Elfogta a rendőrség a november 15-i brutális ékszerészgyilkosság feltételezett elkövetőjét. A férfi a rendőröknek megvallotta szörnyű tettét. Kiderült: bódult állapotba gyilkolt.
Nem csak az előírt munkájával foglalatoskodott új-zélandi kiküldetésén Bill Johnson amerikai politikus, aki 2009-ben Alabama állam kormányzói székéért is harcba szállt, de végül elbukott. Johnson az idei év nagy részét Új-Zélandon töltötte, ahol a februári földrengés utáni helyreállításban segédkezett.
Budapest — Szétrohadnak a 3-as metró alatt a sínek a talajvíz miatt! Ezért a BKV mától 80 km/óráról 60 km/órára korlátozza a legnagyobb megengedett sebességet.
A dohánytermékek árusítását el kell különíteni a többi fogyasztási cikktől – mondta a Kossuth Rádiónak a Dohányzás Fókuszpont vezetője. Hozzátette: jövőre képekkel kombinált egészségvédő feliratok kerülnek a cigaretták csomagolására.
A szocialista képviselő szerint az államadósság növekedését vizsgáló albizottság az ötvenes éveket jellemző koncepciós eljárásokra emlékeztető vizsgálódást végzett.
Siófok – Míg néhányan megtömték a zsebüket a csalással, addig az évente körülbelül 200 millió forintból gazdálkodó Siófok FC legalább 150 milliót bukott 2009-ben.
Budapest ‒ Csalással vádolják Tarány Tamás (25) rajongói az X-Faktort, akik szerint lehetetlen, hogy a szavaztok alapján Malek Miklós mentoráltjának kellett búcsúznia a szombati párbaj után.
Budapest - Alig várja Laár András (56), hogy újra a karjaiban tartsa két hónapos kisfiát, Buda Illést, a KFT együttes ugyanis egy három napra Londonba utazott koncertezni.
Budaörs — Kígyóval pózolt Niko (22)! Az ÖsszeEsküvők bevállalós menyasszonyjelöltje nem hazudtolta meg önmagát, és teljesen pőrén állt modellt választottjának, Ricsinek (25).
Szolnok - Egy SMS buktatta le a szolnoki házaspárgyilkosság gyanúsítottait - tudta meg a Blikk. Baunokék lánya és férje Írországban, Dublinban él., és amikor a vej kapott egy üzenetet arról, hogy 100 ezer forintot levettek a szülők számlájáról, azonnal gyanút fogott. Mivel ekkora összeget nem szoktak egyszerre leemelni, hívták a szülőket, ám hiába. Ezután már a rendőrséget tárcsázták.
Az érzékeny lelkű Baricz Gergő egyelőre nem tudja feldolgozni, hogy saját rajongói oldalán alázzák szombati szereplése miatt. A fejéhez vágják, hogy nem neki kellett volna bejutni a döntőbe.
Baltanyéllel betörték a fejét, és szivacsot nyomtak a torkába a 79 éves Misi bácsinak. A gyilkosok előtte két napig a szomszédos lakatlan házból figyelték az öreg mozgását.
Rosszul sikerült Hajdú Péter poénja. A műsorvezető csak a Mártha Imrétől való szakítás miatt bánkódó Szabó Zsófit akarta felvidítani. Ám egyedül az érintett nem nevetett.
VV Vera a műsor készítőnek írásban tagadta le múltját. Ám most előkerült egy pikáns felvétel, ami futótűzként terjed a világhálón. A lány ennek ellenére nem kap büntetést, igaz, egy kellemetlen beszélgetés még vár rá.
A válság okairól, megoldásként pedig három alapelvről beszélt Orbán Viktor a Parlamentben, a múlt heti brüsszeli csúcs történései kapcsán. Konkrétumok azonban nem hangzottak el.
Elfogták a Thököly úti gyilkosság tettesét. A 30 éves E. Pál már napok óta drogozott, amikor megtámadta az ékszerészt. A 66 éves férfinak azért kellett meghalnia, hogy a férfi újabb adaghoz jusson a rabolt ékszerek árából.