Felső-Ausztria – Évekig fognak még nevetni a felső-ausztriai általános iskola tanulói a csütörtök reggeli komédiába illő eseményeken. Az egyik diáklány beszorult a WC két kabinja közé.
Los Angeles — Teljesen kikészültek Serena Williams (30) idegei. Az egyesben tizenháromszoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai teniszsztárra a legkisebb váratlan történéstől pánikroham tör.
Budapest — A magyar televíziózás egyik legkínosabb balesetét szenvedte el Fekete Pákó (35), aki Hajdú Péter (36) műsorában szégyenszemre a nadrágjába piszkított.
Sebastian Vettel tehetsége már a bemutatkozó F1-es futamán kitűnt, egyből pontot szerzett. A Bors összegyűjtötte, rajta kívül kik robbantak be a száguldó cirkuszba rögtön az első nagydíjukon.
Nógrád – Ezerből mindössze három fehér színű dámszarvas születik, ám a Nógrádi Vadasparkban kettő is van ebből a ritka színváltozatból. A hófehér dámpárnak már borja is született, amely egészen különleges, zsemle színben pompázik.
Anglia – Végre magyar lány lehet a világ legszebbje. Mint megírtuk a Miss World Hungary 2011 győztese, Szunai Linda (18) képviseli hazánkat a rangos eseményen.
A huszonhárom esztendős brit énekesnő, Adele karrierje szinte azóta sikertörténet, hogy első dalát egy barátja föltett az internetre, s a producerek lecsaptak rá.
Visszavette első helyét a világ legbefolyásosabb emberei között Barack Obama, a Forbes most nyilvánosságra hozott, hetven főből álló listáján, amelyre drogfőnök és focivezér is felfért. A 2011-es év azonban kétségkívül a Facebook-tulajé volt.
A madridi kormány spanyol állampolgárságot adott a Puerto Ricó-i származású Ricky Martin énekesnek és Benicio del Toro színésznek, valamint Ysis Pérez Perera kubai színésznőnek — jelentette be pénteken José Blanco kormányszóvivő.
A magyar Mikulás "lakóhelyén", a Fejér megyei Nagykarácsonyban megkezdődött pénteken a december 23-ig tartó Országos Mikulásfesztivál, és megnyitotta ajtaját a látogatók előtt a Mikulásház is.
A Sport TV és a Bors napilap közös játékában, a Sztárligában a csatorna ismert arcai is összeállítják a spanyol bajnokság labdarúgóiból álló csapatukat. Molnár Mátyásnak, a Harmadik Félidő műsorvezetőjének remekül sikerült a bemutatkozás.
Ha utazunk, ne magányosan tegyük, vigyünk magukkal másokat – ez a „telekocsirendszer” lényege. Sofőrnek és utasnak is olcsóbb, ha az egy irányba haladók együtt utaznak, mint ha mind a tömegközlekedést használnák.
Összeütközésbe került a törvénnyel egy felnőttmagazin, mióta meghirdette gyermekrajzversenyét „Hogyan születik a gyerek? címmel. A jekatyerinburgi üzletlánc kreatív csapatának célja az volt, hogy a felnövő nemzedék szexuális nevelését segítse.
A rendőrök őrizetbe vettek négy embert, akik az utcán halálra vertek egy 48 éves férfit a Zala megyei Bánokszentgyörgyön - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Budaörs — Alaposan felkavarta az éppen lenyugodni készülő vizet Mónika (20) édesanyja, Gyöngyi, aki csütörtökön este lehetőséget kapott arra, hogy meglátogassa lányát az ÖsszeEsküvők rezidenciájában.
Egyedül a Borsnak szólalt meg Gyulai Gusztáv, aki tavaly májusban meggyilkolta 36 éves feleségét, a golfbajnok F. Krisztinát. A férfi a börtönben 120 verset írt halott asszonyához, műveit Krisztina-ciklusnak nevezi, miközben bibliai ihletésű rajzokat is készít áldozatáról.
Egy hétig nélkülöznie kellett a nézőknek az ÖsszeEsküvők női műsorvezetőjét. Peller Mariann tökéletesen megújulva, szexi külsővel tért vissza a képernyőre.
Cristofel és Veronika végre engedett a vágyainak, és testük egybeforrt a nyugiszobában. A skalpvadásznak fontos a védelem, ezért óvszerrel biztosította be magát.
A volt híradóst váratlanul érte, hogy kirúgták az RTL Klubtól. Úgy érzi, meg kell gyászolnia az elmúlt hét évet, és átgondolnia, mit csinált jól és rosszul. A híradósnak egyelőre nincs munkája.
Szörnyű cinizmussal hagyta meghalni élettársát K. István. A pécsi nyugdíjas összeverte Marika nénit, a szenvedő asszonyt többször megerőszakolta, majd napokon keresztül Chuck Norris-filmeket nézett az agonizáló nő mellett.
Egyre több információ lát napvilágot a magyar fogadási csalás legfrissebb gyanúsítottjáról, S. Lászlóról, aki egy perui börtönben várja kiadatását. A korábbi futballista már játékos korában feltűnően nagy lábon élt, ménese is volt.
Ismét arról pletykálnak Nagy-Britanniában, hogy Katalin hercegnő kisbabát vár. A brit lapok arra alapozzák a hírt, hogy Vilmos neje feltűnően finnyásan válogatott az ételek között egy fogadáson.
Egy hónapja, hogy megtalálta a rendőrség B. Réka holttestét a battonyai családi ház melléképülete alatt, az ott elkövetett rémségeket és kínzásokat azóta sem tudják feldolgozni a családtagok.
Habár korábban arról is szó volt, hogy a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése túlságosan drága lenne, és nincs meg rá a forrás a jövő évi költségvetésben, tegnap Giró- Szász András kormányszóvivő bejelentette, még ez év végén megkezdődhet a jelenlegi létesítmény lebontása.
A TV2 egyik alapító tagját, Keleti Andreát is elküldték a kereskedelmi televíziótól, azzal a kilencvenkét emberrel együtt, akinek csütörtökön mondtak fel.
Országszerte száz helyszínen tartott félpályás útlezárásos demonstrációt tegnap a LIGA. A szakszervezetek az új Munka Törvénykönyve ellen tiltakoztak. A kormány nem enged.