausztrál triatlonos, aki megpróbált tiltott teljesítményfokozót behozni hazájába. A 31 éves versenyzőt a vámosok fülelték le még tavaly márciusban, amikor Thaiföldről anabolikus szteroidot kísérelt meg becsempészni.
Áprilisban a várt 8,0% helyett 7,2%-kal emelkedtek a magyar termelői árak (előző: 9,1%). A magas termelői árakra való tekintettel kiderül, miért a magyar alapkamat a legmagasabb az EU-ban. Az adatok hatására ma erősödött a forint. Az EUR/HUF-ot 282,55-ön jegyzik. Támogatás csak 280,00-nál található. 6 nyereségekkel teli nap után nyereség-kivétekről számolhatnak be. A középtávú cél a 276,00-os…
Átlagosan 3,7 millió forint fix díjazást kap évente egy tőzsdei A kategóriás cég igazgatósági tagja. Ennél persze sokkal többet kereshet részvényopcióin keresztül, ám az elmúlt két évben ezek lehívására nem nagyon volt lehetőség. A tőzsdei cégek többsége az idén önmérsékletet tanúsított, és nem emelte vezetői fizetését - írta a Napi Gazdaság.
Hat, engedély nélkül tartott lőfegyvert, köztük sörétes vadászfegyvereket, és csaknem ezer lőszert foglalt le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három borsodi férfinál - közölte az NNI pénteken az...
Sepsiszentgyörgy az utóbbi másfél évtizedben egyetemi várossá nőtte ki magát. A kezdeményezés még Orbán Árpád megyei tanácselnökségének idejére datálódik. Aztán, „menet közben” ez a főiskola, illetve ma már a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként működő, állami akkreditációval rendelkező felsőfokú oktatási intézmény kapott hideget-meleget.
MOSZKVA — Egy orosz ufókutató szerint nem a légkörben tűzgolyóvá vált aszteroida, hanem egy harmadik típusú „öngyilkos” ütközés okozta 101 évvel ezelőtt Szibériában a hatalmas tűzvészt, amelyben több mint 80 millió fa égett el.
A magyar választópolgár 2004-től közvetlen képviselettel rendelkező uniós választópolgár is egyben, akinek viszont fogalma sincs arról, hogy az általa leadott voks milyen hatással van az Unió jövőjére, illetve szavazatával milyen ügyeket, folyamatokat, álláspontokat támogat.