2009. május 28. csütörtök

máj. 28
1:12
A Füvészkertben látható a kihaltnak hitt növény - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Kevesebb mint 80-ra csökkentené a nagykövetségek számát a Külügyminisztérium; a Fidesz ellenzi az elképzelést. A korábban jelzett 3,5 százalék helyett 6,7 százalékos GDP-csökkenésre számít az idén a jegybank. Budapesten végleges helyére került a Füvészkertben az ausztráliai sárkányfenyő. A nap hírei.
máj. 28
5:09
Ne külföldről üzengessen Orbán (Alternatív Energia)
Orbán Viktor akkor Európai Unió párti, hogy ha ezáltal mértékadó európai politikusokhoz juthat be - jelentette ki Mesterházy Attila. A szocialisták frakcióvezetője úgy vélte, a Fidesz európai parlamenti kampánya sem az unióról szól, hiszen abban egyetlen szó sem esik a közösségről. A politikus szerint ezért az Országos Választási Bizottságnak (OVB) meg kellene vizsgálni az ellenzéki párt jelenlegi…
máj. 28
5:11
Tételesen cáfolták a jobboldali sajtóban Bajnai korábbi tevékenységével kapcsolatban megjelent állításokat (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon soha nem volt a Hajdú-Bét vezetője, nem vezetett bújtatott hátterű offshore cégeket és az általa korábban irányított cégek mindig a törvényeknek megfelelően jártak el. Ezekkel a tényekkel és a hozzájuk fűzött magyarázatokkal cáfolta a Kormányszóvivői Iroda azokat az állításokat, amelyek az utóbbi hetekben jelentek meg a jobboldali sajtóban a miniszterelnök korábbi tevékenységével…
máj. 28
5:13
Két választás van: pénz vagy kórházbezárás (Alternatív Energia)
Napok óta elemzik, görgetik az egészségügy meghatározó személyiségei Rácz Jenő leendő kórházszövetségi elnök mondatát: "nem lehet annyi egészségügyi intézményt fenntartani, mint amennyi működik az országban." A kijelentést egyesek úgy értelmezték, hogy a kórházbezárások korábbi nagy ellenzője ma lakatot akar tenni jópár intézmény kapujára. A mondat másokat a finanszírozás, a működtetés…
máj. 28
5:24
Gyurcsányt és Navracsicsot nem érinti a vagyonadó, Kóka milliókat fizethet (Infostart)
A politikusok publikált vagyonnyilatkozataiban található információk és a vagyonadó tervezett rendelkezéseit alapulvételével végzett számítások alapján Gyurcsány Ferencet személy szerint nem érinti a vagyonadó bevezetése, Bajnai Gordont azonban annál inkább. A jelenlegi kormánytagok közül minden bizonnyal lesz olyan, aki hajó, vagy nagy teljesítményű jármű után is fizet majd vagyonadót, míg az…
máj. 28
6:03
A rendőrség lezárta a Tettrekész-ügyet! Íme, az ügyészségre elküldött anyag! (Alternatív Energia)
A rendőrség lezárta a vizsgálatot a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete és a Jobbik Magyarországért Mozgalom együttműködési megállapodása ügyében, és az iratokat már továbbította a szakszervezetek működése felett is általános törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészségnek - értesült a Népszabadság.
máj. 28
6:05
Megdöbbentő Szonda Ipsos adat! Tudják, hogy hányan szavaznának most a szocialistákra? (Alternatív Energia)
Ismét lefelé mozdult az MSZP, s ebben a kormányzati ciklusban most van a legkevesebb támogatója, 11 százalékos támogatottsága azt jelenti, hogy szimpatizánsainak száma már kevesebb mint egymillió - írta a Népszabadság, a Szonda Ipsos legfrissebb felmérését ismertetve.
máj. 28
6:21
Elképesztő! Indokolatlanul minősítettek fogyatékosnak két gyermeket (Alternatív Energia)
Két gyermeknek egy-egy millió forint kártérítést ítélt meg a megyei bíróság első fokon, mert indokolatlanul fogyatékosnak minősítették őket - írta a Népszabadság.
máj. 28
6:23
Nem engedték dolgozni a Magyar Nemzet fotosát? (Alternatív Energia)
Akadályozták munkájában a Magyar Nemzet fotósát, aki a Központi Nyomozó Főügyészség épületénél le akarta fényképezni Hunvald Györgyöt - írta a lap.
máj. 28
6:54
Amnesty: a magyar romákat az élet minden területén megkülönböztetik (Infostart)
A magyarországi roma közösség továbbra is "az élet minden területén" megkülönböztetéssel kénytelen szembenézni, és a melegek is változatlanul "erőszakos csoportok intoleranciájával találkoznak" - olvasható az Amnesty International által csütörtökön kiadott idei világjelentés Magyarországgal foglalkozó fejezetének bevezetőjében.
máj. 28
7:30
A fán aszalódnak meg a gyümölcsök (Infostart)
Az elmúlt napok esőzése még csak arra volt elég, hogy elverje a port a földeken, az ilyenkor szokásos csapadékmennyiségből kétszáz milliméternyi hiányzik - írja a Népszabadság.
máj. 28
7:33
Egy újabb negatív dolog, amelyben éllovasok vagyunk... (Alternatív Energia)
Egyetlen uniós államban sem romlott olyan mértékben az esélyegyenlőség 2006 és 2008 között, mint Magyarországon - írta a Világgazdaság a Berlinpolis német kutatóintézet felmérése alapján.
máj. 28
7:48
Varga István: Igenis van érdemi adócsökkenés (Infostart)
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint nem igaz, hogy a kormány csomagja nem hoz érdemi adócsökkentést. Varga István az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az átlagfizetéssel bíró magánszemélyek jól járnak a személyi jövedelemadó-változtatásokkal. Kifejtette azt is: iparági programokat indít be a kormány, hogy egyes stratégiai ágazatok minél hamarabb túljussanak a gazdasági…
máj. 28
7:50
Szonda Ipsos: egymillió alatt a szocialisták szavazóinak száma (Infostart)
Ismét lefelé mozdult az MSZP, s ebben a kormányzati ciklusban most van a legkevesebb támogatója. A párt 11 százalékos támogatottsága azt jelenti, hogy szimpatizánsainak száma már kevesebb mint egymillió - írta a Népszabadság, a Szonda Ipsos legfrissebb felmérését ismertetve.
máj. 28
7:51
Orbán: kizárt, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzunk (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kizártnak tartja, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzanak. A Fidesz elnöke a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban arról is szólt, hogy a kormányváltás utáni vizsgálataik a titkosszolgálatok szerepére is kiterjednek majd.
máj. 28
8:06
Aggódnak a civilek: mi lesz Overdose tréningtelepével? (Infostart)
Egyelőre nem tárgyal konkrét terület-átalakítási tervekről a dunakeszi önkormányzat, csupán arról, hogy ha egyes településrészeket átminősítenek, az mennyibe kerül majd a tulajdonosoknak - mondta az InfoRádióban Kecskeméthy Géza polgármester annak kapcsán, hogy civil szervezetek szerint az alagi versenyló-tréningtelep helyén vásárváros és gazdasági létesítmények épülnének. A polgármester…
máj. 28
8:09
"Nektek semmi hatalmatok nem lesz, úgyis megteszem amit akarok" (Alternatív Energia)
Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakció vezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy ha nem történik gyökeres változás, akkor már jövőképes sem lesz a BKV-nak.
máj. 28
8:27
Orbán új világra készül (Metropol)
A Fidesz elnöke szerint ha még idén országgyűlési választások lennének, akkor az alkotmány szerint csak 2013 tavaszáig tartana a következő parlamenti ciklus. Az ellenzéki politikus közölte, kizárt: győztes választás után ne négy évig kormányozzanak.
máj. 28
10:15
Benzin helyett… (Metropol)
Hogy hány évtizedre elegendő olajtartalékunk van még, az a becslések optimizmusának fokától függ, egy azonban biztos: már nem távoli jövő, utópia az, hogy le kell mondanunk a kőolajról.
máj. 28
10:33
46 milliós veszteség a Táncsics Alapítványnál (Alternatív Energia)
Negyvenhatmillió forint veszteséggel zárta a múlt évet az MSZP Táncsics Alapítványa, amelynek élére hamarosan Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kerül - írta csütörtöki számában a HVG.
máj. 28
10:51
Tiltakoznak a köztévék (Metropol)
Mindkét köztévé tiltakozik az ellen, hogy részletekben fizethessen koncessziós díjat a két országos kereskedelmi televízió. A Magyar Televízió (MTV) levélben fordult ez ügyben a médiahatósághoz, a Duna TV a napokban ugyanígy tesz.
máj. 28
10:51
Bajnai: "törleszteni kell!" (Alternatív Energia)
A határon túli magyarok támogatását a gazdasági válság okozta nehézségek ellenére sem csökkenti a kormány - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a magyar-magyar kormányzati konzultáción csütörtökön.
máj. 28
10:53
Tiltakozik az MTV és a Duna (Alternatív Energia)
Mindkét köztévé tiltakozik az ellen, hogy részletekben fizethessen koncessziós díjat a két országos kereskedelmi televízió; a Magyar Televízió (MTV) levélben fordult ez ügyben a médiahatósághoz, a Duna TV a napokban ugyanígy tesz.
máj. 28
10:55
"Az MTV-nek a mai napig nincs 2009-re jóváhagyott üzleti terve" (Alternatív Energia)
Átgondolatlan felvetésnek nevezte a közmédiumok egyesítésének gondolatát a Duna Televízió elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Az ötletet két nappal ezelőtt a Media Hungary konferencián vázolta a Magyar Televízió (MTV) ügyvezetője.
máj. 28
11:42
ORFK: törvénysértő a Tettrekész működése (Infostart)
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte - közölte a rendőrség.
máj. 28
11:45
Kiderült! Törvénysértő a Tettrekész működése (Alternatív Energia)
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
máj. 28
12:03
Törvényt sért a Tettrekész (Metropol)
Törvénysértő a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének működése, ezért Bencze József országos rendőrfőkapitány ügyészségi törvényességi felügyeleti vizsgálat megindítását kezdeményezte.
máj. 28
12:03
Ajándékozási illeték, hallottak már róla? (Alternatív Energia)
Az MDF Családi Csomagjában azt javasolja, hogy a kormány részlegesen törölje el az ajándékozási illetéket - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 28
12:18
Bajnai: Lelki adósságunkat törlesztenünk kell a határon túliaknak (Infostart)
A válságkezelés miatti megszorítások nem érintik a határon túli magyarságnak juttatott támogatásokat, mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyar-Magyar Kormányzati konzultáción. A kormányfő úgy fogalmazott: lelki értelemben vett adósságuk van, amelyet a nehéz körülmények között is törleszteni kell.
máj. 28
12:21
"Bajnai és Oszkó hülyének nézi az embereket?" (Alternatív Energia)
A Fidesz ismét arra szólítja fel Bajnai Gordon miniszterelnököt és Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyi Magyarországon befizetendő adót spóroltak meg azok az offshore-cégek, amelyekben érintettek voltak - mondta Balsai István fideszes képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
máj. 28
12:23
Hoppá! Göncz Kinga levélben kérdezi Schmitt Pált (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Schmitt Pálnak, a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetőjének el kell tudnia számolnia saját szavazataival, az Európai Parlamentben meghozott döntéseivel - közölte Cserey Gyula, az MSZP EP-képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten annak kapcsán, hogy Göncz Kinga, a szocialisták listavezetője tíz kérdést intézett az ellenzéki politikushoz.
máj. 28
12:36
Mac helyett MEH - Nem is tettek feljelentést a behatolási kísérlet miatt? (Infostart)
Újabb fordulat várható a tavaly ősszel kirobbantott, úgynevezett megfigyelési-lehallgatási ügyben. Egyrészt a botrányt kirobbantó Szilvásy Györgyből gyanúsított lett, másrészt az InfoRádió értesülései szerint a volt titokminiszter korábbi állításaival szemben nem történt feljelentés a Nemzetbiztonsági Hivatal számítástechnikai rendszere ellen irányuló támadási kísérlet miatt.
máj. 28
12:57
Esélyegyenlőségi képzés leendő HR szakembereknek (Alternatív Energia)
Történt egyszer, hogy a reptéri út egyik felüljárója alá beszorult egy kamion. Szakemberek hada vette körül, naphosszat azon tanakodva, hogyan szabadíthatnák ki. Lerakodták, alkatrészeket szereltek le a tetejéről, húzták és tolták, de néhány centi még mindig hiányzott; a jármű nem mozdult. Estefelé már ott tartottak, hogy talán a hidat kell megbontani, hogy a kamion visszatolathasson, amikor egy…
máj. 28
13:12
Áfa nélkül húszmilliárdba kerül a Margit híd felújítása (Infostart)
A két ajánlat közül az olcsóbb, az áfa nélkül több mint 20 milliárd forintos ajánlat nyerte a Margit híd rekonstrukciójának tenderét; a főváros 13 milliárd forinttal számolt, ebből 6 milliárdot az Európai Unió (EU) finanszírozna.
máj. 28
13:14
Hitelgaranciával segíti a kormány az élelmiszeripart (Infostart)
A kormány június elsejétől 30 milliárd forintos hitelgaranciával próbálja kisegíteni a válság miatt bajba jutott élelmiszer-ipari vállalatokat, jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón. A garancia csak a normális ügymenetű cégeknek jár, tehát a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyáron ezzel a módszerrel nem tudnak…
máj. 28
13:15
Ismét lesz "Gyermeknap" a kormány szervezésében (Alternatív Energia)
Az elmúlt évekhez hasonlóan május utolsó vasárnapján ismét a gyermekeké lesz a Kossuth tér - közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón.
máj. 28
13:15
Áder angolját bírálják a szocialisták (Metropol)
Az MSZP szerint Áder Jánosnak vissza kell lépnie a fideszes európai parlamenti (EP) képviselőjelöltségtől, mert hiányos nyelvtudása miatt alkalmatlan arra, hogy képviselje az ország érdekeit az Európai Unióban - mondta Cserey Gyula, az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 28
13:17
Újabb bizonyítékok a Fidesz kezében? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint újabb bizonyíték a kormány politikájának kudarcára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése, mely szerint 9,9 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta - közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.
máj. 28
13:17
A tervezettnél többe kerül a Margit híd felújítása (Metropol)
A két ajánlat közül az olcsóbb, az áfa nélkül több mint 20 milliárd forintos ajánlat nyerte a Margit híd rekonstrukciójának tenderét. A főváros 13 milliárd forinttal számolt, és ebből 6-ot a az EU finanszírozna.
máj. 28
13:19
Hoppá! Akciót indított a Jobbik (Alternatív Energia)
A Jobbik országos akciót hirdetett meg annak érdekében, hogy minél több ember ismerje meg programját a június 7-ei európai parlamenti (EP) választás előtt - jelentette be Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 28
13:30
Megszűnik a kulturális járulék (Infostart)
Megszűnik a kulturális járulék, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételét ezután az ötös lottóból befolyó szerencsejáték-adó 90 százaléka adja - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
máj. 28
13:33
Új erdőtörvény született! Részletek itt! (Alternatív Energia)
Megszületett az erdőtörvény, amely új módszerekkel lép fel a falopások ellen - közölte Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
máj. 28
13:35
Áder János hazudott az önéletrajzában! (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Áder Jánosnak vissza kell lépnie a fideszes európai parlamenti (EP) képviselőjelöltségtől, mert hiányos nyelvtudása miatt alkalmatlan arra, hogy képviselje az ország érdekeit az Európai Unióban - mondta Cserey Gyula, az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
máj. 28
13:37
Itt a legújabb fejlemény a Hír TV-ügyben! Fordult a kocka! (Alternatív Energia)
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hír TV két újságírójának droggyanúba keverése kapcsán ismertté vált B. Miklós ellen hamis vád és csalás bűntettének kísérlete miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
máj. 28
13:51
Vádat emeltek a riportereket droggyanúba keverő férfi ellen (Metropol)
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hír TV két újságírójának droggyanúba keverése kapcsán ismertté vált B. Miklós ellen hamis vád és csalás bűntettének kísérlete miatt.
máj. 28
14:06
MSZP: az áfaemelés nem érinti a gyógyszereket (Infostart)
A gyógyszerek áfáját nem érinti a júliustól hatályos áfaemelés, a patikaszerek maradnak a kedvezményezett, ötszázalékos áfakörben - mondta Schvarcz Tibor, az MSZP egészségpolitikai munkacsoportjának vezetője.
máj. 28
14:08
Gyöngyösi önkormányzat: póthatáridő a HospInvestnek (Infostart)
A HospInvest június 30-ig "póthatáridőt" kap arra, hogy intézkedési tervet készítsen a gyöngyösi kórház további működtetésére - döntött csütörtökön zárt ülésen a város önkormányzata.
máj. 28
14:09
"A Jobbik végre kimondja azokat a problémákat, amikre mindenki gondol" (Alternatív Energia)
A Medián felmérése szerint a Jobbik nézetei jóval népszerűbbek, mint maga a párt, ami jól látszik abból, hogy a hozzá szorosan köthető Magyar Gárdával sokkal többen rokonszenveznek, mint ahányan a Jobbikra szavaznának. A június 7-i európai parlamenti (EP) választással összefüggő kutatás eredménye a HVG csütörtöki számában jelent meg.
máj. 28
14:11
Jó hír! Az áfaemelés nem érinti a gyógyszereket (Alternatív Energia)
A gyógyszerek áfáját nem érinti a júliustól hatályos áfaemelés, a patikaszerek maradnak a kedvezményezett, ötszázalékos áfakörben - mondta Schvarcz Tibor, az MSZP egészségpolitikai munkacsoportjának vezetője csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 28
14:27
A Jobbik nézetei népszerűbbek, mint maga a párt? (Metropol)
A Medián felmérése szerint a Jobbik nézetei jóval népszerűbbek, mint maga a párt, ami jól látszik abból, hogy a hozzá szorosan köthető Magyar Gárdával sokkal többen rokonszenveznek, mint ahányan a Jobbikra szavaznának.

Keresés