Több mint egy évvel ezelőtt nyerte meg a 15 éves erdélyi fiú az RTL Klub Csillag Születik műsorának harmadik szériáját, mégis még csak most készült el első saját albuma.
Budapest — Az időjárásnak megfelelően öltözött John Malkovich: az Oscar-jelölt amerikai sztár könnyű nyári öltönyben és zokni nélkül érkezett Magyarországra.
Budapest – Nem csak a politikai posztokra ácsingóznak a képviselők, olykor sportklubok elnöki székeibe is szívesen ülnek. A politikusokhoz nagy reményeket fűznek a szurkolók is.
Budapest — Több mint 200 millió forintot veszít Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és 9 képviselőtársa azzal, hogy nem alakíthatja meg a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciót.
Szepang – Szamurájként küzdött és nyert Malajziában Fernando Alonso (30). A kétszeres világbajnok nemcsak győzelmével, hanem új tetoválásával is feltűnést keltett Szepangban.
Talán a spanyolok sem hittek benne, hogy kivívhatják a továbbjutást a Veszprém ellen a kézilabda BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, ám Carlos Pérez hibája után 56-55-tel mégis ők bizonyultak jobbnak.
Hivatalosan is jelölték az indianai kormányzói székért vívott harcra Rupert Boneham-t, a Survivor című valóságshow korábbi szereplőjét. A 48 éves közönségkedvenc a Libertariánus párt színeiben méretteti meg magát a választásokon.
Veszprém — Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától: a nyolcaddöntő visszavágóján hiába nyertek 27-25-re a bakonyiak, nem tudták ledolgozni idegenben összeszedett háromgólos hátrányukat, meglepetésre az 56-55-ös összesítéssel diadalmaskodó spanyol León lépett tovább a következő körbe.
Budapest — A labdarúgás után a kézilabdát is elérte a fogadási csalás? A szövetség elnöke, Vetési Iván (39) vizsgálatot rendelt el a pénteki Tatabánya–Pécs (31-35) férfibajnoki kapcsán.
Zaragoza — Izgalmas hajrát követően szerezte meg a győzelmet a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a győzelmet a Zaragoza, amely a 95. percben, büntetőből rúgott góllal verte 1-0-ra az Atlético Madridot.
Egy ausztrál üzletben különös dolgok történnek. Gumicukros doboz repked fel-alá anélkül, hogy bárki vagy bármi látható lenne a közelben. A tulajdonos szerint szellemek randalíroznak a boltjában.