Balassagyarmat - Erkölcsi okokra hivatkozott az emberöléssel vádolt háromgyermekes anya, Mária (37) és kirendelt védője, amikor tegnap zárt tárgyalást kért a Nógrád Megyei Bíróságon.
ABONY – Igazi rosszcsontok a helyi magánállatkert oroszlánjai, a két és fél hónapos kölykök legszívesebben egymással birkóznak, és egy perc nyugtot sem hagynak gondozójuknak, Békés Nórának (38).
Az MSZP nem baloldali, hanem hatalompárti, retorikájában pedig a Fidesz a legbaloldalibb - véli Vajda Mihály. A filozófus a 168 Órának adott interjújában azt állítja: igazi értelmiségi csak a baloldaliak között van, nem tud megnevezni egyetlen jobboldalhoz kötődő, nemzetközileg elismert írót vagy társadalomtudóst sem. Szerinte a jobboldal szellemi válságban van, nagyobban, mint a baloldal. A…
BUDAPEST – Kárász Róbertnek nem először törnek borsot az orra alá az ellenségei. A műsorvezető ezúttal igyekezett megvédeni magát. Rossz szomszédság török átok – tartja a szólás.
A cégek azzal tévesztették meg a fogyasztóikat, hogy hirdetéseikben elhallgatták, hogy a repülőjegy árán felül még több járulékos költséget is ki kell fizetniük
Tizenegy tanuló sebesült meg reggel a bajorországi Ansbachban, amikor egy diák fejszével betört a Carolinum gimnáziumba, majd Molotov-koktélokat robbantott az épületben. A tettest, aki maga is megsebesült, őrizetbe vették.
Political Capital szerint a 2010-es választási kampánynak mindkét országban kiemelt témája lesz a konfliktus, és mindkét oldalon egyfajta verseny indul a hatékonyabb nemzeti érdekérvényesítő pozícióért