A Japánt sújtó természeti katasztrófák a szigetország sportéletét is megrendítették. A legtöbb tavaszi világversenyt már törölték, de egyelőre a japán futball- és baseballbajnokság is szünetel.
Öcsöd — Már kettős gyilkossággal gyanúsítják a darabolós mészárosokat! J. Benedek, és J. Bálint a gyanú szerint nemcsak Tóth Lászlóval (†17), a kunszentmártoni iskolással, hanem Jakab Zsolttal (+21) is végzett.
Ősz óta harcban áll egy nagy lemezcéggel Nagy Feró, aki emiatt képtelen volt kiadatni a Beatrice új albumát. A CD mégis elkészült, a rocker saját zsebből fizette a kétmillió forintos számlát.
A Jobbik szerint már több mint ezren írták alá azt a kérdőívet a 2800 lelkes Gyöngyöspatán, amelyben a helyiek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület további járőrözését támogatják a településen.
Elsodort egy nőt a vonat Orosházán egy vasúti átjárónál. A vonat vezetője látta, hogy a 65 éves asszony rossz helyen áll, de hiába dudált és vészfékezett, már nem tudott megállni.
Már reggel a maximális kapacitás közelébe ért az áramszolgáltatás, a fukusimai atomerőműben történt robbanások miatt nagyon visszaesett az áramtermelés a szigetországban.
Az elmúlt nyolc évben rendszer épült a rablásra - állítja a humorista, aki nem érti, a Zuschlag-ügyben miért nem vádolták meg Mesterházy Attilát és Gyurcsány Ferencet.
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - közölte Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka. A helyi városházára kora reggel kitűzték a gyászlobogót. A Fidesz saját halottjának tekinti a politikust.
Gyöngyöspata után Hajdúhadházon tervez járőrözni mintegy 200 fővel a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület. Egy jobbikos képviselő szerint a pártelnök is beáll egy napra a csapatba.
Tizenhárom év fegyházat kapott az a férfi, aki hónapokig fajtalankodott saját lányával, feleségét pedig majdnem megfojtotta, amikor rákérdezett a történtekre.
Jobb finanszírozás, európai krízistérkép, erős ellenőrzés és komoly agitáció a pillérei a romastratégiáról szóló jelentéstervezetnek, amit az unió elfogadott - ismertette Járóka Lívia fideszes EP-képviselő a Ma Reggelben.
Újra lehetőséget kapott Terék József arra, hogy a világ egyik legnagyobb zenei tehetségkutatóján bizonyítson. A zenészt Rihanna és Peter Gabriel választotta ki.
A nemzeti ünnepen született a második Geszti-lány Kovács Nándor és Schobert Zalán után megérkezett Geszti Lenke Róza is. Március 15-én reggel 9 óra előtt pár perccel megszületett Geszti Péter és felesége, Ditz Edit második kislánya, Lenke Róza. A kicsi 53 centivel és 3230 grammal látta meg a napvilágot. Az X-Faktor szövegíró mentora a Fókusznak elárulta: baba és mama egyaránt jól vannak,…
A tervek között szerepel Az utca másik oldalán, a Volt egyszer egy Bródy János és a Kockázatok és mellékhatások című lemez hangzásban felújított változatainak megjelentetése, valamint egy új album
Az oktatásért felelős államtitkár szerint az európai felsőoktatási rendszereket egységesíteni kell és szorosabb együttműködésre van szükség az intézmények között.
A katasztrófa miatt egy hónapig nem gyárt LCD-t a Tokióhoz közeli üzemeiben a Toshiba és Hitachi. A Toshiba részvényárfolyama több mint 30 százalékkal csökkent az elmúlt héten.
Az azonos munkakörben dolgozók közül a pécsi egyetemen egyeseknek fizettek kockázati pótlékot, másoknak nem - állítja a felperesek ügyvédje. Az intézmény egyeztetne velük, ám jelenleg nincs pénze a kifizetésekre.
Olyan démoni lényt alakít majd, aki Paris Hilton testébe bújik... ...és így rémiszt majd halálra mindenkit. A botrányhős milliárdos csemete, Paris Hilton szívesen vállalta a szerepet az Odaát című sorozatban, és még úgy is roppant örült a lehetőségnek, hogy gonosz karaktert kell életre keltenie, és azt is csupán egy epizód erejéig. A műsor vezető producere ígéri: a közönség megkapja azt, amire…