A Magyar Nemzeti Bank idén is jótékony célra ajánlotta fel a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegy-briketteket. Magas fűtőértéküknek köszönhetően a tömörített pénzkötegek egy évig a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesületnek és a Miskolci Autista Alapítványnak jelent nagy segítséget.
A gének csak 60-70 éves kor körül érvényesülnek igazán, addig a várható élettartamot az úgynevezett epigenetikai tényezők, azaz az életmód, a testmozgás vagy például a stressz elkerülése határozzák meg - mondta az InfoRádiónak Falus András akadémikus-genetikus.
Egyre több és egyre drágább termékeket vásárolnak a kínaiak - derül ki a McKinsey&Company felméréséből. A kelet-ázsiai országé lehet 2020-ra a világ második legnagyobb fogyasztói piaca az Egyesült Államok után.
Nem támasztható alá tudományosan, hogy van értelme influenza ellen beoltani a 65 évnél idősebbeket és a különböző kockázati csoporthoz tartozókat - állítja egy holland szakfolyóirat.
Két személyautó ütközött szerdán kora reggel az M2-es autóút 27-es kilométerénél, Dunakeszi és Göd között; a balesetben hárman sérültek meg, az elsődleges adatok szerint könnyebben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A vastag szmogréteg a kínai fővárosban is állandó problémát okoz, ám a helyzet az elmúlt napokban válságosra fordult. Több autópálya szakaszt lezártak és több száz repülőjáratot töröltek.
A norvégok állnak az emberi fejlődés csúcsán, őket pedig az ausztrálok és a hollandok követik az ENSZ szerdán Koppenhágában közzétett éves jelentése szerint. Magyarország a 38. helyen végzett a világ országait az emberi fejlődési index (HDI) alapján összevető versenyben.
Csődbe ment és a megmentésére tett kísérletek kudarca nyomán végleg bezárt az olaszországi Trieszt leghíresebb kávéháza, a 172 éve alapított Tükör-kávéház, amelynek neves törzsvendégei közé tartozott James Joyce, Franz Kafka és Rainer Maria Rilke.
Az árammal való takarékosság érdekében a japánoknak a korábbinál melegebben kell öltözködniük, és lehetőleg forró egytálételt kell fogyasztaniuk ezen a télen.
A szálló por (PM10) magas koncentrációja hét városban veszélyesnek, tizennégy településen pedig egészségtelennek minősítette a levegőt csütörtökön az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
Holtan találták Eszes Tamást, a Véderő elnevezésű szervezet vezetőjét csütörtök este bejelentett lakcímén, a Heves megyei Gyöngyöspatán - közölte a rendőrség.
Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét, hosszú távon profitálnak ebből, méghozzá annál nagyobb mértékben, minél többet olvastak nekik - derül ki egy német felmérésből, amely szerint nemcsak a szociális készségek és az iskolai eredmények fejlődnek, hanem a kreativitás és a mozgás is.
A Pfizer cég Champix (az Egyesült Államokban Chantix) néven forgalmazott, dohányzásról való leszokást segítő szere túl sok kockázatot hordoz, ezért csak akkor szabadna alkalmazni, amikor minden más kezelés kudarcot vall - figyelmeztettek amerikai kutatók.
Azért olyan fertőző a kanyaró, mert a betegséget okozó vírusok a levegőben terjednek - állapították meg a langeni Paul Ehrlich Intézet (PEI) szakértői. Világszerte 120 ezer ember hal meg évente a kanyaró következtében.
A haj nemcsak a szépség egyik összetevője, hanem a szexuális vonzerő bevetésénél is nélkülözhetetlen. De mi van, ha hullani kezd? Egyeseknek tragédia, mások szerint ez az élet rendje. Jó tudni, hogy a kopasz ember a legpotensebb.
Ismét megnyíltak az oltópontok, ahol azonnal, utánajárás nélkül megkapható az influenza elleni védőoltás. Idén országszerte több mint 20 helyen, köztük több bevásárlóközpontban is elérhető lesz a szolgáltatás. Az oltópontokon a legmodernebb térítéses, mikrotűs influenza vakcinák is elérhetőek - számolt be a Sanofi Pasteur.
Megsokszorozta egy belga szupermarketlánc forgalmát a napokban, hogy kizárólagos joggal forgalmazhatott egy jelentős készletet a korábban a világ legjobb sörének ítélt Westvleteren márkából.
A dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a cukorbetegség mind növelik az érelmeszesedés, ezáltal a szívinfarktus, agyi infarktus és az érelmeszesedés rizikóját, de mára az is bizonyítottá vált, hogy a stressz is kockázatnövelő faktor.