Budapest ‒ Túl van a szembesítésen Aczél Zoltán (44) és Sütő László (25). A Siófok focicsapatának egykori edzője és játékosa hivatalosan először találkozott egymással azóta, hogy mindketten gyanúsítottak lettek a bundabotrányban.
Budapest — Nem mert bemenni dolgozni tegnapi címlaplányunk! Annyira nem bízott magában, hogy inkább szabadságot vett ki, nehogy felismerjék a vevők az eladóként dolgozó Stevonka Tündét (26).
A rendőrség elfogta a darabolós gyilkost a XVIII. kerületben – tudta meg a Blikk. Információink szerint szokatlan - de nem egyedülálló - módon a brutális gyilkosság feltételezett tettese egy nő.
Egy iszlám vallási iskola 60 tanulóját szabadította ki a pakisztáni rendőrség Karacsiban, ahol a gyermekek egy részét egy pincében láncra verték, éheztették, és arra kényszerítették, hogy a tálibok mellé álljanak.
London – Hat hónapos unokáját szerette volna meglátogatni Dennis Leighton (82), de eltévesztette az utat a Londont szegélyező körgyűrűn. Az elveszett férfi 2 napig bolyongott.
Allergiás reakció miatt olyan agykárosodást szenvedett a férfi, hogy az elmúlt húsz évből semmire sem emlékszik. Graham Preston (50) 1988-ig teljesen elveszítette emlékeit, így még édesanyja halálának dátumával sincs tisztában.
Stockport/Manchester – Három hónapja nem tudja elhagyni tetőtéri lakását Florence Bailey (84), mert a társasház tulajdonosa nem hajlandó megcsináltatni a liftet.
Kirúgták Élő Gábort, az MTI Hírcentrum igazgatóját a december 3-án az MTV1 és a Duna TV híradóiban leközölt riport miatt, amiben kitakarták a Tőkés László mögött álló egykori főbíró, Lomnici Zoltán arcát.
Videofelvételt mutatott be egy amerikai újság weboldala arról, ahogy egy 14 éves diáklányt sokkoló pisztollyal bénít meg egy rendőr. A lány bűne mindössze annyi volt, hogy felemelte a kezét.
Baltimore - Különös dolog történt egy amerikai edzőteremben: egy mellimplantátumokkal rendelkező hölgy az egyik tornagyakorlat közben eltüntette az egyik keblét. A teste egész egyszerűen magába szippantotta a szilikon zacskót!
Mark Chenoweth (45) nyitott hátgerinccel született, a férfi 34 éves kora óta kerekesszékben élte mindennapjait, képtelen volt lábra állni. Egészen egy menorcai nyaralásig, ahol csoda történt.
Szinte egész életük a nyilvánosság előtt zajlik, ezért azt hihetnénk, legalább a hálószobatitkaikat megtartják maguknak. Tévedés! A sztárok most azt is elárulják, mit gondolnak a szexről!
Budapest — Egy világ omlott össze Borsitzkyné Erzsikében, amikor bal oldali gégerákot diagnosztizáltak nála. Ám az asszony eldöntötte: legyőzi a betegséget. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy nem a gyilkos kórba, hanem – feljelentése szerint – a rosszul előírt utókezelésbe rokkan bele.
London — Egy igazi családi, baráti koncertezésre utaztak Londonba a KFT zenekar tagjai, Laár András (56), Márton András (56), Bornai Tibor (56) és II. Lengyelfi Miklós (56) ugyanis amellett, hogy elő születésnapi bulit csaptak a brit fővárosban, még a messzi országba szakadt családtagokkal is találkoztak.
Budapest – Hatalmas meglepetésben volt része Fésűs Nellynek (40) a törzshelyén, a Komédiás Kávéházban, ahová abban a tudatban tért be két barátjával, hogy az égvilágon senki nem fogja felköszönteni a 40. születésnapján.
Budapest — Festék? Megvan! Ecset, pemzli, teddyhenger? Megvan! Mi kell még egy kórházi folyosó kifestéséhez? Számtalan ügyes – vagy legalábbis lelkes – segítő kéz, akik szabadidejüket nem sajnálva vállalkoztak arra, hogy szebbé tegyék a Péterfy Sándor Utcai Kórház neonatológiai és csecsemőosztályát.
Hajdúszoboszló — Alaposan melléfogott Hajdúszoboszló képviselő-testülete, amikor megpróbálta kihúzni magát az új katasztrófavédelmi törvény rendelkezései alól. A jogszabály szerint a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami tűzoltóságokká alakulnak át, ezért vagyonukat a 2012. január 1. fordulónappal térítésmentesen kell átadniuk.
Budapest — Megszületett a kormány és a bankok közös devizahiteleseket mentő csomagja! Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 900 milliárd forint teher kerül le a hitelesek válláról, amelynek kétharmadát a bankok, a maradék 300 milliárdot az állam állja. Több részlet még nem világos, így az sem: a lehetőségekkel csak azok élhetnek, akik otthonteremtés céljából adósodtak el, vagy azok is,…
Budapest — Komoly hagyománya van annak, hogy a Testnevelési Egyetemen, vagyis mai nevén a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán focival búcsúztatják az évet a tanárok és a diákok.
Szczecin – Tovább dagad az úszóbotrány, amelyet az váltott ki, hogy a rövid pályás Európa-bajnokság záró bankettjén az Eb-aranyérmes Verrasztó Dávid (23) ököllel helybenhagyta a világbajnoki harmadik Gyurta Gergelyt (20).