Hiába tervezett új, trendi mezt az olasz válogatottnak a Puma, a kivitelezésébe súlyos hiba csúszott. A sportszergyártó ugyanis a szerelés nyakára piros-fehér-zöld sorrendben varrta a csíkokat.
Sandra Bullock volt férje legalább húsz nővel lépett félre házasságuk évei alatt – állítja Jesse James ex-barátnője, Kat Von D, akit a fenegyerek szintén többször megcsalt.
Törökország évek óta próbál atomerőművet építeni, de egyetlen nyugati ország sem segít neki ebben - mondta az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjének tanácsadója.
Julija Timosenko, volt ukrán miniszterelnök több, mint 100 napja él egy huzatos és vizes cellában. Örülhet, ha a helyiségben a hőmérséklet eléri a 14 fokot.
Cuppanós puszit váltott egymással egy hatalmas gorilla és egy kisfiú egy moszkvai állatkertben. Persze csak az üvegen keresztül. A kép azóta bejárta a világot.
Többször is hibáztak és elkényelmesedtek a nemzetközi hitelminősítők, ezért iondokolt működésük újraszabályozása - mondta Madár István elemző a 180 percben.
A Twitter új fejlesztései révén lehetővé vált, hogy a felhasználók nyomon kövessék ismerőseik tevékenységét. A módosítás révén a mikroblog oldal még inkább hasonlít a Facebookra.
Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az integrációt úgy kell mélyíteni, hogy ez ne hozza hátrányos helyzetbe a tíz többi EU-tagállamot.
Lelkileg előbb összezúzták az észak-koreai határőrizeti szervek a japán futballistákat, majd a phenjani vb-selejtezőn a Koreai NDK válogatottja 1-0-ra verte őket.
A Seat képviseli a sportos fazont a Volkswagen csoportnál. Ez első blikkre már a Seatok sziluettjén is látszik. Sőt a résnyire húzott üvegfelületek miatt több fémet villantó kocsi is a muszklimutogatást juttatja eszünkbe
Új lemezzel rukkolt elő Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar Vannak olyan dalok és korongok, amelyek elengedhetetlenek egy jó házibulihoz. Marót Vikiék albumai ilyenek. Ők azok, akik időről időre a legnagyobb retro slágereket veszik elő a polcról, hogy leporolva ismét teljes fényükben ragyoghassanak - igaz, új fényben, de hangulatát megtartva. A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar nyolcéves…