2009. május 20. szerda

máj. 20
4:57
A fővárosi közlekedés gyökeres átalakítására lehet számítani (Alternatív Energia)
Két héten belül dönthet a fővárosi önkormányzat arról a modellkísérletről, melynek célja: több teret biztosítani Budapest központjában a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedés számára. Az előzetesen kiszivárgott és az interneten bemutatott munkaanyag szerint júliustól augusztusig a fővárosi közlekedés gyökeres átalakítására lehet számítani. A napvilágot látott dolgozat ugyanis a folyamatos…
máj. 20
5:01
Gyorsítósávba került már a jövő évi adócsomag (Alternatív Energia)
A kormány ma tárgyalja első olvasatban a 2010-es adócsomagot, ­amelyet holnap véglegesít, majd pénteken viszi a szociális partnerek elé, az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésére. A reformértékűnek nevezhető törvénytervezet részletei addigra tisztázódhatnak. Egyelőre annyit tudni, hogy a jövedelmeket sújtó terhek bizonyosan csökkennek jövőre, ugyanakkor körvonalazódik a tehetősebbek –…
máj. 20
5:15
Ha nem kapnak pénzt, több száz dolgozót bocsátanak el... (Alternatív Energia)
A gazdasági válság negatív hatásának tompítása és a 33 elmaradott térség felzárkóztatása – most ezekre fordítja a legtöbb uniós forrást a kormány. Hazai keretből 16, a közösség pénzéből 30 milliárddal támogatják a munkahelyek megőrzését. A pénz gyorsan elfogy, nem úgy, mint a leghátrányosabb helyzetű kistérségekre szánt 96 milliárd forint. A gazdaságélénkítésre szánt összeget ugyanis az ötlethiány…
máj. 20
5:17
Orbán rosszul emlékszik, de időt kér (Alternatív Energia)
Orbán Viktor 12 éve megszavazta, most azonban átírná a választások időpontját rögzítő alkotmányos passzust. A Fidesz elnöke kormányra készülve azt akarja, semmiképp se legyen rövidebb négy évnél a kormányzás ideje, ha pártja győz a választáson.
máj. 20
5:24
Árpádsávos zebrák Budapesten? Átfestett átkelők a XII. kerületben (Infostart)
Piros-fehérre festett, prizmákkal kirakott zebra figyelmezteti a főváros XII. kerületében az autósokat a gyalogátkelőre. Az elmúlt napokban ért véget a helyi önkormányzat Zebrafest kampánya.
máj. 20
5:51
Szerte a világon támogatják a bajba jutott pénzintézeteket (Alternatív Energia)
Bár a hazai bankrendszer jelentős mértékben külföldi tulaj­donban van, eleddig egyetlen tulajdonos sem akarta a nemzetközi válság miatt eladni magyar leányát. Az MKB Bank német tulajdonosa azonban a minap jelezte, idővel megválna több külföldi érdekeltségétől, így a magyar leánybanktól is. A HSBC közölte: kivonul a magyar piacról, az itthon ugyancsak leánybankkal rendelkező Commerzbank pedig a…
máj. 20
5:53
TMRSZ–Jobbik-megállapodás: alkotmányellenesség miatt tiltakoznak a pártok (Alternatív Energia)
Politikai tevékenységnek számít-e – elvben –, ha egy rendőrségi szakszervezet szakmai együttműködést köt egy párttal? Ezt a kérdést kell megválaszolnia az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak és a rendőrségnek a Jobbik és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) hétfőn aláírt megállapodása után. A válasz elvben jövő hétre megszülethet, ám a pártok már jó előre elhatárolódtak az…
máj. 20
6:27
Ma tárgyalja a kormány az adótörvényeket (Alternatív Energia)
Ma tárgyalja a kormány első olvasatban a 2010-es adóváltoztatásokat, amelyeket a tervek szerint soron kívüli kormányülésen fogadnak el csütörtökön.
máj. 20
6:45
Ellenlista készült a fővárosi MSZP-ben (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi elnöksége már elkészítette a képviselőjelöltjeit megnevező javaslatát, azonban a Magyar Nemzet birtokába került "alternatív listából" kiderül - egy ellenjavaslat is készült.
máj. 20
6:47
Hétszázmilliós reklámkampány a Pécs 2010-re (Alternatív Energia)
Bruttó 700 millió (nettó 583 millió) forintot költhet egy konzorcium a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program idei és jövő évi kommunikációs feladataira - tudta meg a Magyar Hírlap.
máj. 20
6:54
Lapszemle helyreigazítás (Infostart)
2009. május 4-én lapszemle keretében ismertetett "Magyar Nemzet: külföldieknek játsszák át a magyar egyetemeket" című cikkünkben a Magyar Nemzet 2009. május 4-i cikkében foglaltakat átvéve valótlanul közöltük, hogy a Közép-európai Egyetemet Soros György alapította.
máj. 20
7:30
Törvényt sértett a rendőrszakszervezet? (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfő este vizsgálatra utasította az országos rendőrfőkapitányt a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetnek a Jobbikkal kötött aznapi megállapodása miatt.
máj. 20
7:32
Horn: Ha nem lesz adóreform, jöjjenek az előrehozott választások! (Infostart)
Az SZDSZ az adóreformtól teszi függővé, hogy támogatja-e a Bajnai-kormányt, vagy utat nyit az előrehozott választásoknak - mondta a párt európai parlamenti kampányának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Horn Gábor szerint a Bajnai-kabinet szocialista, nem pedig a szó klasszikus értelmében vett szakértői kormány, de vannak benne olyan emberek, akikben bízik az SZDSZ.
máj. 20
8:15
Aligha lesz összefogás (Alternatív Energia)
Összefoghat egymással a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége, 2010-ben akár kapcsolt listán is indulhatnak, ám az már egy harmadik pártkezdemény lenne. Így reagált a fórumos Pettkó András Magyar Bálint néhány napja napvilágra került felvetésére. Párttársai is elvetették az elképzelést.
máj. 20
9:45
El lehet kerülni a népszavazást? (Alternatív Energia)
Egyelőre kiszámíthatatlan, hogy el lehet-e kerülni a képviselői költségtérítések számlakötelessé tétele érdekében kezdeményezett népszavazást, noha már a parlament előtt van a jogszabály-módosítás. Csakhogy a parlament a jelenlegi elképzelések szerint június végén, a rendkívüli ülésszak utolsó napján dönthet a változtatásokról, miközben az Alkotmánybíróság – amely az ügyben a döntő szót kimondja a…
máj. 20
9:47
Fasisztázó plakátokat ragasztottak a Jobbik két fővárosi irodájára (Alternatív Energia)
Ismeretlenek szerdára virradóra megrongálták a Jobbik Magyarországért Mozgalom két fővárosi irodáját - közölte Novák Előd, a párt sajtófőnöke az MTI-vel szerda reggel.
máj. 20
10:03
Lendvai hiányolta a Fideszt és a KDNP-t (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint nem kell aggódni amiatt, hogy az adótörvények fő céljaiban vita lenne az MSZP és az SZDSZ között, hiszen a kormány koncepciója megfelel a liberálisok elképzeléseinek; erről az MSZP elnöke szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
máj. 20
10:39
Göncz Kinga: Sikerül a gyűlöletkeltő, Európa-ellenes Jobbiknak legitimálnia magát? (Alternatív Energia)
Az MSZP korábban nyilvánosságra hozott európai parlamenti (EP) választási programja mellett konkrét feladatokat ad EP-jelöltjeinek; a napokon belül megjelenő vállalásokban az uniós szakpolitikák képviseletét bízza a jelöltjeire, ellentétben a Fidesszel, amely félrevezető módon kizárólag a belpolitikai megosztottságot építi és erősíti a kampányában - mondta Göncz Kinga, az MSZP listavezetője az…
máj. 20
11:15
Több tízezer mezőgazdasági munkás foglalkoztatása valósítható meg (Alternatív Energia)
A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
máj. 20
12:00
Átvilágíttatná a pécsi önkormányzatot Páva Zsolt (Infostart)
A pécsi önkormányzat és cégei átvilágítását kezdeményezi a közgyűlésben Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, aki ezt a működés hatékonyságának növelésével indokolta szerdai sajtótájékoztatóján.
máj. 20
12:09
Na, most jól leszólták Ikvait! (Alternatív Energia)
Minden ésszerűséget és szakmaiságot nélkülöz az az elképzelés, hogy nyáron egy hónapra mesterséges lezárásokkal kényszerítsék tömegközlekedésre és biciklihasználatra az autósokat a fővárosban - jelentette ki szerdán az MTI-nek Lakos Imre (SZDSZ), hozzátéve, hogy a főváros közlekedési tanácsnokaként, a szakbizottság elnökeként elhatárolódik ettől az ötlettől.
máj. 20
12:11
Oszkó: 20 éve nem volt példa ilyen arányú adócsökkentésre (Alternatív Energia)
A kormány olyan arányú adócsökkentésre szeretne javaslatot tenni, amelyre 20 éve nem volt példa Magyarországon - közölte Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.
máj. 20
12:36
Képriport: három drogfogás Budapesten (Infostart)
Három, az elmúlt két hétben történt budapesti kábítószerfogásról számolt be sajtótájékoztatóján a BRFK kábítószer bűnözés elleni osztályának helyettes vezetője. Az akciók során marihuánát és hasist foglaltak le, összesen mintegy 23-28 millió forint értékben.
máj. 20
13:21
A kormány segítséget nyújt az élelmiszeripari cégeknek! Íme hogyan! (Alternatív Energia)
A kormány 30 milliárd forintos bankgarancia programmal kívánja segíteni a válság miatt nehéz helyzetbe került élelmiszeripari vállalkozásokat - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
máj. 20
13:39
A Fidesz-KDNP a diszkrimináció ellen! Hogyan? (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP egy a fogyatékosok esélyegyenlőségét biztosító, diszkrimináció-mentes Európa megteremtéséért kíván dolgozni az Európai Parlamentben (EP) - jelentette ki szerdán Egerben Kósa Ádám, aki siketként a pártszövetség európai parlamenti listájának 12. helyén szerepel.
máj. 20
13:57
Átvilágíttatná a pécsi önkormányzatot Páva Zsolt (Alternatív Energia)
A pécsi önkormányzat és cégei átvilágítását kezdeményezi a közgyűlésben Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere, aki ezt a működés hatékonyságának növelésével indokolta szerdai sajtótájékoztatóján.
máj. 20
14:15
Mi lehet ez? Történelmi pillanatra készül a magyar reformátusság (Alternatív Energia)
A Kárpát-medence református templomaiban péntek délután egyszerre szólalnak meg a harangok, hírül adva: véget ért a magyar reformátusság kényszerű szétszakítottsága - közölte Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.
máj. 20
14:33
Talán nem ez a legfontosabb (Alternatív Energia)
A Fidesz-KDNP szerint nem indokolt, hogy mentesítsék a közbeszerzési törvény alól azt a mintegy 15 milliárd forint értékű beszerzést, melynek célja a kormányzati informatikai rendszer uniós szintű kiterjesztése - mondta Simicskó István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 20
14:42
Újra egy egyházban a magyar reformátusok (Infostart)
A debreceni Nagytemplomban ülésező alkotmányozó zsinat pénteken mondja ki a határon innen és túl élő magyar reformátusokat összefogó Magyar Református Egyház megalakulását.
máj. 20
14:44
14 éves lányt próbált megerőszakolni - elfogták a rendőrök (Infostart)
Fajtalankodásra kényszerített egy iregszemcsei férfi egy 14 éves lányt Iregszemcse és Magyarkeszi között, a férfit őrizetbe vették.
máj. 20
14:51
Az Alkotmányíbóság elgázolt a főváros távhőrendeletét (Alternatív Energia)
Alkotmányellenes a fővárosi távhőszolgáltatásról leválás korlátozása, ezért az erről szóló önkormányzati rendeletet megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) - tudatta a testület az MTI-vel szerdán.
máj. 20
15:00
"Mesterséges dugókkal nem lehet tömegközlekedésre szoktatni" (Infostart)
A várható nyári budapesti sávlezárások nem mindenhol eredményezhetik a forgalom csökkentését, ráadásul a dugóknak környezetkárosító hatása is lehet - mondta InfoRádiónak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közlekedésüzemi tanszékvezetője. Tóth János arról is beszélt, hogy a július rossz időszak a tesztelésre, mert nyáron kisebb a forgalom, így nem lehet összehasonlítani a forgalmasabb…
máj. 20
15:02
Fidesz-KDNP: 15 milliárdos állami megrendelés, közbeszerzés nélkül? (Infostart)
A Fidesz-KDNP szerint nem indokolt, hogy mentesítsék a közbeszerzési törvény alól azt a mintegy 15 milliárd forint értékű beszerzést, melynek célja a kormányzati informatikai rendszer uniós szintű kiterjesztése - mondta Simicskó István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 20
15:04
Szabadon le lehet válni a távhőről Budapesten - döntött az Alkotmánybíróság (Infostart)
Alkotmányellenes a fővárosi távhőszolgáltatásról leválás korlátozása, ezért az erről szóló önkormányzati rendeletet megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab).
máj. 20
15:09
Dán támaszt kapott az SZDSZ EP-kampánya (Alternatív Energia)
Összefogásra, szolidaritásra van szükség, mert csak közösen lehet Európa gondjait megoldani - mondta az SZDSZ meghívására Veszprémben járó Johannes Lebech dán liberális európai parlamenti (EP) képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.
máj. 20
15:27
László Sándor feladta hivatalát (Alternatív Energia)
Közös megegyezéssel távozik posztjáról László Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója június 30-i hatállyal - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
máj. 20
15:45
Megvédte az Alkotmánybíróság a budapestieket a fővárostól (Alternatív Energia)
Alkotmányellenes a fővárosi távhőszolgáltatásról leválás korlátozása, ezért az erről szóló önkormányzati rendeletet megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) - tudatta a testület az MTI-vel szerdán. A megtámadott rendelkezés szerint az "új létesítmények kialakításakor vagy a meglévő energiaellátó rendszerek átalakításakor a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.)…
máj. 20
16:12
Fidesz: Az ivóvíz nem eladó! (Infostart)
Ellenzi a Fidesz a vízközművek eladását, és minden politikai, jogi, parlamenti eszközt kész bevetni annak megakadályozása érdekében. Ezért a Nemzeti Vagyonigazgatósághoz fordult Fónagy János képviselő.
máj. 20
16:39
Fodor támogatást kér (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége a harmadik erő pozíciójának elnyeréséhez kér támogatást a választóktól az európai parlamenti (EP) választásokon - hangoztatta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szerdán Szombathelyen.
máj. 20
17:06
Tragédia: Egy miskolci orvos vesztette életét a Himalájában (Infostart)
Egy fiatal miskolci traumatológus orvos lelte halálát kedden a Himalájában.
máj. 20
17:33
SZDSZ: az államnak többet fizetünk, mint a lakásért, közlekedésért és élelmiszerért (Alternatív Energia)
Az államnak többet fizetünk, mint amennyit élelmiszerre, lakásfenntartásra és közlekedésre együttvéve költünk egy évben - írja az adószabadság napja kapcsán készített közleményében az SZDSZ.
máj. 20
17:35
A Fidesz szerint bizalmi szavazás lesz az EP-választás (Alternatív Energia)
Június 7-e bizalmi szavazás lesz a Bajnai-kormányról, és annak politikájáról - jelentette ki Deutsch Tamás szerdán Hódmezővásárhelyen.
máj. 20
17:37
Gurmai: a válság kapcsán kiderült, hogy a bajokat a férfiak idézték elő (Alternatív Energia)
Több női politikusra lenne szükség a parlamentben, annál inkább is mert "a válság kapcsán is kiderült, hogy a bajokat a férfiak idézték elő", a nők viszont jobban tudják kezelni a nehézségeket - jelentette ki Gurmai Zita szerdán Százhalombattán, az európai nők helyzetét elemző fórumon.
máj. 20
17:42
Egyelőre nem csökken a Tv2 és az RTL Klub koncessziós díja (Infostart)
A díjcsökkentésről szóló indítványok közül az egyiket visszavonta, a másikat módosítja előterjesztője.
máj. 20
18:00
A kormány szerint közbeszerzésben nem érvényesíthetők nemzetbiztonsági szempontok (Infostart)
A közbeszerzési törvény (Kbt.) nem teszi lehetővé a pályázók olyan szűrését a kormányzati informatikai rendszer uniós szintű kiterjesztése kapcsán, amelynek alapján kizárólag a nemzetbiztonsági szempontból megvizsgált cégek tehetnének ajánlatot - közölte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) infokommunikációs államtitkárságának sajtóirodája.
máj. 20
18:18
Gurmai Zita: "A bajokat a férfiak idézték elő" (Infostart)
Több női politikusra lenne szükség a parlamentben, annál is inkább, mert "a válság kapcsán is kiderült, hogy a bajokat a férfiak idézték elő", a nők viszont jobban tudják kezelni a nehézségeket - jelentette ki Gurmai Zita szerdán Százhalombattán, az európai nők helyzetét elemző fórumon.
máj. 20
18:36
Alkoholtilalom Újbudán: a Zöld Pardonra és a Rióra nem vonatkozik (Infostart)
Május 20-tól hatályos az a rendelet a 11. kerületben, amely megtiltja az alacsony kategóriás szórakozóhelyeknek, kocsmáknak, bároknak az alkohol árusítását este tíz óra után. Molnár Gyula kerületi polgármester elmondta, a közbiztonság érdekében hozott rendelet Újbuda 1500 kereskedelmi egységéből és szórakozóhelyéből kevesebb mint százat érint. Mentességet kapott a Petőfi híd budai hídfőjénél…
máj. 20
19:21
Herczog Edit: nem az a szégyen, ha valaki veszít, hanem ha rosszul játszik (Alternatív Energia)
Az MSZP-nek objektív okok és saját belső problémái miatt az EP-választásokon várhatóan nem sikerül majd megszerezni a szavazatok többségét, de képviselőik hisznek abban, hogy a baloldal olyan értékeket fogalmaz meg, amelyekért érdemes vállalni a jelöltséget - mondta Herczog Edit, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje szerdán kisbéri lakossági fórumán.
máj. 20
19:30
Lehet Más a Politika: Nem a tőke, hanem a munkavállalók a fontosak (Infostart)
Összeurópai szinten kell megváltoztatni az unió egész területén kialakult "fordított bérversenyt", minimális adómértéket bevezetve a Lehet Más a Politika álláspontja szerint - jelentette ki a párt európai parlamenti (EP)listájának vezetője szerdán Egerben, hangsúlyozva, nem a tőke, hanem a munkavállalók érdekei a fontosak.
máj. 20
19:39
Draskovics nem fogja megengedni, hogy a politika betegye a lábát a rendőrségre (Alternatív Energia)
Szembe kell fordulni a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) szélsőséges vezetőivel, akik mindent elkövetnek azért, hogy rombolják a rendőrség tekintélyét - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán Budapesten, a VIII. kerületi szocialisták szervezte fórumon.

Keresés