Győr — 2004. január 25. , 22 óra 31 perc. Fehér Miklós (†24) összeesett a Guimares–Benfica meccsen, a lisszaboniak focistáját kétszer újraélesztették, de a kórházba szállítást követően meghalt. Tíz éve, hogy utolsót dobbant a szíve, aztán örökre megállt – mint az idő a szülei számára. A korábbi válogatott támadó édesapja, Fehér Miklós úgy fogalmaz: „Erre a fájdalomra nincs gyógyír".
Tárnok - Ötmillió forintot ajánlott fel C. Zoltán (45) azért, hogy házi őrizetbe helyezzék. A nagylelkűség nem hatotta meg a bírót, aki előzetes letartóztatásba helyezte a férfit, mert tavaly meggyilkolta szeretőjét, a kétgyermekes S.-né F. Krisztinát (†36), majd a holttestet bebetonozta házának pincéjébe.
Aggtelek — Meglepődve fogadta édesanyja, Ilona néni (†84) halálhírét J. László, aki mint megírtuk, hosszú hetekig élt együtt halott édesanyjával egy aggteleki házban. Az épületben hárman laktak, az idős asszony, valamint két gyermeke: László és Ágnes.
Nyírábrány - Súlyos családi drámák is belejátszottak abba, hogy felnőttkorárára agresszívvá vált Damu Roland (39). A nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság korlátozása miatt négy és fél éves börtönbüntetését töltő színész ugyanis úgy nőtt fel, hogy ezt látta a szüleitől. A Blikk felgöngyölítette, miért váltak el 12 éves korában Damu szülei.
Budapest — Alaposan összegabalyodtak a szerelmi szálak a ValóVilág-villában. A nézők egy olyan háromszögnek lehetnek tanúi éppen, amelynek főszereplője az a Zsolt (21), akit egyébként kint vár a barátnője.
A stressz sokkal nagyobb mértékben van jelen a mindennapjainkban, mint ahogy azt gondolnánk – mondja szexuálpszichológus szakértőnk, dr. Rusz Edit. Talán észre sem vesszük, mennyire befolyásolja fizikai, érzelmi állapotunkat, s ezzel a kapcsolatainkat is. Szakértőnk most segít, hogy könnyebben felismerjük problémáink okát.
Van néhány gyümölcs- és zöldségféle, amely mostanában mintha kiment volna a divatból. Íme ezek közül három, amely a téli szezonban is jó vitaminforrás lehet szervezetünk számára.
Budapest — Idén minden koncertjüket meghatározza megalakulásuk 25 éves jubileuma, de a kedvünkért egy 20 éves évfordulóról is megemlékeztek. Ugyanis 1994 tavaszán készült róluk az első fotósorozat.
Melbourne - Egymilliárd kínainak szerzett örömet Li Na (31). A teniszezőnőnek harmadszorra valóra vált az álma, a 2011-es és 2013-es kudarc után megnyerte az ausztrál nemzetközi bajnokságot, a fináléban egy szoros és egy sima játszmában, 7:6, 6:0-ra verte a szlovák Dominika Cibulkovát (24).
Cegléd – Tatamiról a kő- és a homoksivatagba. Az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós (33) a dél-amerikai Dakar-rali teljesítésével kezdte az évet, s örök életre szóló élményekkel gazdagodott.
Budapest — A szeretet ünnepe volt ez, a szereteté, amely győz a gyűlölet ellen – mondta meghatódva a színpadon a Budapesti Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor (63) a Rómeó és Júlia bemutatójának 10 éves évfordulóján.
Amikor két ember összeköti az életét, a mindennapjait, elég hamar megismerik, kiismerik egymást, tudják, hogyan kezdi a másik a reggelt, milyen a temperamentuma, a problémamegoldása, hogyan gondolkodik az élet nagy dolgairól. Szóval jól megismerik egymást.
London — Megdöbbentő részletre derült fény a Londonban megfojtott K. Alexandra ügyében indult büntetőperen. A gyilkosság miatt pénteken életfogytiglani börtönre ítélt Gy. László (29) vallomásában azt állította, a lány illegális házasságok szervezéséből akart pénzhez jutni.
Miskolc – Piros-fehérbe, a DVTK klubszíneibe öltözött szombaton a miskolc-szirmai temető, ahol a görögkatolikus egyház szertartása közepette százak kísérték utolsó útjára Rakaczki Bencét (+20). A Diósgyőr élvonalbeli focicsapatának kapusa múlt csütörtökön hunyta le örökre a szemét, miután elveszítette a leukémiával folytatott ádáz küzdelmet.
Grenoble – A korábbi hétszeres világbajnok német Forma–1-es pilóta december 29-én Méribelben elszenvedett síbalesete óta mesterséges kómában fekszik, s az orvosok a felépüléséért küzdenek.
Győr ‒ „Engem a futball megtanított győzni és veszíteni. Megtanított arra is, hogy az öröm úgyis felülkerekedik a bánaton" – ezek Fehér Miklós (†24) szavai voltak, a litvánok ellen 6-1-re megnyert 2000-es válogatott labdarúgó-mérkőzés után, amelyen három gólt szerzett.