Békéscsaba – „Cél a kupagyőzelem! Meg egy-két törött láb a zsákba", „Csak a szerdait törlesztettem le... :-)". Így hangzott Balogh Miklós (23) párbeszéde egy barátjával az egyik közösségi oldalon, ami felháborította a fradistákat.
Hamburg — A német nagyvárosban található a világ legnagyobb modellvasútja, amely egy gigantikus terepasztalon több órányi szórakozást nyújt a látogatóknak.
Tatabánya-Budapest - Három rendőrt – N. Ernőt, K. Istvánt, K. Krisztiánt vádolja az ügyészség azzal, hogy kiengedték Telegdi Zsolt (†33) motoros rendőrt a forgalomba, úgy, hogy tudták: a Yamahájának gumija kopott.
Magyarország - Ez aztán csúcs! A magyar rekorderek nem sokat lógatták a lábukat az elmúlt évtizedben: az emberi legeket tartalmazó adatbázis évente 50-60 csúcskísérlettel gyarapodik.
Salgótarján - Gáspár Evelynt (17) 10 ezer forintra büntették, mert az őznek, amely Győzikéék szerint lányuk autóbalesetének okozója volt, nyomát sem találták a rendőrök.
Erdőhorváti — Egy 18 méteres lucfenyő lesz az ország karácsonyfája. A fát hétfőn vágták ki a Borsod-megyei Erdőhorvátiban, ami emberpróbáló munka volt, hiszen az óriás a falu közepén állt.
Budapest – Unokája miatt húzott „álruhát" II. Lengyelfi Miklós (57)! A kedd vitathatatlanul a Mikulások és természetesen a Miklósok ünnepe. Így volt ez a Lengyelfi családnál is, ahol a kis Borka izgatottan figyelte, vajon miért tűnt el nagypapája, majd tért vissza furcsa ruhában és egy nagy csomaggal a kezében.
Budapest - Már péntek délután megkezdődik a sürgés-forgás az X-Faktor stúdiójában, a versenyzőknek ugyanis a főpróbán a produkcióik bemutatása mellett a fellépőruháikat is ki kell választani.
Budapest -- Drága kiruccanás volt a 12 megyei elnök azori-szigeteki konferenciája. A politikusokat ugyanis megfeddte Lázár János fideszes frakcióvezető, s az a megállapodás született: az útköltségeit, összesen 2,95 millió forintot kifizetik az elnökök. Ez fejenként majd 250 ezer forint.
A gyűjtőszenvedély úgy látszik nem válogat, sztárokat is épp úgy „megtámad", mint ahogy az átlag polgárokat. Összeállításunkból kiderül, hazai kedvenceink közül, ki, minek képtelen ellenállni.
Warwickshire - Miután nem találtak semmit a lakásban, a betörők bosszúból a mikrohullámú sütőbe tették, és halálra kínozták a tulajdonos 10 hetes cicáját.
Hanoi – Az európai turisták számára gyomorforgató meglepetéssel szolgál Vietnám legnagyobb népünnepélye, a Hanoi Sörfesztivál. A habzó ital mellé ínyenc finomságokat kínálnak a falatozni vágyóknak.
Meglepő eredményeket mutatott a párkapcsolatokról szóló háromhetes kutatás egy magyar társkereső iroda oldalán. Kiderült: nemcsak a nők ellenzik az egyéjszakás szexet, és a külső egyáltalán nem számít olyan mértékben, mint azt sokan gondolják.
George Clooney, az örök hollywoodi macsó elmondta, karrierjét választja családalapítás helyett. Az 50 éves sztár bevallotta, soha nem akar gyereket vállalni, mert tudja, képtelen lenne minden mást háttérbe szorítani a lurkók kedvéért.
Néhány órával a kiengedése után sikerült néhány szót váltanunk a bokszhercegnővel, akinek minden rezdülésén látszott, hogy nagyon megviselte a körülötte zajló hercehurca.
Hawaii - Marie Kolstad (84) dédszülőként feküdt kés alá, hogy formásabbá és nagyobbá varázsolják melleit. Az amerikai nő új kebleivel beírta nevét a rekordok könyvébe.
Különleges kísérletbe kezdett október elején a Blikk Fitt a Facebookon. Lapunk szabadidősport-rovata a közösségi oldalon 12 hetes életmódprogramot indított.
Praia da Luz - 2007-ben az egész világ az angyalarcú kislányt kereste, és a kutatás azóta is tart. Maddie McCann édesanyja Madeleine címmel írta meg pokoljárásuk történetét, amely Portugáliában vette kezdetét, és már magyarul is olvasható:
Ötödször is megrendezzük az Év futballistája-választásunkat, hogy így ismerjük el az NB I-ben 2011-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat és klubot.
Két hónap alatt több mint 54 ezren végtörlesztették devizahitelüket. A volt adósok 338,9 milliárd forintnyi tartozástól szabadultak meg, a bankok vesztesége 90,6 milliárd forint.
Budapest - Közeleg a karácsony és az év vége, Demjén Ferencnek (64) pedig egyre több a dolga. A legendás énekes ugyanis a végső hajrába lépett, megkezdte a legintenzívebb felkészülést a december 30-ai nagykoncertjére, ugyanis idén is beveszi a Papp László Sportarénát.
Az ünnepek közeledtével Neked is egyre nagyobb fejtörést okoz, milyen ajándékkal lepd meg idén édesanyádat, kedvesedet, nagyszüleidet? Íme néhány elektromos és háztartási berendezés, amellyel örömet szerezhetsz szeretteidnek.
Budapest – Szülei nyomdokaiba lép Keleti Andrea (43) kisfia! Bár Lilu és Ördög Nóra csak nemrég jelentette be, hogy újabb tehetségkutatót indítanak útjára, egy jelentkező már biztosan van.