A kelleténél még mindig lassabban javul Overdose lába - mondta az Inforadio.hu kérdésére a ló tulajdonosa. Mikóczy Zoltántól megtudtuk: patacipőket húztak a ló lábára, nehogy elmozduljon a patacsont.
Valószínűleg bajnokavatás lesz a hétvégén a három legerősebb bajnokságban. A papírforma azt ígéri, hogy az Inter sorozatban negyedszer, a Man United sorozatban harmadszor, a Barcelona pedig 2006 után ismét, szerdai kupagyőzelme után pedig duplázva szerez bajnoki címet. Mindhárom országban nagy harc várható a kiesés elkerüléséért.
Meglepte a Balatonring Teamet, hogy Talmácsi Gábor és menedzsmentje egyoldalúan felbontotta szerződését a csapattal csütörtökön. Az istálló közleményében azt írja, visszautasítja azokat az állításokat, melyek szerződésszegéssel vádolják a csapatot.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Hasznot hozott a Fehérvárnak, hogy a másodosztályú Pécs 3-1-es legyőzésével megnyerte a Ligakupát. Húszmillió forintot fizet a fociszövetség a klubnak a sikerért, s ebből kapnak a játékosok.
A Manchester United által is csábított ecuadori középpályás, Luis Antonio Valencia lehet a Real Madrid első igazolása a nyáron. A Wigan játékosáért 16 millió fontot kínál a spanyol egyesület.
Szurkolói rendbontása miatt zárt kapuk mögött játssza szombaton az FTC a Kazincbarcika elleni NB II-es meccsét. Így a focicsapat nem ünnepelheti a drukkerekkel, hogy három év után visszakerült az élvonalba.
Szávay Ágnes számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a madridi, salakpályás tenisztorna 3,5 millió euró összdíjazású női versenyében, miután pénteken három szettben, 2 óra 10 perc alatt kikapott a francia Amélie Mauresmótól.
Csapata már az idénynyitó Katari Nagydíjon közölte Talmácsi Gáborral: ha menedzsmentje nem adja át a hozzá kötődő kommunikációs jogokat az új szponzoroknak, nem finanszírozzák a versenyzését. A magyar motoros az InfoRádiónak elmondta: a menedzserével azon dolgoznak, hogy mielőbb folytathassa a szezon egy megfelelő körülményeket biztosító csapatban.
Carlos Tévez visszautasította a Real Madrid mesés ajánlatát, mert továbbra is az angol bajnokságban kíván játszani. Bár korábban úgy tűnt, a nyáron távozik Manchesterből, elképzelhető, hogy mégis a Unitednél marad az argentin támadó.