Stefano Favaro, Talmácsi Gábor korábbi menedzsere új feladat után nézett, az egyik legtehetségesebb hazai autóst, Kiss Pál Tamást vette szárnyai alá. A motoros vonalat pedig ráhagyta fiára, Robertóra.
Vélhetően az idei méztermésen is mutatkozni fog annak a szabálytalan permetezésnek a hatása, amely következtében eddig közel húsz méhész méhcsaládjai pusztultak el Somogyban.
A moszkvai Kreml a XX. században műemlékeinek felét veszítette el. A kommunista rombolók igyekeztek „a múltat végkép eltörölni”, de a középkori orosz first lady-k panteonja épségben megmaradt.
A brit sajtó pénteken láthatta először a Shrek című animációs filmből készült musical főpróbáját. A címszereplő ogrepár, Shrek és Fiona megszólalásig hasonlítanak rajzfilmbéli másukra.
A királyi család már régóta elkötelezett híve a legnagyobb brit bor-és pezsgőtermelő Chapel Downnak. A királyi szőlészetbe a pezsgők alapanyagául szolgáló szőlőfajták közül ültetnek, mivel a koronabirtok szőlőterméséből elsősorban pezsgőt akarnak előállítani.
Ittas állapotban okozott balesetet egy 33 éves szegedi férfi a sándorfalvi úton szombaton késő este. A sofőr ezután elhajtott a helyszínről, de visszatért, majd beborult egy árokba.
Az uruguayi Magyar Otthon ünnepségén vett részt a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára. Becsey Zsolt szerint példaértékű az, ahogyan az uruguayi magyarság meg tudta őrizni egységét.
Budapest – A Mars bolygó felszínén ma is tevékenykedő „Spirit" amerikai szonda élethű makettjével gazdagodott a Közlekedési és Műszaki Múzeum gyűjteménye.
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint a Budapesti Belvárosi Biciklikölcsönző hálózat (BuBi) 2012. nyár végére, őszére készülhet el - az uniós támogatás már megvan hozzá.
Közel kétszáz embert tartóztatott le az egyiptomi hadsereg a tíz áldozatot követelő muzulmán-kopt összecsapások kapcsán. A történtek miatt Eszám Saraf miniszterelnök kormányát pedig válságtanácskozásra hívta össze.
Kiszorultak az amerikaik a tenisz világranglistákról. A lista 1973 óta íródó történetében először fordul elő, hogy egyetleni férfi és nő sem képviseli az Egyesült Államokat a legjobb tíz között.
Az év legfontosabb informatikai eszközeit és technológiai újdonságait ismerhetik meg a látogatók május 7-10-én az Innováció 2011 kiállításon a budapesti Millenáris Parkban.
Eva Longoria partit rendezett a kismama tiszteletére tiszteletére. A vendégek azzal szórakoztatták magukat, hogy vécépapírból kreáltak ruhát a jeles eseményre.
Közösen ünnepelték védőszentjeik napját a rendőrök és a tűzoltók a budapesti Városligetben. A két szervezet vezetői hangsúlyozták, hogy mindkét hivatásos szervezet feladata azonos: az állampolgárok és a közbiztonság védelme.
Abbottabad - Ő volt a világ legrettegettebb terroristája?! Oszama bin Laden új arcát ismerheti meg a világ azokból a videókból, amelyeket az al-Kaida vezérét likvidáló katonák találtak a rejtekhelyén.
Méltatta a soros magyar elnökség munkáját az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso szerint Európa fontos előrelépést tett a mostani elnökség alatt: levonta a gazdasági válság tanulságait, és erősebb európai gazdaságot épít a jövő számára.
Sant Antoni de Portmany - Soha nem látott képeket mutattak be a brit lapok Vilmos hercegről (28) és feleségéről, Katalin hercegnőről (28) abból az időből, amikor még csak negyedik éve jártak együtt.
Hihetetlennek hangzó, csodálatos gyógyulásról adtak hírt az Egyesült Államokból, ahol egy apa megmentette súlyosan beteg kisfia életét marihuána segítségével.
Testüknél összenőtt sziámi ikrek születtek Kína Szecsuán tartományában május 5-én. A két kislány 51 centis hosszúsággal és 4 kilogrammos súllyal született.
Budapest - Megdőlt az eddigi csúcs! – tette közhírré hivatalosan Sebestyén István, a hazai rekordok regisztrátora mérőszalaggal a kezében a Vidám Parkban, a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) 18. születésnapján.
Till Attila Csicska című filmje az egyetlen magyar mű, amelyik meghívást kapott a rangos Cannes-i Filmfesztiválra. A rendező szerint ma Magyarországon nincs helye az ehhez hasonló kisfilmeknek.
Ahogy véget ér a ValóVilág, Alekosz máris újabb luxusbörtönbe költözik. Bár a villalakó még nem tud róla, számára egy negyvenmilliós luxusbuszt rendeztek be, ahol majd fogadhatja a kegyeiért versengő hölgyeket.
Düsseldorf - Semmi más dolga nincs Wolf Katinak (36), mint hogy elénekelje a düsseldorfi arénában a dalt, minden mással a körülötte lévő stáb, a szervezők és az önkéntesek törődnek.
Olbia - A negyedik világbajnoki futamán is célba ért ifjabb Érdi Tibor (28) – a ralipilóta a szardíniai versenyen Táborszki Attila (39) navigátorral a kategóriájában a hatodik, az összetettben a 28. helyen végzett.
Sikeres erdélyi turnén van túl Maksa Zoltán (49), ősszel pedig „félévszázados fennállását" ünnepli egy egy új műsorral. A felejthetetlen Hofi Géza régi mikroszkópos estjeinek mintájára szeretne létrehozni „stand up színházat" - igen nemes céllal. Fel szeretné rázni depresszióba süllyedt honfitársait, és mivel sikeres vidéki és erdélyi fellépéseken van túl, erre úgy érzi még van remény.
Tanúként idézte be a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Budai Gyulát, aki Medgyasszay László volt kereszténydemokrata képviselővel közösen tett feljelentést a bábolnai ménesbirtok ügyében.
New York - Kilenc hónap után szakított fiatal pasijával, Brahim Zaibattal (24) Madonna (52). A világhírű popénekes azért dobta a nála 28 évvel fiatalabb muszlim vallású táncosfiút, mert az nem járt el vele a kabbalagyűlésekre.