A hatvani rendőrök egy háromtagú társaságot leplezett le, akik több megyében mintegy ötven fogyasztónál változtatták meg a mérőórák számláló szerkezetét.
A második világháborús robbanószerkezeteket egy másik utcában lévő családi házban találták a tűzszerészek. Hétfő este egy ember halálát okozta egy detonáció; egy 19 éves fiatalember súlyosan megsérült.
Anthony Hopkins energikus alakítást nyújt ördögűzőként A rítus című filmben, melynek nagy részét Magyarországon forgatták. Az igaz történet alapján készült mozi nem közönséges horror.
Több mint 130 ezer munkavállaló bérét rendezték már a nagy állami cégek, a BKV-nál azonban még nem született meg a bérmegállapodás - mondta Rogán Antal.
Bizony, egyes horrorfilmek képesek komoly traumát okozni, és a vetítés után évekkel is a tudatunkban élnek. Erre játszott rá igen hatásosan egy spanyol rejtett kamerás átverő-show.
Egy stockholmi felmérés szerint a 16 éves kor körüli kamaszlányok többször néznek a pohár fenekére, mint hasonló korban lévő fiúk. A tanulmányból kiderül, hogy egy-egy átmulatott éjszaka alkalmával akár egy fél üveg vodkát is megisznak.
A GfK Hungária elemzése szerint az élelmiszer- és háztartási vegyi árupiac enyhén bővült 2010-ben, de a teljes kilábalás még várat magára. A vásárlási szokások változása kihat a promócióra és csökkent a vevők lojalitása is egyes bolttípusok iránt.
Benkő Dániel nem bír a vérével. A feleség kereső műsorban megismert Andrea már rég a múlté, de a lantos nem adja fel, ismét csajokra vadászik. A minap egy nőnapi aerobik óráján borzolta a kedélyeket.
A szolgáltató még mindig nem hajlandó főzni: a Pest megyei önkormányzat helyből érkező meleg étellel vagy hideg élelem osztásával oldja meg a közétkeztetési patthelyzetet.
Ékszerek, antikvitások és egyéb ajándékok: Silvio Berlusconi olasz kormányfő 2010-ben 34 millió eurót (9,27 milliárd forint) költött „lányaira”, a kíséretében gyakran megforduló vonzó fiatal hölgyekre - írta meg a Corriere della Sera című olasz napilap.
Egy vallásos texasi házaspár, Nate és Amenze Jones éppen egy presbiteriánus kórház szülészetére igyekeztek, mikor a megengedett sebesség enyhe túllépése miatt megállította őket egy rendőr. Miután hamar elintézték az adminisztratív teendőket, újra nekivágtak, ám ekkor megérkeztek Amenze első fájásai.
Szebenyi István beperelte a Magyar Postát, az ORFK-t és Herend önkormányzatát is, egy esetben már jogerősen kimondták róla, hogy ő is nyomravezetőnek számít.
A román ellenzék szerint a kormány egyetlen elképzelése az, hogy a különböző költségeket és kiadásokat csökkenti, de semmilyen gazdaságélénkítő intézkedést nem hoz.
Budapest - Tatabánya - Azt kívánom, hogy a rendőrök találják meg előbb, mert ha én fogom... - csuklott el az idegességtől és az aggodalomtól J. Ilona (30) hangja, miközben arra várt a Szent János Kórház idegsebészetének műtője előtt, hogy kislánya állapotáról végre valamit megtudjon.
Charlie Sheent elbocsátotta a Warner Bros stúdió, önpusztító életmódjára hivatkozva. A színész italba fojtotta bánatát és bepereli a Két pasi meg egy kicsi alkotóit.
Veszprém - Beköltöztek! Óvatosan cserkészik be új otthonukat a helyi állatkert új lakói, a hópárducok puha tappancsaikon hangtalanul lépdelnek a fűben.
A moratórium százezer lakos feletti településeken a 800, míg az ennél kisebbeken a 400 négyzetmétert meghaladó alapterületű kereskedelmi központokra vonatkozna.
A Mal Zrt. cáfolja a környezetvédelmi államtitkár azon kijelentését, miszerint a cég a zagytározók maximális kihasználása után az állami adósságokat, a környezetszennyezést hátrahagyva bezárták volna az ajkai gyárat.
Budapest - A szurkolóktól kér anyagi támogatást Kubatov Gábor (45): a Ferencváros elnöke tizenhárommillió forintos segítséget szeretne kapni a zöld-fehér drukkerektől.
A baleset helyszínéről lopott el egy leszakadt lábat egy mentősnő az Egyesült Államokban. Az eset még 2008-ban történt, a sérült férfi azonban csak most indított pert a nő ellen. A mentős azzal védekezett, hogy csak a kutyájának vitte haza a végtagot.