2009. április 21. kedd

ápr. 21
4:51
Szövetségre lép a Fidesz a Jobbikkal? (Alternatív Energia)
Répássy Róbert szerint nem lesz együttműködés a jövő évi választásokon a Fidesz és a Jobbik között. A Fidesz frakcióigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: aki szerint a Jobbik és a Fidesz szövetségesként, nem pedig ellenfélként tekint ma egymásra "az nem látja, mi történik a közéletben".
ápr. 21
5:09
Jajj nekünk? Megszűnik az ekho, jön az ingatlanadó (Alternatív Energia)
Akár már jövőre bevezethető az ingatlanadó, és megszűnhet az ekho Oszkó Péter szerint. A tegnap felesküdött új pénzügyminiszter szerint a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra. S ahogy a kormány korábban is tervezte, idén nullaszaldós lesz az adórendszer átalakítása, elsősorban az áfakulcs…
ápr. 21
5:27
A Bajnai kabinet esetében duplán "sántít" a Fidesz kommunikációja (Alternatív Energia)
Miután a kormányválság nem hozta meg az előre hozott választásokat, az EP-voksolást citálja indokul a Fidesz arra, hogy elhitesse: ennek eredménye bizalmatlansági jelzés lesz a kormánynak. Noha a kettőnek közjogilag semmi köze egymáshoz, ezt a retorikát Orbán már a 2006-os önkormányzati választások, a többbiztosítós egészségügyi rendszer parlamenti szavazása, valamint a tavalyi háromkérdéses…
ápr. 21
5:45
Botrányok sora: miért nem lett államtitkár Boldvaiból? (Infostart)
Elképzelhető, hogy Bajnai Gordon és köre el volt foglalva más problémákkal, a személyi kérdésekkel senki sem foglalkozott, így fordulhatott elő, hogy a Tocsik-ügy vádlottjából, Boldvai Lászlóból államtitkár lesz - ezt Wermer András kommunikációs szakértő mondta az InfoRádióban. Boldvaiból nem lett államtitkár, de ez nem is csoda, hiszen azóta már egy másik botrányos ügyben is felmerült a neve.
ápr. 21
5:45
Hat "fájdalmas" változás! Jön a nyugdíjprémium (Alternatív Energia)
Idén már nem kapják meg a 13. havi nyugdíj második felét, jövő januárban pedig mindössze egyszázalékos emelésre számíthatnak az idősek. Három év múlva megkezdődik a fokozatos korhatáremelés, 2012-től 2017-ig évente fél évvel kell tovább dolgozni - mindezek a Bajnai-csomag talán legtöbbeket érintő, nyugdíjazással kapcsolatos változtatásai. Ugyanakkor bevezetik a nyugdíjprémiumot, ami információnk…
ápr. 21
5:47
Nagy bajban a fővárosi büdzsé: még 17 milliárd mínusz? (Alternatív Energia)
Aligha várható érdemi elmozdulás a ma folytatódó ötpárti egyeztetéseken a főváros idei költségvetéséről, annál is inkább, mert mint időközben kiderült: az eddig gondoltnál is nagyobb a hiány, ami már a működésre is kihat. Ez két dolgot erősít fel: még indokoltabb a nagyarányú hitelfelvétel, illetve a kényszerű költségcsökkentés több területen. És éppen e két fő kérdésben nincs konszenzus az MSZP-…
ápr. 21
5:49
„Ha nem cselekszünk, nyomorba dönthetjük az országot” (Alternatív Energia)
Négy pillérre épülő válságkezelő programról beszélt tegnap a parlamentben Bajnai Gordon miniszterelnök, aki minden társadalmi csoporttól áldozatvállalást kért, és az ország önbizalmának helyreállítását sürgette. Egyúttal hosszabb tavaszi ülésszakot javasolt. Az MSZP jelezte, kiáll a program mellett, az SZDSZ szerint újra esély nyílik a cselekvésre, a Fidesz brutális megszorításról és az elmúlt hét…
ápr. 21
5:51
Lendvai Ildikó: "aki náci, az náci, ami szégyen, az szégyen" (Alternatív Energia)
Bűncselekménnyé nyilvánítaná a holokauszt tagadását Hiller István, oktatási és kulturális miniszter azután, hogy a hétvégén a Magyar Gárda egyik szárnyának főkapitánya azt mondta: abból semmi nem igaz. A Fidesz elvben támogatni tudná a törvényt, a liberális Gusztos Péter szintén igennel szavazna. A nemzetközi jogász szerint hazánk évek óta jogot sért azzal, hogy nem bünteti a holokauszttagadást. A…
ápr. 21
6:03
Tudják mivel vígasztalódhat Veress János volt pénzügyminiszter? Íme! (Alternatív Energia)
ápr. 21
7:15
Kossuth Lajos, a szlovák nemzet ellensége? (Infostart)
A többi között az a kérdés is felmerülhet a most készülő szlovák-magyar történelemtanári kézikönyvben, hogy Kossuth nagy formátumú államférfi vagy a szlovák nemzet ellensége volt - írja a Népszabadság.
ápr. 21
7:51
Lendvai: "meg akarjuk védeni a kisnyugdíjasokat" (Alternatív Energia)
Nem alamizsnán akarjuk tartani a segélyezetteket, hanem vissza akarjuk vezetni őket a munka világába- nyilatkozta Lendvai Ildikó a köztévé Nap-kelte című műsorában
ápr. 21
8:09
Stumpf: Bajnai Gordon nem tudott leválni Gyurcsány Ferencről (Infostart)
Törékenynek tartja az új kormány mögötti politikai támogatottságot a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István az InfoRádió Aréna című műsorában sokkterápiának nevezte Bajnai Gordon miniszterelnök válságkezelő programját, és úgy vélte: nem elég stabil a kabinet ahhoz, hogy ezeket a terveket biztonsággal végre lehessen hajtani. A politológus szerint további korlátot jelent Bajnai Gordonnak, hogy a…
ápr. 21
8:45
Kész a Bajnai-csomag: kevesebbet keresünk, több lesz a munkanélküli (Infostart)
Idén a lakosság fogyasztása 7-8 százalékkal, a reáljövedelmek jelentősen csökkennek, a beruházások 10 százalékkal esnek vissza, az export pedig 12-14 százalékkal zsugorodhat, az infláció éves szinten 4,5 százalék alatt marad - ezekkel a makroadatokkal számol a Bajnai-kormány végleges, részletes válságkezelő csomagja, amelyet kedden hoznak nyilvánosságra.
ápr. 21
8:45
Íme a Bajnai-kormány részletes intézkedési terve! (Alternatív Energia)
Idén a lakosság fogyasztása 7-8 százalékkal, a reáljövedelmek jelentősen csökkennek, a beruházások 10 százalékkal esnek vissza, az export pedig 12-14 százalékkal zsugorodhat, az infláció éves szinten 4,5 százalék alatt marad - ezekkel a makroadatokkal számol a Bajnai-kormány végleges, részletes válságkezelő csomagja, amelyet kedden hoznak nyilvánosságra.
ápr. 21
9:21
Önkormányzati hivatalos iratok az illegális szemétlerakóban (Alternatív Energia)
A fertőszéplaki polgármester belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miként kerültek a hivatalból különféle iratok, köztük lakcímbejelentő lapok, fénymásolt személyi igazolványok, 12 millió forintról szóló testületi határozat a fertőszentmiklósi illegális szemétlerakóba - írta a Kisalföld keddi száma.
ápr. 21
9:23
MÁV: Nem folyik ki évi 11 milliárd! (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel szemben - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
ápr. 21
9:39
10 millió 26 ezren vagyunk (Metropol)
Az év első két hónapjában 15.679 gyermek született, mintegy 600-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 23.257 volt, ami 1,4 százalékos emelkedést jelent a 2008. január-februárhoz képest.
ápr. 21
9:39
Fogy a magyar! (Alternatív Energia)
Kevesebb gyermek született és több ember halt meg az év első két hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma február végén 10 millió 26 ezer volt - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t.
ápr. 21
9:57
A kormány óvni fogja a nagy hitelintézeteket (Alternatív Energia)
Elkészült a Bajnai-kormány válságkezelő programja, amely a "Válságkezelés és bizalomerősítés" címet viseli, és több olyan intézkedést is tartalmaz, amelyek eddig csak részben vagy egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra. Új elem például, hogy a kormány a rászorultsághoz kötné az utazási kedvezményeket.
ápr. 21
10:51
Oszkó célja a versenyképes adórendszer! (Alternatív Energia)
A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.
ápr. 21
11:09
Nem kap segélyt, aki egészséges, de nem dolgozik (Infostart)
Ezentúl nem kap szociális segélyt Hódmezővásárhelyen az, aki egészséges, mégsem vállalja el az önkormányzat által felkínált munkát. Erről döntött a Csongrád megyei város közgyűlése - tájékoztatta az InfoRádiót Lázár János polgármester. A fideszes országgyűlési képviselő utasította az oktatási intézményeket, hogy bocsássák el a nyugdíjas dolgozókat, és vegyenek fel fiatalokat a helyükre.
ápr. 21
11:27
"Teljesen új csomagot kívánnak az asztalra tenni" (Alternatív Energia)
A kormány elsődleges célja a versenyképesség javítása, a munkaerő-piaci aktivitás növelése, amelynek érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter kedden az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában tartott expozéjában az Országgyűlésben.
ápr. 21
11:45
A szocialisták esete az üdülési csekkel (Alternatív Energia)
Fontos lenne az üdülési csekk intézményének megtartása - mondta Mohácsi József, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága többségi véleményének szocialista előadója kedden a parlamentben.
ápr. 21
11:47
Tovább növekszik a BKV adóság állománya (Alternatív Energia)
Hatmilliárd forint rulírozó folyószámlahitelt venne fel a BKV, amelyet a cég többek között a hamarosan lejáró hiteleinek refinanszírozására használna fel - közölte a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese kedden az MTI-vel.
ápr. 21
11:49
Példamutató magyar honvédség (Alternatív Energia)
A honvédség példát mutatott az országnak, az elmúlt néhány évben képes volt önmagát modernizálni, megreformálni, hatékonyabbá és ésszerűbbé tenni - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar Honvédség vezetői értekezlete után kedden Budapesten. Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette: a honvédség 3.000 katonát vehet fel a jövőben.
ápr. 21
12:03
Bajnai: a honvédség példát mutatott az országnak (Infostart)
Háromezer új munkahelyet teremt a honvédség, mert ennyi katonát vehetnek fel a jövőben - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter a honvédség vezetői értekezletén. Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta: a honvédség kifogástalan felkészültsége önbizalmat ad az országnak, amely segít kilábalni a válságból.
ápr. 21
12:21
Késsel fenyegetőzött a tanúként kihallgatott lány (Metropol)
Késsel fenyegetőzött egy 17 éves lány a nyíregyházi érkerti rendőrőrsön, akit végül az ügyében eljáró nyomozónő és a segítségére siető rendőrök fékeztek meg.
ápr. 21
12:21
Közös leváé Szili Katalinnak (Alternatív Energia)
Közös levélben fordultak az Országgyűlés elnökéhez a három közszolgálati médium-közalapítvány ellenőrző testületi elnökei; ebben azt kérik, Szili Katalin foglaljon állást és intézkedjen, hogy a törvényhozás mielőbb kiegészítse a három kuratórium elnökségét - közölte az MTI-vel kedden a dokumentum több ismerője.
ápr. 21
12:23
A Fidesz és a KDNP újraosztaná a lapokat (Alternatív Energia)
Újraosztaná a közmédia kuratóriumi helyeit a Fidesz és a KDNP, mert szerintük az SZDSZ nem ellenzéki párt - jelentette ki Répássy Róbert és Cser-Palkovics András keddi sajtótájékoztatójukon.
ápr. 21
12:25
Drágulhatnak a borok! (Alternatív Energia)
A jelenlegi 8 forintról 5 és 10 forintra változik a bor forgalomba hozatali járuléka, amennyiben az Országgyűlés támogatja a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosító javaslatát, amelyet a mezőgazdasági bizottság egy tartózkodással általános vitára alkalmasnak talált keddi ülésén.
ápr. 21
12:39
Draskovics: "nincs az a rendőrség, amely érdemben kezelni tudná a szélsőséges megnyilvánulásokat" (Alternatív Energia)
Egy hetet kapott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy elkészítse a hétvégi holokauszttagadó demonstrációval kapcsolatos, mindenre kiterjedő jelentését az országos rendőrfőkapitánynak - közölte újságírókkal Tóth Gábor, a BRFK vezetője kedden.
ápr. 21
12:41
Overdose a magyarok reménysugara? (Alternatív Energia)
Miközben az új magyar miniszterelnök kemény megszorító intézkedéseket jelentett be a válságból való kilábalásra, Budapest örömmámorban úszott: a Kincsem Parkban elragadtatott tömeg ünnepelte Overdose-t, az élő legendává váló négyéves csodalovat - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.
ápr. 21
12:43
Most már a főváros is tudja mi a helyzet a 4-es metróval, tudja meg ön is! (Alternatív Energia)
A 4-es metró építésével összefüggő kérdésekről a szokásos negyedéves beszámolót kiegészítve, mindenre kiterjedő tájékoztatás kerül jövő héten a Fővárosi Közgyűlés elé - közölték az MTI-vel kedden fővárosi politikusok, miután tájékoztatást kaptak a beruházás helyzetéről.
ápr. 21
12:45
Pelczné tévedett: Brüsszel nem dobta vissza a metrópályázatot (Alternatív Energia)
Még nem született brüsszeli döntés a budapesti négyes metró építési projektpályázatának támogatása ügyében, a projektet továbbra is vizsgálja az Európai Bizottság - közölte kedden az MTI-vel a kérdésben illetékes brüsszeli bizottsági szóvivő.
ápr. 21
12:47
SZDSZ: a Jobbik maga bizonyítja náci eszmeiségét (Alternatív Energia)
Az SZDSZ szerint nincs szükség arra, hogy bizonyítsák a Jobbik náci eszmeiségét, megteszik ezt saját maguk - reagál az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Gusztos Péter arra a hírre, hogy a Jobbik fel akarja őt jelenteni.
ápr. 21
13:15
A mozdonyvezető idézte elő a monorierdői vasúti katasztrófát (Metropol)
A mozdonyvezető okozta a tavaly október 6-án Monorierdőnél bekövetkezett vasúti katasztrófát, a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó vétség miatt kell felelnie.
ápr. 21
13:15
Az SZDSZ kitart a Reformszövetség tervei mellett (Alternatív Energia)
Kóka János (SZDSZ) az adótörvények általános vitájában kedden azt kérte a kormánytól, hogy ne adja fel a Reformszövetség által megfogalmazott célokat.
ápr. 21
13:17
Zarándoklat indult Budapestről Csíksomlyóra (Metropol)
Zarándokok indultak útnak kedden Budapestről, a Normafa melletti Szent Anna rétről Csíksomlyóra; a 920 kilométeres utat 40 nap alatt teszik meg gyalog, melynek végén részt vesznek a százezreket vonzó pünkösdi búcsún május 30-án.
ápr. 21
13:33
Rafael tagadja, hogy leszúrta Cozmát (Metropol)
A Cozma-gyilkossággal összefüggésben a rendőrség természetesen vizsgálja azt is, hogy esetleg más bűncselekmények felmerültek-e.
ápr. 21
13:33
Lehetetlen küldetés amit Bajnai vállalt (Alternatív Energia)
Nagy kérdés, mire lesz elég a Bajnai-csomag, mert az lehetetlen vállalkozásnak tűnik, hogy egy év alatt helyrehozza azt, amit a száznapos program és hét év kormányzati semmittevés idézett elő - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden Pécsett, sajtótájékoztatón.
ápr. 21
13:35
Tállai András: Oszkó Péternek saját adótörvényekkel kellett volna előállnia (Alternatív Energia)
Tállai András, a Fidesz vezérszónoka az adótörvények általános vitájában az adótörvények kapcsán megjegyezte, hogy azokat még az előző kormány nyújtotta be. Véleménye szerint viszont ha azokban ennyi minden változik, akkor azokat Oszkó Péter pénzügyminiszternek vissza kellett volna vonnia, hogy aztán saját tervezettel tudjon előállni.
ápr. 21
13:51
Eötvös Pál: Az ekho eltörlésével több száz újságíró veszítené el az állását (Infostart)
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, vagyis az ekho esetleges megszüntetése több száz újságíró azonnali elbocsátását vonná maga után - mondta az InfoRádiónak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke azt követően, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter egyik nyilatkozatában a zömében sajtómunkások és művészek által igénybe vett adózási forma felszámolását helyezte kilátásba.
ápr. 21
13:51
Az SZDSZ ellenzi az univerzális azonosító visszaállítását (Alternatív Energia)
Az SZDSZ országgyűlési képviselője úgy fogalmaz, a liberálisok szerint a feketegazdasággal szembeni küzdelemben a titkosszolgálatoknak jelenleg is rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök arra, hogy indokolt esetben az adózók adataihoz hozzáférjenek.
ápr. 21
13:53
Egy hete van a budapesti rendőrkapitánynak a vizsgálatra (Infostart)
Vizsgálatot rendelt el az országos rendőr-főkapitány annak kiderítésére, hibáztak-e a rendőrök a hétvégi holokauszttagadó demonstráció során. A budapesti rendőr-főkapitánynak egy hete van a vizsgálat lefolytatására.
ápr. 21
14:09
Nem tudták bizonyítani, hogy rendőrt vert a nagymama (Metropol)
K. B. Piroskát azzal vádolta az ügyészség, hogy 2006. október 23-án délután a Deák téren többször megütött és megrúgott egy szolgálatot teljesítő rendőrt.
ápr. 21
14:09
A vasutasok felderítenék a fekete gazdaságban keletkező jövedelmet (Alternatív Energia)
Nem született megállapodás a vasutassztrájk követeléseiről és az április 30-ára meghirdetett munkabeszüntetés idején a még elégséges szolgáltatásról a keddi kollektív munkaügyi vitán a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői között.
ápr. 21
14:27
Szexszel sem minden eladható (Metropol)
A megkérdezettek nagy része nem ért egyet a szexualitás öncélú ábrázolásával, és csak indokolt esetekben - például óvszer-, fehérnemű- vagy parfümreklámban - használnák az erotikát.
ápr. 21
14:27
Fidesz: munkahelyellenes az MSZP-csomag (Alternatív Energia)
A Fidesz munkahelyellenesnek tartja a kormány programját, amely újabb több tízezres, százezres nagyságrendben szüntetheti meg Magyarországon az állásokat - jelentette ki Varga Mihály alelnök, az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
ápr. 21
14:29
A Fidesz és KDNP újraosztaná a médiakuratóriumi helyeket (Metropol)
Újraosztaná a közmédia kuratóriumi helyeit a Fidesz és a KDNP, mert szerintük az SZDSZ nem ellenzéki párt.
ápr. 21
14:29
Íme az új magyar külpolitikai irányvonal (Alternatív Energia)
Nagyon koncentrált diplomáciai akciókra van szükség a jelenlegi helyzetben - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a tervek szerint a jövő héten már tárgyal a szlovák külügyminiszterrel.

Keresés