Ha valakiben eleve erős a szadista hajlam, és nem kell tartania attól, hogy cselekedeteiről valamikor majd számot kell adnia, akkor emberi vadállattá válhat. És olykor ez még nőkkel is megeshet.
Ennél még a Kádár-kor kommunistái is okosabbak voltak – így kommentálja ma este Pokorni Zoltán az m1 A Lényeg című műsorában az oktatási államtitkár kijelentését a készülő köznevelési törvényről.
A Gettómilliomos szexis sztárja, Freida Pinto a Halhatatlanok című 300 utánérzés legeredetibb látványeleme, jóllehet Mickey Rourke is próbált nagyon kegyetlen lenni
Kanada legsikeresebb zenekara, a Nickelback, melyet eredetileg a Kroeger testvérek és unokatestvérek alapítottak. A banda szerint hamarosan megjelenő új lemezük, a Here and Now az eddigi legjobb.
Budapest — Már felébresztették az altatásból, s hamarosan a lélegeztetőgépről is leveszik Szilágyi Dorinát (3), a kislányt, akit három hete műszív tart életben.
Korántsem biztos, hogy végleg lezárult Olaszországban a Berlusconi-korszak. Az olasz miniszterelnök most megbukott, de a következő választáson visszatérhet – mondják hívei.
Akár forradalmasíthatja is az utcai közvilágítást egy magyar egyetemista találmánya. A kála virág formájúra tervezett világítótest ugyanis elnyeli a szén-dioxidot, majd azt oxigénné és bio-energiaforrássá alakítja.
Stanley Milgram 1961-es kísérlete óta tudjuk: az emberek kétharmada – különösképpen ha erre egy általa tekintélyes tartott vezető ad utasítást – minden további nélkül képes lenne halálos áramütést mérni egy általa nem is ismert idegenre.
Budapest — A fiatal hölgyek is irigyelve nézik Nagyné Koltai Gabriella (50) alakját, ha lemegy az edzőterembe. A családanya ugyanis kedvet kapva lányától, az Európa és világbajnok Nagy Bettinától (19) úgy döntött, rendszeresen lejár edzeni. Gabi kitartását siker koronázta, az elmúlt négy hónap alatt 10 kilót fogyott, a Fitparádén pedig a zsűri különdíjjal jutalmazta.
Az olasz válság nyomán ellentétes erők hatnak a következő napokban a magyarországi pénzpiacokra – vélik elemzők, köztük a Krónikának nyilatkozó Madár István.
Marrakesh — Tíz nap alatt járta be Marokkót Varga Viktor (24)! Az egykori kiscsillag nemcsak pihenni utazott barátaival az egzotikus országba, a hatalmas gyalogtúrák mellett klipet is forgatott.
Magyarország – Minden világsztárnak megvannak a maga dublőrei. Olyan hasonmások, akik vásárra viszik bőrüket a hírességek helyett. Az ő sorsuk a névtelenség. Igaz, a pénzzel vigasztalódhatnak, hiszen mellékszereplői gázsi jár nekik.
Budapest – Ismét kétségbeesett kísérletet tett szombat este Bodrogi Gyula (77), hogy óvszert vásároljon. A több mint két évtizeddel ezelőtt született legendás jelenetet a Mikroszkóp Színpad új bemutatójában elevenítették fel.
Pár hete a müncheni Deutsches Theater vendégszeretetét élvezi a Budapesti Operettszínház, amely Európában egyedüliként nyerte el A Szépség és Szörnyeteg című musical játszási jogát német nyelvterületen. A társulat tagjainak egy része ezért jelenleg távol otthonától dolgozik, köztük a gyertyatartót alakító Bálint Ádám (30), aki ugyan nagyon élvezi a sikert, de nagyon hiányolja feleségét, Melit.
Budapest – Öt hónapos kedvencüket keresi Demcsák Zsuzsa (33) és családja. Mandula, a Mokka műsorvezetője gyerekeinek szíve-csücske péntek délután szökött ki a kertből, azóta nem találják.
A második vádiratot nyújtják be Kecskeméten a város egyik sztárügyvédje ellen. Akinek a legkisebb bűne csupán az, hogy hamis rokkant-kártyával parkolt a városban.
Budapest – Mohamed Fatima (30) évek óta Londonban él, ám gyakran hazalátogat. A Fekete Vonat egyiptomi származású énekesnője ezt manapság már úgy teheti meg, hogy itthon senki sem ismer rá, hiszen elképesztő változáson ment keresztül az elmúlt két évben: elvesztette testsúlya felét! Most inkognitóban feküdt be Gill Endre plasztikai sebész magánklinikájára.
Maszkos támadók megkötöztek és kiraboltak egy idős asszonyt szombat hajnalban a szombathelyi Szövő utcában. A rendőrség megkezdte a tettesek felkutatását, akik kifosztották a nőt.
Overdose győzelmével ért véget Rómában a Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű verseny. A futamot 2008 után ismét megnyerő Overdose-t ezúttal a világ egyik legjobb zsokéja, Lafranco (Frankie) Dettori lovagolta.
Budapest — Mozgójárda, föld alatti kultúrtér, sok zöld, műtermek, éttermek, kávézók és sörsátrak – ilyen lesz 2014 tavaszára a Várkertbazár, amihez kishajójárattal vinnék a turistákat a Vigadó térről.
Manny Pacquiao és Juan Manuel Márquez bokszmérkőzése újfent bebizonyította, hogy a profi bunyó szabályrendszere a legkevésbé sem hozható összhangba az igazságossággal.
Budapest — Újabb képviselői feketepénz! Bohács Zsolt (Fidesz) havi 90 ezer forintot vett fel a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságának elnökeként. Csakhogy a társaság 51 százalékban önkormányzati vállalkozás, így a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint Bohács nem is tölthette volna be a tisztséget.
A műsorvezetőnő szombaton, a Facebook oldalán számolt be a szomorú hírről, és bár nagyon sokan segítettek neki a keresésben, még mindig nem került elő a család kedvence.
Egy hétig Budapesten vendégeskedik Gabriela Spanic, a Paula és Paulina, valamint egy sor más latin-amerikai telenovella királynője. A színésznő magánélete még a szerepeinél is izgalmasabb: retteg, hogy meg akarják gyilkolni.