Az idén nő a BKV vesztesége és a hitelállomány, a járművek műszaki állapota romlik, az adósságcsapda veszélye fokozódik – derül ki a BKV idei üzleti tervéből. Ebben Kocsis István vezérigazgató elismeri, hogy novemberben elfogy a pénz. Júliustól 350 fős leépítés várható, de a megmaradt dolgozóknak is csak hitelből tudnak bért fizetni jövő januárban, miközben a fővárosi tulajdonú közszolgáltató cég…
A Fidesz–KDNP jelöltje, Páva Zsolt magabiztosan megnyerte a pécsi polgármester-választást, legalábbis ez derül ki az előzetes adatokból. A választás azonban nem volt zavarmentes, több kampánycsendsértésről érkezett hír.
Megszűnik a 13. havi nyugdíj, az unióban átlagos szintre, fokozatosan 65 évre nő a nyugdíjkorhatár, és változik a januári nyugdíjemelés kiszámításának módja is. A módosító indítványok múlt heti megszavazása után a parlament ma zárószavazással dönt a nyugdíjtörvény módosításáról. A javaslatokat az MSZP és az SZDSZ képviselői biztosan támogatják, ezért a változások akkor is átmennek, ha az ellenzéki…
Óvónő, illetve tanár volt a 80-as években Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének jelenlegi főtitkára. Ezzel cáfolja azokat a híreszteléseket, melyek szerint a rendszerváltás előtt a III/III-as főcsoportfőnökségen dolgozott volna. A tisztségviselő azt azonban megerősítette, hogy saját lakását irodaként adja bérbe szakszervezetének.
A jövőben nem a minisztériumi íróasztal mellett készülnek a menetrendek. Az új közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szívén viseli a rend és tisztaság kialakítását, az utasok közérzetének javítását, felelősségre vonja a kátyúk javítóit, ha ugyanazok a gödrök újra és újra kialakulnak, felméri a vasúti kedvezményeket. Hónig Péter az interjúban elárulta azt is, hogy a hozzá tartozó…
A parlamentben ma lesz a zárószavazása a Bajnai-kormány által benyújtott adócsomagnak is. A törvénymódosítások csak az idei – júliusra, augusztusra, illetve szeptemberre időzített – változásokat tartalmazzák.
Solti Gábor, a Korona Csereklub Egyesület jelöltje lett Piliscsaba új polgármestere, miután a vasárnapi időközi választáson az urnákhoz járuló 2020 helyi lakosból 912-en rá voksoltak. A településen új képviselőtestületet is választottak, de a szavazatok összeszámlálásának elhúzódása miatt az új összetételű testület névsorát csak később hozzák nyilvánosságra - közölte az MTI-vel hétfőre virradóra…
Szanyi Tibor, az MSZP fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője az áfa általános kulcsának emelését csak akkor támogatja, ha bizonyos alapvető élelmiszerek, a nagy élőmunka-tartalmú szolgáltatások, a megújuló energiaforrások használata, illetve a távhőszolgáltatás a mai húsz százaléknál alacsonyabb, kedvezményesebb kulcs alá kerül majd - írja hétfői számában a Népszabadság.
Sok magyarországi szállodánál, egyebek mellett az áfa emelésének hatására, szeptemberre valószínűsíthető a fizetésképtelenség - írja szakértőkre hivatkozva hétfői számában a Napi Gazdaság.
Egy hét múlva megkaphatják a június 7-i európai parlamenti választáson listát állító pártok a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEK KH) a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte.
A gyesért és a gyedért demonstráltak vasárnap a Kossuth téren. A babakocsis tüntetést a Fidesz női tagozata hirdette meg, de az Országház előtt összegyűlt mintegy ezerfős tömegben voltak férfiak is.
Ma délután négy óráig kell megsemmisíteniük a pártoknak a június 7-ei európai parlamenti (EP) választásra összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvényeket.
Kríziskezelő válságalapot hoz létre a kormány azon rászorulók számára, akiket tartozásaik miatt az a veszély fenyeget, hogy elveszíthetik otthonukat - mondta a szociális és munkaügyi miniszter a Népszabadságnak adott interjúban.
Korábbi polgármesterré választása után 15 évvel ismét Páva Zsolt lett Pécs vezetője. A régi-új pécsi polgármester több szempontból is hasonló helyzetben van, mint 1994-ben, mivel akkor is szocialista kormány vezette az országot, és akkor is kiélezett volt a helyzet a városi közgyűlésben, mivel - hasonlóan a mostanihoz - csekély a szavazatkülönbség a várost irányító frakciók és az ellenzéki erők…
A 30 százalékos áremelkedéssel az összes kerületi önkormányzat egyetértett. A Parking Kft. ügyvezető igazgatója az intézkedéstől azt várja, hogy kevesebben jönnek be autóval a belvárosba.
Ledőlt egy szocialista fellegvár - mutatott rá a Vision Consulting ügyvezető igazgatója a pécsi időközi polgármester-választás eredménye kapcsán, ahol Páva Zsolt fideszes politikus nagy fölénnyel verte meg a parlament szocialista elnökét, Szili Katalint. Török Gábor hangsúlyozta: az eredmény pánikhangulatot indíthat el a szocialisták körében.
A Magyar Kardiológusok Társasága attól tart, hogy a gazdasági válság hatására nő a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás aránya. Pedig már eddig is az európai halálozási lista élén állt az ország.
Ma délután négy óráig kell megsemmisíteniük a pártoknak a június 7-ei európai parlamenti választásra összegyűjtött, de le nem adott ajánlószelvényeket.
Megalapozottak a szocialista párt széteséséről szóló mérések, ezt bizonyítja a pécsi választási eredmény is - mutatott rá a Századvég Alapítvány igazgatója, elemezve a baranyai megyeszékhely időközi polgármester-választásának eredményét, ahol a fideszes induló a szavazatok kétharmadát kapta meg.
A szocialisták nagy küzdelmet, szoros és biztatóbb eredményt vártak a vasárnapi pécsi választástól - mondta Suchman Tamás hétfőn, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában; a szocialista politikus az előző napi pécsi választás eredményére utalva úgy vélte: le kell zárni a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelezett korszakot.
A világméretű gazdasági válság következményei elleni harc nyomta rá a bélyegét a német Zöldek hétvégi küldöttértekezletére. A berlini Velodromban rendezett eseményen a küldöttek több olyan határozatot hagytak jóvá - részben a pártvezetőség akaratát megkontrázva -, amely megfigyelők szemében a környezetvédő párt további balra tolódásáról tanúskodik.
Nem "célirányosan" lőszereket akarták ellopni az elkövetők múlt csütörtökön a Ferencvárosi pályaudvarról, hanem véletlenül, egy vagont feltörve találtak rá a 15 ezer lőszert tartalmazó szállítmányra - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz hétfőn az Országgyűlésben a 13. havi nyugdíj elvételéről - jelentette be Soltész Miklós, a Fidesz és a KDNP népjóléti kabinetvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Magyarország ötéves európai uniós tagsága, valamint a május 9-i Európa-nap kapcsán is a számvetés ideje jött el a brüsszeli források felhasználása kapcsán. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervet államtitkárként, majd tárca nélküli miniszterként levezénylő Baráth Etele az Eurokasszának azt mondta: bár az összes pénz fel lett használva, hatása nem érvényesül, ugyanis leginkább építési beruházásokra ment…
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy a következő egy évben tegyen lépéseket a romák társadalmi integrációja érdekében - olvasható Fodor Gábor pártelnök levelében, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnöknek címeztek és hétfőn az MTI-hez is eljuttattak.
Általános vitára alkalmasnak találta a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorítását szorgalmazó határozati javaslatot hétfői ülésén az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága.
A Fidesz minden várakozást felülmúló pécsi győzelme azt jelzi, hogy nincs olyan település az országban, ahol az MSZP biztosra mehet, a szocialistákkal nyílt koalíciót vállaló kis pártok óriásit buktak, és hatalmas ütést kapott a Bajnai-kormány is, amely az EP-választásig várhatóan nem omlik össze, utána viszont bármi megtörténhet - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Konkrét lépéseket vár a következő egy évben a romák felzárkóztatása érdekében a kormányfőtől a Szabad Demokraták Szövetsége. Az SZDSZ elnöke a Bajnai Gordonnak küldött levelében úgy fogalmaz: a gazdasági válság mellett a társadalmi krízist is minél előbb meg kell oldani, ezért pártja javaslatokat forgalmazott meg a sikeres integráció eléréséhez.
A felújításra váró Margit hidat legkorábban augusztus elsején, a Műegyetem rakpartot pedig májusban - jövő év szeptemberéig - zárják le a járműforgalom előtt - tudta meg az MTI a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének résztvevőitől.
Páva Zsolt szerint a szavazatfölénye olyan legitimációt jelent, amely ellensúlyozhatja a pécsi közgyűlés kormánypárti többségének befolyását. A vasárnapi időközi polgármester-választáson Szili Katalin házelnökkel szemben magabiztos győzelmet arató fideszes politikus az InfoRádiónak adott interjúban elismerte, hogy megválasztását részben az MSZP és a kormány népszerűtlenségének köszönheti. Elmondta…
Emberi maradványokra bukkantak régészek a nyugat-hondurasi Copán romváros maja templomának alapzatában; a leletek valószínűleg a 16 maja király egyikének csontjai.
Budapesten legkorábban augusztus 1-jén zárják le a felújításra váró Margit hidat, a Műegyetem rakparton pedig ettől a hónaptól jövő szeptemberig lesz érvényben tilalom.
A Magyar Agrárkamara szerint felére csökkenhet a tejtermelés az országban a tartósan alacsony felvásárlási ár esetén. A testület úgy véli: ha nem javul a helyzet, az ágazatban 50 százalékos létszámleépítés is várható.
Általános vitára alkalmasnak találta a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályozás szigorítását szorgalmazó javaslatot az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága.
Név szerinti szavazást kezdeményez a Fidesz az Országgyűlésben a 13. havi nyugdíj elvételéről - jelentette be a Fidesz és a KDNP népjóléti kabinetvezetője.
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága a szocialista képviselők szavazataival hétfőn támogatta a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosítását célzó javaslatot.
Az MDF nem támogatta Szili Katalint a pécsi polgármester-választáson - jelentette ki Herényi Károly hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. A független országgyűlési képviselő nem tartotta meglepőnek a vasárnapi pécsi időközi polgármester-választás eredményét, amely Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltjének nagy arányú győzelmét hozta Szili Katalin szocialista politikussal szemben.
Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere szerint törvényesen, eredményesen és tisztességesen járt el a Hankook beruházás ügyében. Erről az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
Az MDF nem támogatta Szili Katalint a pécsi polgármester-választáson - jelentette ki Herényi Károly hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. A független országgyűlési képviselő nem tartotta meglepőnek a vasárnapi pécsi időközi polgármester-választás eredményét, amely Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltjének nagy arányú győzelmét hozta Szili Katalin szocialista politikussal szemben.
A fideszes győzelemmel zárult pécsi időközi polgármester-választásról beszélt Bánki Erik fideszes képviselő hétfőn napirend előtt a parlamentben. Szili Katalin házelnök, a választás MSZP-s jelöltje nem reagált a beszédre.
Kálmán András, Dunaújváros szocialista polgármestere szerint törvényesen, eredményesen és tisztességesen járt el a Hankook beruházás ügyében. Erről az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
Az MDF nem szavazza meg a Bajnai-kormány csomagját, mert a párt a hosszú távú reformokban, nem pedig a félmegoldásokban hisz - hangoztatta Herényi Károly független képviselő közvetlenül az Országgyűlés hétfői ülése előtt.