A 2006. október 23.-ai lovasrohamot és az új alaptörvény megszületésének pillanatát is festményen örökítik meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megrendelésére – tudta meg a Nol.hu.
Veszélyes lett nagyvárosaink légyszennyezettsége, vörösen izzik Magyarország szmogtérképe. A fűtési szezon, az autók gázai és a szél hiánya miatt a szálló por meghaladta a határértéket.
Huang Doudou hét éves diáklány, a kínai Urumqi városában lakik, és minden csütörtök este érzéki táncosnővé változik a smink és provokatív ruhák segítségével. Mindezt azért, hogy anyagilag is segítsen beteg szüleinek – írja a Manna.ro.
Sikertörténet a kínai borhamisítással szemben, hogy sikerült elérni, a magyar borvidékek ugyanazt kell, hogy jelentsék a Keleten árult palackokon, mint nálunk.
A LIGA Szakszervezetek félpályás útlezárást hirdetett az ország mintegy 100 pontjára. Budapesten két helyszínen már felfüggesztették a demonstrációt a szmog miatt.
Új műsorvezetője van az RTL Klub sztármagazinjának, a Reflektornak, így István Dani eltűnt a képernyőről. Igaz, nem teljesen: az X-Faktor hangjaként köti össze a műsorszámokat, és a rádiózást is folytatja.
Lubos Ilizi álmában sem gondolta, hogy a Vasas játékosaként megdöntheti a magyar góltalansági rekordot, pedig ha a szlovák kapus még két bajnokin nem kap gólt, átadja a múltnak Szűcs Lajos csúcsát.
Régi vágya teljesült Gálvölgyi Jánosnak. A színész nagyon szeretett volna bekerülni a Madách Színház Spamalot című előadásába, ami a Gyalog Galopp című film alapján készült, azonban nem jutott neki szerep.
Hosszú titkolózás után végre kiderült, ki Hugh Grant gyermekének édesanyja. A két színész között még januárban szövődött románc, melynek gyümölcseként szeptember végén világra jött közös kislányuk
A celebek és a könnyűzenei világ más nagyjai nyilván ezúttal is lenyűgöző – vagy inkább annak szánt – öltözékekkel készülnek a vasárnapi, belfasti MTV Europe Music Awards rendezvényére. A hasonló gálákon már korábban is bizonyították a sztárok: horrorisztikusan tudnak öltözni.
Teljes a káosz a görög politikában. A csőd szélén tántorgó ország vezetőjéről, Jeórjiosz Papandreuról tegnap azt jelentették: órák kérdése és lemond. Aztán kiderült: ez nem igaz.
Nem mindennapi természeti jelenséggel találta magát szemben egy ausztrál fotós az Atlasz egyik kanyonjánál. Egy csapatnyi kecske egy ágas-bogas fa tetején vert tanyát.
Gyásznap – 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. Magáról a forradalomról sokat beszélünk, de ennek a napnak a jelentőségéről kevésbé.
A politikus alaptalannak minősítette azt a Szlovákiában gyakran hallható véleményt, hogy kormánya bukását követően azért jelentette be távozását a nagypolitikából, hogy készülhessen az elnökválasztási kampányra.
Páratlan természeti kincs birtokosa Mátraderecseke, ahová az eddiginél is többen érkezhetnek gyógyulni. Könnyebb lesz ugyanis igényelni a helyi szén-dioxid kezelést.
Lefejelte a kispad tetejét Roberto Mancini. A Manchester City edzője kis híján elájult a saját magára mért megrendítő ütéstől, de a Villarreal elleni 3-0 azért feledtette vele a kínokat.
Talán nincs is titka kedvesednek előtte vagy épp ellenkezőleg, annyira nem bízol benne, hogy minden adandó alkalommal kutakodsz utána? Ha kitöltöd a Nestlé Életmód Központ tesztjét, kiderítheted, milyen a bizalom szerelmi kapcsolatodban.
A magyar államot is felelősnek tartja a Magyar Cukor Rt. utolsó vezetője azért, hogy elsorvadt a hazai cukoripar. A cukorbizottság Suchmann Tamás volt miniszert is meghallgatja.
Összesen 212 millió forint értékben árverez el műkincseket a BÁV. A zálogházakat üzemeltető vállalat tapasztalatai szerint a műkincspiac lassan kilábal a válságból, egyre több a vevőjük.