A Budapestre készülő Prince hétévesen írta első dalát, és egy percre sem állt meg soha, a legnagyobbakkal zenélt, ám senki nem múlta felül. Sorozatunk harmadik részében botrányos kapcsolatairól olvashatnak.
Négy nap és kezdetét veszi Közép-Európa legnépszerűbb könnyűzenei fesztiválja, a Sziget. Érdemes időben beszerezni a jegyeket, mert a szervezők szerint már a nulladik napra óriási az érdeklődés, amikor is az amerikai poptörpe, Prince teszi tiszteletét.
Miután megölte, egy vizesárokba dobta L. Erzsébet (†25) testét a gyilkosa. Már egy éve keresik a rendőrök a tettest, egyelőre eredménytelenül. Most egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a halott lány ügyében.
Katie Holmes mellett Novak Đoković volt Jay Leno vendége. A teniszcsillag rávette a műsorvezetőt és a színésznőt is, hogy együtt járják a szerb néptáncot.
Tóth Ricsi után újra egy pókeres rabolta el Polgár Kriszta szívét. Ezúttal is PokerStars-profiról van szó, csak kicsit nagyobb tétben játszik: eddig 14 millió dollárnál is többet keresett élő versenyeken.
Santa Monica - Újból kábítószer-birtokláson kapták Ryan O'Neal és a két éve elhunyt Farrah Fawcett fiát. Redmond O'Neal (26) ezúttal már óvadék ellenében sem szabadulhat a fogdából.
Budapest - Melltartóban, bugyiban, tűsarkúban és szexi harisnyatartóban táncolt Gigi (21). Egy nemzetközi fehérneműmárka divatbemutatóján mutatta meg újra bájait, egy fokkal kevésbé nyíltan ugyan, mint nemrég a Playboyban.
A Marvel képregényekből készült filmek sorában eljött Amerika kapitány ideje is, akit bár a közönség ma már kissé nevetségesnek talál, a mozitól új lehetőséget és lendületet kapott.
Közel háromórás repülőút után megérkezett Skóciába a Paks. Az utolsó magyar fociklub, amely állva maradt az európai kupaporondon, csütörtök este az 1-1-es első mérkőzés után a Hearts vendégeként kísérli meg kivívni a továbbjutást az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójából.
Ismét gyermeke született Eros Ramazottinak. A 47 éves olasz zenész párja, Marica Pellegrinelli modell kedd este hozta világra közös kislányukat, aki a Raffaella Maria nevet kapja.
A szlovák rendőröknek sikerült kimenteni a vízből egy 26 éves magyarországi állampolgárt, aki öngyilkosságot szeretett volna elkövetni a komáromi Duna-hídról.
Budapest - Nem tudni, mi lesz az Újpest sorsa, miután a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette T. Sándort (42), a lila-fehér focicsapat egyik tulajdonosát.
Los Angeles — Nem hajlandó elfogadni a bíróság döntését Mel Gibson (55), ezért hivatalosan is megtámadja az Okszana Grigorjevával közös kislányuk, Lucia (21 hónapos) elhelyezéséről hozott ítéletet.
New York - A pénzügyi világban a sportolónők között továbbra is első az orosz Marija Sarapova (25). Az amerikai Forbes magazin szerint még mindig a teniszezőnő a legjobban kereső versenyző, az utolsó tizenkét hónapban mintegy 25 millió dollárt (4,75 milliárd forintot) kasszírozott, leginkább támogatóinak köszönhetően.
Budapest - Kitört a pesti Totti-láz! Az AS Roma labdarúgócsapata gálamérkőzést játszott a 100 éves fennállását ünneplő Vasas ellen. A Puskás Ferenc stadionba az angyalföldiekért szorító drukkereken kívül több ezer rajongó látogatott ki a világbajnok olasz támadó kedvéért. A legelszántabbak már az itáliai gárda érkezésekor a repülőtéren és a szállodánál is megjelentek, s szerettek volna aláírást…
Több órás előkészület után végül sikerült kiszabadítani azt a 18 éves ausztrál lányt, akire bombát erősítettek ismeretlenek, hogy váltságdíjat követeljenek tőle. A rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy a lányt elválasztották a bombától.
Budapest—Tatabánya — Hát ennyit ér egy rendőr élete? Felháborodott a szolgálat közben elhunyt motoros rendőr, Telegdi Zsolt (†33) családja az Országos Rendőr-főkapitányság ajánlatán.
Bojana Jovanovskin röhög fél Szerbia, vagy talán az egész ország, és talán még Kalifornia és Új-Mexikó is. A szerb teniszező ugyanis eltévesztette a célját, és a kaliforniai Carlsbad helyett, a szomszédos állam hasonló nevű kisvárosába utazott.
Saint Tropez - Akár egy szerelmes tini, úgy élvezi a nyarat Kate Moss. A modell még a lesifotósokkal sem foglalkozik, Dél-Franciaországi nyaralása közben ugyanis egy szál bikini alsóban ugrándozik a tengerbe.
Budapest — Csoda! Szinte sértetlenül szállt ki totálkárosra tört Audijából Kovács „Koko" István olimpiai bajnok, aki kedden szenvedett balesetet Újbudán, a Kamaraerdőben.
Szinte felfoghatatlan mennyiségű, 1,2 tonna 90 százalékos tisztaságú kokaint találtak egy jachton Southampton kikötőjében. A drogot, ami brit csúcsfogásnak számít, 93,6 milliárd forintért lehetett volna eladni a piacon.
Kecel - Fehérjeérzékeny húgáért áll manökennek Gajdács Lilla (17). Rebeka (6) nem ehet fehérjét, ezért étlapjáról hiányzik a hús, a tejtermékek, a tojás és a pékáruk.
Gyerekkorban sokan kapcsolnak színeket a hangokhoz, érzésekhez és helyekhez, és gyakran él ezzel a művészet is. Egy új weboldalnak köszönhetően azonban bárki megnézheti a szavak színét.
Wellingborough - Brutálisan, egy nagy bozótvágó késsel gyilkolták meg Varga Károly (†76) magyar nyugdíjast, akit a hét végén találtak holtan angliai otthonában.
Több állatvédő csoport is felemelte szavát, amint meglátták a Jennifer Lopezről a Vanity Fair magazin számára készült képeket, a negyvenkét éves énekesnő ugyanis igazi sarkiróka-bundában pózol.
Fejenként 6060 év börtönbüntetést szabott ki a guatemalai bíróság négy korábbi katonára, akik a polgárháború idején több mint kétszáz embert mészároltak le egyetlen nap alatt.
Los Angeles - Úgy tűnik, a hírhedt Playboy-vezért, Hugh Hefnert (85) is elkapta a „planking", azaz deszkázási láz, melynek során az alanyok különböző helyeken hasra vágódnak, arccal lefelé, lefotóztatják magukat, majd feltöltik a képek közösségi oldalaikra.
Budapest - Mark Otten (25) is belép az álarcosok klubjába. A Ferencváros védője a vasárnapi, Pécs elleni NB I-es mérkőzésen maszkban lép majd pályára, ugyanis eltört az orra.
Los Angeles Ötödik gyerekről álmodik David Beckham (36). Még egy hónapja sincs, hogy a Los Angeles Galaxy angol futballsztárja először vehette kezébe újszülött kislányát, Harper Sevent, a sztár azonban máris az utánpótlásról beszél.
Csak tűzoltás a devizahiteleseknek az augusztus közepétől igényelhető fix árfolyamú törlesztés? A Blikk számításai szerint aki igénybe venné, hogy három éven át fix, 180 forintos árfolyamon fizetné hitelét, évekkel nyögné tovább a terhet.
Darázscsípés váltott ki fulladásos sokkot egy 10 esztendős, a rovar csípésére allergiás német állampolgárságú kisfiúnál, akin a Rupert sürgősségi vízimentő legénysége segített Káptalanfüreden szerdán.
Szűk négy hét múlva becsöngetnek, nem lehet tehát tovább halogatni a tanszerek és a könyvek beszerzését. Alábbi összeállításunkban annak jártunk utána, mibe kerül mindez, s honnan, milyen feltételekkel igényelhető segítség.