Az illetékes bolíviai bíróság lezárta az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.
Szingapúr - Elmaradt saját várakozásaitól, ám nem elégedetlen teljesítményével az ötszörös olimpiai bajnok Ian Thorpe (29), aki öt év kihagyás után a szingapúri rövid pályás úszó-Világkupa-versenyen tért vissza, s lett hetedik 100 méter vegyesen és tizenegyedik 100 méter pillangón.
Az Operaház kormánybiztosa cáfolta a megbízott zeneigazgató állítását, miszerint Christoph von Dohnányinak nem volt érvényes szerződése; majd menesztette Győriványit.
Marad a bizonytalanság a pénzügyi piacokon. A népszavazási ötlettel a görög vezetés csak azt érte el, hogy a befektetők és hitelezők kevésbé higgyenek neki, mint korábban.
A tankötelezettség 16 éves korig tart, ötven óra közösségi szolgálat az érettségihez és minden nap lesz testnevelés - ezt tartalmazza többek közt a 104 oldalas dokumentum.
Egészségügyi, szépségápolási, élelmiszer-vásárlási, gyermeknevelési, de még nyaralási kérdésekben is a nők a fő döntéshozók Magyarországon – derül ki egy friss felmérésből.
Dél-Szlovákiában a legmagasabb a daganatos megbetegedések száma. A betegség a férfiak esetében gyakrabban halálos, viszont a nőknél korábban jelentkezik.
Az ítéletidő és a hirtelen kialakult áradások miatt elmarad vasárnap délben az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Genoa-Internazionale mérkőzés.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő gúnyos hangvételű közleményben válaszolt azoknak az ellenzéki csoportoknak, akik szombaton egy római nagygyűlésen a távozását követelték.
A köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia alakuló ülésén megválasztották a szervezet vezető tisztségviselőit: az elnök Fekete György belsőépítész lett.
Az izraeli légierő támadást hajtott végre szombaton a Gázai övezetben: az akcióban az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szélsőséges szervezet egyik tagja meghalt, három másik palesztin pedig megsebesült.
A barlangi klíma gyógyító hatása régóta ismert. A hazai gyógybarlangok nemcsak a már kialakult légúti és allergiás panaszokra kínálnak enyhülést, de segíthetnek könnyebben átvészelni az előttünk álló náthás, köhögős heteket, hónapokat is. Ismerkedjünk hát meg velük – ajánlja dr. Csanády Katalin háziorvos.
Nagy örömmel tölt el, hogy több mint egy éve, minden vasárnap hozzájárulhatok ahhoz, hogy a vasárnapi ebédjük ízletes és változatos legyen. A spenót az egyik legegészségesebb növényünk, vastartalma miatt szívesen ajánlom.
Szervezetünk egészséges működéséhez milyen táplálkozásra van szükség? – Ma még forrongó téma – mondja dr. Gödölle Zoltán, az Árpádházi Szt. Erzsébet Rehabilitációs Szakkórház főorvosa.
Vagy fizet valaki százezreket, sőt milliókat egy magánklinikán vagy több évet vár a műtétre, feltéve, ha addig kibírja. Az ország több kórházában már most is iszonyú hosszúak a műtéti várólisták, de nincs ez másként egy egyszerű szakorvosi vizsgálatnál sem.
BUDAPEST - Szétválasztanák a nézők Balogh Nórát és Berényi Attilát a Barátok köztben. A sorozatban az eddig felhőtlen szerelemben élő pár kapcsolata válságba került, Nóra és Attila nem csupán elhidegült egymástól, de egy harmadik nő is került a képbe Juli személyében.