2009. május 15. péntek

máj. 15
4:57
Vége a hadigazdálkodásnak: tízmilliárdos összeg átmeneti elvesztése a kár (Alternatív Energia)
A március közepe óta tartó patthelyzet ért véget tegnap, miután a fővárosi közgyűlés koalíciós többsége elfogadta Budapest idei költségvetését. A szavazásról kivonult a Fidesz és a KDNP frakciója, az MDF képviselői bent maradtak, de nemmel voksoltak, így az idei, 532 milliárd forintos főösszegű, csaknem 47 milliárdos hiányt tartalmazó büdzsét csak az MSZP és az SZDSZ támogatta. Az egyfős koalíciós…
máj. 15
5:27
Herczog Mária: A gyes lerövidítésével nem csökken a gyermekvállalási kedv (Infostart)
Semmilyen adat alapján nem mutatható ki, hogy a gyes vagy a gyed időtartamának rövidülése miatt csökkenne a gyermekvállalási kedv - mondta az InfoRádió által megkérdezett szociológus, aki azonban beismerte: a változás jelentősen megnehezítené azoknak a családoknak a helyzetét, amelyeknél a gyes az egyetlen jövedelemforrás. A Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke elmondta: ez a lépés a már amúgy is…
máj. 15
5:33
Vélhetően nő a méltányossági nyugdíj (Alternatív Energia)
Egyre biztosabb, hogy a méltányossági nyugdíj emelését tervezi a kormány. A legkisebb jövedelmű idősek elszegényedését megakadályozó programot már elkészítette a szociális tárca, Herczog László szakminiszter hamarosan ismerteti Bajnai Gordon miniszterelnökkel. Részleteket nem árultak el a minisztériumban, de úgy tudjuk, egy külön keretből segítik majd a rászoruló időseket.
máj. 15
5:35
Bajnai: fontos az új vagyonadó bevezetése (Alternatív Energia)
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón. Oszkó Péter a részletekről szólva elmondta, hogy a harmincmillió forintnál értékesebb vagyontárgyakra kivetett adó mértéke egy…
máj. 15
5:51
Politikusok csatlakoznak a Charta-hoz (Alternatív Energia)
Több párt, pontosabban párttag is csatlakozik a Magyar Demokratikus Charta (MDC) és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati, kirekesztés és erőszak elleni demosntrációjához - derült ki a lapunk által megkérdezettek nyilatkozataiból. Habár az MDC alapvetően politikától mentes szervezetnek vallja magát, a mostani tüntetésük esetében ők maguk kérték, hogy azon minél több politikus és közjogi méltóság…
máj. 15
6:21
Az APEH szedi majd be a vagyonadót (Infostart)
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.
máj. 15
6:27
Túlköltekezés az MSZP-nél! 700 millióval több kiadás? (Alternatív Energia)
Az MSZP tavalyi évre vonatkozó pénzügyi elszámolásának bevételi oldalán 1,4 milliárd, míg a kiadásin 2,1 milliárd forint szerepel - írta pénteki számában a Népszabadság.
máj. 15
6:29
Elképesztő! A válság miatt börtönöket zárhat be a kormány (Alternatív Energia)
Öt börtön ideiglenes vagy végleges bezárását tervezi a kormány az év második felében, takarékossági okokból a rabok kenyéradagját és a cellák hőmérsékletét is csökkentenék - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
máj. 15
6:31
Megsem született, de már meg is halt roncsprémium program (Alternatív Energia)
A kormány nem indítja el a roncsprémiumként emlegetett programot - értesült a Népszava.
máj. 15
6:33
Szolgálati lakások nettó 227 millió forintért, kiknek? (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának Gazdasági Főosztálya hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen vásárolt 14 szolgálati lakást Budapesten, nettó 227 millió forintért.
máj. 15
7:03
Tudják miért beszél rólunk egész Európa? Íme! (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy Európában Magyarország nem az ingatlanadójáról híres, hanem szélsőjobboldal elleni küzdelméről.
máj. 15
7:33
A világátlagnál jobb a magyar diákok tudása (Infostart)
A Népszabadság szerint kevesebb külföldi egyetemről kapnak kedvező visszajelzést a magyar diákok, pedig a nemzetközi érettségin várhatóan idén is átlag fölött teljesítenek majd.
máj. 15
7:39
Hoppá! Pécsen határozatképtelen a képviselő-testület (Alternatív Energia)
Egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy miképpen alakulnak az erőviszonyok a pécsi közgyűlésben. A város új első embere elvonta ugyan a három baloldali alpolgármester jogköreit, ám lemondatni nem tudja őket, hiszen a baloldalnak van többsége a közgyűlésben. A fideszes Páva Zsoltnak az a terve is megbukott, hogy pénteken reggel a város főterén iktassák be. Tárgyalások még nem kezdődtek…
máj. 15
7:57
"Az Isten is a cigányokkal van! A Jobbikot csak a romák állíthatják meg" (Alternatív Energia)
Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Jobbikot és a szélsőjobboldal előretörését csak a romák képesek megállítani.
máj. 15
8:09
Baráth Etele: Ingatlanadó helyett legyen értéknövekedési adó! (Infostart)
A közepes értékű házakra és lakásokra kivetendő ingatlanadó jelentősen akadályozná azt a régi szocialista kezdeményezést, mely szerint az emberek költözzenek nagyobb ingatlanba és több legyen a bérlakás - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Baráth Etele szocialista képviselő. Az MSZP-s politikus felesleges pazarlásnak nevezte, hogy a szocialisták EP-listájának a 12. helyére került.
máj. 15
9:27
A Viasat3 szembemegy az ORTT-vel! (Alternatív Energia)
Az ORTT által kiszabott, zömében per alatt álló, mintegy harmincmillió forintnyi bírság kilencven százalékának kifizetésére tett ajánlatot a Viasat3 kereskedelmi tévécsatornát működtető társaság - közölte az MTI-vel Kocsis Attila vezérigazgató pénteken.
máj. 15
10:21
Aláírásgyűjtésbe kezdtek az állami gondozottak ellen (Alternatív Energia)
Aláírásgyűjtésbe kezdtek Tápé-kertváros lakói, hogy ne költöztessék környezetükbe az Árpád Nevelőotthon fiataljait - írja a delmagyar.hu internetes portál.
máj. 15
10:33
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Infostart)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
10:39
Letette az esküt Pécs új polgármestere (Alternatív Energia)
Letette a polgármesteri esküt Páva Zsolt (Fidesz), Pécs új vezetője péntek reggel. A politikus beszédében azt hangsúlyozta: örül, hogy a változás képviselője lehet.
máj. 15
10:57
A Köztársasági Őrezred egyik tagja lábon lőtt egy járókelőt (Alternatív Energia)
A Köztársasági Őrezred egyik tagja rálőtt egy igazoltatás elő menekülő taxisra péntek reggel az Önkormányzati Minisztérium épületénél, a lövedék egy vétlen járókelőt talált el; az elsődleges vizsgálat szerint szakszerűtlen és jogszerűtlen volt a fegyverhasználat; a taxis feladta magát - közölte a Köztársasági Őrezred szóvivője az MTI-vel.
máj. 15
10:59
A KDNP négypárti tárgyalásokat kezdeményez, miért? (Alternatív Energia)
A KDNP négypárti tárgyalást kezdeményezett a délvidéki magyarok állampolgárságának ügyében jövő hét szerdára - mondta Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselő pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 15
11:15
Bajnai Gordon a romák mellé állt (Alternatív Energia)
A miniszterelnök támogatja a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom szombati demonstrációját; Bajnai Gordon pénteki közleményében azt írta: kormánya szigorúan fellép mindenféle erőszak és kirekesztés ellen.
máj. 15
11:17
Eladó a Pécs-pogányi repülőtér! (Alternatív Energia)
Megjelent a pécsi önkormányzat felhívása, amelyben vevőt, vagy üzemeltetőt keres a Pécs-pogányi repülőtérre; az új befektetőre azért van szükség, mert a tulajdonosok egyre nehezebben tudják finanszírozni az üzemeltetés költségeit, emellett nincs elegendő forrásuk a fejlesztésre.
máj. 15
11:51
Ön érzi? Jelentősen javult az ország környezeti állapota (Alternatív Energia)
Jelentős mértékben javult Magyarország környezeti állapota az elmúlt években - hangoztatta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken, aki Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselővel közösen értékelte az elmúlt öt év környezetvédelmi sikereit sajtótájékoztatóján.
máj. 15
11:53
Kormányőr lőtt taxisra! A Fidesznek erről is van véleménye (Alternatív Energia)
A rendőrségen belüli aggasztó állapotokat mutatja a Fidesz szerint az a pénteki eset, amelynek során egy vétlen állampolgár megsérült a kormányőrség egyik tagjának vélhetően jogszerűtlen fegyverhasználata miatt - közölte Lázár János, az ellenzéki párt rendvédelmi munkacsoportjának vezetője.
máj. 15
12:03
Orbán: az autonómiatörekvések korszerű törekvések (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint a gazdasági és pénzügyi világválság nemzetpolitikai esélyt is kínál. Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén azt mondta az Országházban, hogy amíg Magyarország nem gyógyul ki a jelenlegi kórságaiból, addig az érdekérvényesítése is gyenge. Úgy vélte, a változás már elkezdődött, és ennek fontos állomása lesz az európai parlamenti választás.
máj. 15
12:05
Az MSZP megszüntetné a képviselők költségtérítését (Infostart)
A magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat.
máj. 15
12:09
Orbán: "Európában súlytalanok vagyunk" (Alternatív Energia)
Az autonómiatörekvések korszerű törekvések, amelyeket Magyarországnak kötelessége támogatnia - mondta Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) pénteki budapesti ülésén.
máj. 15
12:11
Tarlós: "a hivatali emberek csak lépcsőfordulókban és liftekben mernek velem beszélni" (Alternatív Energia)
Az 1950-es évek félelemteljes világát idézi az az új beléptetési rend, ami pénteken reggel debütált a főpolgármesteri hivatal főbejáratánál - nyilatkozta Tarlós István Fidesz-frakcióvezető az MTI-nek pénteken. Molnár Mihály, a hivatal védelmi ügyosztályvezetője a Városháza működésének biztonságával indokolta az új beléptetési rendet, ami majd július 1-jétől válik általánossá.
máj. 15
12:13
Hoppá! Az MSZP megszüntetné a képviselők költségtérítését (Alternatív Energia)
A magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben az országgyűlési képviselők, a költségtérítésük megszűnne - ezt tartalmazza a Göndör István (MSZP) által pénteken benyújtott, az alkotmányt is módosító törvényjavaslat.
máj. 15
12:45
Politika és kereszténység, összefügghet? (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt szerint azért van szükség arra, hogy a keresztények részt vegyenek a politikában, mert így tudják értékeik alapján a társadalom érdekeit szolgálni; erről a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt protestáns műhelyének országos konferenciáján beszélt pénteken, Budapesten.
máj. 15
12:57
NHH: júniusban szavaznak az új uniós hírközlési szabályozásról (Infostart)
Az új európai hírközlési keretszabályozásról június 12-én dönt a miniszterek tanácsa, majd ezt követően 2010 végére módosítani kell az érintett országok nemzeti szabályozását is - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 15
13:03
15 százalékos tiszteletdíj-csökkentést javasol az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok saját hatáskörükben csökkentsék cégeik igazgatótanácsainak és felügyelőbizottságainak létszámát, illetve a tagok tiszteletdíját - mondta Gy. Németh Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
máj. 15
13:15
Vasárnap dönthet az MDF a kizárásokról (Infostart)
Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.
máj. 15
13:21
Vasárnap eldőlhet az MDF sorsa! Mi lesz Hock, Katona és Pettkó képviselőkkel? (Alternatív Energia)
Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.
máj. 15
13:33
MSZP: a vagyonadó bevezetése teremti meg az szja-csökkentés forrását (Infostart)
Az MSZP-frakció a munkát terhelő adók csökkentésével párhuzamosan tartja lehetségesnek az ingatlanadót is tartalmazó vagyonadó bevezetését - közölte Szabó Lajos, a párt költségvetési munkacsoportjának vezetője.
máj. 15
13:39
MDF: lépjen már elnök úr! (Alternatív Energia)
Az MDF arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy minél hamarabb nevezzen meg új jelöltet a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára - közölte Dávid Ibolya pártelnök pénteken az MTI-vel.
máj. 15
13:51
Erősítené a természettudományos képzést az államfő (Infostart)
A köztársasági elnök szerint erősíteni kell a természettudományos képzést az oktatás minden szintjén. Sólyom László erről a Magyar Műszaki Értelmiségiek Napja alkalmából rendezett ünnepségen beszélt.
máj. 15
14:15
Négy MSZP-s képviselő nem szavazta meg a kormány 2010-es adócsomagját! Íme, a nevek! (Alternatív Energia)
Három szocialista politikus - Baráth Etele, Szép Béla és Kárpáti Tibor - tartózkodott, Mécs Imre pedig nemet mondott a csütörtök esti frakcióülésen a 2010-es adócsomagra - értesült szocialista forrásból az MTI pénteken.
máj. 15
14:33
Kik részesülhetnek támogatott üdülési csekkben? (Alternatív Energia)
Idén több mint 63 ezer ember részesül összesen 2,2 milliárd forint értékű támogatott üdülési csekkben - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénteken az MTI-vel, miután a szervezet kuratóriuma döntött az ez évi támogatott üdülési csekkek pályázati odaítéléséről.
máj. 15
14:35
Van még ilyen? A Fidesz nyitott az MSZP-s javaslatra (Alternatív Energia)
A Fidesz nyitott az egyeztetésre a képviselői költségtérítésről, és minden olyan megoldást elfogadhatónak tart, amellyel nem emelkedik a képviselők tiszteletdíja - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek annak kapcsán, hogy az MSZP az alkotmányt is módosító törvényjavaslatot nyújtott be az ügyben.
máj. 15
14:51
Fidesz: már látszik az MSZP-csomag első "eredménye" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint már látszik az MSZP-csomag első "eredménye": olyan mértékű, 6,4 százalékos a gazdasági visszaesés, amilyenre senki sem számított - értékelte Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a bruttó hazai össztermék pénteken nyilvánosságra hozott első negyedéves adatait.
máj. 15
15:21
Európai színvonalú nyilvános wc-k Budapesten? Majd 3-5 év múlva (Infostart)
Évekbe telhet, hogy európai színvonalú nyilvános illemhelyek legyenek Budapesten - mondta az InfoRádiónak Báthory Mariann, a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője. A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön a közműcégre bízta az utcai vécék üzemeltetését és fejlesztését.
máj. 15
15:23
Kész az MSZP 2010-es budapesti listája - mi a nagy sietség oka? (Infostart)
A jövő héten kerül az MSZP budapesti küldöttértekezlete elé, az országos elnökség és az illetékes bizottság azonban már elfogadta a párt 2010-es fővárosi választási listáját, amelyről sok nagy név hiányzik. Van, aki korainak tartja a névsor összeállítását, és olyan is, aki szerint nincs is értelme, mert az EP-választás után úgyis új pártvezetésre lesz szükség, és a listát visszavonják.
máj. 15
15:45
Ilyen is van! A válság számukra lehetőség (Alternatív Energia)
Debrecen főterén mutatták be pénteken azokat a kisméretű villanyautókat, amelyeket mától hoznak kereskedelmi forgalomba Magyarországon.
máj. 15
16:03
Kit jelölnek Kivágó helyére? (Alternatív Energia)
Lemondott fővárosi képviselői mandátumáról pénteken Kivágó Iván Györgyné, aki csütörtökön tette le képviselői esküjét, s azt követően szavazatával biztosította a főváros ez évi költségvetésének elfogadásához szükséges egyfős MSZP-SZDSZ-es többséget. A főváros kerületi koordinációs bizottságának továbbra is a tagja marad.
máj. 15
16:21
Újra van igény arra, hogy meghallgassák, mit mond a vidék (Alternatív Energia)
Az SZDSZ-nek eddig is szüksége volt, de ma még inkább szüksége van a vidéki liberálisokra és azok eszméire, ha sikeresen akar a választásokon szerepelni - mondta a párt vidékpolitikai konferenciáját követő sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán.
máj. 15
16:39
Mától nyilvános Bajnai adónyilatkozata! Íme! (Alternatív Energia)
Az előírásoknak megfelelően a kormány tagjai ma nyilvánosságra hozták adóbevallásukat.
máj. 15
16:41
Önkéntes tartalékos haderő felállítását szorgalmazza Szekeres Imre (Alternatív Energia)
Mintegy négyezer fős önkéntes tartalékos haderő felállítását szorgalmazza Szekeres Imre miniszter az Országgyűlés honlapjára pénteken feltett határozatmódosító javaslatában.
máj. 15
16:51
Gallup: Esélytelen MDF és SZDSZ; sok a volt MSZP-s a Jobbik szavazói között (Infostart)
A Gallup felmérése szerint a Fidesz elsöprő győzelmet arathat az EP-választáson. A kis pártok közül a Jobbiknak van esélye a bejutásra - a párt támogatói között több csalódott MSZP-s van, mint korábbi Fidesz-szavazó.

Keresés