2009. május 5. kedd

máj. 5
5:09
A nap kérdése: fordítsuk-e le Jókait és Gárdonyit magyarra? (Alternatív Energia)
Az igazgatók tegnap hajnalban átvették a magyar írásbeli tételeket a jegyzőktől, ezzel a diákok számára reggel nyolckor megkezdődött a tavaszi érettségi időszak. Az első nap különösebb izgalmak nélkül zajlott, a fő kérdés csupán arra a spirói ötletre korlátozódott, fordítsuk-e le Jókait és Gárdonyit magyarra. Az általunk megkérdezett diákok többsége igennel szavazott, és azt is szomorúan vették…
máj. 5
5:11
A vádalkut is elképzelhetőnek tartják, hogy megtalálják a gyilkosságok tetteseit (Alternatív Energia)
A világ egyik legjobb szakmai hátterével rendelkező profilalkotók segíthetik néhány napon belül a romák elleni támadások felderítését. Az amerikai FBI-tól a szakértők érkezését Bencze József országos rendőrfőkapitány jelentette be tegnap. Egyúttal arról is beszélt, hogy a bűnesetek felderítése érdekében akár a vádalkut is elképzelhetőnek tartja. Változatlanul dolgozik a 100 fős nyomozócsoport és…
máj. 5
5:13
Gaskó akciójára csekély az érdeklődés (Alternatív Energia)
Ha érdeklődés híján el nem is marad, jelentős és érdemi változást aligha tud kikényszeríteni a május 8-ára általános, országos és több ágazatra kiterjedőnek meghirdetett sztrájk. A Gaskó István vezette Liga kormányzati intézkedések elleni tiltakozó akciója ugyanis – a csatlakozók száma és köre alapján – vélhetően nem lesz átütő erejű. A VDSZSZ egész napos vasutas-munkabeszüntetése lesz a leginkább…
máj. 5
5:45
"Az elfogultabb jobboldaliaknak volt igaza: beütött a csőd. Csak épp senki nem vette észre." (Alternatív Energia)
A kormány rendszeresen hamis adatokat továbbít az Európai Unió illetékeseinek az államháztartási és a költségvetési hiányról, illetve az államadósságról – jelentette ki Schmitt Pál. A Fidesz EP-választási listavezetője azt is közölte: néhány hónapja az unió pénzügyi biztosához fordultak, hogy kérjen valós adatokat a kormánytól. 2006-os, 2007-es adatokra gondol elsősorban – mondta újságírói…
máj. 5
5:47
Bakancs, szélsőségek, labdapattogás (Alternatív Energia)
Kezd helyreállni a bizalom Magyarország iránt, de európainak lenni nem pusztán földrajzi fogalom, hanem egyfajta minőség is. Ezen a téren pedig még nagy a deficit – fogalmazott Bajnai Gordon kormányfő tegnap a parlamentben, az uniós csatlakozás évfordulójára emlékezve. A Fidesz és a KDNP szónokai arról beszéltek, hogy az ország éllovasból sereghajtó lett a térségbeli államok között. Tegnap…
máj. 5
6:03
Vigyázat: a játszótereken is lehet kullancs! (Infostart)
A globális felmelegedés kedvez a kullancsok szaporodásának és túlélőképességük erősödésének. A InfoRádiónak nyilatkozó bőrgyógyász arra figyelmeztet, hogy a lakókörnyezetünkben sem vagyunk biztonságban, az aljnövényzetben lévő kullancsok hamar eljuthatnak az ember testhajlataiba. Nagy Katalin szerint a kisgyermekeket fokozottan óvni kell, ebben nagy a szerepe van a védőoltásnak.
máj. 5
6:39
Elfogadják az MTA új alapszabályát (Alternatív Energia)
Pálinkás József elnöki expozéja, a 2008. évi költségvetés végrehajtásáról szóló főtitkári beszámoló, valamint a jövő évi költségvetési koncepció beterjesztése után a közgyűlés mai napján a Magyar Tudományos Akadémia új alapszabályát vitatják meg.
máj. 5
6:41
Az RTL, és a TV2 nyomást gyakorol az ORTT-re (Alternatív Energia)
Várhatóan ma dönt a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentéséről a médiahatóság; az egyik tag indítványa - a rendszert gyökeresen átalakítva - bevételarányossá tenné a befizetést, a 3,5 százalékos arány azt jelentené, hogy tavaly - a hatályos szerződésükben szereplő 1,8-1,9 milliárd forintos éves díj helyett - az RTL Klub 1 milliárd 250 milliót, a TV2 pedig 930 millió…
máj. 5
6:57
A matematika írásbelikkel folytatódik az érettségi (Infostart)
A matematika írásbelikkel folytatódnak ma reggel nyolc órakor az érettségik: középszinten 1.248 helyszínen 92.817 diák, emelt szinten 65 helyszínen 2.531 tanuló tesz vizsgát.
máj. 5
6:57
A Legfelsőbb Bíróság elutasította a Jobbik felülvizsgálati kérelmét (Metropol)
Hivatalból elutasította a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn a Jobbik felülvizsgálati kérelmét, amelyet a párt azért nyújtott be a bírósághoz, mert az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította fellebbezését Kivágó Iván Györgyné fővárosi képviselői mandátuma ügyében. A Jobbik az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul.
máj. 5
6:57
Megfékezik a családon belüli erőszakot, hogyan? (Alternatív Energia)
Ma hirdeti ki az államfő beadványára született határozatát az Alkotmánybíróság (Ab) a családon belüli erőszakkal összefüggő távoltartási rendelkezések alkotmányosságáról.
máj. 5
7:15
Idősebb autókra olcsóbb cascót ajánlanak a biztosítók (Infostart)
A biztosítók úgy teszik olcsóbbá az idősebb autókra kötött casco biztosítást, hogy csökkentik a szolgáltatást is, a napokban az Aegon Biztosító lépett piacra ilyen termékkel.
máj. 5
7:15
A szmogrendelet veszélyezteti a Budapest-Bakamo rali budapesti rajtját (Metropol)
Kétséges a világ legnagyobb amatőr autóversenyeként számon tartott Budapest-Bamako rali 2010-es budapesti indulása, mert a fővárosi közgyűlés által tavaly elfogadott szmogrendelet alapján az induló járművek egy része nem felel meg az előírt követelményeknek – tudatta közleményében Polgár Tamás futamigazgató.
máj. 5
7:33
Parragh: Hiába ígéri a kormány, elsöpörheti a válság az adócsökkentést (Infostart)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a gazdasági válság el fogja söpörni a jövőre ígért adócsökkentést. Parragh László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap engedélyezheti, hogy átmenetileg 3 százalék fölé emelkedjen a költségvetési hiány, ezt azonban Magyarországnak nem szabad kérnie. A szakértő arról is beszélt: a Bajnai-…
máj. 5
7:33
Gyűjtés a celldömölki kórház számláinak kifizetésére (Metropol)
Sajátos akció egy kórház megmentésére: özadakozásból fizetné ki egy civil egyesület a celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórház 200 millió forintos adósságát. Szerintük az intézményhez tartozók fejenkénti 5000 forintja elegendő lenne.
máj. 5
7:35
Már a vécéajtót is lopják (Infostart)
A Népszabadság mai írása szerint a stop táblát, a kerítéshálót, sőt még a vécéajtót sem kímélik a rablók. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe tartozó mintegy 30 ezer kilométeres közúthálózaton 294 ezer KRESZ-tábla van, egy átlagos sebességjelző kihelyezése körülbelül 30 ezer forintba kerül.
máj. 5
7:35
Nem kedvez az allergiásoknak az időjárás (Metropol)
A tiszafa, a nyírfa, a fűzfa és a platán pollen koncentrációja csökkent ugyan, de növekszik a vadgesztenye, a fenyő, a dió, a tölgyfa, és hirtelen megnőtt az eperfa pollenszórása.
máj. 5
7:51
Fogyatékkal élők: mitől függ az elvonás? (Infostart)
Több mint egymilliárd forinttól esnek el 2009-ben a fogyatékkal élők - hívta fel a figyelmet a fideszes Hirt Ferenc, a parlament egyetlen mozgássérült képviselője. A politikus az ügyben interpellálta a szociális és munkaügyi minisztert, hogy mi alapján határozták meg, kiket sújtson a tárcát érintő több mint 3,5 milliárdos megszorítás. A miniszter szerint sok támogatás megmarad.
máj. 5
7:51
Veszélyben a hazai médiarendszer? (Metropol)
Bedőlhet a médiarendszer a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentése nyomán, állítja az ORTT-elnök. Szerinte semmilyen háttérszámítás nem bizonyította, hogy méltányolni kellene az RTL Klub és a TV2 kérését, a milliárdos csökkentéssel viszont jóval kevesebb pénz jutna helyi tévék, rádiók támogatására.
máj. 5
7:51
Kölcsönösen reklámozza egymást az SZDSZ és a Jobbik? (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy komoly, elvi vita van a liberálisok és a Jobbik között.
máj. 5
8:09
Draskovics: "Balog képvislő színvonalával maximum metrót lehetne építeni" (Alternatív Energia)
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a fideszes Balog képviselő mindennap bele akarja törölni mocskos bakancsát a rendőrökbe.
máj. 5
9:21
Ősszel veszélyesebb formában térhet vissza az új influenzavírus (Infostart)
Alapvető különbség az új típusú és a szezonális humán influenzavírus között, hogy míg az előbbi ellen a lakosság jelentős része, az utóbbi ellen csak kis része védtelen - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos hozzátette: a szezonális influenza vírusa a lakosság 3-5 százalékánál okoz megbetegedést, egy világjárvány esetében ez az arány…
máj. 5
9:21
Női önvédelmi tanfolyam indul (Metropol)
Mad Girl néven különleges, speciálisan nőknek szóló önvédelmi tanfolyamot rendeznek június 12–13-án Budapesten. A szemináriumot a Defendo, a világ egyik legismertebb, rendőrségi és katonai alkalmazásból átvett önvédelmi rendszerének alapítója és mestere, Bill Wolfe tartja majd.
máj. 5
9:57
Aki fizet, annak nem kell várni az MR-vizsgálatra (Infostart)
Várakozás nélkül végzik el az MR-vizsgálatát a Pécsi Diagnosztikai Központban annak, aki hajlandó fizetni érte - írta keddi számában az Új Dunántúli Napló.
máj. 5
10:15
Megszámolják a tanköteles tanulókat? Miért? (Alternatív Energia)
A tanköteles tanulók megszámlálását kezdeményezi az oktatási tárcánál a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), és annak megállapítását, hogy hány gyermek nem teljesíti tankötelezettségét - közölte Keszei Sándor sajtószóvivő kedden az MTI-vel.
máj. 5
10:33
A bíróság helyett a közjegyző dönthet az adósságbehajtásról (Infostart)
Gyorsabb lehet az adósságbehajtás, ha a bíróságtól a közjegyzőkhöz kerül a fizetési meghagyásos eljárás - mondta Avarkeszi Dezső államtitkár a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvényjavaslat expozéjában kedden a parlamentben.
máj. 5
10:33
A kiskunlacházi eset csupán "gyerekcsíny" volt? (Alternatív Energia)
Bocsánatkérésre szólították fel Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét a Fidesz-KDNP frakciószövetség emberi jogi munkacsoportjának tagjai a kiskunlacházi gyermektámadásra tett kijelentése miatt - olvasható a munkacsoport keddi közleményében.
máj. 5
10:35
"Meneküljetek!" (Alternatív Energia)
A pakisztáni hatóságok menekülésre buzdítják a tálib lázadók által uralt Szvat-völgy lakosságát - jelentette be kedden egy magas rangú kormányzati tisztségviselő.
máj. 5
10:51
Részlegesen lezárják novemberig az M3-as autópálya gödöllői csomópontját (Infostart)
Kedden délben zárják le részlegesen az M3-as autópálya gödöllői csomópontjában a Budapest felé tartó oldal lehajtóágát. A korlátozásra, amely előreláthatólag novemberig lesz érvényben, átépítés miatt van szükség.
máj. 5
10:51
Fidesz: miért államtitok, hogy mennyi oltóanyag van? (Alternatív Energia)
Az építőipar megsegítéséről, az új vírus okozta influenzajárványról és a gyűlöletbeszéddel szembeni fellépésről esett szó kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
máj. 5
10:53
Ami a Ferencvárosban törvénytelen, Kispesten nem az (Infostart)
Nem tekinthető törvénytelennek, hogy a budapesti kerületek és megyeszékhelyek többsége mélyen a piaci ár alatt ad bérbe ingatlanokat pártoknak. Bár a gyakorlat az Alkotmánybíróság határozata szerint jogellenes, ezt a tényt csak konkrét panaszra indult egyedi vizsgálat során mondhatja ki, ezt pedig eddig egyedül Ferencváros esetében tette meg. A testület szerint az államigazgatási hivatalok…
máj. 5
11:09
Uszít a szélsőjobb! Tudják, hogy most mire? (Alternatív Energia)
Firkára uszít a szélsőjobb. Az utcákon megjelenő óriásplakátokon már megkezdődtek, sőt kiéleződtek a pártok közötti harcok - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
máj. 5
11:45
Hova tűnik el több ezer tanköteles gyerek Magyarországon? (Infostart)
A tanköteles korú gyermekek megszámlálását kezdeményezi a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete, mivel szerintük évente négy-ötezer diák eltűnik az oktatási rendszerből. Az InfoRádió már a múlt héten megpróbált utánajárni a dolognak, ám a Központi Statisztikai Hivatalnál és az Oktatási Hivatalnál is azt a választ kaptuk: a jelenleg nyilvántartott adatok alapján nem deríthető ki, hány gyerek jár…
máj. 5
11:45
Gyorshír! AB: alkotmányellenes a távoltartásról szóló törvény! (Alternatív Energia)
Alkotmányellenes a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény - mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) kedden.
máj. 5
12:03
Alkotmányellenes a távoltartásról szóló törvény (Infostart)
Alkotmányellenes a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden. Sólyom László köztársasági elnök szerint fontos, hogy a jogalkotó sürgősen hatékony eszközöket találjon a családon belüli erőszak elleni fellépésre - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.
máj. 5
12:03
Sólyom a családon belüli erőszak elleni fellépésről (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök szerint fontos, hogy a jogalkotó sürgősen hatékony eszközöket találjon a családon belüli erőszak elleni fellépésre - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke kedden.
máj. 5
12:21
Bizottsági nem az ombudsman beszámolójára (Infostart)
Nem tartotta általános vitára alkalmasnak Szabó Máté általános ombudsmannak a 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága keddi ülésén. A testület 5 igen, 1 nem és 10 tartózkodás mellett hozta meg a döntését. Jóri András adatvédelmi, valamint Kállai Ernő nemzeti és etnikai jogi biztos beszámolóját viszont elfogadta a testület.
máj. 5
12:21
Szabó Máténak "sikerült biztosan rosszul megfogalmaznia" (Alternatív Energia)
Nem tartotta általános vitára alkalmasnak Szabó Máté általános ombudsmannak a 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága keddi ülésén. A testület 5 igen, 1 nem és 10 tartózkodás mellett hozta meg a döntését.
máj. 5
12:23
"A pécsi szocialisták félnek Páva Zsolttól" (Alternatív Energia)
Feljelentést tesz a rendőrségen és a választási bizottsághoz fordul Páva Zsolt, a Fidesz pécsi polgármester-jelöltje a személyét rágalmazó szórólapok és e-mailek miatt, amelyek szerinte az MSZP durva lejárató kampányának részét képezik.
máj. 5
12:25
A "Zsidesz" elnevezés, a "zsidó" és a "Fidesz" szavak kiforgatása (Alternatív Energia)
Nyílt antiszemitizmus Magyarországon címmel közölt cikket keddi számában a Der Standard.
máj. 5
12:39
Hiába a 605 ezer aláírás? Seres Mária nem adja fel! (Alternatív Energia)
A jövőben nem magánemberként, hanem egy bejegyzett szervezet, a Civil Mozgalom vezetőjeként kívánja folytatni a küzdelmet a parlamenti képviselői költségtérítés elszámolásáról szóló népszavazásért Seres Mária. Ezt ő maga közölte kedden az MTI-vel.
máj. 5
12:41
Kövér, Demeter kontra Szilvásy (Alternatív Energia)
Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon az a személyiségi jogi per, amelyet Kövér László és Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő indított Szilvásy György ellen azért, mert a titkosszolgálatokat felügyelő volt tárca nélküli miniszter összefüggésbe hozta nevüket az UD Zrt.-vel kapcsolatos adatgyűjtési üggyel.
máj. 5
12:57
Az "igazságszolgáltatatás lopakodó privatizációja" (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés kedden megkezdte a fizetési meghagyásos eljárásokat bírói jogkörből közjegyzői hatáskörbe utaló törvényjavaslat általános vitáját. Avarkeszi Dezső igazságügyi és rendészeti államtitkár szerint a törvényjavaslat gyorsabb és hatékonyabb követelésérvényesítést tesz lehetővé az ügyfeleknek. A szocialista és szabad demokrata vezérszónokok támogatták a javaslatot, a Fidesz és a KDNP…
máj. 5
13:15
Üzenet a polgármesternek: "kitaposom a beleidet, kicsinálom a családodat" (Alternatív Energia)
Megfenyegették az eseti segélyezésről szóló rendelettel néhány nap alatt országos ismertségre szert tett Somogy megyei Gadács polgármesterét.
máj. 5
13:33
Az SZDSZ már felkészült... (Alternatív Energia)
Leadta az SZDSZ által összegyűjtött európai parlamenti ajánlószelvényeket kedd délután Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke az Országos Választási Bizottságnak.
máj. 5
13:51
EP-választás: Leadta az ajánlószelvényeket az SZDSZ (Infostart)
Leadta az SZDSZ által összegyűjtött európai parlamenti ajánlószelvényeket kedd délután Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke az Országos Választási Bizottságnak. Az SZDSZ sajtóosztálya közölte, hogy pontosan 33.836 cédulát gyűjtöttek.
máj. 5
13:51
Csak barátja megölését ismerte be a makói hármasgyilkosság vádlottja (Metropol)
A 27 éves, helybéli P. Józsefet előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, kifosztással, valamint jármű önkényes elvételével vádolják.
máj. 5
14:09
Alkotmányellenes a távoltartásról szóló törvény (Metropol)
Az Alkotmánybíróság szerint a távoltartás korlátozza az érintett személyi szabadságát, mozgását, ezért e jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok is szükségesek.
máj. 5
14:27
Esős lesz a május (Infostart)
Barátságtalan időre kell felkészülnünk, hűvösebb léghullámok érik el Magyarország térségét - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Bozóki István szerint a hétvégén ismét kirándulóidő lesz, amit érdemes kihasználni, hiszen május derekán sok csapadékra és erős felhősödésre kell számítanunk.
máj. 5
14:27
Már fideszesek is? Megszavazták az adó- és nyugdíjmódosítókat (Alternatív Energia)
Több fideszes és KDNP-s képviselő is megszavazta hétfőn a parlamentben a Bajnai-kormány adó- és nyugdíjügyekben benyújtott módosító indítványait; az érintettek szerint tévedésből szavaztak igennel.

Keresés