Pécs az egyik szerelme. A másik a felesége, és persze a gyerekei, akik este versenyre kelnek, hogy eldöntsék, ki aludjon apával. Nem csoda hát, hogy Tvrtko boldog embernek érzi magát. Semmi sem hiányzik az életéből.
BUDAPEST - Eldördült a startpisztoly, beköltözött az első öt lakó a ValóVilág villájába, lapzártánk után pedig követte őket a hatodik, Alekosz egyik exe. Bulival, terülj-terülj asztalkámmal indult el a show ötödik szériája, ám aligha kell sokáig várni, hogy a sok erős személyiség összekapjon.
Budapest - Böröczky József feladta a küzdelmet: szombat reggel legyőzte őt a rák. A Mikroszkóp Színpad humoristája, számtalan kabarétréfa előadója nyár elején tudta meg, hogy daganat támadta meg hasnyálmirigyét.
Hévíz - Méregtelenítő kúrába kezdett Nádas György (49), hogy az Új Mikroszkóp Színpad művészeti vezetőjeként testileg, lelkileg megújulva vághasson bele a munkába.
London - Rowan Atkinson cáfolja, hogy totálkárosra törte a kocsiját, és a saját sérülését sem tartja annyira súlyosnak, mint ahogy azt korábban állították.
Budapest - Be akarja bizonyítani Luther Beuka (25) az X-Faktor mentorainak, hogy igenis van helye a tehetségkutatóban még akkor is, ha első nekifutásra belesült a dalba.
London — Daniel Craig (43) és felesége, Rachel Weisz (41) állítólag már a cigarettáról és az alkoholról is lemondott, hogy a pici minél hamarabb és minél egészségesebben foganhasson meg.
München — Gólpasszt adott Király Gábor (35)! A magyar labdarúgó-válogatott játékosa ezúttal nem azzal vedte ki részét csapata győzelméből, hogy a kapuban parádézott volna, lévén sok dolga nem volt az FSV Frankfurt elleni találkozón.