Miközben a filmvilág mind nagyobb tisztelettel tekint rá, a korral egyre kevesebbnek érzi magát Sir Anthony Hopkins. Úgy érzi, sokáig felelőtlenül élt, s bár idejében észhez tért, siratja az elvesztegetett éveket.
Kígyóval játszadozott a kamerák előtt egy szőke, szilikonmellű izraeli modell. Ám nem sejthette előre, milyen heves reakciót válthatnak ki hatalmas idomai még egy hidegvérű hüllőből is.
A bajnai erdészet területén 9 vaddisznó és két szarvas tetemét találta meg az erdész, a szakember azt gyanítja agancsgyűjtők terelték rá az állatokat egy tóra, aminek a jege beszakadt alattuk.
A hétvégi Lakásvásár eredményeit összegezve óvatosan optimisták a szakemberek: úgy tűnik, újra vannak, akik költöznének, hitelt vennének fel, de semmiképp sem deviza alapút - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
Megtiltanák a dohányzást a 18 évesnél fiatalabb utast szállító gépkocsik utasterében. A javaslat értelmében a közterület-felügyelők is bírságolhatnák a szabályszegőket.
Viszonylag ismeretlen, de jegybanki tapasztalattal rendelkező tagokat jelöltek a monetáris tanácsba, olyanokat, akiknek a személye megnyugtatóan hat - nyilatkozták a megkérdezett elemzők.
Magyarországon valószínűleg Szemők Hajnalka rendelkezik a legnagyobb önbizalommal. A fiatal nő a Borsnak bejelentette: két és fél évet adott magának, hogy Floridában szállodatulajdonos legyen.
A válság következtében az emberek átértékelik munkahelyük nyújtotta lehetőségeiket; jobban ragaszkodnak állásukhoz, esetenként pedig nehezebben szánják rá magukat a munkahelyváltásra - derül ki egy felmérésből.
Program indult roma fiatalok orvosképzésére Magyarországon. A képzéssel szeretnék elérni, hogy az orvos nélkül maradt kistelepüléseken töltsenek be pozíciót ezek a fiatalok – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió műsorában.
Egy biztonsági kamera rögzítette, amint egy autóvezető elveszti uralmát a járműje felett, és egyenesen a metrókijáratnak rohan, miközben egy gyalogost a föld alá repít.
Úgy etetik és nevelik a szülők már az egészen kicsi csemetéiket is, hogy azokból később sok esetben egészségtelen felnőttek válnak. Legalábbis ez derült ki a Magyar Gyermekorvosok Társaságának felméréséből. Mindez nemcsak pénzkérdés.
Nyakó István szocialista képviselő felszólította a Fidesz-KDNP-t, hogy álljon elő – mint fogalmazott - az általa előidézett szociális válságra adott válaszokkal.
Ha a kutató állítását a szakmai elit is alátámasztja, akkor ezzel bizonyíthatják, hogy az élet nem csupán földi eredetű, és akár az élet kialakulásában is szerepet játszhattak a meteoritok
A mesterművész mély nyomott hagyott szakmája és kora emlékezetében, hagyatéka felbecsülhetetlen érték; Lukács Ervin Kossuth-díjas karmester 83 éves korában hunyt el.
Sirok belterületén januárban zuhant egy autó a Tarna-patakba, a szerencsétlenségben ketten vesztették életüket, az egyik áldozat holttestét elsodorta a víz, és a napokban találták meg a speciális mentők.
Még csak most töltötte be a 18. életévét, máris híres édesanyja nyomdokaiba lép Whitney Houston lánya. A National Enquirer című bulvárlap olyan fotókat hozott le, melyeken Bobbi Kristina Brown kokaint szív fel egy asztalról.
Talán picit elvette barátnője, Jessica Michibata kedvét Jenson Button, amikor azt nyilatkozta, nem akar gyereket vállalni. A Forma–1-es pilóta szülőként nem merne kockáztatni a pályán.