Budapest - Egy hete vitték el bilincsben a rendőrök Aczél Zoltánt (44) a Videoton–Haladás focimeccsről. A szombathelyi fociedzőt azzal gyanúsítják, hogy 2009 tavaszán 4000 eurót (1,2 millió forintot) fogadott el játékosaitól, cserébe a kívánt összeállításban küldte pályára a Siófokot. A nem jogerős 30 napos előzetes letartóztatását töltő tréner ügyvédje, dr. Czeglédy Csaba (35) közvetítésével…
Magyarország - Robi nem régóta ült a fagyiskocsin. Mi csak így csúfoltuk azokat a Franciaországból hozott leselejtezett Mercedeseket, amelyek most a bank szállításait végzik – magyarázta a Blikknek a szökésben lévő, 1,2 milliárd forinttal eltűnt Lőrincz Róbert (37) munkakörét egykori kollégája, Sándor, aki olvasó-riporterként 10 ezer forintot kap.
Budapest - Saját fotóit küldték üzenetben barátai a Blikk Mikulás-lányának. Sadi Mounira (19) telefonja reggel óta megállás nélkül csörög, amióta kikerült az óriás Blikk címlapjára.
Budapest - Villaléte alatt senkinek nem árulta el, hogy ő maga is beleillik a Seherezádé (21), Kinga (22), Veronika (20) alkotta csapatba, már ami a plasztikázást illeti. Miután azonban kijött a villából, Annamari is elárulta: bizony ő is feküdt már kés alá.
Budaörs - Összeomlott Peti (25), az ÖsszeEsküvők eddig talán legkevésbé feltűnő vőlegényjelöltje, pedig azt még nem is tudja, hogy élete szerelme, Csenge (23) még messze nem tart ott érzelmileg, ahol ő.
Budapest – Másodpercek alatt biztonságiak vették körbe Wolf Katit (37) a repülőtéren, amikor az utasok ellenőrzésekor tiltott tárgyakat, egy gázspray-t és egy bicskát találtak nála.
Alltwen, Dél-Wales - A családi autó gázolta halálra azt az 5 éves gyereket, akinek édesanyja véletlenül sebességben hagyta a kocsit, mielőtt bement volna a házba.
Athén - Arcukat a kezükbe temetve álltak az Olympiakosz Pireusz futballistái az Arsenal ellen 3-1-re megnyert, utolsó Bajnokok Ligája-csoportmeccsük után a pálya közepén.
Huddersfield - Jegygyűrűjének köszönheti életét az a fiatal lengyel nő, akit párja és annak barátja élve temetett el egy erdőben, miután sokkolóval megbénította.
Budapest – Szobrot készítettek a Blikk egyik címlaplányáról, egészen pontosan július szépéről. Larion Zoé (28) ugyanis modellt állt egy szobrászművésznek.
Pécs — Az utcán árulja könyveit Nagy Bandó András (64). A humorista Pécsett, a Dóm tér melletti karácsonyi vásáron állított fel magának pavilont, hogy kivonuljon könyveivel a nép közé.
Brüsszel - Mobil eutanázia szolgáltatást vezetne be a belga kormány, a mi felfogásunk szerint meglehetősen bizarr elképzelést maga a belga egészségügy miniszter, Edith Schippers ismertette a törvényhozással.
Visszatérhet Németországba Torghelle Sándor a Honvéd labdarúgója. A nyáron a Fortuna Düsseldorftól távozó támadót a pepsifoci.hu információja szerint a másodosztályban szereplő Energie Cottbus szeretné átigazolni.
Szolnok — Fogva tartották, összeverték, kirabolták, majd megölték a szolnoki Baunok házaspárt; a két holttestet hétfőn találták meg Újszász környékén egy dögkútban. A rendőrség titkolja, hogy mi vezetett a holttestek nyomára. Azt sem lehet tudni, hogy mennyi pénzt sikerült megszerezni a házaspártól, de hiányzik a család mindkét autója.
Budapest - Még karácsony előtt befizetik jótékonysági célokra az azori-szigeteki utazás repülőjegyének költségeit azok a megyei közgyűlési elnökök, akik közpénzen vettek részt egy nemzetközi konferencián.
Marseilles - Orbán Viktor (48) a hátizsákja nélkül egy lépést sem tesz. A miniszterelnök szerdán ismét a vállára vette a tatyót, és hivatalos útra repült Marseilles-be.
Manchester – Gyászba borult Manchester, sírhat Sir Alex Ferguson (69) is. Szégyenszemre egyik városi csapat sem tudott továbbjutni a Bajnok Ligája-csoportköréből.