2009. május 30. szombat

máj. 30
5:09
Százhuszonöt év börtön az olaszliszkai gyilkosoknak (Alternatív Energia)
Több mint két és fél évvel a szörnyű, a társadalmat is megrázó olaszliszkai gyilkosság után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság tegnap délelőtt tíz órakor a Magyar Köztársaság nevében összesen 125 évnyi szabadságvesztésre ítélte a nyolc vádlottat, valamint arra, hogy a magyar államnak fizessék meg a büntető eljárás során eddig felmerült költségeket: mintegy hatmillió forintot. Az ítélet ellen…
máj. 30
5:27
Farkasházy: "beadom a labdát, de a gólt általában mások fejelik" (Alternatív Energia)
Minden szavával politizál, bár a politikából már csak az érdekli, igazából ki mit akar. Ezerféle dologgal foglalkozik, főleg azért, hogy mások figyelmét is ráirányítsa. Az életben keresi a humort és egész életében szembement mindennel. Untermannak tartja magát, akinek az a dolga, hogy előkészítse a poénokat. Azt mondja, ez egy abnormális ország, de minden szavával mellette érvel. Rendhagyó randevú…
máj. 30
5:45
Botrány, de Szilvásy csak betartotta a törvényt (Alternatív Energia)
Rabosították és különleges személyes adattal visszaélés bűntettének elkövetésével gyanúsítják Szilvásy Györgyöt. A volt titokminiszter tagadta a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt és azt állította: csak a hatályos jog szerinti kötelezettségének tett eleget, amikor az UD Zrt. adatgyűjtési ügyével összefüggésben bizonyítékokat tárt a nemzetbiztonsági bizottság elé. Nem is tehetett mást, erre…
máj. 30
5:47
"A Fidesz a vagyonosok paktumát kötötte meg" (Alternatív Energia)
Ha a Fidesz sarcnak, azonnal eltörlendő intézkedésnek tartja a vagyonadót, akkor kezdje az eltörlést azokon az ellenzéki párt által vezetett településeken, ahol ma is kivetnek ilyet - közölte tegnap Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke hozzátette, a fideszes önkormányzatok gyakorlatával ellentétben, a központilag tervezett vagyonadó a lakásállomány 5 százalékát, csak a 30 millió feletti ingatlanokat…
máj. 30
5:49
Nehéz helyzetbe került családoknak és az időseknek készült a kríziskezelő program (Alternatív Energia)
A nehéz helyzetben lévő családok számára szolidaritási intézkedéssorozatot indít a kormány. A részleteket több tárca dolgozta ki, amelyet tegnap kellett Bajnai Gordon miniszterelnöknek átadniuk. Úgy tudjuk, a részletek jövő héten lesznek nyilvánosak, de annyit már tudni lehet, hogy legalább 20 ezer, de legfeljebb 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kapnak a a nehéz helyzetbe került…
máj. 30
6:03
Fantom-voksok? Botrány az SZDSZ-es elnökválasztás körül (Alternatív Energia)
Bíróságon, vádemeléssel folytatódik az SZDSZ 2007-es elnökválasztási botránya. A márciusi tisztújító küldöttgyűlésen az ügyészség szerint többen jogosulatlanul voksoltak. Az elsőre döntetlent hozó voksolás után ugyan Kóka János lett az elnök Fodor Gáborral szemben, azóta viszont utóbbi lett a párt első embere.
máj. 30
6:05
Orbán kiadta a parancsot! (Alternatív Energia)
Könnyen lehet, hogy előbb történik meg a politikai váltás az országban, mint azt bárki gondolná - közölte Orbán Viktor, a Fidesz fórumán. A pártelnök kiadta a jelszót: június 7-én csak a Fidesz! Kijelentette: a jobboldalon ma pártján kívül csak olyan erők vannak, amelyek kicsik és nem tudják közelebb vinni Magyarországot céljaihoz, ezért a jobboldalnak meg kell értenie, hogy minden szavazatra…
máj. 30
9:36
Mégis nő a gázár, az E.ON akár be is perelheti a magyar államot - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint ugyan a nyáron nem változik a gáz nettó ára, azért az áfaemelkedés miatt mégis többet kell fizetni érte. A Magyar Nemzet azt emeli ki, hogy az E.ON hatvanmilliárd forintot követel a magyar államtól a fogyasztók tartozásának fejében, és ha nem kapják meg, akár perelni is készek a kormányt. Az eredeti követelés 170 milliárd volt, de ebből már engedett több ok miatt is.
máj. 30
9:38
Kétórás várakozás a röszkei átkelő kilépő oldalán (Infostart)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és az ünnepekre útra kelő magyar és szerb állampolgárok miatt szombat délelőttre kétórásra nőtt a várakozási idő a röszkei átkelő kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
máj. 30
9:39
Szombaton megnyitják a járdát és a kerékpárutat az északi összekötő vasúti hídon (Metropol)
A hidat a gyalogosok és a kerékpárosok jövő szerdáig csak reggel 6 és 21 óra között használhatják. A folyamatos vasúti forgalmat a korlátozás azonban nem érinti.
máj. 30
9:39
Az E.ON 60 milliárdot kér az államtól (Alternatív Energia)
Az E.ON hatvanmilliárd forint megfizetését kéri a kormánytól a fogyasztók által felhalmozott tartozás ellenében - tudta meg a Magyar Nemzet.
máj. 30
9:40
Dávid Ibolya: Az EP-választás után újjáalakulhat az MDF-frakció (Infostart)
Az európai parlamenti választások után újjáalakulhat az MDF országgyűlési frakciója - mondta Dávid Ibolya az InfoRádió Aréna című műsorában. A pártvezető úgy véli: a június 7-i szavazás létrehozhatja a "törésvonalat a demagógok és a józan realisták között".
máj. 30
9:57
Újra birtokba vehetik a közlekedők a Szabadság hidat (Metropol)
Visszaadják a forgalomnak a hétvégén a két éve felújítás miatt lezárt Szabadság hidat: szombaton csak gyalog és kerékpárral, vasárnap azonban már autóval is lehet itt közlekedni.
máj. 30
9:59
Kétórás várakozás a röszkei átkelő kilépő oldalán (Metropol)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és az ünnepekre útra kelő magyar és szerb állampolgárok miatt szombat délelőttre kétórásra nőtt a várakozási idő a röszkei átkelő kilépő oldalán.
máj. 30
10:12
Dávid Ibolya: Nagyon jól jön a Jobbik az MSZP-nek és az SZDSZ-nek (Infostart)
Dávid Ibolya szerint nagyon jól jön az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, ha a Jobbik bejut az Európai Parlamentbe a június 7-i választásokon, mivel akkor erre tudják építeni a 2010-es országgyűlési választások kampányát és a következő évek retorikáját is, imigyen elfedve az általuk végigkormányzott két ciklus örökségét.
máj. 30
10:14
150 milliós adócsalást lepleztek le Bács-Kiskunban (Infostart)
Adót csalt, és felszámolásának ideje alatt is tevékenykedett az a kecskeméti székhelyű gazdasági társaság, amelyet a minap leplezett le a vámhatóság - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője szombaton az MTI-vel.
máj. 30
10:33
Kétórás várakozás a röszkei átkelő kilépő oldalán (Alternatív Energia)
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és az ünnepekre útra kelő magyar és szerb állampolgárok miatt szombat délelőttre kétórásra nőtt a várakozási idő a röszkei átkelő kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
máj. 30
10:48
Ünnepi menetrend: máshogy járnak a buszok, a vonatok és a BKV járatai is (Infostart)
A pünkösdi hétvégén változik a tömegközlekedési eszközök menetrendje. A budapestieknek emellett több helyen forgalmi változással is szembe kell nézniük. Nem szokványos menetrend szerint indulnak a vonatok és a távolsági buszok sem, a BKV több járatának pedig több rendezvény és karbantartás miatt módosul az útvonala.
máj. 30
10:51
Molotov-koktélt dobtak egy házra Boldogkőváralján (Metropol)
Molotov-koktélt dobtak szombat hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt.
máj. 30
10:51
Elkenés! Nem hozzák nyilvánosságra a rendszerváltás előtti időszak állambiztonsági iratait (Alternatív Energia)
Írásbeli kérdést nyújtott be Bajnai Gordon miniszterelnöknek Gulyás József, amelyben arról érdeklődik az SZDSZ-es képviselő, mikor terjeszti be a kormány az "eltitkolt múltunk" megismerhetőségét célzó törvényjavaslatot - közölte az SZDSZ szombaton az MTI-vel.
máj. 30
11:06
Molotov-koktélt dobtak egy házra Boldogkőváralján (Infostart)
Molotov-koktélt dobtak szombat hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt - tájékoztatták roma szervezetek az MTI-t szombaton.
máj. 30
11:09
Pécset lejárató internetes oldal indult (Alternatív Energia)
A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programot lejárató, a hivatalos honlapra megszólalásig hasonlító internetes oldal látott napvilágot. A Pécs2010 Menedzsment Központ jogi lépéseket fontolgat - közölte az MTI-vel Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató.
máj. 30
11:11
Hol élünk? Molotov-koktélos támadás Borsodban! (Alternatív Energia)
Molotov-koktélt dobtak szombat hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt - tájékoztatták roma szervezetek az MTI-t szombaton.
máj. 30
11:24
Kerékpáros balesetek Békés megyében (Infostart)
Két kerékpáros súlyos, egy pedig könnyebben megsérült azokban a balesetekben, amelyek pénteken történtek Békés megyében - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.
máj. 30
11:42
Tömegverekedés Felsőzsolcán (Infostart)
Tömegesen verekedtek össze a Borsod megyei Felsőzsolcán, három személy könnyebben megsérült - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.
máj. 30
12:00
Az ügyészséghez fordul a Magosz (Infostart)
A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, mivel nem kapott kielégítő választ arra a levélre, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gazdálkodási hiányosságaira hívta fel Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét.
máj. 30
12:03
Jótékony klikkelés - internetes jótékonysági akció (Metropol)
Jótékonysági akciót indít hétfőtől a Hírkereső.hu, a Kapu.hu és a Tombola.hu: a csoport tagjai minden portálaikon keresztül elolvasott hír után 5 fillért adományoznak az adott hónapban kiválasztott alapítványnak.
máj. 30
12:05
Molotov-koktélt dobtak egy házra Boldogkőváralján (Metropol)
Molotov-koktélt dobtak szombat hajnalban egy házra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldogkőváralján, személyi sérülés nem történt.
máj. 30
13:15
Budai Gyula a Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul (Alternatív Energia)
A Központi Nyomozó Ügyészséghez fordul Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója, mivel nem kapott kielégítő választ arra a levélre, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gazdálkodási hiányosságaira hívta fel Oszkó Péter pénzügyminiszter figyelmét.
máj. 30
13:48
Új vírus: eddig nem találtak további betegeket Magyarországon (Infostart)
Folyamatosan vizsgálják és figyelemmel kísérik azon személyek állapotát, akik kapcsolatba léptek az új influenzavírussal fertőzött brazil férfival, eddig további fertőzöttről nem tudnak - nyilatkozta az országos tiszti főorvos szombaton az MTI-nek.
máj. 30
13:51
Eddig nem találtak további betegeket Magyarországon (Metropol)
Folyamatosan vizsgálják és figyelemmel kísérik azon személyek állapotát, akik kapcsolatba léptek az új influenzavírussal fertőzött brazil férfival, eddig további fertőzöttről nem tudnak - nyilatkozta az országos tiszti főorvos szombaton.
máj. 30
13:51
Nem találtak további H1N1-el fertőzött betegeket Magyarországon (Alternatív Energia)
Folyamatosan vizsgálják és figyelemmel kísérik azon személyek állapotát, akik kapcsolatba léptek az új influenzavírussal fertőzött brazil férfival, eddig további fertőzöttről nem tudnak - nyilatkozta az országos tiszti főorvos szombaton az MTI-nek.
máj. 30
14:27
Szakad a jégeső, áll a forgalom Örkénynél! (Alternatív Energia)
Intenzív jégeső miatt leállt a forgalom az M5-ös autópálya 51-es kilométerszelvénye közelében - értesült az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől szombaton az MTI.
máj. 30
14:42
Örkénynél akkora a jégeső, hogy leállt a forgalom (Infostart)
Intenzív jégeső miatt leállt a forgalom az M5-ös autópálya 51-es kilométerszelvénye közelében - értesült az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjétől szombaton az MTI.
máj. 30
14:45
Szakad a jégeső, áll a forgalom Örkénynél (Metropol)
Intenzív jégeső miatt leállt a forgalom az M5-ös autópálya 51-es kilométerszelvénye közelében - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
máj. 30
16:30
Időjárás: hűvös marad az idő vasárnap estig (Infostart)
Közép-Európában a tartósan felhős, csapadékos tájakon a délutáni órákban is 15 fok alatt marad a hőmérséklet. A Kárpát-medence időjárását vasárnap estig az említett magassági légörvény határozza meg, ezért folytatódik a változékony, az átlagosnál több fokkal hűvösebb idő.
máj. 30
16:51
Ellenőrizni – de mennyire? (Metropol)
Meddig érdemes szelídíteni a pénzügyi piacokat? Sok, a gazdasági válságot érintő kérdésben dönthet az Európai Parlament – ha úgy szeretnénk.
máj. 30
16:51
Vona Gábor: a Jobbiknak van programja a válságra (Alternatív Energia)
A gazdasági válságról nem folyik érdemi vita az országban, hanem csak a "felszínt kapargatják"; ezzel szemben a Jobbiknak megvan a programja - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke egy mezőkovácsházi lakossági fórumon szombaton.
máj. 30
17:24
Bombariadó a metróban (Infostart)
Bombariadó miatt lezárták a 3-as metró Határ úti megállóját szombat délután, a szerelvények járnak, de nem állnak meg az érintett állomáson - tájékoztatta a BKV az MTI-t.
máj. 30
17:26
Villám csapott egy tűzoltó sisakjába Ercsiben (Infostart)
Megfigyelésre kórházba szállították azt a tűzoltót, akit Ercsiben egy gyermeknapi rendezvényen tartott bemutatón áramütés ért a tűzoltóautó emelőkosarában - tájékoztatta az országos katasztrófavédelem szóvivője szombaton az MTI-t. Az ügyben vizsgálat indult.
máj. 30
17:27
Bombariadó a 3-as metrón (Metropol)
Bombariadó miatt lezárták a 3-as metró Határ úti megállóját szombat délután, a szerelvények járnak, de nem állnak meg az érintett állomáson.
máj. 30
17:45
Szerencsétlen! Villám csapott egy tűzoltó sisakjába Ercsiben (Alternatív Energia)
Megfigyelésre kórházba szállították azt a tűzoltót, akit Ercsiben egy gyermeknapi rendezvényen tartott bemutatón áramütés ért a tűzoltóautó emelőkosarában - tájékoztatta az országos katasztrófavédelem szóvivője szombaton az MTI-t. Az ügyben vizsgálat indult.
máj. 30
19:15
Óvodát avattak Almásfüzitőn (Alternatív Energia)
Az almásfüzitői önkormányzat saját erejéből 325 millió forintért felújította a Sün Balázs Óvodát, melyet szombaton avattak fel.
máj. 30
19:33
Az MDF politikusai "értelmezhetetlen" kijelentéseket tettek (Alternatív Energia)
Az elmúlt hetekben az MDF politikusai "értelmezhetetlen" kijelentéseket tettek, s az SZDSZ által kezdeményezett EP-listavezetői vita kapcsán arról beszéltek, hogy az ő képviselőjükkel a szabad demokraták nem mernek vitázni - mondta szombati sajtótájékoztatóján Szent-Iványi István.
máj. 30
19:51
Reszkess külföldi szabálysértő! (Alternatív Energia)
Rövidesen külföldről is behajthatóak lesznek a közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok, legalább is nyolc közép-európai ország esetében, amelyek magyar kezdeményezésre nekiláttak a probléma rendezésének - közölte szombaton Draskovics Tibor egy varsói tanácskozás eredményeit ismertetve.
máj. 30
20:45
Az ötös lottó nyerőszámai (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 25 66 76 77 90. Joker-szám: 916882

Keresés