Felgyújtották a tatárszentgyörgyi cigány önkormányzat alelnökének házát keddre virradóra. Személyi sérülés nem történt - így a rendőrség rongálás miatt indított nyomozást. Az ügyben több kérdés és ellentmondás is felmerült. Ezek közül talán a legfontosabb: az ablakok és ajtók is zárva voltak, ám a tűz a lakás belsejében pattant ki. A roma vezető, Horváth Lídia és élettársa eközben ellentmondásosan…
Nagyrészt megszokott stratégiájukat követik a parlamenti pártok a kormányváltás nyomán előállt új helyzetben is. Az MSZP-t a lépéskényszer, a Fideszt az előre hozott választások ismételgetése szorítja be szerepébe. A fő küzdelem közöttük most elsősorban az, hogy Bajnai nevéhez vagy a szocialistákhoz tudják-e kötni a készülő válságkezelő csomagot. Ebben a helyzetben a kis pártoknak lehet némi…
Találkozót kért az ellenzéki pártok vezetőitől tegnap Bajnai Gordon, hogy tárgyaljanak a válaságkezelő programról. A KDNP és a Fidesz elutasítja a javaslatot. A kormányfőjelölt hét miniszterrel tárgyalt. Az SZDSZ elnöke szerint " bizonyos tárcák élén megmaradhatnak a korábbi vezetők".
Bár az eredeti tervek szerint csak 2016-tól indult volna, Bajnai Gordon kormányfő-jelölt csomagja szerint akár egy év múlva megkezdődhet a fokozatos korhatáremelés. Legalábbis ez lehet az "alkotmányosan lehetséges legkorábbi időpont", márpedig a miniszterelnök-jelölt ezt a kifejezést használta az emelés feltételéül. Tervei között szerepelnek további szigorítások, és szinte az is biztos, hogy az…
Bajnai Gordon kongresszusi beszéde, illetve az a tény, hogy Szigetvári Viktort választotta kabinetfőnökének egyértelműen arra utal, hogy az új kormány - a miniszterelnök-jelölt előzetes nyilatkozatai ellenére - a kampányolásra rendezkedik be. Szigetvári Gyurcsány Ferenc felfedezettje, ő vezette be a magyar politikában a nyugati típusú negatív kampányt. Az MSZP retteg a Fidesz elsöprő választási…
Csak zaklatás nélkül gyűjthetnek ajánlószelvényeket a június 7-ei európai parlamenti választáson induló pártok, s nem tehetik ezt munkahelyen, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön.
Szabó Máténak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a munkatársai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatják a helyi panaszfelvételi napok országos sorozatát: ma Miskolcon, a megyeházán több panaszost személyesen is meghallgatnak - tájékoztatta Bernát György, az Országgyűlési Biztos Hivatalának sajtóreferense az MTI-t.
Az európai uniós fejlesztési források eredményes végrehajtását támogató kommunikációs tevékenységre írt ki meghívásos közbeszerzést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a két részből álló feladatokra több mint fél milliárd forintot kíván költeni - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szűcs Erika jóvoltából még tíz évig biztosan nem derül ki, hasznos-e a hazai oktatási rendszer reformja; a szociális miniszter ugyanis zárolta az ezt vizsgáló nemzetközi felmérésre elkülönített pénzt - tudta meg a Magyar Nemzet.
A szocialista képviselők közül körülbelül tucatnyian rövidebb-hosszabb záradékokat csatoltak a Bajnai Gordon által kért politikai nyilatkozathoz azt követően, hogy aláírták azt - tudta meg a Népszabadság.
A Népszabadság megbízható forrásai szerint a szocialista képviselők közül körülbelül tucatnyian rövidebb-hosszabb záradékokat csatoltak a Bajnai Gordon programjának megszavazását garantáló politikai nyilatkozathoz. Ilyen volt többek között Bókay Endre, Szanyi Tibor vagy Simon Gábor.
Az MSZP elvesztette hitelét, a szocialisták kormányzása alatt mélypontra került a társadalom, és a stratégiai szavazók egy része is elpártolt tőlük - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gazsó Ferenc szociológus. Az egyetemi tanár arról is beszélt, hogy az új kormányfőjelölt megszorító csomagja a kis érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportok helyzetét nehezíti, és újabb…
Gőzerővel folyik a polgármester-választási kampány Pécsett. Az erővonalak is körvonalazódtak: úgy tűnik, hogy Szili Katalin házelnökön, Páva Zsolt fideszes jelöltön és a szocialistából függetlenné lett Juhász Istvánon kívül más aligha szól bele a versenybe. A két nagy rivális közül Szili kimondottan békés, a Fidesz és jelöltje inkább belemenős kampányt választott.
Nem zárja ki Varga Mihály, hogy ha jövő tavasszal a Fidesz kormányra kerül, szükség lesz egy második IMF-hitelszerződésre - írta szerdai számában a Népszabadság.
Szociálpolitikai szempontból módosítani kell a Bajnai-programon - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
Csak zaklatás nélkül gyűjthetnek ajánlószelvényeket a június 7-ei európai parlamenti választáson induló pártok, s nem tehetik ezt munkahelyen, egészségügyi, közigazgatási vagy önkormányzati intézményben, valamint tömegközlekedési eszközön.
Szociálpolitikai szempontból módosítani kell a Bajnai-programon - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán reggel a köztelevízió reggeli műsorában.
Katasztrofálisnak tartja a tervezett kistérségi vasúti menetrendet Szászfalvi László (KDNP) országgyűlési képviselő, Csurgó polgármestere - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
A Fidesz szerint drámai mértékben emelkedett az álláskeresők száma idén márciusban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte Czomba Sándor, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Igen rossz a helyzet a levegőszennyezettség szempontjából egész Budapesten, de országosan sem túlzottan kedvező a kép. A főváros sok részén az ózon és a nitrogén-dioxid koncentrációja jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöksége úgy döntött, hogy csatlakozik a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által április 18-ra meghirdetett demonstrációhoz.
A gyerekek után járó lakásvásárlási kedvezmény (a szocpol és a félszocpol), valamint az állami kamattámogatás július 1.-től való "felfüggesztése" miatt előrehozott vásárlások arányosan nagyobb mértékű visszaesést generálhatnak az év második felében - állítják az Otthon Centrum szakértői. Szűk három hónapja marad annak, aki lakásvásárlás vagy hitelfelvétel esetén élni szeretne még a…
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) számára a válságkezelésről szóló megbeszélés csak abban az esetben fogadható el, ha napirendjén önálló pontként szerepelnek Bajnai Gordon elképzelései a jövőt megalapozó nagy szerkezeti átalakításokról - közölte Herényi Károly, a párt elnökhelyettese szerdán, a kormányfőjelölt meghívására reagálva.
Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat szerdán Budapesten ismertették.
Új miniszterelnök helyett új politikát és új választásokat követel 69 közéleti személyiség bal és jobboldalról egyaránt. Az aláírók között van Mádl Ferenc volt államfő, Schneller István, Budapest volt főépítésze és Gazsó Ferenc is.
A KDNP szerint holdingosítani kell a MÁV-ot feladatfinanszírozással, korrekt közszolgálati szerződéssel - jelentette ki Molnár Béla, a párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ Egy a magyar! címmel indított kampányt, amelyben azt akarják bemutatni, hogy a magyarok sokfélék - közölte a párt kampánynyitó rendezvényén Horn Gábor.
Már három-négy munkanap után látszik a hatása Tarnabodon az Út a munkához program keretében szervezett közmunkának - mondta a Heves megyei község szocialista polgármestere szerdán Budapesten. Szitka Péter, Kazincbarcika vezetője arról beszélt, hogy a település rendszeres szociális segélyben részesülő polgárainak kilencven százaléka munkaképes.
A diszkrimináció, a szegénység és a munkanélküliség, a kilátástalan jövő miatt ma nem öröm cigánynak lenni - ez az üzenete a kisebbségi ombudsmannak a nemzetközi romanap alkalmából.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán aggodalmát fejezte ki Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának a cégben szerzett orosz olajipari vállalat tulajdonszerzésének hatásai miatt - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.
Szanyi Tibor szocialista képviselő a kedvezményes általános forgalmi adóról szóló javaslatot csatolta a Bajnai Gordon, miniszterelnök-jelölt által kért politikai nyilatkozathoz, míg Bókay Endre csak akkor támogatja Bajnai Gordont és csomagját, ha a politika önmagán kezdi a megszorításokat. A Népszabadság szerint a szocialista képviselők közül körülbelül tucatnyian csatoltak záradékokat a…
Egy év múlva elkészülhet a belváros új "főutcája", amely több utca és tér felújításával és a környék autóforgalmának csillapításával valósulhat meg mintegy 5,5 milliárd forintból.
Vannak olyan ügyek Budapesten, amelyek esetében elképzelhető, hogy nem marad más eszköz, mint hogy a nyomozati szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz forduljon a fővárosi Fidesz - közölte Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője és György István, fővárosi fideszes képviselő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a 4-es metróról, a BKV tanácsadói szerződéseiről, a központi szennyvíztisztítóról…
Szabó Máté megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat - szögezte le Sólyom László köztársasági elnök szerdán, amikor hivatalában fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát.
Az SZDSZ Egy a magyar! címmel indított kampányt, amelyben azt akarják bemutatni, hogy a magyarok sokfélék - közölte a párt szerdai kampánynyitó rendezvényén Horn Gábor.
Az MSZP elnöksége ötleteket, javaslatokat juttat el Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölthöz, amelyek a válságkezelő programban erősíthetik a társadalmi igazságosság elvét - tudta meg szocialista forrásból szerdán az MTI.
Fának ütközött autójával egy rendőrök elől menekülő csempész Tiszakóród és Szatmárcseke között; az ötmillió forint értékű cigarettát szállító férfi nem sérült meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője
Gyulai Miklós az egyetlen jelölt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöki posztjára, így április 25-én a jelenleg alelnökként tevékenykedő korábbi futó kerülhet a szervezet élére.
A magyar társadalom egy és oszthatatlan, közös felelősségünk a társadalmi béke fenntartása, a mindennapos gondok és problémák megoldása - ez a szociális és munkaügyi miniszter üzenete a nemzetközi romanap alkalmából.
Fokozott közúti ellenőrzésre készüljenek az autósok az utakon. Az akciót már pénteken megkezdik a rendőrök, akik a régi alkoholszonda mellett az újakat is használni fogják. Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője arról is beszámolt, hogy a következő években több száz új sebességmérőt vásárolnak, amelyből még az idén kétszázat telepítenek az utakra.