Kistarcsa-Pécel - Mossanak le, mossák meg a kezem! – könyörgött keservesen ápolóinak az a 71 éves apáca, akit múlt hét csütörtökön egy rutinvizsgálatról szállítottak haza a kórházból, a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonába.
Országszerte körülbelül száz, a fővárosban 12 helyen tart ma félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA szakszervezeti szövetség. Budapesten jelentős forgalmi torlódásokra lehet számítani.
Országszerte körülbelül száz, a fővárosban 12 helyen tart ma félpályás útlezáró demonstrációt a LIGA szakszervezeti szövetség. Budapesten jelentős forgalmi torlódások alakultak ki már reggel. a szmogriadó miatt azonban két helyen felfüggesztették a tiltakozó akciót.
A 2006. október 23.-ai lovasrohamot és az új alaptörvény megszületésének pillanatát is festményen örökítik meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megrendelésére – tudta meg a Nol.hu.
Huang Doudou hét éves diáklány, a kínai Urumqi városában lakik, és minden csütörtök este érzéki táncosnővé változik a smink és provokatív ruhák segítségével. Mindezt azért, hogy anyagilag is segítsen beteg szüleinek – írja a Manna.ro.
Hosszú titkolózás után végre kiderült, ki Hugh Grant gyermekének édesanyja. A két színész között még januárban szövődött románc, melynek gyümölcseként szeptember végén világra jött közös kislányuk
A celebek és a könnyűzenei világ más nagyjai nyilván ezúttal is lenyűgöző – vagy inkább annak szánt – öltözékekkel készülnek a vasárnapi, belfasti MTV Europe Music Awards rendezvényére. A hasonló gálákon már korábban is bizonyították a sztárok: horrorisztikusan tudnak öltözni.
Talán nincs is titka kedvesednek előtte vagy épp ellenkezőleg, annyira nem bízol benne, hogy minden adandó alkalommal kutakodsz utána? Ha kitöltöd a Nestlé Életmód Központ tesztjét, kiderítheted, milyen a bizalom szerelmi kapcsolatodban.
Los Angeles – Mintha egyáltalán nem aggódna az ítélet miatt dr. Conrad Murray, a Michael Jackson (†50) halála miatt nem szándékos emberöléssel vádolt orvos kedvesével és közös gyermekükkel játszadozott a tengerparton, miközben a bíróságon a sorsáról próbáltak dönteni.
Az X-Faktor zsűritagja volt szerkesztőségünk vendége. Nagy Feró rocker módjára, lazán és vagányan állta az olvasók kérdéseit. Még az intim kérdésektől se jött zavarba...
Newcastle - Létezik Andersen által megálmodott Pöttöm Panna. Faith Findlay csupán hétéves, mégis eltörpül húgai között. A kicsi lány betegsége gyógyíthatatlan, 200 millió az egyhez, hogy valaki így szülessen.
Modena - Holtomiglan-holtodiglan – hangzik a szerelmesek szájából világszerte, ez a már-már elcsépelt kifejezés. Létezik-e sírig tartó szerelem? Létezik, és még tovább is: Olaszországban egy 1500 éves csontvázra bukkantak, egészen pontosabban kettőre.
Budapest – Görbe tükröt tart a magyar show-biznisz világa elé Bárdos András (47), aki új könyvében kegyetlen őszinteséggel írja le, szerinte hogy is néz ki az a közeg, amelyben ő maga is közel három évtizedet töltött el.
Budapest - Nem csak a Honvéd szurkolói örülnek Torghelle Sándor (29) hazatérésének. A negyvenkétszeres válogatott labdarúgó kedvese, Takács Beatrix és kislánya Evelin (3) is nagyon boldog, hogy a családfő úgy döntött, hét évnyi légiósélet után itthon futballozik.
Felső-Ausztria – Évekig fognak még nevetni a felső-ausztriai általános iskola tanulói a csütörtök reggeli komédiába illő eseményeken. Az egyik diáklány beszorult a WC két kabinja közé.
Los Angeles — Teljesen kikészültek Serena Williams (30) idegei. Az egyesben tizenháromszoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai teniszsztárra a legkisebb váratlan történéstől pánikroham tör.
Budapest — A magyar televíziózás egyik legkínosabb balesetét szenvedte el Fekete Pákó (35), aki Hajdú Péter (36) műsorában szégyenszemre a nadrágjába piszkított.
Nógrád – Ezerből mindössze három fehér színű dámszarvas születik, ám a Nógrádi Vadasparkban kettő is van ebből a ritka színváltozatból. A hófehér dámpárnak már borja is született, amely egészen különleges, zsemle színben pompázik.
Anglia – Végre magyar lány lehet a világ legszebbje. Mint megírtuk a Miss World Hungary 2011 győztese, Szunai Linda (18) képviseli hazánkat a rangos eseményen.