2009. május 16. szombat

máj. 16
5:15
Mit szól? A sokakat irritáló képviselői költségtérítés minden forintja adóköteles lenne (Alternatív Energia)
Fizessenek adót az államtól felvett minden forint után a képviselők és az önkormányzati politikusok - ezt javasolja Göndör István szocialista honatya. A képviselők az adótörvény alapján önálló tevékenységként adóztatná a honatyák juttatásait. Aki nem tudja kiadásait igazolni, havi 90 ezer forintot is veszthet.
máj. 16
5:17
Varga: ingyen pénz, ingyen ebéd nincs! (Alternatív Energia)
Minthogy az új gazdasági miniszter hétfőn tett esküt, csak a héten kapcsolódott be a válságkezelő kormány programjáról folyó egyeztetésekbe. Varga István lapunknak kijelentette, hogy mindenkivel kész tárgyalni, aki a válságkezelésben, a versenyképesség javításában érdekelt. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetője kifejtette, nem programalkotó stratégának, hanem válságmenedzsernek…
máj. 16
5:33
Tüntetés a kirekesztés és az erőszak ellen! Több párt képviselője is ott lesz - És a Fidesz? (Alternatív Energia)
Több politikus és közéleti személyiség is részt vesz a Magyar Demokratikus Charta (MDC) és a Roma Polgárjogi Mozgalom délután három órakor kezdődő demonstrációján. A cél, hogy pártállástól függetlenül megmutassák: a békés többség a kirekesztés és erőszak ellen van, s senkinek nem kell félnie származása, gondolkodása miatt.
máj. 16
5:35
"Dobjuk be a törölközőt", jöjjenek az előrehozott választások (Alternatív Energia)
A pécsi időközi polgármester-választáson elszenvedett súlyos vereség kétségkívül megrázta a szocialistákat. A hét elején több ismert megyei politikus keserűen javasolta: "dobják be a törölközőt", jöjjenek az előrehozott választások, nehogy a Bajnai-csomag tovább tizedelje az MSZP amúgyis alaposan megcsappant választóinak táborát. Azután az ingatlanadó kapcsán elkezdődött a kormány és a frakció…
máj. 16
5:37
Négy százalék közelébe emelkedhet a hiánycél (Alternatív Energia)
Szinte bizonyos, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) beadta a derekát. Megnőtt az esélye annak, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet az idei költségvetési törvényben szereplő 2,9 százalékos hiánycélt 3,9 százalékosra emelje. Erre utalt Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója is egy interjújában, ahol "ilyen nagyságrendű" módosításról beszélt.
máj. 16
6:45
Bajnai Gordon tartozása több mint ötvenmillió forint (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is feltűntetett miniszterelnöki fizetését nem veszi fel, azt minden hónapban – első alkalommal júniusban – visszautalja az államkincstárnak - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken késő éjjel az MTI-vel.
máj. 16
6:47
"A szélsőségek előretörése veszélyesebb a gazdasági válságnál" (Alternatív Energia)
Madeleine Albright szerint a szélsőségek előretörése nagyobb veszély Kelet-Közép-Európa országai számára, mint a válság gazdasági hatása - mondta az MTI-nek Kóka János, miután pénteken Washingtonban megbeszéléseket folytatott a volt amerikai külügyminiszterrel.
máj. 16
6:49
"Közös célunk eltakarítani a szocialista kormányzás romjait..." (Alternatív Energia)
Csak a Fidesznek van esélye arra, hogy stabil többséget szerezzen az új Országgyűlésben, márpedig a legmélyebb és legfontosabb változások így valósíthatók meg a legegyszerűbben és legeredményesebben - írta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent publicisztikájában.
máj. 16
6:51
Szlovákiából csábít utasokat a Malév és a Budapest Airport (Alternatív Energia)
Menetrend szerinti autóbusz-járatokat indít a Malév Pozsony, valamint Kassa és Budapest között, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Aiport pedig parkolási kedvezményt ad az onnan érkezőknek azért, hogy a magyar légitársaság járatain repüljenek.
máj. 16
9:03
John Emese: Nem esett el jelentős pénzektől a főváros (Infostart)
A fővárosi közgyűlés két hónapos késéssel elfogadta Budapest költségvetését. A csúszás oka az volt, hogy a február óta előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György nélkül nem volt meg a szükséges többség a költségvetés megszavazásához. John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője szerint a két hónapos késlekedés nem okozott károkat Budapestnek.
máj. 16
9:39
Tarlós: Botrány, hogy félnapos képviselővel szavazták meg a költségvetést (Infostart)
Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi Frakciószövetségének elnöke szerint szakmai szempontból hallatlanul gyenge a főváros elfogadott költségvetése. A politikus elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy a kormányoldal úgy szerezte meg a többséget, hogy egy politikus fél napra mandátumot kapott a közgyűlésben.
máj. 16
10:15
Morvai Krisztina: Ne rabszolgaként, éhbérért dolgozzanak a magyarok (Infostart)
Nem csak a nadrágszíj folyamatos meghúzásával lehet Magyarországot kivezetni a válságból - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Jobbik listavezetője. Morvai Krisztina szerint a jövő nem a tisztességes munkából élő embereken való megszorításban van, hanem az ország forrásainak kihasználása és a dolgozni vágyó emberek megszólítása lenne célra vezető.
máj. 16
10:33
Kovács László: az szja és a társasági adó mértékét is csökkenteni kellene (Infostart)
Az általános forgalmi adó tervezett 25 százalékra emelése mellett az alapvető élelmiszerek esetében 15 százalékos áfa-kulcs bevezetését szorgalmazza az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa.
máj. 16
10:35
Eltávolították a Bodrogba került olajszennyezést (Infostart)
Eltávolították a Bodrogba került olajszennyezést - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.
máj. 16
10:42
Két halott a Szolnok határában történt balesetben (Metropol)
A pénteki információkkal szemben nem egy, hanem két halálos áldozata van a karambolnak, mivel az egyik sérült a kórházban meghalt.
máj. 16
10:51
Orbán Viktor: Csak a Fidesz képes összefogni az új többséget (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint csak stabil többséggel és egyértelmű társadalmi felhatalmazással rendelkező kormány valósíthatja meg az ország számára legfontosabb változásokat. Orbán Viktor a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában úgy fogalmazott: jelenleg csak a Fidesz van abban a helyzetben, hogy képes legyen összefogni az új többséget, és képes legyen érvényt szerezni az Országgyűlésben közös…
máj. 16
10:53
Elbocsátások Zala megyében (Infostart)
Lapinformáció szerint Nagykanizsán több mint száz, Lentiben csaknem hatvan dolgozót bocsát el az autóüléskárpitot gyártó Eybl Hungaria Kft.
máj. 16
10:55
Harmadik Élő Rózsafüzér zarándoklat (Infostart)
Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek, valamint Beer Miklós váci megyés püspök is szentmisét tart este a Harmadik Élő Rózsafüzér zarándoklat különböző állomásain.
máj. 16
10:57
Lakottan adnák el a Lipótot? - szemle a napilapokból (Infostart)
Címek a mai lapokból: Sok gyerek - több nyugdíj? - Lakottan adnák el a Lipótot?
máj. 16
11:09
Nem támogatja a kormány a használtautó-csere programot (Infostart)
Nem támogatja a kormány a használtautó-csere programot, mert megítélése szerint nem járulna hozzá Magyarországon a valódi keresletélénkítéshez - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
máj. 16
11:45
Tőkés László: Autonómiaügyben is nemzeti összefogásra van szükség (Infostart)
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke szerint egyedi ügyként is lehetne foglalkozni a magyarság autonómiatörekvéseivel az Európai Parlamentben. Az EP-képviselő királyhágó-melléki református püspök az InfoRádiónak azt mondta: olyan nemzetpolitikát kell folytatni, ami egészében célozza meg az autonómiához való országos olasz vagy spanyol viszonyulást.
máj. 16
11:54
Baloldali cigány szavazókra is számít a Lungo Drom (Metropol)
Farkas Flórián szerint olyan ütést kell mérnie a cigányságnak a Fidesz-listára leadott szavazatával, hogy az megrendítse a kormányzatot. A cigányszervezet elnöke arról is beszélt, hogy a cigányságon belül nem marad el a felelősségre vonás azoknál, akik lejáratták a cigánypolitikát.
máj. 16
12:09
Farkas Flórán a baloldali cigányokat jobbra húzná (Alternatív Energia)
A Lungo Drom arra számít, hogy baloldali érzelmű cigány szavazók is támogatják a Fidesz listáját az európai parlamenti választáson - mondta az LD elnöke szombaton Tamásiban, a szervezet dél-dunántúli régiós tanácskozása előtt, sajtótájékoztatón.
máj. 16
12:11
"A kormánynak csak nyűg a családpolitika" (Alternatív Energia)
Míg a Fidesz politikájának középpontjában a család áll, addig napjaink kormányzati politikája számára a család nyűgnek számít - mondta Navracsics Tibor szombaton Budapesten.
máj. 16
12:21
Németh Zsolt az ukrán nyelvpolitikáról (Infostart)
Magyarország nem fogadja el, hogy az ukrán nyelvpolitika áldozatává váljon a kárpátaljai magyar közösség - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
máj. 16
12:39
Kalocsai gyerekosztály: fél évre felfüggesztve (Infostart)
Azonnali hatállyal fél évre felfüggesztette a kalocsai kórház gyermekosztályának működését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, mert az intézménynek nincs főállású gyermekorvosa.
máj. 16
12:45
Bátorság! Az MSZP-nél tüntetett a Jobbik (Alternatív Energia)
Az MSZP megyei irodájánál és Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő házánál tüntetett a Jobbik Salgótarjánban szombaton.
máj. 16
12:47
"A szélsőjobb ma minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent a harmadik Magyar Köztársaságra" (Alternatív Energia)
Számos vezető szocialista politikus vesz részt a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom által a fővárosban szombat délutánra meghirdetett antirasszista demonstráción - közölte az MSZP közleményben az MTI-vel.
máj. 16
12:48
Salgótarjánban tüntetett a Jobbik (Metropol)
Az MSZP megyei irodájánál és Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő házánál tüntetett a Jobbik Salgótarjánban szombaton.
máj. 16
12:50
Szocialista és szabaddemokrata politikusok az antirasszista demonstráción (Metropol)
A szélsőjobb ma minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent a harmadik Magyar Köztársaságra, az emberi jogok magyarországi érvényesülésére és a demokráciára. Ezért személyes jelenlétünkkel is tiltakozunk a politikai erőszak ellen, tartalmazza a Lendvai Ildikó szocialista pártelnök és Göncz Kinga, a párt európai parlamenti listavezetője által jegyzett közlemény.
máj. 16
12:57
Szollár: Nincs napirenden az IMF-hitel újratárgyalása (Infostart)
Egyelőre nincs napirenden, hogy a kormány újratárgyalja a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval kötött hitelszerződést - mondta az InfoRádiónak a kormányszóvivő.
máj. 16
12:59
Budapesten lesz a NATO katona-egészségügyi kiválósági központja (Infostart)
Az Egyesült Államokban aláírták a NATO Budapesten létesítendő katona-egészségügyi kiválósági központjának együttműködési megállapodását a részt vevő nemzetek, köztük Magyarország képviselői.
máj. 16
13:33
Két halálos áldozata van a Szolnok határában történt balesetnek - képriport (Infostart)
Két fegyverneki férfi vesztette életét, és hárman sérültek meg abban a balesetben, amely péntek este történt a 4-es főúton Szolnok határában - közölte az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton.
máj. 16
13:39
Kiderült! Mégsem módosítják az IMF hitelkeretet! (Alternatív Energia)
Nincs napirenden az IMF hitel változtatása - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő szombaton az ausztriai Göttweigben magyar újságírókkal.
máj. 16
13:41
Bajnai reménye (Alternatív Energia)
Most az a legfontosabb Magyarország számára, hogy helyreálljon a bizalom vele szemben - mondta Bajnai Gordon szombaton az alsó-ausztriai Göttweigben a Wachau Európa Fórum alkalmával tartott sajtótájékoztatón.
máj. 16
13:51
Megnyitották a vitorlásszezont a Balatonon (Infostart)
A balatonfüredi kikötőben felsorakozott vitorlások vezérhajójára szombaton felhúzták a nemzeti lobogót, a matrózok megkoszorúzták a tó vizét, lövés dördült, és vitorlát bontott több mint kétszáz hajó - ezzel megkezdődött az idei vitorlásszezon, egyben az első verseny is a Balatonon.
máj. 16
13:53
Navracsics: A Fidesznek fontos a család, a kormánynak nyűg (Infostart)
Míg a Fidesz politikájának középpontjában a család áll, addig napjaink kormányzati politikája számára a család nyűgnek számít - mondta Navracsics Tibor szombaton Budapesten.
máj. 16
13:57
Oszkó szerint nekünk hamarabb lesz szükség támogatásra (Alternatív Energia)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatására a korábban gondoltnál tovább lesz szüksége a kelet-európai térségnek és Magyarországnak - mondta szombaton, az EBRD londoni közgyűlésén az MTI-nek a magyar pénzügyminiszter.
máj. 16
14:33
Megrongálták több párt irodáját a főváros második kerületében (Metropol)
Ismeretlenek festékkel mázolták össze a falakat. "Hazaárulók" és "Lógni" fogtok feliratokat festettek az irodák falára, illetve a földre.
máj. 16
14:33
Megrongálták a Fidesz II. kerületi irodáját (Alternatív Energia)
Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját szombatra virradó éjszaka - tudatta a párt közleményben az MTI-vel. Ismeretlenek festékkel mázolták össze a falat. Láng Zsolt II. kerületi polgármester azt közölte, hogy emiatt feljelentést tesz a rendőrségen.
máj. 16
14:35
Halálos közlekedési baleset Nagyszállásnál (Metropol)
Egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült, amikor egy személygépkocsi lesodródott az útról és fának ütközött Nagyszállásnál szombaton.
máj. 16
14:45
Halálos közlekedési baleset Nagyszállásnál (Infostart)
Egy ember meghalt, kettő súlyosan megsérült, amikor egy személygépkocsi lesodródott az útról és fának ütközött Nagyszállásnál szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
máj. 16
14:47
Európai szakszervezeti tüntetés Prágában (Infostart)
Prágában az európai munkahelyek megőrzését és a munkavállalók hatékonyabb védelmét követelték egy nagyszabású szakszervezeti tüntetésen.
máj. 16
15:03
Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját (Infostart)
Megrongálták a Fidesz budapesti II. kerületi irodáját szombatra virradó éjszaka - tudatta a párt közleményben az MTI-vel.
máj. 16
15:09
Hoppá! Új frakció alakul a pécsi közgyűlésben (Alternatív Energia)
Új frakció alakítására készül a pécsi közgyűlés két jelenlegi és egy volt szocialista tagja, ezzel megszűnhet az MSZP-SZDSZ többsége a testületben. Sarkadi Gábor szocialista városatya az MTI-nek szombaton megerősítette, hogy a ma még szintén az MSZP képviselőcsoportjában helyet foglaló Molnár Ferenccel, valamint a frakcióból a közelmúltban kizárt, most függetlenként dolgozó Juhász Istvánnal…
máj. 16
15:11
Oszkó Péter: "amit egy-másfél éve gondoltunk, az kicsit későbbre tolódott" (Alternatív Energia)
A válság végének időpontját még senki nem tudja megjósolni, de az valószínűsíthető, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) támogatására a korábban gondoltnál tovább lesz szüksége a kelet-európai térségnek és Magyarországnak - mondta szombaton, az EBRD londoni közgyűlésén az MTI-nek a magyar pénzügyminiszter, aki szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is nyitott a támogatás…
máj. 16
15:21
Új frakció alakul a pécsi közgyűlésben (Infostart)
Új frakció alakítására készül a pécsi közgyűlés két jelenlegi és egy volt szocialista tagja, ezzel megszűnhet az MSZP-SZDSZ többsége a testületben.
máj. 16
15:45
Bajnai: egyelőre nem időszerű az IMF-hitel módosítása (Alternatív Energia)
Egyelőre nem időszerű a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió hitelének növelése vagy meghosszabbítása - mondta Bajnai Gordon szombaton egy sajtótájékoztatón az alsó-ausztriai Göttweigben. Először látni kell, hogy hogyan alakulnak azok a nemzetközi körülmények, amelyek a hiteleket szükségessé tették, és hogyan alakul a magyar gazdaság makropályája. Az elmúlt hetekben erősödött a bizalom a…
máj. 16
15:57
Kommandósok vitték el a késsel fenyegetőző férfit - képek (Infostart)
Kommandósok vitték el a késsel fenyegetőző férfit Budapesten.
máj. 16
15:59
A Petőfi Irodalmi Múzeum az Év Múzeuma (Infostart)
A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum kapta meg Az Év Múzeuma-díjat a múzeumok majálisán.

Keresés