A TV2 40 milliós játszma című játékában Katalin és Tibor káprázatos összegért tért vissza a stúdióba, hogy megválaszolják az utolsó, mindent eldöntő kérdést.
Sokkoló eset látott napvilágot a Dominikai Köztársaságban. Egy 17 éves lány, Delfina Cedeño vért sír és izzad. Eddig 56 kórházban vizsgálták már a ritka kórt, az orvosok ellenben nem találták eddig sem az okát, sem az ellenszerét - írja a Manna.ro.
Hosszú évek munkáját nem csak az vesztheti el, aki a lakásbiztosításon próbál spórolni. Kellemetlen meglepetés érheti azokat az ügyfeleket is, akik rendszeresen fizetik a díjat, de nem törődnek azzal, hogy akár évről-évre új, jobb konstrukciót válasszanak.
Kellemes meglepetés a januári ipari termelés növekedése: a számok decemberhez képest 15,5 százalékos bővülést mutatnak, míg az elemzők 9,5 százalékot vártak.
Két állami cég felügyelőbizottságából is havi tiszteletdíjat kapott Kalmár Ferenc, KDNP-s képviselő, pedig ezt a törvény tiltja. A dupla pénzt zsebelő honatya a Blikknek azt mondta: nem tudott róla, hogy törvénytelen így közpénzhez jutnia.
Cincinnati - Kétszer mentette meg szintén orvos felesége életét egy fiatal amerikai mentőorvos, dr. Tim Delgado (31); másodszor otthon kellett gégemetszést végeznie nején, Alisonon (27), nehogy megfulladjon.
London - Rossz előjel a Milannak, hogy hazai környezetben egygólos hátrányba (0-1) került a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcban, de az olasz csapat nem mondott le továbbjutási terveiről.
Philadelphia – Hátborzongató részletek derültek ki a tavaly júliusi hajókatasztrófát túlélő magyar diákok vallomásából. Mint ismert, a fiúk egy meghibásodott kacsahajón hánykolódtak a Delaware folyó vizén, amikor egy uszály letarolta őket. S. Dóra (+16) és P. Szabolcs (+20) nem élte túl a balesetet. A meghallgatások jegyzőkönyveit az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal hétfőn tette közzé.
Könyvet ír eddigi pályafutásáról, a kabaré lehetséges feltámasztásáról Sas József (72). A Mikroszkóp Színpad korábbi igazgatója soha nem hallott színházi sztorikat is megoszt majd az olvasókkal. A mű címe Hogy vagy Józsi, volt egyszer egy Mikroszkóp Színpad lesz, és Trunkó Barnabással együtt írják.
Budapest - Az egyik elfelejti, a másik nem tud róla, a harmadik csak hallgat. Már három parlamenti képviselő érintett a Blikk által a múlt héten kirobbantott „fekete-pénz" botrányban. Zsiga Marcell és Papcsák Ferenc fideszes, valamint Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő is hónapokon át törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt.
Budapest — Végre valódi újságíróképzés! Budapesti Újságíró Akadémia néven a Zsigmond Király Főiskola, a Blikket is kiadó multinacionális médiacég, a Ringier és a Népszabadság összefogásával felsőfokú szakirányú szakújságírás-továbbképzés indul!
SZOLNOK – Közel a negyedik X-hez dobta le a ruháit kameránk előtt Hornung Éva (37), aki szexi fotóival szeretné bebizonyítani, hogy bizony nem csak a húszéveseké a világ.
Egy stockholmi felmérés szerint a 16 éves kor körüli kamaszlányok többször néznek a pohár fenekére, mint hasonló korban lévő fiúk. A tanulmányból kiderül, hogy egy-egy átmulatott éjszaka alkalmával akár egy fél üveg vodkát is megisznak.
Budapest - Tatabánya - Azt kívánom, hogy a rendőrök találják meg előbb, mert ha én fogom... - csuklott el az idegességtől és az aggodalomtól J. Ilona (30) hangja, miközben arra várt a Szent János Kórház idegsebészetének műtője előtt, hogy kislánya állapotáról végre valamit megtudjon.
Veszprém - Beköltöztek! Óvatosan cserkészik be új otthonukat a helyi állatkert új lakói, a hópárducok puha tappancsaikon hangtalanul lépdelnek a fűben.
Budapest - A szurkolóktól kér anyagi támogatást Kubatov Gábor (45): a Ferencváros elnöke tizenhárommillió forintos segítséget szeretne kapni a zöld-fehér drukkerektől.