Budapest – Egy korsó sör mellett nevetve kellene nosztalgiázniuk, ám a sors úgy hozta, hogy Marijan Vlaknak (55) és Gál Lászlónak (50) már csak az emlékek maradtak barátjukról, Simon Tiborról (†36).
Budapest - Visszaélnek Németh Kristóf (35) nevével! A Barátok közt Kertész Gézája soha életében nem regisztrált közösségi oldalakra, a napokban azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy valaki az ő népszerűségét kihasználva próbál pénzt kicsalni emberekből.
Hatvan - Vastapssal fogadták a hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában László Attilát (15) az osztálytársai és a pedagógusok. A Blikk elkísérte első magyarországi tanítási napjára a Csillag születik győztesét, aki korábban az erdélyi Kézdivásárhelyen járt iskolába.
Törökbálint - Rettegnek Hajdúék, tegnap ugyanis szabadon engedték Bonnie-t és Clyde-ot a rendőrök. A Blikk információi szerint annak ellenére, hogy a bedrogozott pár fényes nappal akarta kirabolni a Hajdú házaspárt, őrjöngve nekitámadt a rendőröknek, sőt egyiküket meg is sebesítette, a hatóság nem tartotta indokoltnak előzetes letartóztatásukat.
Bangkok ‒ Párizs a második otthona Sirivannavari Nariratana (24) hercegnőnek, akinek egyelőre esze ágában sincs a családjával kapcsolatos kötelezettségekkel foglalkozni.
Hosszú és fáradtságos keresés és csalogatás után végre sikerült elfogni a május óta szökésben lévő, Yvonne névre hallgató tehenet a bajorországi Stefanskirchen környékén.
Hosszú és fáradtságos keresés és csalogatás után végre sikerült elfogni a május óta szökésben lévő, Yvonne névre hallgató tehenet a bajorországi Stefanskirchen környékén.
Gyorsabban futsz, mint egy focista? Vasárnap kiderül! Szeptember 4-én rendezik a 26. Nike Budapest Félmaratont, s a versenyen többezer futó mellett a Ferencváros labdarúgói is rajthoz állnak. A fradisták nem egyéniben, hanem trióban, azaz hármas váltóban teljesítik a 21,1 km-es távot.
Szeptember közepéig lehet nevezni a bécsi Millennium Tower Run Up-ra, amely 2529 lépcsőfokával a világ legkeményebb lépcsőfutóversenye. A második alkalommal megrendezendő versenyre eddig mintegy nyolcvan osztrák és nemzetközi sportoló jelentkezett: a szervezők összesen körülbelül kétszáz résztvevőre számítanak.
Alig több mint egy hét múlva, szeptember 11-én rendezik a 2. K&H olimpiai kerékpáros napot a városligeti 56-osok terén. Az egész nap tartó események a kerékpározás minden szakágára kiterjednek, a család minden tagjának szórakoztató programokat ígérnek.
Civil munkára vágyott Ada, aki hét és fél év képernyős jelenlét után köszönt el a Viva Tv nézőitől. A két ötéves kisgyermekét egyedül nevelő édesanya hosszú keresgélés után csak egy röpke hónapra talált biztonságot, amikor átmenetileg az egyik kisebb rádiócsatornánál állást kapott. Sajnos álmai nem váltak valóra, ismét bizonytalanság költözött a hétköznapjaiba: hogyan fogja ikreit…
Budapest - Súlyos bokasérülést szenvedett Csongrádi Kata. A művésznő olyan szerencsétlenül lépett tánc közben, hogy kiment a jobb lába, és elszakadtak a boka-, valamint az ínszalagjai. A színésznőt otthonában látogatta meg a Blikk.
Székesfehérvár ‒ Túlteljesítette a tervét Paulo Sousa (41). A Videoton bajnok labdarúgócsapatának portugál vezetőedzője munkába állásakor azt mondta, a keret egyharmadát cseréli ki a nyári szünetben, magyar és külföldi játékosokat is igazolnak.
Athén ‒ A pepsifoci.hu információi szerint az átigazolási határidő lejárta előtt megegyezés született arról, hogy a magyar válogatott csatár, Németh Krisztián (22) felbontja szerződését az Olympiakosz Pireusz futballcsapatával.
Budapest - Posztumusz kitüntetést kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) Bozsik József (†52). A szervezet valamennyi, száz válogatottságot elérő európai focista pályafutását elismeri a részükre alapított díjjal, és emlékérmet, valamint névre szóló, a 100 válogatottságot jelző felirattal ellátott díszes sapkát ajándékoz nekik.
Magyarország - Fölösleges volt kapkodni az alkotmányasztalok felállításával, mivel a kormány egyáltalán nem utasíthatja ilyesmire az önkormányzatokat, legalábbis levélben biztosan nem - ezt állítja dr. Kolláth György alkotmányjogász.
Budapest - Fanatikus rajongó fenyegeti a Josh és Jutta formáció fontemberét. Legutóbb már odáig fajult a történet, hogy a nő megfenyegette Josht (34). A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Josh már jogi lépéseket fontolgat.
Budapest - Pattanásig feszültek Pataky Attila (60) idegei. Az Edda együttes frontembere képtelen elfogadni a tehetetlenséget, bénultan nézni, hogy ismerősei, barátai éheznek. Nem adja fel a harcot a bankok ellen.
Törökbálint - Hivatalból üldöznie kellene a rendőröknek a Hajdú házaspárt megtámadó bűnözőpárost – véli a Blikk által megkérdezett jogi szakértő, dr. Berényi András. Mint azt az ügyvéd kifejtette, a házaspár által tett feljelentés minősítése hibás, nem magánlaksértésről beszélünk.
Budapest - Hugh Jackman szembeszállt a stábjával. A filmsztár, aki szerda óta forgatja hazánkban a Lipton Ice Tea legújabb reklámját, kihasználta a két jelenet közötti szünetet, és focimeccset rendezett a Margitszigeten.
Budapest - Két napon keresztül Fásy Ádám szórakoztatja a közönséget a Népligetben. A mulatós zene koronázatlan királya szombaton a Zeneexpresszel ad maratoni koncertet, vasárnap pedig új pártfogoltjai mérik össze tudásukat, és versenyeznek azért, hogy a Fásy Szupersztár fináléjába juthassanak.
Budapest - Adóemelések jönnek, az erről szóló döntések pedig hamarosan megszületnek. A tervezett intézkedésekről Orbán Viktor miniszterelnök tegnap tájékoztatta Schmitt Pál köztársasági elnököt is.
Gátlástalan nőcsábászt alakít az Őrült, dilis, szerelemben a feltörekvő sztár, aki a meztelenkedéstől sem riadt vissza ebben a tökéletes romantikus vígjátékban
Budapest - Kitört a pesti futball-láz! A magyar labdarúgó-válogatott tagjait a svédek elleni, sorsdöntő Európa-bajnoki-selejtezőn teltház fogadta, közel harmincezer szurkoló biztatta Egervári Sándor (61), szövetségi kapitány együttesét.