2009. április 29. szerda

ápr. 29
5:27
Zajos háború egy Balaton melletti repülőtér miatt (Infostart)
Veszprém és Balatonalmádi között, Szentkirályszabadján létesítene repülőteret egy cég. Veszprém és Szentkirályszabadja támogatja, Balatonalmádi élesen ellenzi a tervet. A Balaton partján élők, illetve a nyaralótulajdonosok szerint a le- és felszállások zajterhelése miatt súlyos válságba kerülne a vendéglátás, romlanának az ott élők életkörülményei, és jelentősen csökkenhet az ingatlanok értéke is.…
ápr. 29
5:27
Húsz év börtön is fenyegetheti Tóásó Elődöt – Rejtélyes tanú vár kihallgatására (Alternatív Energia)
Egyelőre nincs esély rá, hogy szabadlábra helyezzék a Bolíviában letartóztatott magyar fiatalembert. Erről is beszélt a lapunknak adott exkluzív interjúban Tóásó Előd ügyvédje, Claudia Abasto. A La Paz-ban fogva tartott, terrorizmussal vádolt Tóásó a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége segítségével - és a magyar külügyminisztérium támogatásával - jutott…
ápr. 29
5:29
Televíziós felvétel tanúsítja, a fideszes polgármesterjelölt közreműködött a magánosításban (Alternatív Energia)
Közleményében tagadta részvételét a siklósi kórház privatizációs tárgyalásán dr. Páva Zsolt, a közelgő pécsi polgármester-választás fideszes jelöltje, miközben egy videómegosztó portálra felkerült képanyag tanúsága szerint tevékeny részese volt a folyamatnak.
ápr. 29
5:45
Magyarország már nem lobbizik a korai eurócsatlakozásért (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság támogatja a magyar kormány intézkedéseit, a gazdasági egyensúly megteremtését és a növekedés beindítását szolgáló döntéseit a helyes irányba tett lépéseknek tartja - közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök, miután Brüsszelben tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel. Elhangzott: májusban a kormány várhatóan áttekinti a fizetési-mérleg támogatáshoz nyújtott hitelmegállapodást…
ápr. 29
5:47
Zavartalanul lehet ballagni, de mi lesz az érettségivel? (Alternatív Energia)
Csütörtökről jövő péntekre, május 8-ra helyezi át a VDSZSZ a vasutas sztrájkot - jelentette be Gaskó István, a szakszervezet elnöke. Indoklása szerint azért döntöttek így, hogy április 30-án a középiskolai ballagási ünnepségeket zavartalanul meg lehessen tartani - erre kérte korábban több szülői és középiskolai szervezet, egyesület is az érdekképviseletet. Ám az új időpont sem problémamentes, mert…
ápr. 29
6:03
Tudják mennyi Szilvásy György alapfizetése? Kapaszkodjanak! (Alternatív Energia)
Szilvásy György alapfizetése 1,4 millió forint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. főigazgatójaként. Ezt ő maga mondta el a Népszabadság szerdai számában megjelent interjújában.
ápr. 29
6:05
Új gyanúsított a politikusok elleni merényletek ügyében? (Alternatív Energia)
Az április elején letartóztatott férfiak mellett további gyanúsítottja is van a „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg” néven közismert szervezet által elkövetett cselekményeknek. Mint azt a Népszava megtudta, a rendőrség hamarosan újabb elfogásról is beszámolhat.
ápr. 29
6:21
Halálos baleset a Bécsi úton (Infostart)
Életét vesztette egy motoros, aki autóval ütközött kedden késő este Budapesten a Bécsi úton - tájékoztatta az MTI-t Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletének vezetője szerdán hajnalban.
ápr. 29
6:21
Ma temetik a romák elleni támadássorozat ötödik áldozatát (Alternatív Energia)
Ma temetik a tiszalöki gyilkosság roma áldozatát, Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében.
ápr. 29
6:23
Gázolt a vonat Vecsésnél (Infostart)
Személyvonat gázolt halálra egy férfit kedden éjjel Vecsésen - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese.
ápr. 29
6:23
A pártok május 8-ig gyűjthetik az ajánlásokat (Alternatív Energia)
Az Országos Választási Iroda (OVI) informatikai támogatással ellenőrzi a június 7-ei európai parlamenti (EP) választáson indulni kívánó pártok ajánlásainak érvényességét.
ápr. 29
6:57
A nagy Sün!-őrület - 12 videó a Kossuth tértől a Kossuth térig (Infostart)
Másfél hónap alatt nagy karriert futott be a magyar interneten egy rendőrségi csapaterős alakzat. A történet március 15-én, a Kossuth téren kezdődött, s azóta számos videófeldolgozás készült belőle. Nézzék meg tucatnyi videóból álló összeállításunkat a lassan lecsengőben lévő lázról!
ápr. 29
6:59
Oszkó: Június végére elfogadhatja az adócsomagot az Országgyűlés (Infostart)
A pénzügyminiszter szerint június végére elfogadhatja a 2010-es adócsomagot az Országgyűlés.
ápr. 29
7:01
Folytatódik a metróalagút-építés (Infostart)
Lapinformáció szerint megegyezett a 4-es metró alagút-építési munkálatait április 14-én egyoldalúan felfüggesztő Bamco konzorcium és a BKV.
ápr. 29
7:33
Felborult egy autó az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszán (Infostart)
Felborult egy autó az M1-es és M7-es autópálya közös bevezető szakaszán, a budaörsi benzinkút közelében - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
ápr. 29
7:33
Az Unió feladta a leckét! Íme, Magyarország házi feladata! (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság támogatja a magyar kormány intézkedéseit, a gazdasági egyensúly megteremtését és a növekedés beindítását szolgáló döntéseit a helyes irányba tett lépéseknek tartja – közölte José Manuel Barroso bizottsági elnök, miután Brüsszelben tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel. Elhangzott: májusban a kormány várhatóan áttekinti a fizetési-mérleg-támogatáshoz nyújtott hitelmegállapodást…
ápr. 29
7:35
Hárommilliárdot spórolhatnának a közmédiumok összevonásával (Infostart)
Hárommilliárdot spórolhatnának a közmédiumok összevonásával. Húszból egy cég eltűnhet. A felépülés nagyon hosszú és fájdalmas út lesz. Válogatás a gazdasági lapok írásaiból.
ápr. 29
7:37
Demszkynek is kellemetlen Kivágóné múltja - lapszemle (Infostart)
Sávos lehet az ingatlanadó. Dagad az MSZP-s jelölt botránya. Zöld út Magyar Bálint javaslatának az oktatási bizottságban. Szemlézés a mai lapokból.
ápr. 29
7:51
Felborult egy autó az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszán (Metropol)
Felborult egy autó az M1-es és M7-es autópálya közös bevezető szakaszán, a budaörsi benzinkút közelében - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán reggel az MTI-nek.
ápr. 29
8:09
Áder: Az EP-választás az utolsó lehetőség az előrehozott választások kikényszerítésére (Infostart)
Az európai parlamenti választás az utolsó eszköz a választók kezében annak kifejezésére, hogy előrehozott választásokat akarnak, mondta Áder János, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: egy nagyarányú ellenzéki győzelem jelentős változásokat indíthat el az MSZP-ben is.
ápr. 29
9:03
Továbbra sem jelent itthon közvetlen veszélyt a sertésinfluenza (Infostart)
Továbbra sem jelent közvetlen veszélyt Magyarországon az új típusú influenza, amely Mexikóban kezdett terjedni - közölte az országos tisztifőorvos.
ápr. 29
9:05
Elfáradt, ezért távozik az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke (Infostart)
Nem a politikai támadások miatt nyújtotta be lemondását, hanem mert elfáradt - nyilatkozta döntése után az InfoRádiónak az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke. Kovácsy Zsombor azt mondta: június végéig dolgozik, addig gondolkozik, hogy mivel foglalkozzon a jövőben, de mint fogalmazott: állami pozíciót nem akar vállalni.
ápr. 29
9:07
Unió: tilos lenne banktitokra hivatkozva megtagadni az információszolgáltatást (Infostart)
Az Európai Bizottság megtiltaná, hogy egy uniós tagállam banktitokra hivatkozva ne működjön együtt egy másik tagállam adóhatóságával. Egyebek mellett ezt tartalmazza az az uniós kezdeményezés, amelynek középpontjában az átláthatóság, az információcsere és a tisztességes adóverseny áll. A testület adó- és vámügyi biztosa, Kovács László az InfoRádiónak elmondta, az adóparadicsomok elleni fellépés…
ápr. 29
9:09
Mit tegyünk, ha elkaptuk a sertésinfluenzát? (Infostart)
A virológiai vizsgálatok pontosan ki tudják mutatni azt, ha valaki megfertőződött a sertésinfluenza vírusától - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője. Ócsai Lajos közölte, hogy a vizsgálat egy hétig tart, és a beteget addig a fertőző osztályon tartják.
ápr. 29
9:21
"Akárkit jelölnénk, azt a Fidesz úgyis kikezdené" (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint nem az alapján kell megítélni Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy az állambiztonságnál dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben; a szocialista politikus erről szerdán, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
ápr. 29
9:39
Amit az európai parlamenti választásokról tudni kell (Infostart)
Eddig 27 jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Választási Iroda vezetője. Rytkó Emília hozzátette: az Európai Parlament 736 képviselőjét 470 millióan választják meg június elején. A külföldön tartózkodó magyarok szavazhatnak a követségeken a magyar szavazólappal vagy…
ápr. 29
9:39
Polgármesterről szóló gúnyverset dobáltak a postaládákba (Alternatív Energia)
A Csongrád megyei Székkutason egy ismeretlen személy a helyi polgármesterről készült gúnyverset helyezett el a postaládákban - írja a delmagyar.hu internetes portál.
ápr. 29
9:57
Tovább építik a 4-es metró alagútját (Metropol)
Létrejött a megegyezés a főváros, a BKV és a 4-es metró alagútját építő Bamco konzorcium között, és ez alapján a társaság tovább fúrja az alagutat - tudta meg az MTI városházi forrásokból szerdán reggel.
ápr. 29
10:33
Leszállt egy gép Ferihegyen egy gyerek miatt (Infostart)
Rosszul lett egy hatéves bolgár kislány az Austrian Airlines menetrend szerinti járatán, ezért a repülőgép leszállt Ferihegyen - közölte a Budapest Airport szóvivője.
ápr. 29
11:09
Félelem: drámaian rossznak látjuk a közbiztonságot (Infostart)
Az elmúlt hónapokban a magyar társadalom biztonságérzete drámaian lecsökkent, a lakosság jelentős része úgy érzi, a rendvédelmi szervek képtelenek a közbiztonság szavatolására. A Századvég-Forsense közvélemény-kutatásából kiderül: a megkérdezettek többsége a helyzeten büntetőjogi szankcionálással javítana.
ápr. 29
11:09
EP-választás: most kiderül, hogy ki lesz a harmadik erő (Alternatív Energia)
Az európai uniós (EP) választás tétje nem belpolitikai, hanem az, hogy az Európai Unióban kik képviselik Magyarországot. Az igazi tét az, hogy ki lesz a harmadik erő a Fidesz és a szocialisták mellett - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Horn Gábor.
ápr. 29
11:27
Illegálisan fegyvert árusítókat fogtak Nyíregyházán (Infostart)
Százhat illegálisan árusított légfegyvert foglalt le a rendőrség a nyíregyházi piacon - közölte Gere Zoltán ezredes, a helyi kapitányság vezetője sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban szerdán.
ápr. 29
11:27
Drámai módon átalakult az emberek biztonságérzete! Nézze meg hogyan! (Alternatív Energia)
A nyilvánosság és a közbeszéd sugallta kép szerint az elmúlt hónapokban a magyar társadalom szubjektív biztonságérzete drámai módon átalakult; a lakosság jelentős része érzi úgy, hogy a rendvédelmi szervek képtelenek a közbiztonság szavatolására, holott hivatalosan 2008-ban csökkent a bűncselekmények száma - a Századvég Alapítvány e helyzetből kiindulva készíttetett felmérést a Forsense közvélem…
ápr. 29
11:29
Oszkó Péter: Magyarország nincs a csőd szélén (Alternatív Energia)
Magyarország nem áll a csőd szélén - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában Oszkó Péter pénzügyminiszter.
ápr. 29
11:31
Fidesz: A kormánynak változtatni kell eddigi "tehetetlen, felelőtlen, hibás" magatartásán (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint új helyzet alakult ki azzal, hogy az orosz Surgutneftegas megvásárolta a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját az osztrák OMV-től, így a kormánynak változtatni kell eddigi "tehetetlen, felelőtlen, hibás" magatartásán - mondta Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten.
ápr. 29
11:33
Lemondott a Société Générale elnöke! Miért? (Alternatív Energia)
Bejelentette lemondását a francia Société Générale elnök-vezérigazgatója. Daniel Bouton döntését azzal indokolta a Le Figaro című napilapban szerdán megjelent interjújában, hogy a bankcsoportot szeretné megvédeni.
ápr. 29
11:45
Napokon belül Magyarországra érkezhet a vírustörzs (Alternatív Energia)
Napokon belül Magyarországra érkezhet az az új, A/H1N1 típusú influenzavírus-törzs, amelynek segítségével elindulhat az oltóanyaggyártás - mondta el Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke szerdán, a parlament egészségügyi bizottsága előtt.
ápr. 29
12:03
Érkezik az új influenzavírus mintája (Infostart)
Napokon belül Magyarországra érkezhet az új típusú influenzavírus mintája, ami alapján megkezdődhet az oltóanyaggyártás.
ápr. 29
12:03
Mi lesz a miniszteri fizetések csökkentésével? (Alternatív Energia)
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt miniszteri esküjével kezdi jövő heti kétnapos ülését a parlament, amely hétfőn megkezdi a miniszteri fizetések csökkentéséről szóló javaslat tárgyalását - közölte a házbizottság szerdai ülése után Mandur László alelnök.
ápr. 29
12:05
Szili Katalin az ukrán államfővel találkozott (Infostart)
A magyar nyelvű érettségi elősegítésére, valamint az Ukrajnában élő magyarság oktatásának és esélyegyenlőségének biztosítására kérte az ukrán elnököt az Országgyűlés elnöke.
ápr. 29
12:05
Hogyan tovább BorsodChem? (Alternatív Energia)
A BorsodChem Zrt. (BC) az új kormánnyal tovább folytatja a tárgyalásokat az állami segítségről, amellyel elkerülhető az év elején bejelentett majd később felfüggesztett létszámleépítés.
ápr. 29
12:07
Megegyezett a BKV és a Bamco (Infostart)
Megegyezett a négyes metró alagút-fúrási munkálatainak folytatásáról a DBR projektigazgatóság a kivitelező Bamco konzorciummal- jelentette be a BKV vezérigazgatója. Kocsis István hangsúlyozta: a cég többletköveteléseivel továbbra sem értenek egyet, ezért a jogosság megállapítására független döntőbizottságot kértek fel, de munkálatok várhatóan legkésőbb május 18-án elkezdődhetnek.
ápr. 29
12:07
Országjárásba kezd a Fidesz (Alternatív Energia)
Májustól jelennek meg a Fidesz és a KDNP európai parlamenti választási óriásplakátjai és hirdetései, a pártszövetség vezető politikusai pedig országjárásra indulnak - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
ápr. 29
12:21
Medián: csak a jogosultak harmada szavaz az EP-választásokon (Infostart)
Több százezerrel csökkenhet a magyar szavazók száma az idei EP-választáson az öt évvel ezelőttihez képest, a jelenlegi becslések szerint a választásra jogosultak 30-35 százaléka járulhat az urnákhoz - mondta Karácsony Gergely, a Medián közvélemény-kutató intézet kutatási igazgatója.
ápr. 29
12:21
"Ehhez nem kell az utcára menni, hőzöngeni, dobálózni, elég..." (Alternatív Energia)
Az európai uniós (EP) választás tétje nem belpolitikai, hanem az, hogy az Európai Unióban kik képviselik Magyarországot. Az igazi tét az, hogy ki lesz a harmadik erő a Fidesz és a szocialisták mellett - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Horn Gábor.
ápr. 29
12:23
Tényleg ekkora az érdektelenség az EP választással kapcsolatban? (Alternatív Energia)
Több százezerrel csökkenhet a magyar szavazók száma az idei EP-választáson az öt évvel ezelőttihez képest, a jelenlegi becslések szerint a választásra jogosultak 30-35 százaléka járulhat az urnákhoz - mondta Karácsony Gergely, a Medián közvélemény-kutató intézet kutatási igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek.
ápr. 29
12:39
Ön érzi? Gyors volt Magyarország bérfelzárkózása Nyugat-Európához (Alternatív Energia)
Noha az európai uniós csatlakozás számos hozzá fűzött reményt nem váltott be, a tavaly ősszel kibontakozó világgazdasági válság egyértelműen megmutatta, mekkora érték a tagság Magyarország számára - fejtette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke az MTI-nek szerdán.
ápr. 29
12:57
Csökken a miniszterek fizetése! Csak nem tudni, hogy mikor... (Alternatív Energia)
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt miniszteri esküjével kezdi jövő heti kétnapos ülését a parlament, amely hétfőn megkezdi a miniszteri fizetések csökkentéséről szóló javaslat tárgyalását - közölte a házbizottság szerdai ülése után Mandur László alelnök.
ápr. 29
12:59
Döntött a választási bizottság Szili Katalin ügyében! (Alternatív Energia)
Nem sértette meg a választási törvényt a területi választási bizottság szerint Szili Katalin és az MSZP azzal, hogy az összefogás szó nagy kezdőbetűvel jelent meg a párt pécsi polgármester-jelöltjének választási plakátjain. A grémium szerdai döntésével megalapozottnak találta Fuchs Gábor, az MSZP baranyai irodavezetője fellebbezését és megváltoztatta a helyi választási bizottság korábbi, Szili…
ápr. 29
13:15
Eger és az M3-as autópálya között 2013-ra lehet összeköttetés (Infostart)
A tervek szerint 2013-ra épülhet ki a közvetlen, a lakott területeket kikerülő összeköttetés Eger és az M3-as autópálya között - jelentette ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektvezetője szerdán a hevesi megyeszékhelyen.

Keresés