Bomlani kezdett az eddigi hallgatólagos együttműködés a jobb- és a szélsőjobboldal között. A vasárnapi demonstráció utáni sajtóbeszámolókból rendre kimaradt a Jobbik és a Magyar Gárda menetelése, míg a Fideszhez-közelinek mondott Civil Összefogás Fórum Hősök terei rendezvényéről terjedelmes anyagok születtek. Igaz, utóbbi esemény főszervezője továbbra is fenntartja: civil szerveződésről van szó,…
Óriási jelentősége van a június 7-i EP-választásnak, hiszen azzal az emberek üzenni tudnak a kormánynak és a parlamentnek arról, hogy itt az idő a politikai változásra - olvasható a Fidesz úgynevezett érvelőkártyáján. A pártok május 8-ig gyűjtik az európai parlamenti választásra a kopogtató-cédulékat, Orbán Viktorék pedig ennek jegyében indították el meggyőző kampányukat.
Ma nyújtják be a szocialisták a Gyurcsány Ferenc kormányfővel szembeni konstruktív bizalmatlansági indítványt az Országgyűlés elnöki hivatalához - értesült a Népszava. Az indítvány benyújtását az teszi lehetővé, hogy tegnap az SZDSZ-frakció tagjainak többsége aláírta Bajnai Gordon politikai nyilatkozatát. Ezzel elhárult minden akadály az árpilis 14-re tervezett konstruktív bizalmatlansági…
Sok állami cégnél muszáj a törvényben előírt minimumnál nagyobb létszánú felügyelőbizottságot vagy igazgatóságot felállítani - mondta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője. Száraz Gábor az InfoRádiónak úgy fogalmazott: nem urizálnak, hanem a munkavállalók érdekeit tartják szem előtt.
A vasárnapi, Kossuth téri tüntetésen Budaházy Györgyék - és a focidrukkerek - szólalkoztak össze a Magyar Gárdával. Ennek oka az volt, hogy Budaházy szónoklatában kritizálta a gárdistákat, mivel sérelmezte, hogy nem tesznek semmit, csak menetelnek. De az is borzolta a gárdisták idegeit, hogy a radikális körökben jól ismert férfi azt mondta: a "Jobbikot sem tartom megfelelő választásnak", s többet…
Megszurkáltak egy férfit kedd éjszaka a főváros XI. kerületében, amikor két társaság összeszólalkozott - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t kedden reggel.
Tizenöt szignó gyűlt össze, ezzel valószínűleg lezárult az "aláírásgyűljtés" - mondta kérdésünkre tegnap Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Emlékezetes, hogy a kormányfő-jelöltről és programjáról tartott március végi szavazáson a 19 fős képviselőcsoportban 13:4 volt igenek és a nemek aránya, két távollévő képviselő - Kuncze Gábor és Eörsi Mátyás - pedig ugyancsak támogatta Bajnait. Akkor négyen…
Egy terepjáró segítségével kiszakítottak egy bankautomatát az éjszaka a főváros XI. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden az MTI-vel.
Az M3-as autópálya kivezető szakaszán kiraboltak egy benzinkutat kedden reggel - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden az MTI-t.
Szórólapokkal és vadplakátokkal csábítja a Magyar Turizmus Zrt. Budapestre az osztrákokat. Fogynak a magánvállalkozók. Előzetes letartóztatásban a Roma Polgárjogi Mozgalom borsodi elnöke. Lapszemle.
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ma folytatja az egyeztetést a kormány tagjaival. Hétfőn délelőtt az agrártárcától Gráf József és Gőgös Zoltán járt nála, délután pedig a környezetvédelmi minisztérium irányítóival és a tárca nélküli miniszterekkel egyeztetett.
A héten kézbesítik több mint nyolcmillió választópolgárnak a június 7-ei európai parlamenti választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A Fidesz az ajánlószelvények összeszedése mellett telefonos kampányba és aláírásgyűjtésbe is kezd - olvasható a Népszava és a Magyar Hírlap keddi számában.
Hulladék-elhelyezési gond fenyegeti Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeit, nem egészen négy hónap múlva, július 16-ig ugyanis a térség összes lerakóját be kellene zárni - írta a Kelet-Magyarország keddi számában.
Török Gábor politológus szerint borítékolható, hogy Bajnai Gordon megkapja a parlamenti többség támogatását jövő kedden. Giró-Szász András politikai elemző szerint Gyurcsány Ferenc sokat veszített az elmúlt két hétben, mert beszűkült a politikai visszatérésének lehetősége. Hozzátették: az SZDSZ a legrosszabb helyzetbe manőverezte magát. Az elemzők az InfoRádió Aréna című műsorának voltak a…
Sólyom László köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét Giorgio Napolitanonak, az Olasz Köztársaság elnökének a L'Aquila városát és környékét sújtó, számos halálos áldozatot követelő földrengés miatt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-vel.
Megint külföldieket próbáltak becsapni egy belvárosi szórakozóhelyen. A két sértettnek félmilliós végösszeget számláztak ki, amit ők nem voltak hajlnadóak kifizetni. Ezért fogva tartották őket, mígnem végül mégis kifizették az számlát. A rendőrség feljelentésük nyomán már elfogta a feltételezett tetteseket.
Vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hat magyar és egy szerb állampolgár ellen, akiket bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel gyanúsítanak - közölte kedden a rendőrség.
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel, a KDNP-vel és az MDF-fel, hogy ismertesse velük válságkezelő programját - tudta meg az MTI.
Az MDF is elkezdte az ajánlószelvények gyűjtését a június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra - közölte Viniczai Tibor kampányfőnök kedden az MTI-vel.
Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja a testület vasárnapi ülésén tudomásul vette bár, de két társával együtt elutasította Bajnai Gordon kományfő-jelöltségét. Írásban beterjesztett beszámolójában kifejtette, hogy szerinte miért jár az SZDSZ az önpusztítás útján - ezt hozta nyilvánosságra internetes oldalán a HVG.
Az IMF gyors euróbevezetésre vonatkozó elképzelése olyan törekvés, amelyet Gyurcsány Ferenc is képviselt Brüsszelben, de ezt az uniós tagállamok többsége nem támogatja - mondta újságírói kérdésre a kormányszóvivő keddi tájékoztatóján.
Kedden is folytatja az egyeztetéseket a miniszterekkel és államtitkáraikkal Bajnai Gordon. A keddi megbeszéléseken már személyi kérdések is szóba kerülhetnek.
Kifogásolható a magyar kormány és az MSZP Tibet-politikája - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt a dalai láma európai megbízottjával.
Gyújtogatás okozta a kedd hajnali tatárszentgyörgyi háztüzet. A helyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének háza égett le, a tűzben senki nem sérült meg.
Megkezdte az árvízi védelemre való felkészülést a Fővárosi Csatornázási Művek. A társaság szóvivője elmondta: magas vízállás esetén zsilipeket zárnak le és árvízi kapukat torlaszolnak el. Báthory Mariannát kérdeztük.
A KDNP nem megy el arra az egyeztetésre, amelyet Bajnai Gordon kezdeményezett, hogy ismertesse válságkezelő programját - mondta Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője kedden az MTI-nek.
Kedd délelőtt letették a Dohány utcában, az egykori Continental Hotel helyén és a Hungária fürdő homlokzatának megőrzésével felépítendő szálloda alapkövét. A nyitást 2010 nyarára tervezik. A Hungária fürdőt sokáig a lebontás fenyegette.
Karsai József, Békés megye 7. számú választókerületének MSZP-s országgyűlési képviselője, Battonya város polgármestere lemondott összes képviselői javadalmazásáról.
Az SZDSZ azt várja el az új, szakértői, válságkezelő kormánytól, hogy a gazdasági válság mellett a társadalmi válság néhány elemét is kezelje - közölte keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján Fodor Gábor.