2012. március 16. péntek

márc. 16
4:51
Évekig mérgezte a műmelle (Blikk)
Budapest — Éveken át antibiotikumokat szedtem teljesen hiába olyan tünetek miatt, amelyekről senki nem tudta megmondani, hogy mi okozta – mesélte Bondics Krisztina, akinek a melleit 9 évvel ezelőtt töltötték fel az azóta betiltott francia PIP implantátummal. Másfél év elteltével egyszer csak furcsa foltok borították el a mellkasát, és csomókban kezdett hullani a haja.
márc. 16
5:09
Falusi dönt a Megasztár első kiesőjéről (Blikk)
Budapest — Szorongva várja a ma estét Falusi Mariann (52)! A Megasztár egyetlen ítésznőjére ugyanis már az első héten komoly felelősség hárul. Amellett, hogy egész héten a versenyzőkkel készül a mai élő adásra, Mariann fogja eldönteni, ki lesz az a versenyző, aki jövő héten már nem áll a többiekkel a színpadon.
márc. 16
5:27
Összekaptak a Megasztár versenyzői (Blikk)
Szerelem helyett harag a megasztárok között! Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a tehetségkutató két kecskeméti versenyzője egymásra talált, ehelyett azonban egyre jobban elmérgesedett köztük a viszony. Bihal Roland (24) és Nagy Adrienn (24) már alig beszél egymással.
márc. 16
5:29
Nikire rátalált a szerelem (Blikk)
Tarcal – Új barátja is büszke Mudri Nikire (21)! Szerdai címlaplányunk még szingliként érkezett a Blikk szépe verseny fotózására, azóta azonban rátalált a szerelem.
márc. 16
5:31
Kiscsillagnak gyűjt a falu (Blikk)
Prügy — Egy egész község fogott össze Babos Ricsiért (16), a Csillag Születik visszatérő versenyzője ugyanis csakis szomszédjai és falubelijei támogatásával tudott újra benevezni az RTL Klub tehetségkutatójába.
márc. 16
5:33
Nemcsak áttetsző, de teljesen átlátszó divat (hirado.hu)
Ez a viselet már semmit nem bíz a fantáziánkra. Mindent megmutat.
márc. 16
5:45
Tommyboy nejét csapdába csalta a szexmaffia (Blikk)
Budapest — Tanúskodnia kell Tommyboy (37) feleségének a több száz lányt – hírességeket is – érintő dubajos szexbotrányban. A VV3 egykori chippendale fiújának hitvese áldozatul esett az R. Tamás által irányított szervezetnek.
márc. 16
6:21
Lecsaptak a zsaruk Oroszlán Szonjára (BorsOnline)
A Szájhősök című sorozat stábja éppen egy éjszakai túszjelenetet forgatott, amikor a rendőrök a maszkos fegyvereseket látva csőre töltött fegyverrel lecsaptak a színészekre.
márc. 16
6:27
Hazaérkezett a belga buszbalesetet túlélő gyerekek első csoportja (hirado.hu)
A svájci hatóságok még csütörtök reggel sem tudták a belga turistabusz súlyos balesetének okát.
márc. 16
6:29
Baleset a fővárosban - négyen megsérültek (hirado.hu)
Négyen sérültek meg egy közúti balesetben csütörtökön este a fővárosban a III. kerületben - mondta Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek.
márc. 16
6:39
Halasi szexbalhé: diákjai védik meg a letartóztatott tanárt (BorsOnline)
Óriási a diákok és a szülők felháborodása Kiskunhalason. Legtöbben úgy vélik, hogy ártatlanul hurcolják meg a kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztatott magyartanárt.
márc. 16
6:41
VV Veronika teljesen megváltoztatja a külsejét (BorsOnline)
VV Veronika rászokott a plasztikázásra, lassan minden szabadidejét a sebész kése alatt tölti. Ezúttal orrát szeretné átszabatni, és úgy véli: szájára is ráfér már egy újabb töltés. Csak mellmérete marad a régi, egyelőre…
márc. 16
6:45
Elbocsátások az Apáczaiban - hamarosan a pedagógusok jöhetnek (hirado.hu)
Megkezdődött a dolgozók elbocsátása az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégiumban.
márc. 16
6:57
Palácsik Tímeát nem tudta megtörni Damu (BorsOnline)
Barátnője, Jaksity Kata tévés szerint Palácsik Tímea nem számított arra, mennyien kétségbe vonják majd, hogy Damu Roland megerőszakolta és bántalmazta.
márc. 16
7:03
Fellegi Tamás Washingtonban: az IMF képviselőivel találkozik (hirado.hu)
A washingtoni találkozón megvitatják a közelmúltbeli magyarországi fejleményeket.
márc. 16
7:15
Meztelen nő miatt vált el másodszor Fodor Zsóka (BorsOnline)
Fodor Zsókát az RTL Klub napi sorozatában tizenegy évig láthatták a nézők. Ez alatt életéről folyamatosan beszámolt a sajtó. Sorozatunk mai részében második házassága megromlásáról mesél.
márc. 16
7:17
Felakadt a sorompón Berci bácsi (BorsOnline)
Második születésnapját ünnepelte hét végén Jáger Albert. A 78 éves nyugdíjas kismotorral benézte a ménfőcsanaki vasúti átjáróban a tilos jelzést.
márc. 16
7:33
Pásztor-ügy: miért hallgat mindenki? (BorsOnline)
Pásztor Istvánnak, a korábbi világválogatott kézilabdázónak március elsején kellett volna megkezdenie nyolc hónapos fogházbüntetését, de nem vonult börtönbe, ugyanis kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyet előbb az igazságügy-miniszternek, azaz Navracsics Tibornak, végső soron pedig Schmitt Pál köztársasági elnöknek kell elbírálnia.
márc. 16
7:39
Kiemelt fokozatú riasztás: lángra lobbant a növényzet - fotó (hirado.hu)
Csütörtök este egymást érték a tüzek Pest megyében, hatvannégy helyre riasztották a tűzoltókat.
márc. 16
7:41
A Szűz szerelmi élete túl mozgalmas - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Kos eredményes lehet, az Oroszlán kénytelen lemondani terveiről, a Nyilas ma mértéket tud tartani.
márc. 16
7:43
Júniusban indul az új tervezési hivatal (hirado.hu)
Horkay Nándor lesz a júniustól működő Nemzeti Tervezési Hivatal elnöke.
márc. 16
7:51
Borkereskedők miatt nem koccintunk sörrel (Blikk)
Arad - Sört már a kalandozó magyarok is fogyasztottak, és ha hihetünk a legendának, hazánk fiai ezer éven keresztül vígan koccintottak a söröskupákkal – egészen 1849. október 6-ig.
márc. 16
7:51
Rutinosan vetkőzik Farkas Jenser Balázs (BorsOnline)
Március 15. dupla ünnep a megasztárosok életében. Nemcsak a nemzet nagyjaira emlékeztek tegnap, de megtartották az első élő műsor főpróbáját is. Egyikük a színpadon kezdett vetkőzni.
márc. 16
7:57
Sztárügyvéd védi az ámokfutó katonát (hirado.hu)
A férfi 16 embert ölt meg Afganisztánban.
márc. 16
7:59
Folytatódik az egészségvédelmi szűrőprogram (hirado.hu)
Az idén is folytatódik a 44 szakmai szervezet összefogásával indított Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja.
márc. 16
8:09
Az éjszaka közepén támadott a két kutya (BorsOnline)
Betörtek egy nagykanizsai menhelyre és összeeresztettek két megvadult kan kutyát. Az egyik állat olyan sok vért vesztett, hogy az eset után el kellett altatni. A tettesek valószínűleg ismerték a telepet és a kutyákat is.
márc. 16
8:15
Az új szocpol miatt javulhat az új lakások hőszigetelése (hirado.hu)
A januártól újra indult szocpol támogatás feltétele, hogy a vásárolni, építeni kívánt új lakás energetikai besorolása legalább B-kategóriás legyen.
márc. 16
8:27
VV Veronika újra kés alá fekszik (Habostorta)
Még átszabatná egy-két testrészét a szilikonszájú villalány Ahogy közeledik a tavasz nemcsak a házunkra, de a testünkre is ráfér egy kis felújítás. Nem meglepő tehát, hogy VV Veronika is beolajozza elhasznált alkatrészeit és kijavítgat ezt-azt. Az egykori villalakó fogait, haját, száját és orrát újíttatja fel. A celeblány orvosa nem olyan régen ragasztotta fel a lány belső fogszabályzóját,…
márc. 16
8:33
Uniós megoldást kereshet Kanada a magyar menekültek miatt (hirado.hu)
Kanada a menekültjoggal való visszaélések miatt azt tervezi, hogy rövidebb idő alatt bírálja el a kérelmeket.
márc. 16
8:35
Az ámbráscetektől véd az óriás tintahalak szeme (hirado.hu)
A kolosszális és az óriás tintahal is akár 27 centiméter átmérőjű szemekkel rendelkezik, jóval nagyobbal, mint bármely hal
márc. 16
8:45
Ő volt minden idők legbizarrabb házi kedvence - fotó (BorsOnline)
A családfő egy afrikai szafarin vett részt, amikor a bokorban rátalált az újszülött zsiráfra. Ölbe vette és hazavitte az elhagyatott állatot.
márc. 16
8:51
Képlettel számolják ki a házasságok élettartamát (Metropol)
Vilmos herceg és Kate Middleton, azaz Katalin hercegnő feltehetően még 15 év múlva is házasok lesznek, de ez egyáltalán nem biztos Tom Cruise és Katie Holmes esetében, már ha hinni lehet annak a bonyolult képletnek, amely az utóbbi években szinte csalhatatlannak bizonyult.
márc. 16
8:51
Éles rakéta- és gépágyúlövészetre indultak a magyar Gripenek (hirado.hu)
60 éve nem volt példa arra, hogy magyar katonai repülők ilyen lövészeten vegyenek részt külföldön.
márc. 16
9:03
Bereczki leoltotta Bochkort (BorsOnline)
Bár látszólag tökéletes az idill a Megasztár hatodik szériájának férfi zsűritagjai között, Bereczki Zoltán a versenyzőkön és társain is gyakran köszörüli a nyelvét.
márc. 16
9:03
Videó: Orbán: Nem leszünk gyarmat! (Blikk)
márc. 16
9:09
Megfegyelmeznék Orbán Viktor kormányát (hirado.hu)
A külföldi lapok továbbra is intenzíven foglalkoznak a honi eseményekkel.
márc. 16
9:11
A NASA animációt készített a Hold fejlődéséről (hirado.hu)
A Lunar Reconnaissance Orbiter felvételeiből két videót állított össze az űrügynökség.
márc. 16
9:21
Magyar marad a Vasas (BorsOnline)
Mégsem kerül német kézbe a Vasas FC: egy szerdai megegyezés értelmében a HunGast cégcsoport vezetésével egy magyar tulajdonosi kör szállt be az angyalföldi futballklubba.
márc. 16
9:27
Behatolás a Bank Centerbe: szabálysértési eljárást kezdeményeznek (hirado.hu)
13 embert állított elő tegnap a BRFK.
márc. 16
9:39
Vadon Jani merész vállalkozása (Habostorta)
Korábbi állításaival megy szembe a rádiós, ha véghez viszi, amit eltervezett... ...ráadásul saját kollégái segítenek neki abban, hogy a mélybe taszítsák... A Class FM csapata ismét nagy kihívás előtt áll, ugyanis elhatározták, hogy április 13.-án a víz alól ébresztik a hallgatóikat. A produkcióra Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri már készen áll, egyedül Vadon Janinak kell leküzdenie a félelmeit.…
márc. 16
9:57
Claudio túszul ejtette Seherezádé kiskutyáját (BorsOnline)
Amióta Seherezádé kijött a villából, azóta a számára legfontosabb két emberrel, édesanyjával és a kisöccsével tölti minden szabadidejét. Boldogsága azonban nem teljes, mert a beköltözése előtt Rómában hagyott kutyáját még mindig nem tudta magához ölelni, ugyanis volt barátja, Claudio gyakorlatilag túszul ejtette az ebet.
márc. 16
10:03
Öt török katona meghalt – lezuhant egy helikopter Kabul mellett (hirado.hu)
Nem tudják, mi lehetett az oka a szerencsétlenségnek.
márc. 16
10:05
Leállította az uniós pénzek lehívását a cseh kormány (hirado.hu)
A tárca közleménye szerint konkrétan az európai regionális fejlesztési alapról és a kohéziós alapról van szó.
márc. 16
10:15
Húszemeletes ház megmászására készül Noel, a nyírségi pókember (BorsOnline)
Pókembernek nevezik a 17 éves Cantoni Noelt, aki mászott már fel biztosítás nélkül 34 méteres hotel tetejére, és bármikor szaltózik egyet 15 méteres magasságból.
márc. 16
10:21
Hálás harapnivaló: itt a világ legfinomabb melegszendvicse (hirado.hu)
Ha az ember beleharap ebbe a roppanós szendvicsbe, a világ legfinomabb ízei futnak szét a szájában.
márc. 16
10:39
Ákos: Maga a játék az igazi ajándék (hirado.hu)
Az m1 Ma reggel című műsorának volt vendége a friss Kossuth-díjas zenész.
márc. 16
10:41
Egy nap alatt engedélyezték a Kossuth téri fakivágást (hirado.hu)
A lap szerint rekordgyorsasággal döntöttek.
márc. 16
10:51
Arcukba kapják a nézők a hóvihart (BorsOnline)
A filmesek mindig kitalálnak valami újdonságot. Először volt a némafilm, aztán a hangos, a fekete-fehér alkotásokat felváltották a színesek, mostanában pedig már a 3D a divatos.
márc. 16
10:51
De mi lett Palácsik Tímeával? (Habostorta)
Egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől Damu Roland exe Palácsik Tímea egy ideje eltűnt a sajtó elől, az utolsó hírek arról szóltak: önkéntes munkát vállalt. Jaksity Katával a bántalmazott anyáknak segít talpra állni, személyes példáján keresztül arról beszél, hogyan lehet kilépni egy veszélyes kapcsolatból. "Most arra készülünk, hogy ötvenezer aláírást gyűjtsünk össze, hogy a parlament törvényt…
márc. 16
10:57
Betörők rendeztek véres kutyaviadalt Nagykanizsán (hirado.hu)
Az egyik eb olyan súlyos sérüléseket és vérveszteséget szenvedett, hogy végleg el kellett altatni.

Keresés