Párizs - A labdarúgók között Lionel Messi (23) keres a legjobban a világon. A France Football összeállítása szerint a Barcelona argentin klasszisának éves keresete a reklámbevételeivel együtt 31 millió euró (8,4 milliárd forint).
Budapest - Nem kezdődik jól a tavasz Pachmann Péter (40) számára, akinek - alig egy héttel azután, hogy hivatalosan másodszorra is elvált ember lett-, a párkapcsolata is tönkrement.
Los Angeles - Hatalmas pocakkal jelent meg párja Los Angeles-i bemutatóján David Schwimmer (43) felesége, a Jóbarátok egykori sztárja nyár elején lesz először apává.
Budapest - Nyűggé vált Sági Szilárd számára az étterme. Szabadulna tőle, pedig a TV2 gasztrokibice korábban kizárólag a vendéglátásban tudta elképzelni a jövőjét.
Budapest - Apokaliptikus filmek világát idézi a hajdan szebb napokat látott Józsefvárosi pályaudvar. Az évek óta bezárt állomás olyan képet fest, mintha ide már eljött volna a világvége, és az emberiség pusztulása után a természet éppen visszaveszi, ami az övé.
Budapest – Önképzéssel fejlesztette pokolgépkészítő tehetségét az a zsaroló, aki múlt pénteken hagyta hátizsákját – és benne a bombát – az OTP József körút 33. alatti fiókjának előterében.
Magyarország - Ez itt a „pocsék áruk országa" - gondolhatják hazánkról, méghozzá joggal, hiszen hétről hétre egyre több nálunk kapható termékről derül ki, hogy ártalmas az egészségre, és emiatt be kell tiltani.
A jó idő közeledtével kedvet kapott a kiránduláshoz? Nem tudja merre induljon, mit vigyen magával vagy éppen mire ügyeljen egy-egy hosszabb erdei séta során? Összeállításunkból kiderül!
Budapest - Újra képernyőre kerül Babicsek Bernát (31). A Barátok közt Bencsik Márk nevű szakácsa Új-Zélandról érkezik haza a Mátyás király térre, hogy borzolja volt szerelme, Orsi életét.
Budapest - Tovább gyűrűzik a Fradi-botrány! A Blikk információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton meghallgatta Berki Krisztiánt (30), a Ferencváros Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját.
Cegléd–Budapest - Június és december között hónapokon át törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László (59) KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester.
Továbbra is hatalmas gondok vannak a földrengés és cunami által megrongált fukushimai atomerőművel, a helyreállítási munkálatokat is le kellett állítani a veszélyessége miatt. Az atomkatasztrófa nyomán már a tokiói ivóvíz is sugároz, a csecsemőknek már tilos inniuk belőle. A hivatalos adatok szerint mintegy 9,5 ezren haltak meg és közel 15 ezren tűntek el a tíz nappal ezelőtti japán földrengésben…
Gyurcsány Ferenc szerint nem az államfő múltjáról szóló vita lenne méltatlan, hanem Orbán Viktor vált erre vonatkozó válaszával méltatlanná az állampolgárok jelentős részének képviseletére - a volt kormányfő Facebook-bejegyzésben reagált a miniszterelnök előző napi kijelentésére.
Sorozatunkban megkerestük a mára prűddé vált színésznők korábbi eltévelygéseit, amelyek azt bizonyítják, hogy a múltban kevesebb ellenérzésük volt a meztelenséggel kapcsolatban... - 3. rész: Reese Witherspoon
Hajdú Péter a TV2 hamarosan startoló showműsorában, a Nagy Duettben fogja megcsillogtatni énektudását, vagyis inkább nem tudását. Szerencsére nem lesz egyedül, Zoltán Erika szegődött mellé énektanárként, duettpartnerként, sőt, Erikát ismerve tánctanárként is.
Peking - Három évesen hatvankét kilót nyom a világ talán legdundibb kisgyereke. A kínai Lu Hao mindössze két kiló hatvan dekával látta meg annak idején a napvilágot, de három hónapos korában rohamos hízásnak és növekedésnek indult.
Sendai - Reykjavik - Izlandnál érte el szerdán Európát az a radioaktív felhő, amely a március 11-i japán földrengés és cunami óta szivárgott ki a fukushimai atomerőműből.
A kritikusok nem értik, miért ül be valaki egy moziba, hogy megnézzen egy szélesvásznú lövöldözős játékot, de ettől még a nép zabálja A Föld inváziója – Csata: Los Angelest
Róma -- Ez aztán a kormányfői fogadás! A Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnök ellen indított eljárás dokumentumai közül az úgynevezett bunga-bunga partijának pillanatai kerültek elő.
Melbourne - Sebastian Vettel (23) farmerként is megállja a helyét: a Forma–1-es pilóta birkanyírással hangolt a pénteki szabadedzésekkel kezdődő melbourne-i idénynyitóra.
Budapest — Narancssárga cipőben rúgna gólt a narancs mezes hollandoknak Dzsudzsák Balázs (24). A PSV Eindhoven válogatott labdarúgója nemcsak a pályán kívül szereti a divatot, a zöld gyepen is ad az eleganciára.
Budapest — „Gyerekek, ilyen butaságot hogy találhattatok ki! Méghogy én hetvenéves vagyok?!" Verebes József mesteredző fordult így tegnap a futballszövetség (MLSZ) székházában a rá várakozók felé, akik a születésnapján köszöntötték a szakembert.
Százhalombatta - Máris lekörözte nagynénjét Szarka Adrienn (19). A ferencvárosiak kézilabdázója hamarabb kapott meghívót a válogatottba, mint Szarka Éva (43), aki bajnok és kupagyőztes lett a zöld-fehérekkel, s 12-szer a nemzeti csapatban is szerepelt.
Csütörtökön, hogy két éve hunyt el ifjabb Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 válogatott jégkorongozója. A volánosok egykori játékostársuk emléke előtt tisztelegnének az újabb, immár 12. bajnoki aranyérmük megszerzésével.
Magyarország – Jól állnak a magyar férfiak a péniszméretek nemzetközi összehasonlításában! A targetmap.com internetes oldalra feltöltött összehasonlító térkép adataiból kiderül, hogy – amennyiben az adatok helytállóak – a világ népességének java része irigykedve tekinthet a magyar hímek adottságaira.